A K vitamin szerepe az egészség megőrzésében

A japán szamurájok már a XVI. században is fermentált szójababból készült nattót ettek, ami meglehetősen sok K₂-vitamint tartalmaz. 1943-ban orvosi Nobel-díj odaítélésével jutalmazták a K-vitamincsalád (többféle K-vitamin létezik) felfedezését. 2000 körül jelentek meg az első kutatási eredmények a K2-vitaminnak csontjaink egészségének megőrzésében, illetve bizonyos biomarkerek javításában játszott szerepéről. A K-vitamin az A-, a D- és az E-vitaminhoz hasonlóan zsírban oldódik. Az emésztőszervi panaszokkal küzdőknél nem ritka zsíremésztési, illetve zsírfelszívódási problémák esetén könnyen előfordulhat, hogy ezekhez a létfontosságú vitaminokhoz nem jut hozzá szervezetünk, és hiányállapot lép fel. A növények élettanában a K₁-vitamin nélkülözhetetlen a fotoszintézishez. Az embernél egyes véralvadási faktorok szintéziséhez szükséges. K₁-vitamin hiányában egyszerűen elvéreznénk. Egyébként ez a vitamincsoport innen kapta a nevét is, a K a koagulációra, magyarul (vér)alvadásra utal.

A hivatalos orvoslás máig igen kritikusan viszonyul a tápanyagokkal végzett gyógyításhoz, pedig a K₁-vitamin adagolása már régóta bevonult az orvosi gyakorlatba: egyes országokban minden újszülött K₁-vitamint kap az agyvérzés megelőzése érdekében. Ám aki valamilyen erős hatású véralvadásgátló, pl. marcumar vagy warfarin hatóanyagot tartalmazó gyógyszert szed, kezelőorvosa beleegyezése nélkül soha ne kezdjen el K-vitamint szedni, mivel a K1-vitamin (a K2-vitamin még inkább) részben vagy teljes egészében blokkolja a gyógyszer hatását!

A K-vitamin természetes előfordulása

A K₁-vitamin minden zöld növényben jelen van – különösen a spenótban, a brokkoliban és a salátafélékben. A K2-vitamin a fentiekben említett japán nemzeti eledelben, a nattóban található nagyobb mennyiségben, ennél csekélyebb dózisban jelen van a sajtban, vajban, még ennél is kisebb arányban pedig a húsban, halban és tejben. Szervezetünk K₁-vitaminból – korlátozott mennyiségben – képes K₂-vitamint előállítani. Hogy pontosan mennyit, azt egyelőre nem sikerült tisztázni. Bélbaktériumaink is képesek K-vitamint termelni, azt azonban még szintén a kutatóknak kell megállapítaniuk, melyik baktériumtörzs mennyit termel, és hogy az így termelődő vitamin hány százaléka szívódik fel a tápcsatornából.

A K-vitamin az oszteokalcint a csontokba beépülni képes formába alakítja át. Emellett gátolja a csontállományt folyamatosan bontó, leépítő oszteoklasztokat (ez a csontsejtek egy típusa) is. Mindezek olyan élettani hatások, amelyek elméletileg csontjaink szilárdságát hivatottak megőrizni.

A K-vitamin csontvédő hatásai

Körülbelül 20 évvel ezelőtt egy nagyszabású, 70 000 nő bevonásával végzett kutatás megerősítette az iménti összefüggés létezését. Minél kisebb volt valakinél a K-vitamin szintje a vérben, annál rosszabb állapotban volt a csontállománya, és annál magasabb volt nála a csonttörés, különösen a combnyaktörés kockázata. A legalacsonyabb K-vitamin-szintű nők 20%-ánál a csonttörés kockázata a 40%-ot is meghaladta. Azok a nők, akik naponta egy vagy több adag salátát ettek, fele akkora kockázatnak voltak kitéve, mint azok, akik mindössze heti egy alkalommal fogyasztottak salátát. Azok között, akik napi egy vagy több adag salátát ettek, nem volt lényeges különbség. Ez azt jelenti, hogy a K-vitamin csontvédő hatásait illetően meglehetősen kis dózis is elegendő, nincs szükség az adag növelésére. Ebben a kutatásban azonban nem tettek különbséget K₁– és K₂-vitamin között.

