A rendszeres kertészkedés pozitívan hat az időskori egyensúlyzavarokra

tgymagazin.hu
#demencia #egyensúly #kertészkedés
A kertészkedés a demencia gyógyszeres kezelésének hatékony kiegészítője és alternatívája lehet, mindez azért is fontos, mert az átlagéletkor kitolódásával a demencia korunk népbetegsége lesz – derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából.

A vizsgálatban a zöldterápia hatására javult az ún. kognitív, vagyis a gondolkodás, az információfeldolgozás, valamint az érzékszervek és az agy közötti összehangolt működés zavaraival küzdő idős betegek egyensúlya, a szellemi funkciók állapotát is jelző lépéstempója, emellett a betegek szívesebben vettek részt más közösségi tevékenységekben is.

Dr. Kovács Éva, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának főiskolai tanára, a kutatás utolsó szerzője kiemelte, hogy az életkorral romlik az egyensúlyszabályozás és a járáskontroll, amit a kognitív hanyatlás is befolyásol. Ezért idős korban az egyensúly megtartása és a biztonságos járás több tudatos idegi szabályozást, nagyobb figyelmet igényel.

Ezzel magyarázható, hogy az időskorúak nehezen tudnak egyszerre két feladatra összpontosítani, mivel két egyidejű tevékenység egymás kivitelezését zavarja. Például, ha egy idős ember járás közben beszélni kényszerül, sokszor megáll és elsősorban a beszélgetésre koncentrál. A zöldterápia hatására az érintettek szociálisabbak lettek: gyakrabban beszélgettek egymással a foglalkozásokon kívül is, szívesebben vettek részt más közösségi programokon. Kedélyállapotuk javult, kevésbé viselkedtek agresszívan, ritkábban szitkozódtak. Az őket látogató családtagokkal is nyitottabbak voltak: büszkén vezették őket körbe a kerten, amit gondoztak.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Meglepő kutatási eredmény: a tejszín és a zsíros sajt csökkenti a demencia kockázatát?

Meglepő kutatási eredmény: a tejszín és a zsíros sajt csökkenti a demencia kockázatát?

A zsíros sajt és a tejszín egészségtelennek számít. Svéd kutatók azonban meglepő felfedezést tettek ezzel…
TMAO – Szív- és vesekárosító anyag, amit nap mint nap eszünk

TMAO – Szív- és vesekárosító anyag, amit nap mint nap eszünk

A trimetilamin-oxid (TMAO) szerves anyag, ami főképp a tengeri élőlényekben fordul elő, fő feladata, hogy…
5 jó tanács az ízületeket kímélő kertészkedéshez

5 jó tanács az ízületeket kímélő kertészkedéshez

A tavasz előcsalogatta a kerttulajdonosokat is, hisz ilyenkor mindig sok a teendő. Az alábbi tanácsok…
Hogyan segíti az agyi frissesség megőrzését a kreatív tevékenység?

Hogyan segíti az agyi frissesség megőrzését a kreatív tevékenység?

Az idegtudomány egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a kreatív tevékenységek nemcsak örömforrást jelentenek, hanem…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Valóban veszélyes élelmiszer-adalék a citromsav?

Valóban veszélyes élelmiszer-adalék a citromsav?

Ha alaposan szemügyre vesszük bizonyos élelmiszerek, szószok, kenyérre kenhető krémek és egyéb késztermékek összetevőit, alig…
Agytisztítás 40 Hz-cel

Agytisztítás 40 Hz-cel

Egyes kutatások szerint gamma-hullámok hatására agyunkban öntisztító folyamat veszi kezdetét, aminek hatására az agyból távoznak…