A sakk ezotériája – a kozmikus rend művészete

A „királyok játéka és a játékok királya” – így emlegetik azt a kombinatív, elmét pallérozó, végtelenül változatos küzdelmet, amelyet a sakktábla világos és sötét mezőin vívnak a szemben álló erők. A küzdelmet mindig a világos erők kezdik, és ezért nagyobb a dicsőség, ha mégis sikerül a sötét erőknek felülkerekedniük és megnyerniük a csatát. A mai sakk játék, és szellemi sportnak is tartják, amely beépül hétköznapjaink szemléletébe, és szórakoztató, személyiség­ erősítő szerepe okán tisztelet övezi. Azt sugallja, hogy aki a sakkban legyőzi a másikat, az sokkal többet tud, jobban mobilizálja belső képességeit, rákényszeríti akaratát ellenfelére, vagyis életrevalóbb, közelebb van az igazsághoz, hiszen szellemiekben a másik legyőzésével ezt bizonyította. Az ember legmagasabb önmegvalósítása elméje racionális, logikus gondolkodásán keresztül lehetséges. Kicsit sarkítva úgy is lehet mondani, hogy az a nemzet, amelynek polgára a sakk világbajnoka, kimagasló szellemi fejlettségének adja játékos bizonyságát, ennek okán pedig kimondatlanul is jogot formálhat a vezető szerepre. De valóban így van-e?

A sakk a kozmosz teremtése folyamatának leegyszerűsített, materialista szemléletünkhöz igazított tükröződése, amelyben a teremtő erőket a világos, a pusztítókat a sötét bábuk képviselik. Az eredeti sakk neve az ASA, a „kozmikus rend” művészete volt. Az ASA az ősi sumér tudás egyik bizonyítéka az akkori felfogásáról, a világmindenségről, benne az ember szerepéről és arról a küzdelemről, amelyet az embernek kell megvívnia saját magán belül azokkal a sötét erőkkel, amelyek akadályozzák a kozmikus rendben kijelölt feladata teljesítésében. Ez nem játék. Az ember szerepe a kozmikus rendben: a mikrokozmosz szerepe az élet makrokozmoszán belül. A sumér emberek, Zarathusztra követői, így üdvözölték egymást: „Asem Vohu”, vagyis „a kozmikus rend a legjobb minden jó dolgok között”. Ezzel a köszöntéssel nyilvánították ki a meggyőződésüket, hogy nem a kaotikus világból véletlenszerűen létrejött közegben élnek, hanem a Teremtő által a Rend törvénye szerint alkotott világban, amelyben kiemelt szerepük van, és amire az ember kijelölt pozíciója is utal az ASA sakktábláján, hiszen a Teremtő (király) előtt álló gyalog az Ember, szimbolizálva örök egységét a Törvények Törvényével és a Teremtő képviselőjének különleges szerepét a Földön.

