Kovácsné esete az epres joghurttal

Közeleg a hétvége, és ezzel a nagybevásárlás ideje. Kovácsné a tejespult előtt álldogál a szupermarketben, a tekintete végigsöpör a tejtermékek szédítő választékán. Eszébe villannak a nagynénje szavai: a gyártók nem árulják ám el, mi minden van a termékeikben! De ma, ma minden kiderül! Kovácsné ugyanis szentül elhatározta, ma szó szerint nagyító alá veszi a termékeket, a csomagolásukon lévő minden adatot, beleértve a képeket és az apró betűs feliratokat is. A nagyítóra pedig azért van szüksége, mert anélkül elég nehéz kibetűzni a szöveget.

Akiknek valamiért nagyon fontos pontosan tisztában lenniük azzal, mi is rejtőzik egy-egy élelmiszerben – például mert allergiásak valamelyik összetevőre és ezért azt el szeretnék kerülni –, sokat tudnának mesélni róla, milyen nehéz kiigazodni a csomagoláson feltüntetett információk dzsungelében. A tájékoztatás ellenére is gyakran maradnak tisztázatlan pontok, és sok fogyasztó végképp elveszítette a bizalmát az élelmiszeriparban. Mihez tartsák akkor magukat?

Kovácsné levesz a polcról egy gyümölcsjoghurtot, amelynek az oldalán gyönyörű piros eprek mosolyognak csábítóan. A nagybetűs név alatt (Epres álom!) a következő szöveg áll: joghurt 10%-os gyümölcskészítménnyel, 3,8%-os zsírtartalmú tejjel. Ebből kellene kikövetkeztetni, milyen termékről van is szó valójában. A gyártó kötelessége feltüntetni a gyümölcs százalékos arányát, vagy magában az elnevezésben, vagy az összetevők listáján.

Mit jelent tulajdonképpen a gyümölcskészítmény?

Kovácsné többet szeretne megtudni a gyümölcskészítményről, ezért megkeresi az összetevők listáját, ami apró betűs formában ott található a joghurtos pohár hátulján: joghurt, cukor, eper-gyümölcskészítmény (eper, cukor, módosított keményítő, glukóz-fruktóz szirup, sűrítőanyag: pektin, guar liszt, céklalékoncentrátum, természetes aroma). Kovácsné tudja, hogy az összetevőket mennyiségük szerint kell listázni, azaz az élre az kerül, amelyikből a legtöbb, a végére pedig, amelyikből a legkevesebb található a szóban forgó termékben. Itt az elején a joghurt és a cukor áll. Kovácsné elgondolkodik: 10% gyümölcskészítmény egy 150 grammos pohárban 15 grammot jelent, és ez még csak nem is egész eper!

De vajon akkor honnan jön a szín és az íz? Kovácsné még egyszer végignézi a listát, és megáll a céklalé-koncentrátumnál. Hát persze, ettől olyan szép rózsaszínű a joghurt! Igen ám, de a dobozon másutt meg az áll, hogy „színezőanyag nélkül”. Nem ellentmondás ez? Az élelmiszertörvény szerint az adalékanyagok közé számít minden olyan színezőanyag, amelynek E-száma van (E 100 – E 180), és az adalékanyagengedélyezési előírás hatálya alá esik. De a lé nem tartozik ide. A lé, az összetevő. A lista tehát elvben korrekt, mégis zavaró és dühítő, mivel sok fogyasztó elvárja, hogy egy színezőanyag nélküli élelmiszer színét ne módosítsák. A céklalé hozzáadásával ugyanis a joghurt úgy néz ki, mintha több eper volna benne a valóságnál.

A gyártók egyre inkább azt hirdetik, hogy az úgynevezett „clean label”, azaz tiszta, világos, egyértelmű címkét használnak. A „nélkül” kifejezés alapvetően üdvözlendő: színezőanyag nélkül, tartósítószer nélkül, ízfokozó nélkül, aroma nélkül. A német fogyasztói központok 2010-es piacelemzése azonban azt mutatta, hogy a „clean labellel” megjelölt termékek 60-90 százalékánál valami olyan anyagot kevertek a termékbe, amely hatásában megfelelt a helyettesített adalékanyagnak. Ezek az alternatívák egyes esetekben talán kevésbé kockázatosak, mint az eredeti vegyület volt, de mégiscsak félrevezetik a fogyasztót.

A „tiszta címke” mint a fogyasztó félrevezetésének modern eszköze

A színezőanyagok helyett gyümölcspor, zöldség- és algakoncentrátum javítja fel az élelmiszer színét. A tartósítószernek számító szorbin és a benzoesav helyett (E 200 és 210) ecetsav, antioxidánsok és egyéb konzerváló hatású vegyületek, mint például a mustár hosszabbítják meg a termék eltarthatóságát. Ez ad magyarázatot arra, mit keres például a virsliben gyümölcskivonat. Az ízfokozó glutamát (E 620-625) vagy inozinát (E 630-633) helyett olyan anyagok teszik ízletesebbé az ételeket, mint az élesztőkivonat, fehérje-hidrolizátum (fűszernek is nevezik), szójaszósz vagy paradicsompor. Ezek glutaminsav-tartalmuknak köszönhetően szintén ízfokozóként működnek, és olyan ízt adnak a zacskós levesnek, amellyel az egyébként nem rendelkezne.

