Test és lélek elixírjei
Az ausztrálok sámánjai ősidők óta szokatlan gyógyító rituálékat hajtanak végre. Az ötödik kontinens őslakossága él a legszorosabb kapcsolatban a természettel és annak törvényeivel. A természethez fűződő szoros, szimbiotikus kapcsolat nélkül aligha lehetne életben maradni ezen a száraz, sok helyütt ellenséges földrészen. Ennek megfelelően tisztelik a természetet és törvényeit.
Tisztában vannak vele, hogyha a természet ellen vétenek, saját maguknak is ártanak. Ismerik zsákmány állataik szokásait, viselkedését, valamint a madara két, amelyeket nagy gonddal figyelnek. Ugyanígy az időjárás változásait, törvényeit is jól ismerik. Alázattal és tisztelettel viseltetnek a világ, környezetük iránt, magukat minden élet pusztán egy kis elemének tekintik.
Az őslakosok egészség alatt a saját magukhoz és a velük együtt élőkhöz fűződő harmóniát értik. Természetesen ugyanilyen fontos a környezetükhöz fűződő összhang. A külső és belső környezetnek tehát egyensúlyban, harmóniában kell lennie. A nyelvükben nincs szó a gyógyulásra, gyógyításra. Ha valaki beteg, azt „ismét boldoggá akarják tenni”.
A bennszülöttek világa a család, a klán és az azt körülvevő föld egységéből áll. A betegség oka mindig e három élettér valamelyikének zavara. Ha valaki irigy vagy valamely viszályt nem követi kibékülés, az nem csak az ellenséges felekre, hanem az egész mikrovilágra, a közösség szociális rendjére is negatívan hat. Az egyén szintjén ez láthatatlan lelki kárt okoz, ami csak később nyilvánul meg a test betegségében.
A test tehát olyasmit tesz láthatóvá, ami a közösségben láthatatlanul zajlik. Éppen ezért a gyógyítás folyamatába az egész közösséget bevonják. Az egyensúly újbóli megtalálásában a gyógyító varázsló, vagy más néven sámán segédkezik.
Hogyan nyerik az ausztrál virágesszenciákat?
Az érzelmi zavarok feloldását a sámánok a vadvirágok esszenciáival gyógyítják. Ez kétféleképpen lehetséges: a virágokat meg lehet enni, ilyenkor a páciens a virágban tárolt napenergiát és a növény tápértékét is hasznosítja.
A gyakoribb felhasználási mód azonban, hogy a beteg kimegy hajnalban a virágok közé, és lenyalja róluk a harmatot, esetleg vizet öntenek a virágra, és a szirmokról lecsurgó vizet felfogják, majd megisszák. A sámánok ezeket a készítményeket „szeretetgyógyszereknek” (Love Remedies) nevezik, mert elsősorban az érzelmeket képesek befolyásolni. Erős katalizátorként működve segíthetnek megtalálni a lelki stabilitást és az életörömöt. Ezen keresztül pedig hihetetlen erővel aktiválhatók a test öngyógyító erői.
Különleges gyógyhatásaiknak köszönhetően az ausztrál virágesszenciák a modern világban és Európában is kedveltek, óriási igény van rájuk. Eddig a dr. Edward Bach által leírt módszerrel készültek a belőlük nyert cseppek: a virágokat lemetszették a növényről és vízbe tették. Ehhez Észak-Amerikában termesztett kultúrnövényeket használtak. Az újabb, ún. Stepanovs-féle módszerrel úgy „szüretelik” a kivonatot az eredeti, vadon termő növényekről, hogy ne okozzanak nekik sérülést, és ne gátolják őket növekedésükben. Az esszenciák begyűjtéséhez a virágra egy apró, igen könnyű edénykét akasztanak, amelyben 24 órán belül kis mennyiségű virágesszencia gyűlik össze. Ez az „őstinktúra” az egész növény teljes gyógyító potenciálját tartalmazza, a gyökerétől a törzsén keresztül a virágjáig.
Minden, az ausztrál növényekből nyert őstinktúrának saját rezgése van. Annak érdekében, hogy ez ne menjen tönkre, csak kiváló minőségű forrásvizet használnak hígításra. Európában 2004 óta ez az ún. „Lauretana”-víz. Neves radiesztéziás szakemberek kiváló minőségűnek tartják a Monte Rosa hegységben, 4600 m magasságban lévő Lauretana-forrásból származó vizet. A forrás Olaszország és Svájc határvidékén található. A gleccservíz a kőrétegen áthatolva a mélyben 30 km-t tesz meg, majd Graglia falucskában artézi kút formájában tör a felszínre. A palackozás csorgatással történik, nyomás nélkül, hogy ne roncsolják a víz különleges molekulaszerkezetét. Kutatások igazolták, hogy ez a víz különösen alkalmas bizonyos rezgések átvételére. A sámánoktól maradt ránk az esszenciák neve is: a „Love Remedies” sorozat főindikációs területei a félelmek, depresszió, a kiégettség érzete, az önbizalom hiány, stressz és nyugtalanság. Az esszenciák szedését követően a páciens emocionálisan kiegyensúlyozottabbá válik, életöröme visszatér.
