A párkapcsolat energetikája 2. rész
Az emberekre visszahat az a megszokásuk, hogy csak arra gondolnak, mit kaphatnak a párkapcsolattól, és nem arra, mit adhatnának. Ezért az emberek karmája nem mindig érik be egy új kapcsolatra. A mások javára kibocsátott jókívánságainkkal megváltoztathatjuk az akadályozó feltételeket. Karmikus kötelékeink gazdag tárházából hamar előcsalogathatunk egy jelentőségteljes találkozást. Azonban előfordul, hogy valakinek a korábbi életekbeli elégedetlensége miatt kibocsátott negatív, gátló beszédének energiája a jelenben aktivizálódva hat és akadályokat gördít elé.
Az emberek, mivel saját belső fénypontjukkal, lélekmagjukkal elvesztették a kapcsolatukat, hiányaik kielégítésére a környezetükből próbálnak energiához jutni. Az érzelmi ragaszkodások energetikai kötéseket hoznak létre. A szerelem jó része is kötődés a másikhoz, adás helyett. A jó motiváció az emberi és isteni szeretet adása, ha rendelkezésre áll a belső fényforrás. Így kétféle szerelem létezik: az egyik ragaszkodásos, a másik féltől való energiakérést és függést jelentő, vagyis az önző szerelem, legalábbis az átlagember számára, továbbá a másik, az adásos: önzetlen, felszabadító és nagylelkű motivációval.
Jellemző az első esetre, hogy olyan mély od-kapcsolataik, kötöttségeik lesznek egy párnak évtizedek alatt, hogy egymás nélkül képtelenek létezni. Teljesen hasonulnak, arckifejezésük, testtartásuk is azonossá válik. Valóban fel sem merül az elengedés vagy féltékenység, képtelenek másra nézni összefonódásaik miatt. Egymás minden gondolatát ismerik, és távolból is megérzik a másik fél minden rezdülését. Azt gondolná az ember, hogy ez igen, ez a szerelem, ez az igazi párkapcsolat, de ez tévedés. Amikor előjön egy kedvezőtlen karma, mely az életerejüket az élhető szint alá viszi, az ilyen párok tagjai hetek vagy akár napok alatt a másik után halnak. Átlagos esetben is, az egyik házastárs halálakor, amennyiben nem hamvasztással, hanem föld elembe történik a temetés (lásd Természetgyógyász Magazin, 2011. február: „Az újraszületések láncolata” c. cikket), 3-6 hónappal a halál bekövetkezése után a test bomlásakor az élő családtagokon az od-kapcsolataik szorossága, mennyisége függvényében kellemetlen testérzetek, bizsergések, fájdalmak léphetnek fel.
Lelki társak, lélektársak keresése
Át kell alakítani a szerelem mai, általános, ragaszkodásos fogalmát. A lelki megközelítésű tudatos ember számára tehát a szerelem adást, önátadást – de nem önfeláldozást – és feloldódást jelent. Utóbbit lehet fejleszteni a meditációk alatt tisztuló negatív érzelmek csökkentésével, megszüntetésével. Jó karma esetén találhatunk testileg és lelkileg összeillő és kiegészítő másik felet. Azt kell megértenünk, hogy még a legjobb lelki társ is csak tükörként mutatja meg nekünk a saját felső részünkkel való kapcsolatfelvétel módját. Így ő segít hozzá a saját tökéletes férfi-női egységállapotunk újra felfedezéséhez, melyet férfi-női egyesülésként ábrázolnak a buddhista templomi festményeken.
Csak testileg férfi vagy nő valaki. A pillanatnyilag férfi- vagy női szerepet játszó testünk sejtjei átalakulnak, és képesek besűríteni a másik nemre is jellemző energiákat a gyakorlás során. A saját felső részünkben sokkal inkább benne van az összes férfi-női tulajdonság, mint azt bármikor is megkaphatnánk egy nem megvilágosodott fizikai személytől. A magas rendű szellemi társ a testi-lelki egyesülés folyamán lépcsőzetesen visz fel bennünket a saját felső részünkkel való kapcsolat helyreállításához. Minél magasabb és tisztább tudatállapotúak a felek, annál inkább képesek ellenőrizni a szervi tudatalattijaikból feltörő negatív érzelmeiket, melyek a kapcsolat szétrombolása irányába hatnának. Közben célszerű arra figyelni, hogy ne a másik féltől kérjünk energiát az esetleges káros érzelmeinkkel, ragaszkodásainkkal.
