Tegyünk jót a tüdőnkkel!

tgymagazin.hu
#légzés #terápia #teszt #tüdő
Oxigén nélkül nincs élet. Csak akkor vagyunk egészségesek és akkor megfelelő a teljesítőképességünk, ha a légzésünk ősi ritmusa ép és érintetlen. A káros környezeti anyagok, de a helytelen légzés, sőt még a székrekedés is károsíthatja légzőszerveinket. Tüdőnk kapacitása azonban természetes úton növelhető, és légutainkat is megerősíthetjük a fertőzésekkel szemben.

Normál körülmények között a légzést mindannyian természetesnek vesszük, nem is vesztegetünk rá sok gondolatot. Sokan azonban nem is tudják, hogy helytelenül lélegeznek, és ezzel veszélyeztetik az egészségüket, és gyengítik a tüdő illetve a légzőszervek funkcióját. Ha a légzés túl lassú vagy felületes, szervezetünk nem jut elegendő mennyiségű oxigénhez, és nem ürülnek ki kellően a gáz formájú salakanyagok. Ennek eredményeként a szívverés ernyedt lesz, az agyműködés lusta, és egyéb károsodások is kialakulnak.

Egy felnőtt naponta átlagosan 22 ezerszer lélegzik ki és be, percenként 16 alkalommal. A gyerekeknél a percenkénti légvételek száma 20-25, az újszülötteknél 40. A felnőtt által egy alkalommal beszívott levegő mennyisége körülbelül fél liter, de nagyon mély belégzés esetén akár 3 liter is lehet.

Életritmusunkat ez a körforgás szabályozza, amelynek során a belélegzett oxigén a vérbe kerül, majd onnan szén-dioxid formájában újra a levegőbe. Azok a sejtek, amelyek nem jutnak elegendő mennyiségű oxigénhez, hamarabb elpusztulnak. Nincs még egy olyan folyamat, amely annyira az életet jelképezné, mint a légzés. A felszabadító fellélegzés lelki vagy testi megerőltetés után, a tüdő átmeneti beszűkülése – mindez tudatossá teszi bennünk az érzelmek és a test összefüggését.

A légzés komplex folyamat

Az emberi légzőszervek működése egy motorhoz hasonlítható. Az autó is csak akkor képes előrehaladni, ha a hajtómű elegendő benzinhez jut. Az emberi szervezet tüzelőanyaga az oxigén, együtt más anyagokkal. Belégzéskor a levegő a légutakon át a tüdőbe jut, majd onnan a vérbe. A vér juttatja el az oxigént az artériákon át a sejtekhez, ahol lejátszódik maga az égés.

Minél nagyobb teljesítményt várnak el egy motortól, annál nagyobb az üzemanyag-felhasználás. Magasabb sebességnél automatikusan megemelkedik a benzinfogyasztás. Hasonlóképpen működik a légzőrendszer is: testi megerőltetéskor mélyebbeket és gyakrabban lélegzünk, hogy elérjük a kívánt teljesítményt. Séta közben a felnőttnek percenként 14 liter levegőre van szüksége, biciklizéskor 40-re, nagy megerőltetéskor akár 120 literre is. Ez a magasabb frekvenciájú légzés látja el a szervezetet a megfelelő mennyiségű energiával.

Minden égésnél visszamaradnak úgynevezett égési salakanyagok. Az autó esetében ez a kipufogógáz, a légzésnél az oxidált oxigén, azaz a szén-dioxid. Ez a vénákon keresztül a tüdőbe, majd onnan a légutakon át a levegőbe jut. Ennek a folyamatnak a legfontosabb légzőizma a rekeszizom, de részt vesz benne a nyak-, a borda- és a hasizomzat egyaránt.

A légzőszerv felépítése

A felső légutak az orrtól és a szájtól a gégéig vezetnek. Felületüket apró csillószőrök borítják. Ez az a terület, ahol megtörténik a belélegzett levegő felmelegítése és párásítása. Az idegen testeket megköti a nyálkahártya, majd a csillószőrök a garathoz továbbítják, ahonnan kiköhögjük. A gégefő alatt helyezkedik el a légcső, amely a felnőttnél 11 cm hosszú, és a mellkasban két fő hörgőre ágazik szét.

