A placebo

Szendi Gábor

A placebo jó ismerősünk, benne él a köztudatban, a placebohatás fogalmát leginkább akkor használjuk, ha valaki olyan kezeléstől gyógyul meg, amiről azt gondoljuk, valójában hatástalan. A dolog azonban ennél komplikáltabb. A British Medical Journal 3000 klinikai vizsgálat eredményét összegezte Clinical Evidence című weboldalán.

Eszerint a ma alkalmazott gyógymódok csak 11 százaléka bizonyítottan hatásos, és legalább 65 százalék esetében nem bizonyított a hatásosság, vagy a terápia kifejezetten káros is. A placebohatás az, amiért ez a napi gyakorlatban mégsem tud a napnál világosabban kiderülni. Világos, hogy ha mindenkinek romlana vagy akárcsak nem javulna az állapota a nem bizonyított hatásosságú vagy ártalmas kezelésekre, akkor az elég gyorsan kiderülne. Ismerve a gyógyszeripari csalások megannyi trükkjét, az a 11% „bizonyítottan hatásos” is kérdéses. Vagyis az orvoslás, bár folyamatosan igyekszik magát nagyon tudományosnak és racionálisnak beállítani, főhatásként ugyanúgy a placebóval dolgozik, mint az általa lenézett természetgyógyászat.

Az aktív placebo

Hogy csak egy példát mondjak, mit is jelent az „igazoltan” ható gyógyszer fogalma. A klinikai vizsgálatokban a betegeket tájékoztatni kell a kockázatokról és mellékhatásokról, valamint arról is, hogy placebocsoportba is sorolhatják őket. Mindenki tudja, hogy a placebo mellékhatással nem rendelkező, ártalmatlan anyag, pl. szőlőcukor megfelelően kapszulázva. És mindenki azért jelentkezik a vizsgálatba, mert szeretne meggyógyulni, azaz az aktív szert kapó csoportba szeretne kerülni. Így aztán a betegek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megtudják, aktív hatóanyagot vagy placebót kapnak-e. Pl. szétrágják a tablettát vagy felnyitják a kapszulát. Maguk a kezelők is rájönnek a mellékhatásokból, hogy a beteg melyik csoportba tartozik, és viselkedésükkel akaratlanul is elárulják sejtésüket. Egyfelől tehát van a placebohatás, ami abból származik, hogy a beteg egy reménykeltő kezelést kezd kapni, és van egy extrahatás, amit aktív placebohatásnak nevezünk.

Ez abból fakad, hogy a beteg a mellékhatásokból arra következtet, hogy a gyógyszercsoportba került. Általános tapasztalat, hogy minél kellemetlenebbek a gyógyszer mellékhatásai, annál hatásosabban gyógyít. Ha a gyógyszeripar ki szeretné védeni ezt az aktív placebohatást, olyan placebót alkalmazna, amelyik mellékhatásaiban hasonlít a vizsgált gyógyszerre. De a gyógyszeripar nem ellensége önmagának, aktív placebót nem szoktak alkalmazni. Amikor pl. antidepresszáns vizsgálatokban aktív placebót alkalmaztak, nulla gyógyszerhatás jött ki, bizonyítva, hogy az antidepresszánsoknak csak placebohatása van. Ebből aztán mindenki tanult. A placebohatás ellentéte a nocebohatás (azaz, amikor valami objektíve ártalmatlan kezelésnek káros következménye lesz). Nocebohatásra jó példa, hogy a rákdiagnózis után egy vizsgálat szerint a rákövetkező héten a kardiovaszkuláris halálozás a népesség átlagához képest 5,6-szeresére nőtt. Mindezt azért fontos hangsúlyoznom, mert a placebo- és nocebohatások sokkal jobban átszövik mindennapjainkat, mintsem azt gondolnánk.

A szervezet öngyógyító képességéről

Manapság természetesnek tekintjük, hogy a velünk született és szerzett immunitásunk a legtöbb kórokozóval úgy bánik el, hogy tudomást sem szerzünk róla, s csak egy-egy baktérium vagy vírus dönt le látványosan minket a lábunkról.