A teozófikus, antropozófiai és spiritiszta elképzelésekben szereplő ún. duálpárokról azt gondolják, hogy ők valamikor szétszakadt férfi-női egységet alkotó ún. lélektársak. A duálpároknak gondolt személyek nem szétvált lelkek, hanem asztrológiailag egymás kiegészítői. Azonos vagy éppen szemben álló asztrológiai házakban sűrűsödnek be planétáik, ugyanakkor sok átfedés van karmájukban. Sok életen keresztül keresik egymást. Nem minden időszak alkalmas a nagy ugráshoz, az egységállapot megvalósításának elérésére. Ha 3-4 életenként összetalálkoznak, akkor szülő-gyermek, testvér vagy párkapcsolat formájában kerülnek közel egymáshoz, energiáik kiegyenlítése céljából.
Minél közelebbi egy hozzátartozó jelenlegi életünkben, annál szorosabb lehetett a kapcsolat energetikai kölcsönhatásokban valamelyik korábbi életünkben, akár 4-6-10 élettel ezelőtt. Aki csak néhány életére kapott emberi testet, az még nem érti a finom energiák hatásmechanizmusát, nem nyitott az ez irányú tanításokra. Többnyire az anyagot tartja elsődlegesnek, mert még nem került kapcsolatba a világot fenntartó fény forrásával. A leendő anya és apa az általuk hozott és összegzett sokgenerációs üzenetrendszerhez illeszkedve bevonzza megtestesülésre a hasonló érzelmi területeken jelző tudatokat. Azoknak gyermekbetegségei, konfliktusai a szülőknek jelez. És fordítva, a gyermek élete során a szülők programjai felhozzák adott asztrológiai időpontokban az ő előző életekbeli pozitív és negatív tetteinek, beszédének és gondolatainak visszajelzését. (Lásd Természetgyógyász Magazin, 2011. február: „Az újraszületések láncolata” c. cikket!) Ezek az információk meditációs alapanyagként használhatók a párkapcsolati akadályok feloldásánál.
A ragyogó, korlátok nélküli tudat a Tér és az öröm kifejeződése
Az emberek azt gondolják, hogy a boldogságukat önmagukon kívül találhatják meg. Azonban pénzben és barátokban nem lehet menedéket venni a betegség, öregség és halál fellépésekor, csak a tudatunk tiszta fényében. A buddhizmusban a nő a Tér (befogadás, tartalmazás) és a lótuszvirág, míg a férfi az öröm, az aktivitás és a gyémánt, mely önmagában ragyog. A Tér tartalmazza múlt, jelen, jövő minden információját. Ehhez hozzáfér a női aspektus azzal, hogy nem választja el magát az ego által a Tértől, hanem egy vele. Így a nő maga tiszta Térré válik a meditációk során, amelyben minden létrejön, teremtődik, ezzel mindent lehetővé tesz, így nélkülözhetetlen a férfi aktivitása által létrehozott legmagasabb öröm megtapasztalásához. A Térrel való kapcsolat miatt intuitív természettel, bölcsességgel rendelkeznek a nők. Mivel képesek a Térből felvenni az információkat, azokat múzsaként megjelenítik, ösztönzik a férfit és tiszta tükröt mutatnak neki. Ugyanakkor a nő az öt bölcsesség forrása, mellyel átalakítható bölcsességgé az öt negatív érzelem (harag, irigység, mohóság, gőg és nem-tudás).
A férfiaktivitások egyre jobban fejeződnek ki a bölcsességek hatására: békét hozó, azaz az ellentétek elsimítója, gazdagító (találmányok létrehozása), elkápráztató (a pozitív tulajdonságok növelésével) és a védelmező aktivitás. Az elkápráztatás pozitív értelme érvényesül, a férfi sok jó tulajdonsága szinte elkápráztatja a nőt. Ezért azokra nyitottá válik, így részesül is azokból.