A hörgőkből további kis elágazások nyúlnak szét, a hörgőcskék, amelyek végül léghólyagokban végződnek. Ez utóbbiak átmérője 0,2-0,6 mm. Vékony falú kis zsákok ezek, amelyek a szőlőfürthöz hasonlóan helyezkednek el. Kerek 300 millió zsúfolódik össze belőlük a mellkasban. Ha kiterítenénk őket, a felületük körülbelül 70 négyzetmétert tenne ki az átlagos felnőttnél, ami a testfelület jó harmincszorosa. Ez a 70 négyzetméter megfelel egy teniszpálya felületének.

Az oxigén és a szén-dioxid cseréjének gyorsan kell lejátszódnia, mivel a vörösvértesteknek kevesebb mint egy másodpercük van arra, hogy a kapillárisokban tartózkodjanak, mielőtt visszatérnének újra a bal szívterületre és onnan a nagyvérkörbe. Ennek során a két tüdőlebeny fújtatóként működik. A tüdő felvevőképessége a 40. életévtől lassan, fokozatosan csökken. A szerv már nem olyan rugalmas, mint fiatalkorban, és a légzésben részt vevő izmok is veszítenek erejükből.

A felületes légzés következményei

Manapság sok embernél a tüdő kevés segítséget kap a munkájához, és ennek főként a mozgáshiány az oka. Ez felületes légzéshez vezet, így az egészséges tüdőkapacitás fél literje helyett csak 3/8 liter levegő jut egy-egy légvétellel a tüdőbe. Sokan túl lassan lélegeznek, percenként 16-18 helyett csak 10-12-szer. Ezzel oxigénhiányt idéznek elő a szervezetükben, ami előbb-utóbb egészségkárosodáshoz vezethet. A nem megfelelő légzés következményei lehetnek:

  • Megfázásra való hajlam
  • Rekedtség
  • Hurut
  • Nátha
  • Köhögés
  • A tüdő elnyálkásodása
  • Bronchitis
  • Asztma

Krónikus esetekben ez súlyos fogyatékosságot idéz elő. Ezért fontos, hogy az ilyen panaszokat minél előbb kezelni kezdjék. A gyógyulás egyik legfontosabb előfeltétele a helyes légzés.

Ha a tüdő megbetegszik

A rövid légzés, a gyakori köhögés, a megfázásra való hajlam, a légutak nyálkahártyáinak kiszáradása és gyengesége légúti vagy tüdőbetegség jele lehet.

Bronchitis: a hörgők nyálkahártyájának gyulladása igen elterjedt betegség. Jellemzője a köhögés, először száraz, majd sleimelválasztással. Utána égő fájdalom a mellcsont mögött, láz, testi gyengeség. Különösen idős embereknél tüdőgyulladás alakulhat ki.

Tüdőgyulladás esetén a nemritkán baktériumok által előidézett fertőzés ráterjed a léghólyagokra. Jellemzője a 39 fok feletti láz, a megrövidült légzés, a köhögés (akár vér köhögése is), mellkasi fájdalom, reszelős hang a légutakban. Ilyenkor azonnal hívjunk orvost!

Asztma esetén periodikusan fellépő fulladás jellemző, megnehezített kilégzéssel. A tüneteket hörgőszűkület kíséri. A légutak nyálkahártyája megduzzad, váladékelválasztásuk fokozódik, a légzés sípolóvá válik, a beteg arca elszíneződik.

A tüdőtágulat jellemzője, hogy a tüdő folyamatosan túltelítődik, miközben szövetei elveszítik rugalmasságukat. Emiatt a mellkas eldeformálódik, megmerevedik belégzési állapotban, és szélesebb formát vesz fel. A beteg súlyos légzési nehézségekkel küszködik, és még arra sem képes, hogy elfújjon egy gyertyát. A legkisebb testi erőfeszítés esetén sem kap levegőt. Hosszabb távon a makacs hörgőhurut veszélye fenyeget.

A tüdő mérgei: a kipufogógázok és a dohányzás

A mai levegőszennyezés vitán felül káros az emberi tüdő számára. Az első helyen a közlekedés és az ipar szennyező anyagai állnak, amelyek nemcsak környezetünket, hanem az egészségünket is tönkreteszik. Egyetlen év leforgása alatt New York fölött 1,4 millió tonna szén-monoxid, 515 000 tonna kén-dioxid, 270 000 tonna nitrogén-oxid és 209 000 tonna por jutott a levegőbe. Csodával határos, hogy ilyen körülmények között még képesek az emberek élni és lélegezni.

Cigarettacsikkből álló tüdő.

