Gyógyfüvek székrekedés ellen
A székrekedés megelőzhető, ha naponta több rostban gazdag ételt, zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztunk, legalább 1,5 l ásványvizet vagy gyógyteát iszunk, kerüljük a stresszt és sokat mozgunk. A fekete tea rendszeres fogyasztása csersavtartalma miatt nem ajánlott, helyette igyunk inkább emésztésjavító, székletpuhító gyógyteákat.
Mottó: „Már öt négyzetméternyi gyógynövénykert birtokában sokat tehet az ember önmagáért, viruló egészségéért.” (Maurice Mess`egue)
Emésztésjavító teakeverék székrekedés ellen
Apróbojtorján, borsmenta, cickafark, citromfű, csalán, édeskömény, füstikefű, gyermekláncfű, gyújtoványfű, kakukkfű és mályva keverékéből 1 evőkanálnyit 0,5 l forrásban levő vízhez teszünk, 1 percig kis lángon forraljuk, majd 20 percig állni hagyjuk és leszűrjük. A kínai orvoslás diót, növényi olajokat, valamint rizskását ajánl székrekedés ellen, melyek síkosítják a beleket.
Nagyanyáink ősi módszerei
Az éhgyomorra fogyasztott aszaltszilva-lé a legtöbb esetben hatásos: este 4-5 szem aszalt szilvát felöntünk annyi vízzel, hogy ellepje, éjszakára állni hagyjuk, reggel leszűrjük. Először igyuk meg a levét, utána apránként együk meg a megpuhult szilvát is, hatás kb. 2-3 óra múlva várható. Akinek kertjében terem a rebarbara, erősebb hatású hashajtót készíthet: 5-6 db vastag rebarbaraszárat kitörünk, tisztítás után 2 cm-es darabokra vágjuk. Reszelt almával együtt megfőzzük, pépessé turmixoljuk, mézzel, citromlével ízesítjük. Este, lefekvés előtt bevett 1-2 evőkanálnyi rebarbarapép reggelre megteszi hatását. Sok ballasztanyagot tartalmaz és serkenti a bélműködést a savanyú káposzta és a reszelt fekete retek, melyekből napi 20-30 dkg fogyasztása ajánlott, kúraszerűen legalább egy hónapig. Szorulás esetén a vastagbélben felhalmozódó méreg- és salakanyag az immunrendszer gyengüléséhez vezet, mivel a vastagbél a szervezet védekezési részének fontos alkotóeleme. Ezért a székrekedés kezeléséhez – a fentieken kívül – szorosan hozzátartozik a gyógyteával vagy máriatövismaggal való méregtelenítés és az immunrendszer támogatása bíborkasvirág-cseppekkel.
Foto: Shutterstock