Az is természetes, hogy a sérülések, csonttörések maguktól begyógyulnak, és agysérülés után – persze megfelelő gyakorlásra – visszaszerezhetők az elvesztett funkciók. Már kevésbé megszokott, de különféle rákfajtákból is felgyógyulnak emberek orvosi kezelés nélkül. Legalább ezer esetet ismer a szakirodalom, s a nem dokumentált esetek száma is jelentős lehet.

 A ma alkalmazott gyógymódok csak 11 százaléka bizonyítottan hatásos, és legalább 65 százalék esetében nem bizonyított a hatásosság

A leghíresebb a 13. században élt Szent Peregrinusz esete, akinek akkora daganat nőtt az alsó lábszárán, hogy az orvosok az amputáció mellett döntöttek, de a szerzetes egész éjszakai imájának hatására a daganat eltűnt, és soha vissza nem tért. A spontán gyógyulások egy része annak hatására jön létre, hogy a beteg súlyos fertőzést kap, és az így felfokozott immunműködés „mellékesen” elbánik a daganattal is. De nem egy esetben sikertelen műtéti beavatkozás vagy diagnosztikai célú mintavétel kelti azt a hitet a betegben, hogy „meggyógyították”, s ennek megfelelően aztán meg is gyógyul. A „valódi” és a placebogyógyulások gyakran elkülöníthetetlenek. Az állatkísérletekből ugyanis tudjuk, hogy gyakorlatilag szinte bármilyen fiziológiai és immunológiai  válasz kondicionálható. Ha mondjuk egy patkánynak néhányszor inzulint adnak, s mindannyiszor leesik a vércukra, utána a desztillált vízre is vércukorszint-csökkenéssel reagál.

Aki tehát szedett már gyógyszert, az gyakorlatilag kondicionálva van a gyógyszer kiváltotta hatásra. Így, ha asztmásoknak a megszokott hörgőtágító spray helyett hörgőszűkítőt adnak, akkor is pozitívan hat rájuk a belélegzett permet. A hányingert csökkenteni lehet hányingert okozó szerrel is. Sorolhatnám az ezeregy példát, a lényeg, hogy a tabletták, injekciók bűvös hatással rendelkeznek. A tabletta színe, alakja, száma, hogy hányszor kell bevenni, hogy milyen sugalmazással adták, mind-mind meghatározza – olykor csak ez határozza meg – a tabletta hatását.

 A placebo mellékhatással nem rendelkező, ártalmatlan anyag, pl. szőlőcukor megfelelően kapszulázva

A látványosan beadott fiziológiás oldat fájdalomcsökkentő hatása megegyezett 8 mg morfiuméval. Fabrizio Benedetti nevéhez fűződnek azok a vizsgálatok, amelyekben a betegeknek rejtett módon adták be a gyógyszert, s így mérték a gyógyszerek objektív hatását. A módszer egyszerű volt: az infúzióra kötött betegnél egy automata indította el és állította le a gyógyszer adagolását, a beteg vagy a nővér pedig egész idő alatt naplózta a különféle fiziológiai és lelki paramétereket.

Így derült ki, hogy a rejtett módon adott fájdalomcsillapítók jóval gyengébben teljesítettek (azonos hatáshoz 50%-kal többet kellett adni), a szorongás csökkentésére adott gyógyszer meg teljesen hatástalan volt, ha rejtett módon adták. Parkinson-betegségben egy lehetséges kezelési módszer az agyba beültetett elektródákkal való elektromos ingerlés. E kezelés hatása sokkal nagyobb, ha a beteg tudtával történik, mint ha rejtett módon alkalmazzák.

Különféle rákfajtákból is felgyógyulnak emberek orvosi kezelés nélkül
 

Jól ismert a placeboműtét jelensége is. Az ötvenes években hibás anatómiai feltevés hatására rendszeresen alkalmazott műtét volt a belső mellartéria elkötése, mert azt hitték, ez javítja a szív vérellátást. A betegek objektíve mérve is jobban bírták a terhelést, mígnem aztán placebokontrollos vizsgálattal (a placebocsoportban csak bevágást ejtettek a bőrön) bizonyították, hogy csak placebohatásról van szó. Hasonló sorsra jutott az új erek képződését serkenti hivatott lézeres terápia, amelynek során a szívizomba „lyukakat” égettek. Parkinson-betegeknél az agyba beültetett őssejtek hatását vetették össze a fejen csak felszíni sebet ejtő álműtét hatásával, s kiderült, hogy a placebocsoportban is látványos mozgásjavulás történt. Az évente több százezres nagyságban végzett térdműtétekről is kiderült, hogy az egész csak placebohatás miatt javít a fájdalmon.

