Nem a diagnózis, az ember gyógyul!

Sasvári Orsolya
Kedves Gyógyulni vágyók! Felüdítő hírt hallottam az imént. Egy a limphomanap kapcsán felszólaló orvos szerint, ha a gyomorból kiinduló limphoma OKÁT sikerül kimutatni, akkor akár egy a mikroba ellen hatásos antibiotikummal a páciens megmenekül a nyiroksejtekből kiinduló rákból, és meggyógyul. Ez a hír nem egyszerűen csak egyfajta súlyos betegségtől való megmenekülés esélyét, reményét kelti, hanem […]

Kedves Gyógyulni vágyók!

Felüdítő hírt hallottam az imént. Egy a limphomanap kapcsán felszólaló orvos szerint, ha a gyomorból kiinduló limphoma OKÁT sikerül kimutatni, akkor akár egy a mikroba ellen hatásos antibiotikummal a páciens megmenekül a nyiroksejtekből kiinduló rákból, és meggyógyul. Ez a hír nem egyszerűen csak egyfajta súlyos betegségtől való megmenekülés esélyét, reményét kelti, hanem számomra azt is jelzi, hogy talán van még esély hinni benne, hogy komoly hivatástudattal rendelkező orvosok számára módszertől függetlenül a beteg gyógyulása a cél, azaz mi, orvosok, akik javarészt nem a „betegségipar” kiszolgálói, hanem a hippokratészi esküjüknek megfelelően a beteg gyógyításán dolgoznak, ha csak lehet, megkeresve a beteg ember (első, második és harmadik helyen is legelőször!) érdekében annak betegségének az OKÁT!

Ennek azért is örülök, mert 12 évvel ezelőtt még az orromra koppintottak, amikor a „Zsákutcában a medicina” című cikkemben erről írtam! Azaz arról, hogy nem a beteg, hanem a diagnózisok gyógyítása folyik a finanszírozott, oktatott, akadémikusnak titulált gyógyítás során. És sajnos, valóban, 12 év múltán is tele az írott és nyomtatott média „az allergia gyógyíthatatlan!” kijelentéseivel, annak ellenére, hogy sok orvos és gyógyult beteg győződhetett meg már ennek ellenkezőjéről!

És akkor vannak újabb „diagnózisok” is, amelyek „gyógyíthatatlanok”. Itt van mindjárt a COPD. Elég misztikus, elég félelmetes ahhoz, hogy elhiggye mindenki, „gyógyíthatatlan”! Az egyik tv-csatorna egyébként üdvözlendő egészségügyi felvilágosító show-szerű műsora is ezzel foglalkozott. A COPD, vagyis a többfajta, krónikus, akár a légzőfelületet jelentősen csökkentő hörgőgyulladás gyűjtő diagnózisa, mely állítólag nem gyógyítható, csak kezelhető! Ugyan lehet, hogy ez nem az a diagnózis, amelyet egy kifejlesztett gyógyszerhez kreáltak – mert sajnos erről is hallottam már –, de nem tetszik, hogy ez újabb bevételi forrás a gyógyszeripar számára, és nem a betegek meggyógyulása a cél!

Elsősorban azért, mert mi, orvosok nem a diagnózisok kezelésére, hanem a beteg meggyógyítására esküdtünk fel! Másodlagosan pedig az ember maga az élet! Ennek kellene a legfontosabbnak lennie! Hiszen a beteg, vagyis az ember, mint a természet szerves része maga gyógyul, mi, orvosok ehhez csak hozzásegítünk (olykor sajnos „hozzárontunk”)!

Azzal egyetértek, hogy egy diagnózis, mint pl. amilyen az allergia vagy a krónikus betegségek sora nem gyógyítható, persze hogy nem! Mert a beteg az, aki gyógyítható, s nem a diagnózis.

Elsődlegesen akkor, ha megtaláljuk a betegségét kiváltó okokat a szervezetében, amelyek ugyan annál a betegségnél nagyon különbözőek lehetnek, amelyek lelki, fizikai, kémiai vagy mikrobeális (baktérium, gomba, vírus, prion stb.) okok, sok esetben mindezek egyszerre, és ezeket az okokat szüntetjük meg!

