Az immunrendszer mint az egyik leghatékonyabb rákellenes fegyver

Sasvári Orsolya

 

Minden valószínűség szerint az élőlények immunrendszere az egyik leghatékonyabb rákellenes fegyver. Erre bizonyíték a spontán tumorregressziók léte állatokban és emberekben egyaránt. 1999-ben rákkutató tudósok arra lettek figyelmesek, hogy egérkísérleteik során egy egér a sok közül (BALB/c) soha nem pusztult el rákban, még akkor sem, ha ismételten nagy mennyiségű ráksejteket fecskendeztek az állatba. Többszörös keresztezéssel több ezerre szaporították az értékes egeret, úgy, hogy az állatok megőrizték az eredeti egér rákellenes tulajdonságait. Az immunrendszer rákellenes mechanizmusának feltárásában új lehetőségek nyíltak a különleges egerek tanulmányozásával. Ezeknél az egereknél megfigyelték, hogy immunsejtek (leukociták egyik legnagyobb csoportja) vették körül a ráksejteket, amik elpusztították a ráksejteket, miután érintkeztek azokkal. A megmaradó tumorsejt „hulladékot” falósejtek bekebelezték és megemésztették. Idősebb kor elérése után a különleges egerek egy kis része elvesztette a daganat elleni rezisztenciáját. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy az idősebb embereknél tapasztalható sokkal gyakoribb rákmegbetegedések oka nem csak az lehet, hogy halmozódtak a genetikai károsodások a sejtekben, hanem az idősebb szervezet rákellenes immunsejtjeinek száma csökken és nem reagálnak úgy, mint fiatalabb korban. A kutatók később megállapították, hogy a leukociták elégségesek a tumorsejtek megsemmisítésére ezekben az egerekben, sőt, bizonyos immunsejtek (természetes ölősejtek, ill. falósejtek) egyenként is képesek megsemmisíteni a daganatos sejteket, egymástól függetlenül, ugyanolyan hatékonysággal.

Az immunrendszer hatékonysága a rákellenes küzdelemben nem új felfedezés. Erre alapozta dr. William Coley a XX. század első felében rendkívül hatékony terápiás módszerét. Két elpusztított baktériumfaj keverékéből létrehozott egy injekciót, amellyel mozgásba hozta a szervezet szunnyadó immunrendszerét, amely ily módon felvette a harcot az addig zavartalanul burjánzó ráksejtek ellen. Számos esetben tapasztaltak dr. Coley módszerével spontán regressziókat mai szemmel nézve is teljesen reménytelen, végső stádiumos betegeknél. Egy alapos tanulmány összehasonlította a mai modern terápiák (sugárterápiát kizárva) hatékonyságát dr. Coley módszerének eredményességével. Alapul vették a 10 éves túlélési időt. Döbbenetes eredmény: a modern módszerek statisztikailag nem hatékonyabbak dr. Coley eljárásánál az új rákellenes kezelések kifejlesztésére kiadott hatalmas összegek ellenére.

A rákkal szemben immunitást élvező egereknél feltűnt a falósejtek és természetes ölősejtek rendkívüli szerepe a betegség leküzdésében. A természetes ölősejtekről (NK) több tanulmányban is kimutatták, hogy fontos szerepük van a szervezet tumorellenes védekezőképességének fenntartásában. Hiányuk a tumorok gyorsuló növekedéséhez vezethet. Új felfedezés, hogy a cigarettafüst elősegíti a tüdőtumoráttétek képződését, miközben elnyomja a természetes ölősejtek tumorellenes aktivitását. Ha a természetes ölősejteket aktiválták, akkor a cigarettafüst áttétképző hatása is megszűnt. Beigazolódott, hogy a cigarettafüst rákkeltő hatását – részben – az immunrendszer működésének elnyomása folytán fejti ki. A természetes ölősejtek aktivitásának hiányát sok helyütt az áttétképződés fokozódásával hozták összefüggésbe.

A természetben található leghatékonyabb immunerősítő gombaeredetű polysaccharidok képesek a természetes ölősejtek aktiválására és az áttétképződések gátlására. A Patkónyelv kivonat fogyasztásával számos spontán tumorregressziót is tapasztaltak még végső stádiumos betegek esetében is. A tumorsejtek képesek különböző anyagok kibocsátásával a falósejtek rákellenes hatását elnyomni, sőt, aktiválatlan falósejtek az áttétképződést is elősegíthetik. Ezért rendkívül fontos rákbetegeknél a falósejtek aktiválása, hogy azok a szervezet segítségére siessenek a rákellenes küzdelemben ahelyett, hogy aktiválatlanul az áttétképződést segítsék elő. A fent említett polysaccharidok képesek a falósejtek tumorellenes aktiválására is. A rákkal szemben ellenálló egér esetéből pedig láthattuk, hogy az említett immunsejtek (természetes ölősejtek és falósejtek) a létező leghatékonyabb tumorellenes fegyverré válhatnak, ha aktiválva vannak. Az említett polysaccharidok (pl. Patkónyelv) nem helyettesítik, hanem hatékonyan kiegészíthetik az onkológusok által javasolt kezeléseket (sebészeti beavatkozás, kemo- és sugárterápia). Dohányzóknál pedig csökkenthetik a tüdőrák kialakulásának valószínűségét. (x)

További infó: www.patkonyelv.hu, www.apigenin.de

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Epigenetika a tudományos kutatások fókuszában – forradalmi áttörés a daganatos és más súlyos betegségek gyógyításában

Epigenetika a tudományos kutatások fókuszában – forradalmi áttörés a daganatos és más súlyos betegségek gyógyításában

A tudományos kutatás manapság különösen elengedhetetlen az orvostudomány számára. Minden felfedezés rendkívül fontos lépés az…
Rákmegelőzés Cluster-medicinával

Rákmegelőzés Cluster-medicinával

Ráksejtek folyamatosan képződnek szervezetünkben. Immunrendszerünk azonban képes felvenni ellenük a küzdelmet, így a legtöbb esetben…
A deutérium csökkentése a gyógyulás egyik alappillére

A deutérium csökkentése a gyógyulás egyik alappillére

Alkotói szabadságát mindig Magyarországon tölti, de a híres Kalifornia Egyetemen (UCLA) tanít és kutat. Hivatalból…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A mitokondriumokról

A mitokondriumokról

Képzeljük el egy ország elektromos energiahálózatát. Megannyi erőmű termeli az áramot, amit a felhasználók sokféle…
Atomrobbanáshoz hasonlítható környezeti hatások: Rák, szív- és érrendszeri betegségek II.

Atomrobbanáshoz hasonlítható környezeti hatások: Rák, szív- és érrendszeri betegségek II.

Ahhoz, hogy megérthessük korunk környezeti ártalmainak jelentőségét, érdemes összehasonlítani azok egészségkárosító hatását jól ismert és…
Gemmoterápia – A rügyek gyógyító ereje

Gemmoterápia – A rügyek gyógyító ereje

Fűben-fában orvosság – ezt jól tudjuk, de létezik a gyógynövényekkel való gyógyításnak egy sajátos, egészen…
Egészségvédelem antioxidánsokkal

Egészségvédelem antioxidánsokkal

„Világképünk” sokáig egyszerű és áttekinthető volt. A szabad gyökök károsak, az antioxidánsok jótékony hatásúak. Sokan…