Egy másik, 19 egymástól független kutatás eredményeit összevető metaanalízis kimutatta, hogy azoknak a csontritkulásban szenvedő nőknek a csontállománya, akik a klimax utáni időszakban K₂-vitamint kaptak, sokkal jobb állapotban volt, mint azoké, akik nem szedték ezt a vitamint. Egy másik, 7 kutatást összevető metaanalízis igazolta, hogy a K₂-vitamint szedő nőknél 50%-kal csökken a csonttörések kockázata. Az egyelőre nem tisztázott, vajon a K₂-vitamin profilaktikus célú adagolásával a csontritkulásban nem szenvedő nőknél is csökkenthető-e a csonttörések száma.

A D-és K-vitamin együttes erővel lép fel a csontritkulás ellen

Egy intelligensen megtervezett kutatásban a változás korán átesett, csontritkulásban szenvedő nők egyes csoportjai vagy kalciumot, vagy D-vitamint, vagy K₂-vitamint, vagy együttesen D-vitamint és K₂-vitamint szedtek. A kalciumot szedő csoportnál a kísérlet végére a csontállomány további ritkulását figyelték meg (ami arra utal, hogy a kalcium önmagában hatástalan). Ezzel szemben az összes többi csoport csontállományának állapota javult. Azonban a D-vitamint és K₂-vitamint együtt szedő kísérleti alanyok csontsűrűsége nagyobb mértékben növekedett, mint a másik két csoport tagjaié, akik e két vitaminnak csak az egyikét kapták. Ezek alapján tehát megállapítható, hogy a D és a K₂-vitamin között szinergia, egymást erősítő hatás áll fenn. Valószínűleg innen származhat az a kijelentés, miszerint a D-vitamin K₂-vitamin hiányában hatástalan. Ez azonban téves következtetés:

Érelmeszesedés: szükséges-e a megelőzéshez K-vitamin?

Sajnos e téren messze nem olyan egyértelmű a helyzet, mint a csontok esetében. Bár valóban elvégeztek egy ilyen irányú kutatást is. Megfigyelték, hogy azoknál a nőknél, akiknek artériafalai a kísérlet kezdetén kemények voltak, a kísérleti időszak végére jelentősen rugalmasabbá váltak az érfalak. A véredények merevsége ebben az esetben ún. szurrogátum, azaz helyettesítő paraméter. Ez azt jelenti, hogy valamely betegségre jellemző tényezőt (esetünkben az érfalak merevségét) mérik, és abból következtetnek a vizsgált betegségre gyakorolt hatásra. Azonban pusztán abból a tényből, hogy a helyettesítő paraméter kedvezően alakul, még nem következik szükségszerűen, hogy az azzal kapcsolatba hozható betegség (esetünkben a szív-érrendszeri megbetegedések) előfordulása kedvező irányt vesz. Helyesebb lenne tehát azt vizsgálni, vajon a vitaminpótlás hatására hosszabb távon csökken-e a betegségek kockázata, előfordulási gyakorisága.

Miért nem bizonyítható az összefüggés?

A K₂-vitaminnak az érelmeszesedéssel szembeni védőhatását illetően gyakran idézik a Rotterdam Study néven elhíresült kutatást. 5000, szívinfarktuson még nem átesett holland személy táplálkozási adatait elemezték. A vizsgált személyek által közölt adatokból kiszámították az egyének étrendi eredetű K₁– és K₂-vitamin-fogyasztását. A megfigyelés hetedik éve után a K₂-vitaminnal megfelelő mértékben ellátott emberek aortáján (a szervezet fő verőere) csekély mértékű meszesedés jelentkezett. A K₂-vitamin-ellátottság szempontjából három csoportra osztották a kísérleti személyeket: kifejezetten jó, közepesen és rosszul ellátott csoportra. A K₂-vitaminnal kifejezetten jól ellátottak aortáján 52%-kal, a közepes csoportén pedig 29%-kal enyhébb meszesedés volt, mint a K₂-vitaminnal rosszul ellátottaknál.