A sumér bölcselet szerint minden egy pontból indul ki. Ezt a szimbólumot választották a Teremtő végtelenségének érzékeltetésére, mert a pontnak nincs szélessége, hossza és vastagsága, mégis magába foglalja az atomokhoz hasonlóan a pontok végtelen kis számát, amelyek önmagukban is univerzumok. Elképzelésük szerint a régmúltban a Teremtő, kinyilvánítva akaratát saját maga kifejezésére, a Pontból megteremtette az Időt, az Erőt, a Teret és az Anyagot, amelyek a Pontból kisugárzó négy vonalban jeleníthetők meg. A négy vonal mindegyike további nyolc vonalba ágazik szét, harminckét részt képezve, amely a kozmikus rendet hivatott képviselni; de mivel felismerték a Pusztító és a Megrontó sötét erejének szerepét is, a teremtés vonalrendszerében az árnyoldalt is megjelenítették. Így alakult ki a hatvannégy mezőből álló sakktábla, amely harminckét világos és sötét négyzetből áll. Amikor az Időt szimbolizáló Pont feletti függőleges vonal megnyolcszorozódott, nyolc évszakra osztotta az évet: tavasz, nyárelő, nyár, nyárutó, ősz, őszutó, tél, télutó. Az Erőt szimbolizáló Pont alatti függőleges vonal szintén nyolc energiára osztódott, amelyekből négy a csillagokból, a Napból, a Földből és az emberből eredő jó erő, és négy az árnyoldalaik, a négy rossz erő. A Teret szimbolizáló, a Ponttól vízszintesen jobbra mutató vonal is nyolc részre vált, a világtájakra: kelet, délkelet, dél, délnyugat, nyugat, északnyugat, észak, északkelet. A Ponttól balra lévő vízszintes vonal, az Anyag szimbóluma is négy elemre bomlott, a föld, víz, tűz, levegő jó oldalára, és az elemek négy sötét oldalára, jelezve, hogy ezeken keresztül lehet jót és rosszat is tenni. A Teremtő a nyolc évszak szimbólumát összekapcsolta a nyolc erő szimbólumával, a nyolc égtájat pedig a nyolc elemmel. Az utolsó lépésben mindezt egy piktográfba kombinálta,  az általunk megismert sakktáblába. A sumérok ebben a képjelben az univerzum életterét látták, amelynek világos és sötét aspektusai vannak. A világosság képviseli a testi egészséget, az elménkben lévő pozitív gondolatokat, míg a sötétség a betegséget, a negatív gondolatokat. A mi világunkban mindennek két oldala, két nézőpontja van, amelyek ellentétesek és harcban állnak egymással. Először úgy tűnhet, hogy a jó és a rossz, a világosság és a sötétség küzdelme a klasszikus dualisztikus szemlélet tipikus esete, de ez nagy tévedés. Ha a mélyére nézünk, ezek nem egyenrangú ellentétpárok, mert az egyik nem más, mint a másik hiánya, hiszen sötétség csak akkor lehet, ha nincs fény, a betegség csak akkor sújthat le, ha nincs egészség. A gyűlölet a szeretet hiánya, ha béke van, nincs háború, ha öröm van, nincs bánat, ha munkát végzek, nem vagyok munka nélkül, amikor teremtek, nem pusztítok, és ha a teremtésem megtartom, akkor azt nem rontom el. Következésképpen ez a szemlélet nem a dualizmust képviseli elsősorban, hanem a monizmust, az egységet, amit el akarnak torzítani mindenben, ami részt vesz a folyamatban. Ez az ősi sumér filozófia, amelyet Zarathusztra is tanított, megtalálta önkifejezése hatékony és alapos formáját az ASA művészetének kifinomult nyelvezetében.

A teremtés hatvannégy mezőből álló színpadán, amelyen a kezdéskor egyenlő arányban osztoznak a sötétség és világosság erői, megkezdődik az Élet drámája. Ez a történet szerepel a Zend-Avesztában, a zend (óiráni) nyelven írt Tudás Törvénye szent könyvben, Ahura Mazda, a Teremtő és Zara­ thusztra, a bölcs szent ember közötti párbeszéd formájában. Megismerjük a harminckét erőt, amelyek közül a tizenhat világos Ahura Mazda, a Fény Istene kozmikus és természeti erői, míg a tizenhat sötét az Ármány szellemei vagy dévái és ördögei. A küzdelem életre és halálra szól, nincs kompromisszum.

A cél a teremtés győzelme, amiért meg kell küzdeni az Ármány erőivel, akik a Fény Istenének sötét árnyai, antagonistái.

De miért aktuális mind a mai napig számunkra ez a tudás? Azért, mert az anyagi világ hatalomba kerítése csak az emberiségen keresztül valósulhat meg, nélküle nem. Az ember a fizikai világban a kozmikus rend eszköze, akit a Teremtő a saját képére teremtett. A világosság és a sötétség erői csak rajta keresztül érvényesíthetik akaratukat, nélküle, esetleg más lényeken keresztül nem. Ezért a küzdelem központi figurája maga az ember, aki ha a Teremtőt képviseli, akkor ő a világos oldal fényvivője, de ha az Ármány megrontja, akkor a sötétség hatalmának szolgálója. A kozmikus rendért való küzdelemben a Jóembert, a Teremtő képviselőjét a forma és anyag világában a kozmikus erők irányítják.