Kovácsné tűnődve méregeti a joghurt címkéjét. Vajon mit jelenthet az, hogy „mesterséges aromák nélkül”? A listán az szerepel, hogy „természetes aroma”, ez stimmel. A törvény szerint mesterséges aromának számít, amit szintetikusan állítottak elő, és amelyik olyan kémiai vegyület, amely a természetben nem fordul elő. A vaníliarúdból származó vanilin kémiai szerkezete ugyanolyan, mint azé, amit olcsón és nagy mennyiségben fából (egészen pontosan a fa ligninjéből) állítanak elő. Mivel ez utóbbi nem számít mesterséges aromának, gond nélkül belekerülhet a joghurtba. Ha az állna a céduláján, hogy eperaroma, akkor annak 95 százalékban valódi eperből kellene származnia. Alaposan vegyük tehát szemügyre a címkét! Az összetevők feltüntetéséről csak nagyon kivételes esetekben lehet lemondani. Ha például nagyon kicsi a csomagolás felülete, akkor fordulhat ez elő, és akkor nem jutunk hozzá a megfelelő információkhoz.

Sok anyagot csak általánosságban neveznek meg

Ha egy összetevő adalékanyaga nincs technológiai hatással a végtermékre, akkor ezt az anyagot nem kell feltüntetni a csomagoláson. Magyarán szólva ez azt jelenti, hogy az a konzerválószer, amely eltarthatóvá teszi Kovácsné joghurtjának gyümölcskészítményét, nem magát a joghurtot tartósítja, ezért nem kell szerepelnie az adalékanyagok között. Ha a gyümölcskészítmény a joghurtnak kevesebb mint 2 százalékát tenné ki (azaz egy 150 g-os joghurt esetében kevesebb lenne 3 grammnál), a gyártók lemondhatnak arról, hogy ennek az összetevőnek az egyes alkotóelemeit megnevezzék. Az aromát vagy színezőanyagot azonban mindenképpen szerepeltetni kell, mivel ezek a joghurt ízét és színét befolyásolják. Az említett 2 százalékos előírás nem vonatkozik a 14 fő allergénre, ezeket mindig gondosan fel kell tüntetni.

Bár a hivatalosan megnevezendő adalékanyagok sokat elárulnak a termékről, általános recept nincs. Sok anyagot ugyanis csak általánosságban neveznek meg: fűszerek, növényi/állati zsiradékok, keményítő. Csak az allergének szerepelnek a név után zárójelben, például: fűszerek (zeller), keményítő (búza). Elég bonyolult.

Segédanyagok, amelyek egyetlen adalékanyag-listán sem találhatók meg

A színpompás élelmiszerek színpadának kulisszái mögött olyan vegyületek is megbújnak, amelyek soha nem lépnek a rivaldafénybe, jóllehet döntő hatásuk van: az úgynevezett gyártási vagy műszaki segédanyagok. Ezek megkönnyítik a gyártási folyamatokat, és nyomokban megmaradhatnak a késztermékben is, jóllehet sehol nem kell szerepelniük a címkéjén. Idetartoznak a fehérítőszerek (például a diónál), a derítőszerek (például a boroknál és szörpöknél) és egy sor enzim (például a sonkában a húsdarabok összeragasztásánál használják).

Az enzimeket főleg a sütőipar alkalmazza nagy előszeretettel. Ezeknek köszönhetően a tészta gyorsabban megkel és könnyebb vele dolgozni, a kenyér tovább friss marad, és szép, ropogós lesz a héja. Az enzimek révén a géntechnika sokkal mélyebben behatolt az élelmiszereinkbe, mint gondolnánk. Géntechnológia útján állítják elő az amilázokat a keményítő cukrozásához, a pektinázokat és cellulázokat a gyümölcslé kinyeréséhez és a kimozint a sajtgyártáshoz. Minderről azonban a fogyasztót elfelejtik felvilágosítani.

Kovácsné ekkor valami egyszerűbb után kezd el nyomozni: a joghurt cukortartalmára kíváncsi. És íme, valóban ott áll a címkén, 12 gramm – na, az még elmegy. Hoppá, ez a menynyiség 100 g termékre vonatkozik, az egész dobozban tehát 18 g van, ami nem kevesebb, mint 6 db kockacukornak felel meg. A tápanyagok ilyen jellegű feltüntetése ma már általános a címkéken, eddig azonban önkéntes volt.