Hogy a nocebora is hozzak példát, az elmaradt vagy félbeszakított kezelések gyakran csak nocebohatásra vezetnek romláshoz. Látványos nocebohatásokat írtak le kínaiaknál. Akik olyan betegségben szenvednek, amelyet a horoszkópjuk ír elő, évekkel korábban halnak meg, mint az ugyanolyan betegségben szenvedők, akiknek a horoszkópja nem jelzi a betegséget. A kínai kultúrában a 4-es szám baljós jelentésű, s a kórházakban 4-én mindig többen halnak meg, mint más napokon. A monogram bírhat placebo- és nocebohatással is.

A homeopaták gyakran hivatkoznak arra, hogy állatoknál nincs placebohatás, mégis gyógyulnak az állatok

Az amerikaiaknál bevett dolog a két keresztnév, s így egyeseknek pozitív jelentésű a monogramja (GOD, VIP), míg másoknak szerencsétlen hangzású (PIG, BAD). A pozitív csengésű monogramú emberek átlagosan tovább élnek a negatív jelentésű monogramtulajdonosoknál. Világos, hogy a kondicionált válasz állatnál, embernél egyaránt működik. A placebo/ nocebo választ az elvárás alakítja ki. Az elvárások a prefrontális lebenyben alakulnak ki, ezért pl. Alzheimer-betegeknél vagy értelmi fogyatékosoknál ez a fajta hatás nem érvényesül, így pl. a lidokain rejtett vagy nyílt adása közt nincs hatáskülönbség. A placebokutatás manapság kicsit túlhangsúlyozza a tudat szerepét. Azonban az újabb vizsgálatok jelzik, hogy placebohatás akkor is kialakul, ha a beteg tudja, hogy placebót kap. Azaz, megint azzal szembesülünk, hogy az agyunk bizonyos értelemben tőlünk függetlenül is dolgozik.

A placeboválasz gyökerei

A homeopaták gyakran hivatkoznak arra, hogy állatoknál nincs placebohatás, mégis gyógyulnak az állatok. Mindkét oldalnak, a homeopátiát védelmezőknek és támadóknak is ajánlatos tudni, hogy állatoknál is van placeboválasz. Mondhatnám úgy is, az embernél sem lenne, ha az állatoknál nem volna. Az „elvárás”, mint a nem kondicionált típusú placeboválasz állatoknál ugyanúgy létezik. Az ember csak abban különbözik e tekintetben az állattól, hogy képes tudatosítani, ill. az elvárás a verbalitás és a kultúra megannyi hatása miatt embernél esetleg hatékonyabb és többrétűbb. Lovaknál egy idegrendszeri zavar okozza az akaratlan fejrázást.

Elterjedtek mindenféle táplálási trükkök ennek kezelésére, de egy vizsgálat mindegyiket hatástalannak találta, viszont komoly placebohatást mutattak ki. A kutyák általában félnek a tűzijáték fény- és hangjelenségeitől. Amikor ennek kezelésére alkalmasnak vélt homeopátiás szert és placebót adtak félős kutyáknak, a homeopátiás szer nem bizonyult hatásosabbnak, mint a placebo, ám mindkét csoportban 45 százalékos javulást tapasztaltak, és a kutyák 10 százaléka tünetmentessé vált. Kutyák epilepsziájának kezelésére három placebokontrollos gyógyszervizsgálatot is lefolytattak.

Aki szedett már gyógyszert, az gyakorlatilag kondicionálva van a gyógyszer kiváltotta hatásra

A három vizsgálat placebocsoportjaiban 26 százalékos, 29 százalékos és 40 százalékos rohamszámcsökkenést tapasztaltak. Ízületi gyulladásban szenvedő kutyákat kezeltek nem-szteroid gyulladásgátlóval. A gyógyszer hatásosabb volt, mint a placebo, ám a 34 placebót kapó kutyából 19 is javulást mutatott. Az emberrel élő állatoknál bizonyítható, hogy megértik a gazda rejtett elvárásait és metakommunikációs jelzéseit. Okos Hans, a híres ló patadobogással vagy betűkiválasztással válaszolt a feltett kérdésekre.

