Van remény (3)

Allergiások, leendő gyógyultak, figyelem! Bár hivatásos székely mesemondó vagyok, most az egyszer mégsem mesét, hanem igaz történetet mondok el: a saját gyógyulásomét, mindenki épülésére! Jogosan kérdezhetik, vajon valóban igazak-e a következő sorok egy mesélő szájából? De sajnos nem tehetnek mást, hinniük kell nekem a saját érdekükben! Ez már csak így van! Talán az én történetem annyiban hasonlít a mesebeliekre, hogy ez is igen csak rosszul kezdődik, és mint minden, valamirevaló valódi és mesebeli betegnek, nekem is igen csak rosszul állt a szénám a történet kezdetén. Ugyan gyerekkori betegségeim nem nagyon voltak a szokásos tüdőgyulladást, ill. mellhártyagyulladást leszámítva. Azonban miután férjhez mentem (természetesen nem a férjem miatt!) szívizomgyulladást kaptam, majd sokkal később Lyme-kórt, ami miatt leszázalékoltak, és amiből végül is kigyógyultam, de ez nagymértékben hozzájárult szervezetem legyengüléséhez. A gyermekeim születése után csak a családomnak éltem. Az allergiás bőrbetegségem kb. 15 éve, 1990-ben kezdődött. Ugyan a családban jellemző volt egy kis arcpír, de ez egyáltalán nem volt zavaró. Azonban én ettől az időszaktól kezdve állandóan legalább 15-20, néha 25-30 keléssel „dicsekedhettem”, és amint leszáradtak, azonnal újak jelentek meg. Orvostól orvosig futkároztam, különböző gyógyszereket, antibiotikumokat, éjszakai-nappali krémeket kaptam, de a „furunkulusok” száma csak nőttön-nőtt az évek során, és senki nem tudta megállapítani a baj valódi okát. A kis, piros, gennyes kelések először csak az arcomat, majd később az ajkaimat is borították, és az egész hatalmas fájdalommal járt, égett, viszketett, állandóan borogatnom kellett, és még a vizet sem bírta a bőröm. Képzelhetik, milyen érzés volt nőként így létezni! Hiába feküdtem négy hétig Pécsett a bőrklinikán kb. 10-12 éve, hiába kaptam még több, még különbözőbb krémeket, semmi konkrétat nem tudtak megállapítani. Csak a szokásos, általános intelmeket kaptam: ne menjek a napra, ne egyek fűszeres ételeket, csokoládét, mogyorót! Két éve először a háziorvosom javasolt allergia vizsgálatot, és vérből tejcukor-, ill. kutyaszőr-allergiát állapítottak meg nálam. Közben több ízben voltam „vendég” a szekszárdi bőrosztályon is, az előzőekhez hasonló eredménnyel, és egyben a bőrgyógyászati magánrendelések látogatása is sajnos kényszerű„hobbimmá” vált. A megállapított diagnózis paradoxonja, hogy a ROSACEA csupán „piros arcot” jelent, és semmit nem mond el a betegség valódi okairól. Eddigre már olyan csúnya volt az arcom, hogy nem hogy utcára kimenni, de a saját, szeretett családommal sem mertem egy asztalhoz leülni, annyira szégyelltem a külsőmet, nem beszélve a fájdalomról. Az alapozókrémek mit sem segítettek, hiszen olyan benyomást keltettem általuk, mintha a kelések „rásültek” volna az arcomra. Nagyon komoly depresszióba estem. Végül is a lányom olvasott a Medic Poliklinikáról. 2005. január 6-ára kaptam időpontot a Voll-féle számítógépes diagnosztikára. A doktornő, szintén nő lévén, megértette kétségbeesésemet, és azt a kérésemet is, hogy csak akkor kezdjünk neki a kezeléseknek, hogyha valóban tudnak segíteni, hiszen már nem bíztam semmiben. Ő azonban elmagyarázta, hogy a klinikán nem tüneti kezelés folyik, hanem a betegségek hátterét tárják fel nagyon alapos, az energetika elvén működő vizsgálat során, mely teljes térképet ad az egész szervezetről. Azt mondta, nyugodtan belevághatunk, de türelemre lesz szükség. A vizsgálat alapján energetikai blokkot találtak az allergia meridiánomon, a fogak, a nyirokrendszer, az orrmelléküreg, a gyomor területén és a vastagbél teljes szakaszán. Azaz 23-féle helyen kb. 65-féle elváltozást. Mivel a klinikán csapatmunka folyik, és a hagyományos orvoslás kart karba öltve működik együtt a természetgyógyászati szemléletű medicinával, ezért más vizsgálatok elvégzését is kérték tőlem, pl. belgyógyászati, allergológiai, ill. fogászati vizsgálatot. Ennek értelmében kaptam meg a személyre szabott homeopátiás-izopátiás kúrámat, majd 8 hét múlva visszamérésre kellett mennem. Az arcom már az első kúra után sokkal simább lett, de még piros volt, és a doktornő nem volt igazán elégedett. A harmadik kúra után már csak a belekben találtak némi elváltozást, hiszen azelőtt gyakran voltak emésztési problémáim is. Ma már ez sincs. A klinikán utoljára április 23-án jártam. Ekkor a doktornő szinte rám parancsolt: „Most már tessék közösségbe menni!” Ekkor már egy pirinyó kelés sem volt az arcomon. Még szedek némi immunerősítő szereket, de ez természetes, hiszen nagyon hamar sikerült „fülön csípni” és megszüntetni a baj okát, éppen ezért fontos, hogy némi utókezeléssel a homeopátia elvén „megértessük” a szervezettel: saját maga felelős a gyógyulásáért. És hogy miben egyezik még az én történetem a székely mesékkel? Abban, hogy a legtöbb szerint ami szerencsétlenségnek indul, az végül lehet nagy szerencse is! És talán abban különbözik tőlük, hogy egy igaz történet még több hitet tud adni azoknak, akik feladták a reményt. Ez volt az én célom is. Minden jó, ha jó a vége!(×)