Szakértővé kell válni

Kovácsné visszarakja a polcra az epres joghurtot. Nahát, éppen akciós a sima joghurt, mivel eltarthatósági dátuma másnap lejár. Milyen jó, hogy Kovácsné már tudja, a termék még ezt követően is sokáig fogyasztható marad. Az eltarthatósági dátum ugyanis csak azt jelenti, hogy a gyártó addig a napig garantálja a változatlan minőséget. Kovácsné tehát egyszerűen megnézi a dátumot, majd alaposan szemügyre veszi, megszagolja és megkóstolja az ennivalót, ez alapján könnyen el tudja dönteni, rendben van-e még a joghurt vagy sem. Erről eszébe jut, hogy otthon a hűtőben várakozik még egy darab sütni való hús, aminek a dátuma szintén másnap jár le. Ez viszont egyértelműen azt jelenti, hogy addig meg kell enni. Milyen jó, hogy vannak egyértelmű és könnyen érhető dolgok!

Kovácsné számára világos, hogy a saját igényeinek szakértőjévé kell válnia és további információkat gyűjtenie. Az is egyértelmű, hogy a jövőben is mind több feldolgozott és előre csomagolt árut hagy majd a polcon, és inkább friss zöldtermékeket vásárol. Ez neki és a környezetnek egyaránt hasznára válik.

Mit mondanak a szabályok?

Egy sor szabály írja elő, milyen adatokat kell, illetve lehet feltüntetni az élelmiszerek csomagolásán.

A fogyasztókat leginkább érdeklő adatok feltüntetéséről az élelmiszerek jelöléséről szóló rendeletek intézkednek. Ezeket időről időre módosítják.

Ezen kívül külön jogszabályok intézkednek a tápérték, a diétás tudnivalók feltüntetéséről és a csomagolásról.

Léteznek olyan speciális élelmiszerek, mint például a tojás, a tej vagy az ásványvíz, amelyekre önálló szabályok vonatkoznak. A tejnél például mindig jelezni kell, mekkora a zsírtartalma és hogyan hőkezelték.

A biotermékek jelölését az EU-öko szabályok határozzák meg.

Egészséges előírások

Arra is vonatkoznak előírások, milyen egészségre gyakorolt hatást állíthat magáról a termék. Ennek értelmében „A jelölés és az alkalmazott jelölési módszer

a) nem vezetheti félre a fogyasztót az élelmiszer tulajdonságait – így az élelmiszer fajtáját, azonosságát, jellemzőit, összetételét, mennyiségét, eltarthatóságát, származását vagy eredetét és előállítási vagy termelési módját – illetően,

b) nem tulajdoníthat az élelmiszernek olyan hatást vagy tulajdonságot, amelyekkel az valójában nem rendelkezik,

c) nem állíthatja vagy sugallhatja, hogy az élelmiszer különleges tulajdonsággal rendelkezik, ha ugyanezekkel a tulajdonságokkal minden más hasonló élelmiszer is rendelkezik.” 

2011. december 12. óta érvényben van az európai élelmiszer-jelölési szabályozás, ám 2014-ig, sőt, akár 2016-ig is eltarthat, amíg ezek mindegyike életbe lép valamennyi EU-tagállamban. A jogszabály arra kötelezi a gyártókat, hogy termékeiken áttekinthető táblázatban tüntessék fel a 100 g-ra, illetve 100 ml-re vonatkozó kalóriatartalmat, valamint 6 meghatározott tápanyag (zsír, telített zsírsavak, szénhidrát, cukor, fehérje, só) mennyiségét. Fogyasztóvédelmi szervezetek kritizálják, hogy elutasították arra vonatkozó kérelmüket, hogy a kalóriatartalmat a termék első oldalán kelljen szerepeltetni. Ezen kívül ezeknek a szervezeteknek a többsége szívesen látott volna a csomagoláson olyan színes jelzéseket (piros, sárga, zöld), amelyek egyértelművé tették volna a tápértékek és a problematikus összetevők arányát. Az új EU-jogszabály mégis előrelépést jelent bizonyos területeken:

• Az információk betűméretének minimumát meghatározták (1,2 mm).
• Fel kell tüntetni a friss hús származási helyét.
• A fogyasztó félrevezetését megakadályozandó az élelmiszer-imitációkat (analógsajt, ragasztott hús stb.) azonnal a termék neve mellett fel kell tüntetni.

Nagy előrelépést jelent az új szabályozás az allergiások számára. Az allergéneket nemcsak valamilyen módon ki kell emelni a csomagoláson (például más színnel), és ezáltal könnyebben észrevehetővé tenni, hanem a nem előre csomagolt árunál is jelezni kell a jelenlétüket, például a hentesnél vagy a péknél. Az azonban beletelik némi időbe, amíg ezek a szabályok általánossá válnak.

Fotó: Adobe Stock