Ha a férfi és a nő találkozik, az a beteljesülés. Ha nem találkoznak, akkor egyenként nem fejeződnek ki, nem ismerik fel saját természetüket. A legmagasabb buddhista gyakorlatok azt célozzák, hogy a férfi és a nő egymást tanítóként nézze. Egymás tulajdonságait magukba fogadják: a testre mint eszközre gondolhatunk, mellyel örömet okoznak egymásnak. Azokon a tudatszinteken, melyeket a Mahasziddha (Nagy Megvalósító) történetekből ismerünk és magunk is megtapasztalhatunk, a fizikai és tudati egyesülés a megvilágosodás útjaként jelenik meg.
A női és férfi minőségek egyesítése
A lehető legértékesebb ajándékokat kapjuk a legmagasabb szintű buddhista tanítóktól. Az egyedüli férfi és női buddhaformákon való meditációs gyakorlat sokéves felkészülése után megérünk a tantrikus, azaz a legmagasabb szintű, anuttara-tantra jóga egyesülési gyakorlataihoz szükséges beavatásokhoz és magyarázatokhoz. A fény- és energiaformákkal való egyesülés által azok megvilágosodott tulajdonságait valósítjuk meg. A Gyémánt Út buddhizmusban a saját magunk kiteljesedését jelképező, egyesülésben lévő férfi-női buddhaformák a megvilágosodás gyönyörét jelképezik, mely megtölti az egész teret minden időben, a múltban és a jövőben is. Az egyesülésben lévő formákon való meditáció során az azoktól elválasztó negatív érzelmek megtisztítása által felébrednek a tudat időtlen tulajdonságai. Egyesül a tér és az öröm, a bölcsesség és az együttérzés, a lótusz és a gyémánt, vagyis a női és férfiminőség.
A fizikai és tudati egyesülések beavatásokká válnak, melyben találkozik a női és a férfilényegiség. Ezzel tudatunk egyre erősebbé, kimozdíthatatlanabbá válik egyensúlyi helyzetéből, a környezet érzelmi hullámzása egyre kevésbé hat rá, sőt azokat le is csillapítja. (Lásd Természetgyógyász Magazin, 2012. július: „Földsugárzás és tudatállapot” c. cikket!)
A rendszeres meditáció az ego énképzetéhez való egyre csökkenő ragaszkodást, a tárgyak és lények elengedésének nagylelkűségét adja, továbbá a finomtestek energiaáramlatainak tudatos felismerése és alkalmazása útján fontos eszközzé válik a teljes megvilágosodás felé vezető úton. Ugyanakkor az ezzel járó magas tudatszint a hétköznapi viselkedésben, a tapasztalatok szerzésében és feldolgozásában a létezés minden területét átfogja.
Felismeréseink alapja, hogy ok-okozat miatt minden történés – kellemes vagy kellemetlen – nem önmagától keletkezik, hanem számos feltétel függvénye, melyeket valaha mi hoztunk létre. Amit most tapasztalunk a világban, az egy korábbi állapot visszatükröződése. Ha vágyainkkal, reményeinkkel nem függünk a tárgyaktól és személyektől, akkor megszabadulunk a ragaszkodásunktól. Feltehetjük a kérdést: én, vagy rajtam keresztül anyám, apám, nagyanyám stb. vagy egy mélyebb szinten előző életbeli anyáink, apáink kívánságai, mohósága, irigysége, haragjának kibocsátott energiája okozza-e az én jelenlegi hiányérzetemet. Ha ehhez megszerezzük a beavatások, áldások és sok gyakorlás által azt a képességet, hogy saját energiarendszerünk finomtesteiben tudunk időben előre-hátra pásztázni, akkor megkapjuk azt a legmagasabb szintű látásmódot, hogy a tapasztaló és a tapasztalat, a látó és a látott elválaszthatatlan attól a tértől, amelyben ez lejátszódik.
A forma üresség (nincs igazán belső tartalma az anyagnak), az üresség forma (bármikor a térből a tudat játékának a hatására megjelenhet az anyag, az elemi részecskék özöne). (Lásd Természetgyógyász Magazin 2011. november: „Buddha és a kvantumfizika” c. cikket!) A létforgatag hat világát jelképező hét szféra (lásd Természetgyógyász Magazin, 2011. március: „A szabad akarat mítosza” c. cikket!) tudatállapotait meghaladó 1–10. bodhiszattva szinten gyakorló, a fejlődésén keresztül, egyre jobban megérti a dolgok üresség természetét, és egyre nagyobb szeretetteljes együttérzést fejleszt ki a szférabeli világokban szenvedő lények iránt. Utóbbiak negatív érzelmeik fogságában, a karma oksági törvénye alatt vannak.