Az ASA sakktábláján a világos erők bástyái az Erő és a Béke, huszárjai a Szeretet és a Munka, futárjai a Bölcsesség és az Örök Élet. A Teremtő a király, akinek a balján a vezér, a Megtartó áll. A gyalogok sem egyformák. Ők a természeti erők. Az Erő előtt a Nap fénye, mellette, a Szeretet előtt a Tiszta Víz, a Bölcsesség előtt a Tiszta Levegő, a Megtartó előtt a Tiszta Étel, a Teremtő előtt, ahogy már tudjuk, a Jóember, az Örök Élet előtt az Élő Föld, a Munka előtt az Egészség és a Béke előtt az Öröm eleme áll. Ez a világosság serege, ezek a világosság ismérvei.

Csak akkor maradhatsz a világosság oldalán, ha ezeket az elemeket hívod segítségül. Ha a másik oldal elemeiből merítesz, a sötét erők hatalmába kerülsz úgy, hogy észre sem veszed. Erről az Ármány majd gondoskodik.

A sötét dévák erőinek bástyái a Gyengeség és az Agresszió, huszárjai a Gyűlölet és a Tétlenség, futárjai a Tudatlanság és a Halál. Az Ármány a sötét király, akinek vezére a Megrontó. Gyalogjaik a sötét ördögi erők. A Gyengeség előtt a Sötétség, a Gyűlölet előtt a Szennyes Víz, a Tudatlanság előtt a Szennyezett Levegő, a Megrontó előtt a Mérgező Étel, az Ármány előtt az Aljas Ember, a Halál előtt a Meddőség, a Tétlenség előtt a Betegség és az Agresszió előtt a Bánat eleme áll.

Elkezdődik a harc az emberért az emberben. Az ember harcol önmagával és harcol másokkal. Az emberben harcol a jó a rosszal, a világosság a sötétséggel. Hogy ennek a harcnak mi lesz a kimenetele, attól függ, hogy az ember mennyire tudja megőrizni az éberségét, a megkülönböztetőképességét. A sumér ember hetente egyszer önismereti napot tartott, amit ma pszichoanalízisnek mondunk. Elemezte az elmúlt időszakot, gondolatait, szavait és tetteit, majd ASA tábláján lejátszotta a bennük felfedezett jó és rossz játszmáját, amiből mindig győztesen került ki, mert amikor felismerte az adott szituációban elképzelt aljas gondolatait, gyűlölködő szavait, egészségtelen étkezését, búskomorságát, esetleg tétlenségét, egyből megvolt a recept az elpusztításukra, a velük ellentétes pozitív erők, tulajdonságok gyakorlati alkalmazására. A sötétséget csak úgy lehet legyőzni, ha nem úgy harcolsz ellene, hogy belemerülsz, és az általa diktált szituációkban, az ő feltételei között próbálod legyőzni, mert elbuksz és a hatalmába kerülsz. Csak akkor győzhetsz, ha felülemelkedsz, és nem ellene küzdesz, hanem a világosság erői között működsz. Azzal győzöd le a sötétséget, hogy a világosságban maradsz. A jó gondolatok, a jó szavak és a jó cselekedetek tesznek Jóemberré, aki egészséges, békeszerető és boldog. Ez a sakk ezotériája.

Cikkem végén tisztelettel emlékezem a tudós Edmond Bordeaux Székelyre, aki Kőrösi Csoma Sándor egyik utóda. Az ő géniuszának köszönhetjük, hogy ez a tudás eredetiből közvetlenül, az ő fordításában magyar nyelven, torzítás nélkül elolvasható.