Külső rizikófaktornak számít a dohányzás is. A tüdő és a légutak megbetegedéseiért majd minden hatodik esetben a cigarettázás a felelős. Ehhez járul még a szívkoszorúér-megbetegedés, a magas vérnyomás, az érszűkület, a gyomorfekély, a látászavarok, a gyomor- és hólyagrák, a tüdő-, gége- és nyelőcsőrák. Ha mindezt meggondoljuk, talán nem is olyan nehéz lemondani a dohányzásról.

A tüdőt nemcsak kívülről, hanem belülről is fenyegetik veszélyek. Ilyen belső károsító tényező lehet például, ha a bél kiválasztó munkáját folyamatosan túlterheljük. Székrekedés esetén a méreganyagok felgyűlnek a szervezetben, és nem választódnak ki. Ilyenkor a hörgők megpróbálnak megszabadulni a méreganyagok egy részétől, ami pluszterhelést jelent számukra. Nemritkán meggyengül miatta az ellenálló képességük. Nem tesz jót a tüdőnek a túlsúly sem, mert akadályozza a helyes ki- és belélegzést.

Légzéstréning: mindig a hasba

Sok ember túlságosan felületesen és görcsösen lélegzik: légzés közben többnyire csak a vállukat emelik meg, és ezzel csak a mellkast töltik meg levegővel, miközben hasi légzésre volna szükségünk. Ennek gyakorlásához feküdjünk hanyatt, tegyünk egy könyvet a hasunkra, és ezt emelgessük le-fel ki- és belégzés közben. A gyakorlatot naponta öt-tíz percen át végezzük. Hasonlóképpen gyakorolhatunk kilégzés közben halk zümmögéssel. A hangot addig tartsuk, ameddig csak tudjuk. Utána az orrunkon keresztül vegyünk levegőt, amíg a gyomortájék előre nem domborodik.

Tanácsos a napjainkat felébredés után a következő légzőgyakorlattal kezdeni.

1. Álljunk a nyitott ablak elé.

2. Emeljük fel a karunkat és mélyen lélegezzünk be.

3. Engedjük le a karunkat, és erősen lélegezzünk ki a nyitott szájunkon, hogy sziszegő hang keletkezzen. Csak annyi levegőt lélegezzünk ki, hogy a sziszegés ne maradjon abba. 10-szer ismételjük meg.

4. Végül lazítsuk el az izmainkat.

További légzőgyakorlatokat tanulhatunk jógatanároktól.

Hogyan őrizzük meg a tüdő egészségét?

A zsír- és hússzegény, teljes értékű táplálkozás (lehetőleg bio) a tüdő és a hörgők egészségének megőrzése miatt is fontos. Könnyen emészthető táplálék a zöldség, gyümölcs, saláta, nem terheli meg a szervezetet és nagy a tápértéke. A könnyű, egészséges, túlnyomórészt növényi eredetű táplálék (sok rosttal) azért is előnyös, mert bizonyos méreganyagok, amelyek krónikus székrekedés esetén nem választódnak ki a beleken át, mint már említettük, megterhelik a nyálkahártyát és a légutakat.

Pozitív hatást gyakorol a tüdőkapacitásra sok olyan gyógynövény, amely gazdag természetes aromákban. Fogyasszunk sokat a következő gyógynövényekből: édesköménymag, torma, kakukkfű, zsálya, rozmaring.

Az élet mozgás. A légvételek számát és mennyiségét az agy vezérli, ezt pedig mozgással pozitívan lehet befolyásolni. Aki keveset mozog, csökkenti tüdeje kapacitását, ez pedig oxigénhiányhoz és a méreganyagok felhalmozódásához vezet. Az egészséges tüdőhöz nélkülözhetetlen a napi mozgás: torna, biciklizés, úszás, kocogás. Aktivizálja a tüdőt az erdei séta is, amelynek során mélylégzés-gyakorlatokat végzünk. A tempót addig fokozzuk, amíg 15-20 percre „kifulladunk”. A tüdő számára ez lehetőséget ad arra, hogy oxigén segítségével regenerálódjon.

Házi szerek teszik szabaddá a légutakat

A tüdőnk akkor maradhat egészséges, ha eddzük magunkat. Ez erősíti az ellenálló képességünket és megelőzi a betegségeket. Jó hatású a Kneipp-féle felsőtest-lemosás, amikor reggel és este 3-5 percig hideg vízzel mossuk le az átmelegedett testen a mellkast és a hátat. Ehhez a hideg vízzel átitatott mosdókesztyűt felülről lefelé húzzuk. A módszer serkenti a vérkeringést, és jó hatással van az akut és krónikus légúti hurutokra.