A halandósági ráta is hasonlóan alakult, a K₂-vitaminnal rosszul ellátottakhoz viszonyítva a jól ellátottaknál 57%-kal, a közepes csoportban 27%-kal alacsonyabb volt. (Ezeket a hatásokat azonban csak a K₂-vitaminnal kapcsolatban figyelték meg, a K₁-vitamin esetében nem.) Ezek kétségtelenül érdekes megfigyelések, amelyek arra engednek következtetni, hogy a K₂-vitaminnak valóban lehet szerepe az érelmeszesedés megelőzésében, késleltetésében. A kísérlet nagy hibája, hogy a kutatók az egyének valóságos vitaminszintjének mérése helyett a kísérleti személyek táplálkozási adataiból következtettek szervezetük K₂-vitamin-ellátására, majd ezeket a becsült adatokat hozták kapcsolatba az aortaszklerózis mértékével és a halálesetekkel. Ez a kísérlet ebben a formában megbízhatatlan, és nem tekinthető bizonyító erejűnek.

K₂: személyre szabott terápia ucMGP-mérés alapján

A fentiek alapján tehát leszögezhetjük, hogy a K₂-vitamin csontsűrűséget növelő, csonttöréseket megelőző hatása egyértelműen bizonyítottnak tekinthető. A témában jártas orvosok a csontritkulásban szenvedőknél nem csak a vér D-vitamin-szintjét, hanem az ún. ucMGP- (uncarboxylated Matrix Glycoporein) szintjét is mérik. Utóbbi az K₂-vitamin-szint indirekt markere: Ha magasabb a mért szint, az alacsony K₂-vitamin-szintet jelez, így valószínű, hogy a páciensnél előnyös hatású lesz a vitaminpótlás. Egyes megfigyelések szerint minden harmadik csontritkulásban szenvedő páciensnél fennáll a K₂-vitamin hiánya, ezért náluk határozottan javasolt a K₂-vitamin-tartalmú étrendi kiegészítő szedése.

Három hónap múlva érdemes (ucMGP) kontrollvizsgálatot végezni – ekkorra az érték a legtöbb esetben normalizálódik. Ha nem, esetleg növelni kell a dózist. A K₂-vitamin napi javasolt dózisa 100-200 µg (mikrogramm).

A magas D-vitamin-dózisokról

Kiegészítésképp a magas dózisban szedett D-vitaminról szóló kijelentéseket az alábbiakkal egészítjük ki:

Létezik egy autoimmun-betegségek kezelésére kidolgozott eljárás, az ún. „Coimbra protokoll”, amelynek lényege, hogy a beteg igen magas dózisban kap D-vitamint. A terápia sok esetben kifejezetten jó eredménnyel jár, főként szklerózis multiplex (SM) kezelésében. A D-vitamin mellett egyéb tápanyagokat is alkalmaznak, amelyek között nem szerepel a K₂-vitamin, noha a páciensek szélsőségesen nagy D-vitamin-dózist kapnak.

Felnőtteknek napi 4000 N. E. (nemzetközi egység vagy I. U. ‒ International Unit) D-vitamin laborvizsgálat nélkül is biztonságos dózis, sőt akár napi 10 000 N. E. is veszélytelennek tekinthető, bár ilyen magas dózis esetében már célszerű ellenőrzésképp meghatározni a vér D-vitamin-szintjét. Ennél magasabb dózisokat laborvizsgálat hiányában semmiképp sem szabad alkalmazni! Szélsőségesen magas adagolás esetén ugyanis valóban előfordulhat vesekárosodás vagy akár érelmeszesedés. Ha ilyen eset elvétve előfordul, a sajtó nagy hírverést csap körülötte, és általában véve a D-vitamint teszik érte felelőssé, nem pedig az esztelenül magas, szakszerűtlen adagolást.

Fotó: Adobe Stock