TMAO – Szív- és vesekárosító anyag, amit nap mint nap eszünk
Egy kutatás rámutatott, hogy a TMAO nem csak tengerbiológiai szempontból fontos, hanem számos betegséggel is kapcsolatba hozható. Főként szív és érrendszeri betegségeket (érelmeszesedés), a vércukorszint szabályzásának zavarát, a veseműködés zavarait, rákot, szélütést, demenciát és elhízást okozhat, ugyanakkor tudottan gyulladáskeltő hatású is.
A TMAO vérszérumszintje mérhető:
- < 6,2 µmol/l (mikromol per liter) értékig normális, ill. alacsony kockázatot jelent,
- 6,2–9,9 µmol/l érték: közepes kockázat,
- > 10 µmol/l: jelentős kockázatot jelent.
Ezek a szintek főként a szív és érrendszeri kockázatot jelzik, egyéb betegségekre nem vonatkoztathatók.
Mit tegyünk, ha magas a TMAO érték?
Fontos a bélflóra összetétele: Feljebb említettük, hogy a TMAO-t a szervezetben többek között bizonyos bélbaktériumok termelik. Ezért fontos, hogy változatos, ballasztanyagokban gazdag ételeket együnk, illetve szükség esetén probiotikumokkal igyekezzünk megfelelő irányba terelni a bélflóra összetételét.
Élelmiszerek: A TMAO-szint csökkentő élelmiszerek között első helyen kell említeni a fokhagymát és az olívaolajat. Az olívaolajban lévő 3,3-dimetil-1-butanol (DMB) nevű anyag gátolja a TMAO termelésben résztvevő enzimek aktivitását. DMB egyébként található a vörösborban és a balzsamecetben is. A DMB-vel kapcsolatban állatkísérletekben igazolták, hogy hatékonyan gátolja az érelmeszesedést.
D-vitamin: Számos klinikai kísérletben igazolódott, hogy megfelelő D-vitamin-szint mellett a TMAO szintje is normalizálódik.
Rezveratrol: A rezveratrol a vörösbor, illetve a vörös szőlőfajták egyik legértékesebb növényi hatóanyaga. Nem csak a TMA-termelődést gátolja, de a jótékony bélbaktériumok szaporodásának is kedvez. A vörösbor nem tartalmaz elegendő rezveratrolt, ezért célszerű azt étrendi kiegészítők (pl. szőlőmag kivonat, szőlőmag őrlemény) formájában szedni.
Kurkumin: A kurkuma fő hatóanyaga, a kurkumin jótékonyan hat a bélflóra összetételére, emellett állatkísérletekben érelmeszesedés gátló hatása volt.
Fotó: Adobe Stock