Amikor ezt kezdjük felismerni, legalábbis valamely szinten tartva, a körülöttünk zajló események egyre kevésbé keltenek bennünk érzelmi hullámzásokat. Ez a szemlélődés állapota és gyakorlata. A jó motivációjú, azaz a lények javára történő és helyes módszerű meditáció eltávolítja jövőbeni szenvedéseink múltbeli okait, magvait. Továbbá egyre növekvő örömmel ajándékoz meg bennünket azáltal, hogy a jókívánságaink ereje mérhetetlenül sok jó benyomást, új magot ültet el a tudatunkba, melyek a jövőben fognak kicsírázni. A szeretet, öröm, együttérzés és lelki egyensúly egyre stabilabb lesz. A szeretetteljes együttérzés látásmódja és gyakorlatának teljes kiteljesedése a megvilágosodás állapotában, vagyis a 10. bodhiszattva szint elérésekor válik valóban lehetővé. Az alsóbb szinteken, bár sokat beszélünk róla, a szeretet csupán részlegesen képes kifejeződni (!).
Meditációs módszerek a párkapcsolatban
A tudatos tudat vagy másképpen a hétköznapi tudatosság szintjén kigondolhat, elhatározhat valaki valamilyen tervet, szándékot, mégis ha fizikai szinten „nem akarja” a teste, a korábbi programjai, szüleinek azonos életkorbeli akadályai, mentális lerakódásai testi szinten befeszüléseket okoznak. Ez úgy jelenik meg, hogy egy mentálüzenet testrész szerint vállon, nyakon, hátgerinc mellett, karokon, lábakon futó meridiánokon blokádokat hoz létre, fájdalmas csomók formájában. Ezzel akár mozgáskorlátozottságot is okozva, a test nem akarja követni a gondolati parancsot. Ez bármilyen életterületre igaz lehet, a párkapcsolat bensőséges mivolta miatt pedig sokszorosan igaz. Ha a szülők, nagyszülők már gyerekkorban szexuális tabukat állítanak fel, annak sokszori emlegetésével, akkor a kimondott szó erejével falakat állítanak fel, bekorlátozzák a szülött lehetőségeit. Másrészt a felmenők a kimondott szavaikkal energiát vonnak ki azokról az életterületekről, ahol nekik sincs elég.
Egy ilyen program lehet rövid és hosszú távú, beépültségétől, mélységétől függően. Például egy néhány héten belül bekövetkezendő munkahelyi, lakás, utazás, párkapcsolati változást előre sejt valaki, vagy egy adott dátum közeleg. Erre a teste befeszül, nem akarja elvégezni a rárótt feladatot. Így testi szinten, pl. fél az utazástól, mert valaha, amikor akár életveszélyes volt valamilyen területen áthaladni a rablók miatt, most erre emlékezve ellenkezik a teste. Vagy most férfitestben „emlékezik” a női életeiben a férfiakkal való kellemetlen élményeire, vagy fordítva, ezért elveszíti a teste feletti uralmát, ellenőrzését. Ez olyan szintű is lehet, hogy pánikol valamely tevékenység gondolatától is. Ez tipikusan az említett meridiánblokádokra vezethető vissza. Akupunktúrával ugyan „szétszórható” a pontokban lerakódott, összesűrűsödött energetikai információ, ez pillanatnyi megkönnyebbülést adhat, de a végső megoldás a mentál- és kauzálsíkú üzenetek kitisztítása sok száz évre vissza és előre (!) is. Ugyanis ezek az információk nagyjából fele-fele arányban vannak eltárolva a legmagasabb finomtestekben a múltban és a jövőben. Tehát, ha csak a múltat tisztítjuk, akkor a jövőbeli tendenciák, szanszkarák továbbra is hatnak, működnek.
