Megjelent a magazin augusztusi száma! Érdekes ízelítők a tartalomból
Ideológiákat gyárt az élelmiszeripar az érdekei mentén
Az élet szolgálata az egyetlen igazi projekt
Bár ez volna a természetes, hiszen a pénz csak eszköz a boldoguláshoz, ritkaságszámba megy, hogy valaki az értékrendje közvetítését fontosabbnak tartja a vagyonosodásnál. Bedő Imre elhivatott a családi értékek, a hagyományos kultúránk és a természet közeli életmód mellett és rendkívül károsnak tartja azt a mai élelmiszeripari gyakorlatot, amelynek során a profitéhség és a beruházási kényszer felülírja az egészséghez való jogot. A közgazdász, aki Férfiak Klubja néven sikeres mozgalmat indított el, markáns véleményt fogalmaz meg. Bedő Imrével beszélgettünk.

Áldás vagy átok a digitalizáció?
Szinte minden politikai és társadalmi erő egyetért abban, hogy nagyobb mértékű digitalizáltságra van szükségünk. Igaz ez? Volt-e valaha demokratikus szavazás róla, és mérlegelték-e valaha a digitalizálás előnyeit és lehetséges hátrányait? Mit tesz az emberiséggel, ha életét teljesen áthatja a virtualitás?

Még a legokosabb szoftver sem képes egy hétre előre megjósolni az időjárást, a betegségeket vagy a földrengéseket előre jelezni, és utcákat, síneket és házakat sem képes előállítani, nem tud élelmiszert és energiát termelni, beteg fogakat kezelni, idős embereket ápolni, elégedettséget és boldogságot teremteni. Ha pedig egyszer mégis siker koronázná az emberiség fáradozását, hogy az összes, eddig csak rá jellemző képességgel és tulajdonsággal felruházza a mesterséges intelligenciát, és az élet minden területén azzal helyettesítse önmagát, végül maga az ember válna feleslegessé és tűnne el a föld színéről.
Megújított összetételű „fekete kenőcs”
2015-ben beszámoltunk a „fekete kenőcsről”, de mivel a készítmény összetétele megváltozott, és mivel ennek hatékonyságát is kutatások támasztják alá, ismét napirendre tűztük a „növényi szike” témáját. Rainer Taufertshöfer, német természetgyógyász, kutató és publicista intenzíven foglalkozik az alternatív rákkezeléssel, különösen a fekete kenőccsel, aminek receptúráját ő maga újította meg.

A mitől az énig- Életünk barátai: kötődés és autonómia
Legyen szó bár családtagokról, élettársakról, barátokról, ismerősökről vagy partnerekről: a kötődés emberi alapszükséglet, és az életünk alapköve. Ezzel áll szemben az ugyanilyen lényeges autonómia. Ahogyan ez megmutatkozik, a kettő egymást feltételezi, és életünk két legfontosabb motorjának számít.

A digitalizáció és az individualizáció korában azonban a kötödés képessége visszafejlődik. A felmérések szerint manapság a kapcsolatok felét problematikusként élik meg. Németországban a 18 és 65 év közötti emberek egyharmada egyedülálló, és a háztartások 43%-a egyszemélyes. 2023-ban egy nőre 1,36 szülés jutott, ami történelmi mélypont. (Az Európai Unióban a 2021-es 1,53-ról 2022-re 1,46-ra csökkent a teljes termékenységi arányszám, Magyarországon 2024 januárjára 1,4-re csökkent az egy nőre eső termékenységi mutató.) Az elrendelt személyes távolságtartás időszaka után az emberek láthatólag nehezen térnek vissza a közösségi léthez. A hírekből ránk zuhogó katasztrófahangulat és ellenségkép szintén nem szolgálja az ellazulást és a kibékülést, nem teremt táptalajt a szeretetnek és a kötődésnek. Ehhez járul még az a folyamat, hogy a jóléti társadalmakban a fizikai életközösség – a párkapcsolattól a kis- és nagycsaládon át az életre szóló barátságokig és a sorsközösségig – létszükségletből jó, ha van kategóriává változott.
A természetes légzés Alexander-technikával
Légzés nélkül nincs élet. Első levegőnket akkor vesszük, amikor születéskor felsírunk, aztán szakadatlanul lélegzünk egészen halálunkig. A légzés alapvetően automatikus, de tudatosan is vezérelhető. Sajnos a legtöbb ember teljes mértékben az automatizmusra hagyatkozik, és egyáltalán nem gondol bele, mennyi minden függ a légzés minőségétől. A légzést figyeli, vizsgálja a körzeti orvos, a gerincgyógyász, a gyógytornász és a pszichológus is. A légzés minősége tükrözi egészségi állapotunkat és pillanatnyi hangulatunkat, – és ez fordítva is igaz: a légzés minőségének javításával javulhat az egészségi állapotunk és a hangulatunk is! Egy kis tudatossággal, és persze némi tudásanyaggal elsajátítható a helyes légzés technikája. Az Alexander-technikában a természetes, teljes légzést tanítjuk. Jó lenne megtanulnunk újra úgy lélegezni, ahogy azt a természet kitalálta! Ebben a cikkben ezt a témát járjuk körbe.

Homocisztein – komoly kockázati tényező
A hivatalos orvostudomány évtizedeken át a magas koleszterinszintet tekintette bizonyos betegségek, pl. az érelmeszesedés, a szívinfarktus és a szélütés első számú kockázati tényezőjének. Ez a felfogás ma is elterjedt, de időközben kiderült egy másik anyagról is, hogy legalább annyira veszélyes, mint a koleszterin. Ez a szervezetünkben termelődő homocisztein nevű aminosav.

Fontos az emelkedett homociszteinszint mielőbbi csökkentése, mert ez garantálja, hogy érrendszerünk hosszú ideig egészséges marad, ezáltal jelentős mértékben csökkenthető a súlyos betegségek kockázata. A megfelelő arányban B12-, B6-vitamint és folsavat tartalmazó vitaminkészítmények segítségével egyszerűen és hatékonyan csökkenthetjük a homociszteinszintet. A készítményt folyamatosan kell szedni, az eredmény kb. három hónap múlva látható a laborértékekben. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökken a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a demencia és egy sor egyéb betegség kockázata.
A cikkek folytatása a magazin augusztusi számában olvashatók!