Kiderült, hogy csak arra „tudja” a választ, amire a kérdező vagy a jelenlévő is tudta. A ló érzékelte patadobogás közben, mikor könnyebbül meg a kérdező a megfelelő dobbantáshoz elérve, és akkor leállt. Az állatok sokkal érzékenyebbek szagokra, rejtett mozgásokra, hangokra, mint mi, emberek, és a kezelő vagy a gazdi elvárásait érzékelve alakul ki a placeboválasz. A természetben is kialakul „elvárás” az állatokban. A hierarchiában élő állatok eltitkolják betegségüket, azaz „úgy csinálnak”, mintha egészségesek volnának. Az állatok is érzékszervi-mozgásos sémákban gondolkodnak, azaz, amikor egy állat gyengesége ellenére szeretne vadászni indulni, egy „elvárást” képzel el a valós helyzettel szemben.

Ha a sebgyógyulástól a fertőzésre reagáló immunrendszeren át a placebóig összevontan gyógyulási képességnek nevezzük azt a jelenségkört, amelyben a szervezet mindenféle mechanizmuson keresztül képes öngyógyításra, akkor máris nem olyan titokzatos dolog a placebojelenség. Több százmillió év alatt, amíg az állatvilág fejlődött, komoly szaporodási előnyt jelentett az öngyógyítás képessége, ezért a szelekció abba az irányba hatott, hogy a sikeresebben felgyógyuló állatok terjedtek el.

A placebokutatás manapság kicsit túlhangsúlyozza a tudat szerepét

A placeboválasz esetén felmerül azonban a kérdés, miért kell a kiváltásához egy kiváltó inger, legyen az a gyógyulni akaró elhatározása, egy kezelés, vagy akár a zarándokhelyeken mások gyógyulásának a látványa. A kérdés annál összetettebb, minthogy feltétlen meggyőző választ lehessen adni rá egy mondatban. Azonban a gyógyulás nem mindig időszerű. Nem véletlen, hogy a pihenés elősegíti a gyógyulást, ugyanis pl. az immunrendszer aktív küzdelme rengeteg energiát igényel, s ez az energia sokszor harcban, menekülésben, pszichés stresszben sokkal jobban szolgálja az életben maradást, mint a gyógyulás. Az időzített gyógyulás (és megbetegedés) jelensége tehát a túlélést szolgálja.

A placeboválaszt kiváltó ingert, helyzetet, információt a gyógyulásra való „engedélyadásnak” nevezhetjük. Ne feledjük, tartós betegségben a kezelhetetlenség, gyógyíthatatlanság okozta reménytelenség nocebohatás: azt az elvárást alakítja ki, hogy a baj úgysem leküzdhető. Az „engedélyadás” valami módon egy új reményt ad, ami stimulálja a szervezetet a fokozott öngyógyításra. Hogy erre mégsem mindenki képes, az azért van, mert a placeboérzékenység egy örökletes tulajdonság, akárcsak az immunrendszer erőssége.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

A Polaris-korong bármilyen eredetű fájdalom, rossz vérkeringés, székrekedés, húgyúti fertőzések, nőgyógyászati, urológiai problémák, gyulladások, álmatlanság,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Természetgyógyászat és gyógyszeréberség

Természetgyógyászat és gyógyszeréberség

Nemrég egy rendkívül tanulságos konferenciát tartottak Budapesten, amelynek sokatmondó címe "Nem mellékes hatások" volt. Az…
Nozódák: immunrendszerünk edzői

Nozódák: immunrendszerünk edzői

A nozódákkal történő kezelés a homeopátián belül nagy hagyományra tekint vissza. A nozódák legfontosabb javallata…
Baktériumölő ezüst

Baktériumölő ezüst

Az ezüst evőeszközt nem azért használták az emberek, mert a szürkés nemesfém szépen csillogott. Sokkal …
Ionizált lábfürdő

Ionizált lábfürdő

Az ionizált lábfürdő semlegesítheti a káros anyagokat, és segítheti a test méregtelenítését. Olyan eljárásról van…