Milyen betegségre hajlamosítanak a vércsoportok?
Az A vércsoportúak fogékonyabbak a vírusfertőzésekre
A Harvard Egyetem 2023-ban készült kutatása alapján az A vércsoportú emberek, a Covid kórokozójával érintkezve, a 0-sokhoz képest könnyebben megfertőződtek. Az A vércsoport esetén a fertőződés kockázata kb. 20%-kal magasabb az átlagnál. Úgy tűnik, hogy az e vércsoportba tartozóknál a sejtek felületén több olyan kapcsolódási pont található, amelyekhez a vírusok hozzákapcsolódhatnak.
Ennek ellenére a vércsoport csak járulékos rizikófaktor, ennél sokkal fontosabb tényezők döntik el, hogy valaki milyen betegséget kap meg. Ilyenek pl. az életkor, az esetleg már fennálló alapbetegségek. Ezek sokkal nagyobb súllyal nyomnak a latba, mint a vércsoport.
0 vércsoport hajlamos legkevésbé a rákra
Bizonyos összefüggést megállapítottak a vércsoportok és a rák között is. Az A, AB és B vércsoportúaknál, a nullásokhoz képest, 32, 51 és 72%-kal magasabb kockázatot viselnek, pl. a hasnyálmirigyrák szempontjából. Hasonló arány mutatkozott egyéb rákbetegségek (pl. vastagbélrák, gyomorrák és emlőrák) esetében is, mindegyik esetében a nullásoknak a legkisebb a kockázata.
Egy vizsgálat azt is kimutatta, hogy az A vércsoportúak hajlamosabbak a gyomorban élő Helicobacter pylori nevű baktériummal való megfertőződésre. Ez a baktérium hosszabb távon gyomorrákot képes okozni.
AB: a legmagasabb a szívbetegségek kockázata
Ami a koszorúé-betegséget (érelmeszesedés) illeti, az AB vércsoporta legveszélyeztetettebb. Ebből a szempontból szintén a nullások a legszerencsésebbek. Egy 90 000 ember adatait értékelő metaanalízis szerint az A, a B és az AB vércsoportúaknál 6, 15, és 23 százalékkal magasabb a koszorúér-betegség kockázata, mint a nullásoknál. Svéd kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy az A vércsoportúak hajlamosabbak a vérrögökre, míg ennek ellenkezője igaz a nullásokra, viszont ők hajlamosabbak a vérzékenységre.
Az A és AB vércsoportú nőknél ritkább a terhesség alatti magas vérnyomás, mint a B és a 0 vércsoportúaknál.
A AB vércsoport hajlamosít a kognitív betegségekre
Egy kutatás szerint az AB vércsoportúak 82%-kal magasabb kockázatnak vannak kitéve a kognitív betegségek iránt a többi vércsoporthoz képest. A kognitív betegség emlékezetzavarral, koncentrációzavarral, beszédzavarral, a tájékozódás zavarával járó tünetegyüttes, és végül átmehet demenciába.
A B-seknél ritkább a vesekő
A B vércsoportúakat jóval kevésbé veszélyezteti a vesekőképződés, mint a többi vércsoportú embereket.
Foto: Adobe Stock