Adaptogén növények: rózsikagyökér
A sok név közül az adattárakban gyakran egyet tüntetnek fel. Erre a növényre is vonatkozik az a mondás, hogy nehezebben található meg a szakirodalomban, mint a természetben. A rózsagyökér neve is félrevezető, ezért használják szívesebben a rózsikagyökér kifejezést.
Az északi félteke sarkvidéki növénye, amely a Földközi-tenger felé haladva egyre inkább alhavasi, havasi tájakon található. Kedveli a sziklás helyeket, a sziklagörgeteges lejtőket. Tömegesen található a Kárpátokban is, főleg nehezen megközelíthető helyeken, ahol a hó tömege elrejti, sokszor a nyár végéig. Magassága mindössze néhány centiméter, máskor elérheti a fél métert is. Rokona a varjúháj fajainak, ezért nevezik Sedum roseumnak is, szárcsúcsi tömör virágzata sárgás.
Felhasználása kevésbé terjedt el, mint az előző részekben ismertetett növényeké. Gyógyászati alkalmazása visszavezethető a vikingekig, akik erőt fokozó, fáradtságot csökkentő tulajdonságai miatt használták.
A rózsikagyökér már a vikingek idején is ismert és használt gyógynövény volt
Térségünkben, a népi gyógyászatban a gyakran fellépő, visszatérő fejfájás megelőzésére és kezelésére szolgált. Európa északi tájainak lakossága, például Svédországban, ma is a munkabírás fokozására, valamint megfázás megelőzésére használja a növényt. Szeszes (etilalkoholos) kivonatként adagolják, amelyet 40 fokos alkohollal úgy állítanak elő, hogy 3% rozavineket és 1% szalidrozidot tartalmazzon.
A rózsikagyökér hatóanyagai más szerkezetűek, mint az előzőek során bemutatott növényeké, főleg feniletil-származékok. A szokásos napi adag az említett kivonat esetében 200-300 milligramm, az ajánlott egyszeri adag 20-60 csepp. A kezelés időtartama évente 3-4 hónap.
Napjainkban (2003) összesített klinikai vizsgálatok szerint iskoláskorúaknál, illetőleg egyetemi hallgatók esetében egyértelműen csökkent a „vizsgaláz”. Egyéb stresszhelyzetekben kialakuló, izgalommal járó kedvezőtlen állapot sem lépett fel.
A ginszengtől eltérően rövid (két-három hetes) kezelés fiatal korban ajánlott, kevésbé tekinthető idősebbek gyógyszerének.
Az ázsiai gázló másik tudományos elnevezése Hydrocityle asiatica. Forgalmazzák GOTU KOLA néven is (szankszrit neve), hindi neve brahma. Fontos szerepe van az ájurvéda gyógyászatban (mandukaparni).
Földön kúszó szárú növény, a csomókon fejleszt gyökereket. Kerek, ép szélű levéllemezének átmérője kb. 5 centiméter, nyele elérheti a 20-30 centimétert. Az apró virágok fehérek, rózsaszínűek, esetleg bíborpirosak. Kettesével, hármasával fejlődnek, ezáltal eltérnek az ernyősvirágzatúak családjába tartozó legtöbb fajtól.
Ázsiai gázlót az ájurvédikus gyógyászatban alkalmazzák
Nyirkos talajon terem Délkelet-Ázsiában, Madagaszkáron, Dél-Afrikában, Észak-Amerika több helyén, Közép-Amerikában főleg a délkeleti területeken. Széles körű elterjedése ellenére termesztik is.
Elsősorban az egymástól eltérő felhasználása miatt világszerte ismert a népi és a tapasztalati gyógyászatban.
Hatóanyagai közül a legtöbbet vizsgált anyagok triterpénvázas szaponinok: az ázsiasav származékai (észterek, glikozidok).
Felhasználásai között szerepel a kötőszövet képződésére gyakorolt hatás, ezzel magyarázható részben az egymástól eltérő panaszokban történő alkalmazása. Ezek közé tartozik: különböző sérülések, sebek gyógyulásának elősegítése, műtétek utáni hegesedés kedvező befolyásolása.
A szokásosnál nagyobb adagok émelygést válthatnak ki, friss növények a bőrön allergiás elváltozásokat okozhatnak.
Kivonatait kapszulában adagolják. Az egyszeri adag általában 50 milligramm, amelynek össz-szaponintartalma 5%. A napi 1-2 kapszula szedésére 4-5 hetes időtartamot javasolnak.
Teakeverékek esetében az egyszeri adag ne lépje túl a 0,5 grammot, tehát a napi ajánlott 3 csésze teában legfeljebb 1,5 gramm lehet.
A sok különböző hatás miatt sorolható a szervezet „áthangolására” alkalmas szerek közé.
Hivatalos az Európai Gyógyszerkönyv IV. kiadásában.
Fotó: Adobe Stock