Az édeskömény gazdag illóolajakban, és aktivizálja a légutak csillószőreit. Így a lerakódott váladék feloldódik és kiürül, a tüdő újra fellélegezhet. A napi inhaláláshoz főzzünk fel egy liter vízben 2-3 evőkanál édesköménymagot, majd a fedőt levéve lélegezzük be a jótékony hatású gőzt 10 percen át, miközben a fejünkre törülközőt terítünk. Az inhalálás után legalább egy fél órán át ne menjünk a szabadba.

Édeskömény illóolaj és mag.
Az édeskömény gazdag illóolajakban, és aktivizálja a légutak csillószőreit

Az inhalálást krónikus gyulladások (bronchitis, köhögés, hurut, asztma) esetén mustáros borogatással egészíthetjük ki. 15 g mustárlisztet keverjünk össze egy liter meleg vízzel. Merítsünk a keverékbe egy mellkasméretű lenvászon törülközőt, csöpögtessük le, és tegyük a mellkasra. Tekerjük be a mellkast meleg frottírtörülközővel. A borogatást 20-30 percig hagyjuk fent. Ötpercenként nézzük meg, kipirosodott-e alatta a bőr. Akkor távolítsuk el a pakolást, és kenjük be a bőrt orbáncfűolajjal.

Készítsünk otthon gyógyírt tüdőnk egészségének megőrzéséhez

Bevált házi szer a légutak munkájának serkentésére a lándzsásútifű-szirup. Ezt mi magunk is előállíthatjuk. A szétvágott levelekkel töltsünk meg 2 cm magasan egy üveget, szórjuk meg nyerscukorral. Éjszaka a cukor felolvad, a levelek összeesnek. Másnap megint töltsünk rá 2 cm magas levélmennyiséget, és szórjuk meg cukorral. A folyamatot addig ismételjük, amíg az üveg meg nem telik. Ezek után a palackot tartsuk két hónapon át egyenletes meleg helyiségben. Utána préseljük ki a szirupot, majd hevítsük fel 70 fokra, és töltsük steril palackokba. Köhögés, rekedtség, bronchitis, hurut esetén a szirupot teáskanálnyi adagokban szedjük be. Gyerekeknek is adhatjuk.

Az eukaliptuszolaj felszabadítja a légutakat. Mivel a nyálkahártya a beteg légutak esetén nemcsak gyulladt, hanem száraz is, a legjobb, ha az eukaliptuszolajból néhány cseppet a szobában elhelyezett párologtatóedénybe töltünk.

A tüdő gyógyítását segítő gyógynövények

A természet patikájában egy sor olyan gyógynövény található, amely erősíti a tüdőt, illetve segít ennek megbetegedése esetén. Kiváló ilyen esetekben a tüdőfű (Pulmonaria officinalis), amelynek gyógyító ereje elsősorban a benne lévő nagy mennyiségű, oldható kovasavnak köszönhető. A kovasav a vizsgálatok szerint erősíti a tüdő szövetét és javítja rugalmasságát.

A lándzsás útifű (Plantago lanceolata) leveleiben köhögéscsillapító, nyák- és görcsoldó, valamint antibakteriális hatóanyagok találhatók.

Lándzsás útifű növény.

Az orvosi ziliz (Althaea officinalis) nagy mennyiségű nyákképző anyagot tartalmaz, a légutak nyálkahártyáját védőréteggel vonja be. Ily módon megvédelmezi a sérülésektől és a fertőzésektől, ami nagyon fontos fertőzésre hajlamos egyéneknél.

Az ánizsmag (Pimpinella anisum) édeskés illóolajat tartalmaz, amely főként anetholból áll. Ez segíti a felköhögést, elsősorban a csillószőröket aktivizálja.

Az ökörfarkkóró (Verbascum thapsiforme) nyák- és szappananyagokat tartalmaz. Ez a növény nem hiányozhat egyetlen köptető teakeverékből sem. A hatóanyagok segítik a sleim felszakadását, enyhítik a köhögési ingert, és védik a légutakat a gyulladástól.

Bodzalé: jól bevált házi szer megfázás esetén

A bodza fekete bogyóiból készült kivonat kiváló házi szer a tüdő és a hörgők megbetegedése esetén. A bodzabogyó gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, szerves esszenciákban és gyümölcssavakban. Természetes hatóanyagai serkentik a légutak szűrőtevékenységét, váladékoldó hatásúak és csökkentik a gyulladást. Mindez enyhíti a légutak ingerlékenységét, és megtisztítja az egész szervezetet. Egy pohár bodzalé evés előtt fogyasztva ellenállóbbá teszi a légutakat, és csökkenti fertőzésekre való fogékonyságukat.