A virágesszenciákat általában maga a páciens választja. Az intuitív választás a napi gyakorlatban bevált, különösen gyermekeknél. A virágesszenciák különlegesen szelíd gyógyszerek olyan gyermekek számára, akik nehéz életszakaszba léptek, amit nehezen tudnak feldolgozni. A gyermeki szervezetet erős ösztönös és intuitív erők vezérlik. Ezek az erők a gyermek potenciáljának, személyiségének kifejlődését irányítják. Ezzel szemben állnak a külvilág, a társadalom és a szülők elvárásai, normái. Az első lelki zavarok valósággal beleégnek a tudatalattiba. A szülőkkel kapcsolatos konfliktusokat is fel kell dolgozni.
Mindez ahhoz vezet, hogy a gyermeknek egyre nehezebb a dolga, hogy természetes személyiségét kifejlessze. Az intuitív módon kiválasztott esszencia finom csatornákat nyithat meg, amelyeket a lelki traumák, feszültségek blokkoltak, elzártak. A gyermek ismét bizakodással tekint előre, telve energiákkal, és a benne rejtőzködő képességek végre kibontakozhatnak.
Újabban az esszenciák vitális és auraspray formájában is kaphatók. Ezek általában 5 esszencia keverékét tartalmazzák, amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást. Közvetlenül a fejre vagy a bőrre permetezik őket. A munkahelyi vagy otthoni energiák javítására is alkalmasak. A rendelőkben a páciensek individuálisan kiválasztott esszenciájukhoz általában egy spray-t is kapnak kiegészítésképpen.
Az ausztrál gyógyító sámánok 10 üzenete
• Érezzétek talpatok alatt nőni a füvet, lábujjaitokkal csókoljátok meg a földet.
• Tiszteljétek a természetet, és tartsatok vele kapcsolatot. Használjátok erőit, engedjétek, hogy megajándékozzon benneteket energiáival.
• Védjétek Föld anyánkat, és ne okozzatok benne kárt.
• Keressétek helyeteket a természetben, keressétek különleges erejı helyeit, hogy azok segítségével meggyógyuljatok.
• Tiszteljétek ősieteket, ugyanis ők védelmeznek és irányítanak benneteket láthatatlan módon. Segítenek nektek, ha engeditek.
• Minden gondolatotok energia – pozitív vagy negatív energia. Ezektől függ, hogy mi történik veletek.
• Használjátok érzéseitek és érzelmeitek energiáit tudatosan, hogy életeteket úgy irányítsátok, ahogyan azt szívetek súgja.
• Figyeljetek a pillanatra, és élvezzétek, ugyanis ez mindenetek, amit valóban birtokoltok.
• Legyetek a többiek javára és állandóan hallgassatok szívetek hangjára, és kövessétek.
• Alkalmazzatok sámánisztikus technikákat a tisztulásra, hogy megszabaduljatok a régitől és új dolgok keletkezhessenek, és megtalálhassátok valódi küldetéseteket.
A szépséges Krubi szelleme virágban
A virágesszenciák gyógyhatásairól szájhagyomány útján terjedő mondák születtek. A „waratah” virágról szóló történet szép példája e hagyománynak. Ez a virág segít legyőzni a bánatot és a kétségbeesést, és visszanyerni a reményt és a bizalmat. A virág rengeteg öngyilkosjelöltet tartott vissza tettétől.
„Réges-régen élt egy mesés szépségı asszony, akit Krubinak hívtak. Könnyı volt felismerni különös ruhájáról, amelyet egy wallaby vöröses színı bőréből készített. A ruhát a gang-gang kakadu vörös tarajával díszítette. Krubi szerelmes volt egy fiatalemberbe saját törzséből, és nap-nap után a környék legmagasabb pontján állva várta őt viszsza a vadászatból. A fiatalember, lakhelyükhöz közeledve, elsőként az asszony lángvörös ruháját pillantotta meg.
Egy napon a törzs férfi tagjai háborúba indultak, Krubi szívét pedig eltöltötte a félelem és a bánat. Mindennap kiállt a magas szikla tetejére és kémlelte a láthatárt, visszavárva kedvesét. Napok múltak el, mire a férfiak visszatértek, de Krubi kedvese nem volt közöttük. A lány hét napig a sziklán maradt, és reménykedett, hogy szerelme mégis visszatér. Közben folyton csak sírt, könnyei pedig kis patakként gyıltek össze a homokkőben.
A könnyei nyomán növények serkentek ki a talajból, ilyen a Boroniea Eriostemon és a Bush Fuchsia. Hét nap elteltével Krubi elindult a csatatérre, de nem találta kedvese nyomát, ezért visszatért a homokkő sziklára és bánatában levetette magát a mélybe.
Amikor meghalt, szelleme a homokkő egy repedésén áthaladt, ahol másnap a legszebb ausztrál növény serkent ki, a bennszülöttek nyelvén waratah. A növény levelei ugyanolyan fogazottak és pöttyösek, mint Krubi szeretőjének lándzsája. A virága ugyanolyan vörös, mint Krubi ruhája.