A fizikai lét céljának megfelelő párkapcsolatban a felsőbb finomtestekre ható mindennapos meditációval tisztíthatjuk a sokgenerációs üzeneteket, egymást segítve az energiarendszer harmonizálásában. (Lásd Természetgyógyász Magazin, 2011. július: „Aktív meditáció” és 2011. szeptember: „Az energiarendszer egységesítése” c. cikkeket!) Ez ugyanakkor az elengedés, szabaddá válás jókívánságaival, a ragaszkodásmentesség elérését megcélozva történik. Különben sem mi ragaszkodunk a másikhoz, hanem a sokgenerációs üzenetek működnek az od-kapcsolatokon keresztül. Nem a fizikai családunk a meghatározó sokéletes tudati fejlődésünk során, hanem a szellemi irányzatot adó család. Utóbbinál nem mindegy, hogy milyen átadásokat, beavatásokat ad, eléri-e a mennyországi tudatállapot szintjét, mely a tényleges fejlődés kulcsa.
A szingli állapotnak fokozatai lehetségesek aszerint, hogy időnként lehetnek párkapcsolatai, csak a tartós kapcsolatra képtelen, vagy egyáltalán nem tud kommunikálni a másik nemmel. Ez nagymértékben attól függ, mennyire vannak leterhelve od-kapcsolatokkal a személy külvilági kapcsolatot tartó érzékelői, vevőantennái, ezáltal mennyire nyitott vagy zárt a személyisége. (Lásd Természetgyógyász Magazin, 2012. december: „Érzékszerveink energetikája” c. cikket!) Az od-kapcsolatok a magasabb finomtestek harmonizálásakor kezdenek tisztulni, feloldódni, az asztrálsík 10–16. auraburkába beavatási kódokkal rendelkezők számára, továbbá véglegesen a kauzálsíkú, minden időben ható egységmeditációk hatására.
Az összes többi akadályt okozó kötődés tekintetében is rákérdezhetünk bizonyos helyzetekben fellépő negatív érzelmek eredeti forrására, és időben is pásztázhatunk életkor szerint. Vissza és előre is végezhetünk tisztítást. Könnyebb eltalálni a rezgést, ha csak arra kérdezünk, hogy a -1., -2., …-5., …-12… életbeli anyák vagy apák üzenete volt-e. Ugyanakkor jókívánságokat, harmonizáló szeretetet, örömet, együttérzést és lelki egyensúlyt küldünk az energetikai összjátékban részt vevők számára. Ezt akkor tudjuk jó hatásfokkal megtenni, ha már a meditáció kezdetekor felvesszük a kapcsolatot a beavatásunk szerinti határtalan energiájú fényponttal (a Paramatma, Legfelső Lélek, Szentlélek, Határtalan Fény Buddha fény- és energiaformájában), mellyel feltöltjük a saját belső szeretetforrásunkat. Utóbbiból vagyunk képesek először saját szerveinkbe és finomtesteinkbe tisztító fényt küldeni. Magunk feltöltése, harmonizálása után küldhetjük az említett jókívánságokat a velünk kapcsolatban levő lényeknek. A legegyszerűbb jókívánság, hogy valaki képes legyen felvenni a saját belső fényével a kapcsolatot. Ez akkor is működik, ha az illető családtag ellenséges (szeretethiányos) a szellemi témákkal kapcsolatban.
Meditációban feltehetünk az adott élethelyzethez illő, annak meg- és feloldását elősegítő kérdéseket:
• A szülők házassága, párkapcsolati viszonyai mit jeleznek a gyermeknek annak felnőttkorában?
• Szülőknek voltak-e irigyei házasságukkal kapcsolatban?
• Az anyának volt-e művi vagy spontán abortusza? (Tehát ezek mint testvérek szerepelnek a meditációban.)
• A szülők viselkedése mit jelez a gyermek első párkapcsolatánál, akadályozzák-e vagy segítik?
• A szülők mennyire féltik a lányukat a fiúktól, és mennyire féltik a fiukat a lányoktól?
• A szülők házasságpártiak-e, vagy ellenzik a házasságot?
• Ellenzik-e a házasság előtti szexet?
• Ellenzik-e a házasságon kívüli szexet?
• Környezetünkben volt-e valaki irigy, féltékeny, dühös, rosszindulatú, amikor valamelyik párkapcsolatunkról értesült?
• A szexualitással kapcsolatos bűntudatok létrehozásában szülők és a környezet hatása, esetleg ebben a vallási dogmáknak milyen visszahatása van a családban?
Nőkben a saját nőiségük pozitív eszményének a kidolgozása mellett szükséges a férfiúság mentális elismerése, annak pozitív oldalainak beolvasztása, egyensúlykeresés, elengedés, teljesség céljából. Ennek érzelmi akadályaira kérdezünk, időben pásztázva és családtagok szerint.