Akkor, ha holisztikusan, széleslátókörűen, de mégis individuálisan, egyénre szabottan foglalkozunk a beteg emberrel, ha nem csak kémiailag, de fizikailag, energetikailag is vizsgáljuk és kezeljük!

Vegyük rögtön a COPD-beteg esetét: ha a gégész rendbe teszi az orrgaratát, ha az orr-melléküreg gyulladását megszüntetjük, ha gócos fogait szanáljuk, ha immunrendszerét megerősítjük, kellő vitaminnal feltöltjük szervezetét, akkor a mégoly szennyezett levegő és környezet dacára sem kell beteg emberként élnie, fulladva, gyógyszert szedve szenvednie! Még maguk a limphomások (vérrák) is, az onkogén (daganatot keltő) mikrobák megkeresésével és szervezetből való kivezetésével (Ep­stein–Bar-vírus, Herpes simplex, Helicobacter, Hepatitis C stb…) a betegek akár meg is gyógyíthatók! És ezen kívül betegségek sorát említhetnénk, amelyeket csak „kezelhetőnek” tartanak, pl. a fekélybetegség, az asthma bronchiale, a krónikus bronchitis, amelyekről tudjuk, az atípusos mikróbák okozzák, így pl. a mycoplazma pneumoniae és a chlamydia pneumoniae szervezetből történő kivezetésével gyógyíthatóvá válik a beteg!

Remélhetőleg az érelmeszesedéstől is a nanobaktériumok és a chlamydia pneumoniae, ill. a hipertóniától is a Hanta-vírus eliminálásával, és még sorolhatnánk, hány féle krónikus nyavalyánktól megszabadulhatunk.

Mi ezt a Medic-Poliklinikán, a Voll-módszerrel, a biofizikai orvoslás kiváló eszközével, az okok megtalálását és azok megszüntetését individuálisan tesszük lehetővé! Valóban, a Voll-módszerrel nem lehet az allergiát meggyógyítani, de a beteget egyénileg igen! És nem a módszer, ami számít, hiszen sok mikroba már szerológiailag és mikrobiológiailag kimutatható a szervezetben! Jómagam bízom, hiszen megtapasztaltam az elmúlt 30 év alatt, hogyha a bajok okát megkeressük a beteg szervezetében, és nemcsak a diagnózist kezeljük, ha az emberi élet újra fontosabbá válik, mint a pénz, akkor igenis meggyógyulhatunk úgy társadalmilag, mint egyénileg!

Diagnózis-, de legfőképpen tünet- és gyógyszermentes, hosszú távon egészséges, jókedvű egyénekből álló társadalmat! (x)

Sok szeretettel,

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

Helix Flow – A mátrix és a sejtek kezelése frekvenciákkal

A rezgések szabályozzák élettani funkcióinkat. A természetes Schumann-frekvencia kívülről hat ránk, de sejtjeink a szervezeten…
Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

Polaris – Energia ami feltölt és megerősít

A Polaris-korong bármilyen eredetű fájdalom, rossz vérkeringés, székrekedés, húgyúti fertőzések, nőgyógyászati, urológiai problémák, gyulladások, álmatlanság,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Hatékony szer a rák ellen

Hatékony szer a rák ellen

Minden valószínűség szerint az élőlények im­­munrendszere az egyik leghatékonyabb rákellenes fegyver. Erre bizonyíték a spontán…
Kvantummedicina a gyakorlatban 4.

Kvantummedicina a gyakorlatban 4.

A biorezonancia-diagnosztika, a külső gerjesztésű elektromágneses (EM) terápia és a szervezet saját jeleinek segítségével történő…
Fitoösztrogének

Fitoösztrogének

Az ázsiai epidemiológiai adatok szerint a távol-keletiek a szív-érrendszeri betegségek terén is sokkal egészségesebbek az…
Egészségvédelem antioxidánsokkal

Egészségvédelem antioxidánsokkal

„Világképünk” sokáig egyszerű és áttekinthető volt. A szabad gyökök károsak, az antioxidánsok jótékony hatásúak. Sokan…