Tüdő- és hörgőtea

A következő teakeverék erősíti a tüdőt és a hörgőket:

  • 20 g tüdőfű, erősíti a tüdőt
  • 20 g lándzsás útifűlevél, oldja a köhögést
  • 30 g orvosi zilizgyökér, védi a nyálkahártyát
  • 20 g ánizsmag, tisztít
  • 10 g ökörfarkkóró-virág, gyulladáscsökkentő

Naponta háromszor forrázzunk le egy csésze forrásban lévő vízzel egy teáskanálnyit ebből a keverékből. Hagyjuk állni öt percig, szűrjük le, ízesítsük tetszés szerint mézzel, és kortyonként igyuk étkezés után.

Mennyire egészségesek a légzőszervei?

Listánk segítségével bárki maga is ellenőrizheti, minden rendben van-e légzőszerveivel.

Kérdésnemritkánigengyakran
1. Tapasztal-e rekedtséget, bronchitist, asztmát, légúti hurutot?0248
2. Kell-e napközben vagy éjszaka köhögnie?0258
3. Van-e köpete?0248
4. Van-e homlok- vagy arcüreggyulladása, hasonló jellegű panasza a garat vagy a gége tájékán?0248
5. Fullad-e már kis megerőltetés esetén is?0248
6. Ad-e ki hangokat légzés közben (sípolás, reszelő hang)?0248
7. Esténként van-e láza (37 fok fölött)?0248
8. Keveset van friss levegőn?0248
9. Keveset mozog?0248
10. Száraz-e a levegő abban a helyiségben, ahol sokat tartózkodik?0248
11. Dohányzik?02510
12. Van-e túlsúlya?0248
13. Van-e székrekedése?0248
14. Nyugalmi állapotban kevesebb mint 16 alkalommal vesz levegőt percenként?0248
15. A száján lélegzik az orra helyett?0248
16. Légzés közben a hasa helyett a mellkasa emelkedik meg?0248
17. Allergiás-e a porra, a virágporra, a szaganyagokra?0248
18. Testileg fáradtnak, gyengének érzi-e magát?0248
     

Értékelés

2–20 pont: Bár begyűjtött néhány pontot, nem kell aggódnia a tüdeje miatt. Nézze át még egyszer a listát, hol tudna pontokat megspórolni.

21–40 pont: Vegye komolyan tüdejének vészjelzéseit! Komoly betegsége valószínűleg nincs, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy nincs minden rendben. Nézze át ezeket a kérdéseket még egyszer, mit tudna tenni a tüdeje érdekében!

41–50 pont: Tüdeje már legyengült, vegye komolyan a jelzéseket! Nézze át még egyszer a listát, és ha kell, forduljon orvoshoz. Gondolja át, hogyan tudná egészségesebbé tenni életmódját!

51 pont fölött: Tüdejét meg kell vizsgáltatnia, forduljon orvoshoz. Az előírt terápiát szigorúan tartsa be. Gondolja végig, hol tudná egészségesebbé tenni életmódját.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Támogassuk májunk és hasnyálmirigyünk működését

Írtunk a gyomorról, most lejjebb megyünk, a máj és a hasnyálmirigy szerepével foglalkozunk. Bemutatjuk, milyen…
Így erősítsük a vénáinkat!

Így erősítsük a vénáinkat!

Ha egy hosszabb nap végén, amikor egész nap álltunk vagy ültünk, a lábunkat nehéznek és…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Az étrend hatása immunrendszer működésére

Az étrend hatása immunrendszer működésére

Azzal, hogy táplálkozásunk hatással van immunrendszerünk működésére, elméletben szinte mindenki tisztában van. Messze nem ilyen…
Az időjárás hatása egészségi állapotunkra

Az időjárás hatása egészségi állapotunkra

Sokan érzik, hogy az időjárás, hatással van közérzetükre, és általában nem tévednek. A csikorgó fagy,…
Paraziták okozzák a rákot?

Paraziták okozzák a rákot?

Ha pontosan tudnánk, mi okozza a rákot, valószínűleg jobban, célzottabb terápiákkal tudnánk kezelni. Tamara Lebegyeva…
Tünetmentessé tehető a klimax

Tünetmentessé tehető a klimax

A hormonok ‒ mint például az ösztrogén, a tesztoszteron, az adrenalin és az inzulin ‒…