Férfiakban a saját férfiúságuk pozitív eszményének a kidolgozása mellett a nőiség mentális elismerése, annak pozitív oldalainak beolvasztása: kedvesség, el- és befogadás, harmónia. Ennek érzelmi akadályaira kérdezünk, időben pásztázva és családtagok szerint.
Egészség, munka, anyagi akadályokkal kapcsolatosan további kérdéseket lehet feltenni, általánosan asztrál-, mentál- és kauzálsíkon egymás után, akár szervi tudatalattinként sorban, mert ezek is szerepelnek a párkapcsolati energetikai viszonyokban.
A Gyémánt Út tantrikus módszereivel bekért harmonizáló energiákkal tehát kiegyenlíthetjük a múltból érkezett és a jövőbe kisugárzódott energiákat. Így sok gyakorlással egyre jobban elérjük a „mostban” tartózkodás állapotát. Egyébként a szokásos ezoterikus elgondolások szerint mondogatják, hogy „légy a jelenben”, de módszer és beavatások nélkül ennek megvalósítására kevés az esély, ugyanis ezt a legtöbbször ún. vakhittel képzelik el.
Asztrológiai megközelítés
Lélektársnak nevezhetők egy szempontból azok, akik ugyanazon a planétasugárzás-rezgéseken megegyeznek, vagy éppen kiegészítik egymást. Ezt asztrológiailag meghatározható módon együtt álló vagy szemben álló planéták, aszcendens-deszcendens tengelyek jelzik. A korábbi életekben a másik nem tagjaira kibocsátott energiák erősítik vagy éppen akadályozzák a harmonikus partnerrel való találkozást. Előfordulhat egy együtt létrehozott karma, mely lehet pozitív is. Ennek kiegyenlítése, ledolgozása, visszaadása hozza össze, vonzza a párok újra találkozásait. Tehát hiába tetszik valaki, ha nincs karmikus viszonyuk, elmennek egymás mellett.
Ugyanezt jelzi az asztrológiai képlet. A szinasztria eljárásával összehasonlíthatjuk a két képletet. Ha orbiszon, vagyis hatókörön belül kevés, csak 2-3 egyezést találunk, akkor a tapasztalat szerint nem jön létre a szellemi, lelki kapcsolat összerezgése. Ha a két aszcendens néhány fokon belül együtt áll vagy éppen szemben, továbbá 15-20 legkülönbözőbb planéta pozitív szögállása mellett néhány feszítő szög jelenléte hosszú távú kapcsolatot jelöl, mert sok aspektusból, évtizedek alatt ledolgozható érzelmi feldolgozást kell végeznie a párnak. Ugyanis az aktuális égi állások körbehaladva az állatövi jegyeken, folyamatosan „megérintik” a szereplők születési planétáit és házcsúcsait.
Több szögkapcsolat esetén szinte hetente, két-három napos időtartammal, a lassú bolygók esetén akár hetes, hónapos időszakokra is segítő vagy gátló hatást fejtenek ki a párkapcsolatra. Azáltal jön létre ez a hatás, hogy az asztrálsík alsó négy auraburkán keresztül a fejtetőre ‒ és az összes többi csakrára is ‒ érkező, nők esetén jin, férfiak esetén jang jellegű planétasugárzások csatornáit egyéni módon szűkítik vagy éppen tágítják a magasabb mentál- és kauzálsíkú sokéletes programok. Így kevesebb vagy több életenergiát kapnak az adott planéta csatornájával kapcsolatban lévő szervek. Beavatásokkal és tudattisztítási módszerekkel rendelkező pár esetén, ezek mindennapos alkalmazásával állandó csatornanyitottságot lehet létrehozni, mely egyrészt sok ezerszeresre növeli a csatornák átbocsátóképességét, a szervek életerejét növelve, továbbá lehetővé teszi a másik nemre jellemző planéták bekérését is. Ezzel a ragaszkodásmentesség is fokozható, hiszen nincsen szükség a másik fél állandó jelenlétére az „egész”-ségi állapot fenntartásához.
Ahogyan a planéták a 12 jegyen való áthaladásukkor a háromszor négy elemi rezgéstartománnyal kerülnek kapcsolatba, úgy az emberi asztráltest négy alsó elemi szintű, ez életi auraburkaiban fejtenek ki hatást, az egész emberiségre univerzálisan. Azonban mindenki a saját érzelmi készlete szerint válaszol a külvilág és a belső világa közötti rezgések feldolgozásának a folyamatában. Az első auraburok föld elemű, így a földies jegyekben (Bika, Szűz, Bak) tartózkodó planéták hathatnak rá személytől függően csatornanyitó vagy éppen szűkítő értelemben. A második auraburokban a víz elem jellegű (Rák, Skorpió, Halak), a harmadikban tűz jellegű (Kos Oroszlán, Nyilas), végül a negyedikben levegő jellegű (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) tulajdonságok fejeződnek ki.
Az is a harmonikus párkapcsolat lehetőségének a jele, ha aszcendenseik nem szemben vagy együtt állnak, de hatókörön belül valamely más szögkapcsolatot vesznek fel. Ugyanakkor fontos tényezőt jelent az, hogy azonos jegyekben sűrűsödnek be születési planétáik, vagyis azonos szerveken és testrészeken van kiegyenlíteni való érzelmi töltésük. Igazán ez az érzelmi, energetikai vonzódás magyarázata.
Más esetben, ha 5-10 lazább szögkapcsolat (1-3 fokon belül) mellett találunk például a férfi Napja, Marsa vagy Plútója és a nő Holdja, Vénusza, esetleg Neptunja közötti együttállást néhány szögpercen (!) belül, ez viharos, gyors szerelem lezajlását jelezheti egy időszakban. Ha éppen ekkor akadályozva van a találkozásuk, egy következő életre tevődhet át az energiáik kiegyenlítődése.
Az ötödik házban – amely a szex, szerelem, gyermekszületés és vállalkozás háza – álló planéták, ezekre és magára a házcsúcsra eső más bolygók szögkapcsolatai befolyásolják általában az egész életre vonatkozóan a szülött hozzáállását a másik nemhez. Ez nyilván magasabb szintre emelhető, és esetleges akadályok tisztíthatók az ismert módszerekkel. (Lásd Természetgyógyász Magazin, 2011. április: „A horoszkóp mint mandala” és 2011. augusztus: „A sorsod a kezedben van” c. cikkeket!) Amennyiben üres az ötödik ház, a jegynek az uralkodó planétáját keressük meg a képletben, melyik házban tartózkodik és milyen szögkapcsolatokkal rendelkezik.
Ahogyan a szerelmi kapcsolatokra az 5. ház utal, úgy a tartós, házassági kapcsolatra a 7. házban találunk jelzéseket. Az aszcendenssel kezdődő 1. házunk a belső világunkat jelenti, míg az ezzel szemben álló 7. ház a külvilág visszajelzéseit mutatja erre érzelmi síkon. Átlagembernél az 1–7. tengelyhez közel álló Szaturnusz merevséget, akadályozást jelent a házasságban, esetleg idősebb partnerrel való kapcsolatot. Ugyanitt a nem tisztított haragos Mars és Plútó, a robbanékony Uránusz válást jelezhet. A meditációban a saját belső negativitásainkat tisztítjuk, melyek az 1. és 7. házzal kapcsolatban lévő planéták rezgéseit is jelenti. Így egyre harmonikusabb lesz a belső és külső világ kapcsolatát jelentő mandalánk, vagyis az energiarendszerünk összessége. Ezzel egyre harmonikusabb partnert vonzunk be, illetve a meglévővel javítjuk a viszonyunkat.
Asztrológiai szempontból a 2 évet meghaladó egy fedél alatt élés már házasságnak számít. Ily módon lehet több, bár nem hivatalos házasságunk is, vagy legalábbis annak lehetősége, melyből az elsőt a 7. ház, a másodikat a 9. ház, a harmadikat a 11. ház, a negyediket megint az 1. ház jelzi stb., így kétházanként eltolódva. Fontos, hogy az adott ház csúcsa milyen jegyre esik, illetve milyen planéta áll benne, különösen a házcsúcshoz közel, mert ez jelöli az aktuális partner asztrológiai jellemzőit: aszcendensét, Napját vagy valamely fő tulajdonságát, vénuszi, jupiteri, marsikus, holdikus jellegű-e az illető.