A szív metafizikája

Az emberi test átfogó kozmológiájában a szerveknek is megvan a maguk metafizikája. A tapasztalat, hogy a szív és a vérkeringés összefüggésben van egymással, és hogy a szívverés megálltával beáll a halál, a legősibb kultúrákban is megtalálható.

A szív a test motorja és egész létezésünk központja. A csakrák rendszerében az Anaháta a negyedik, vagyis a középső. Az sem véletlen, hogy az egyiptomiak a halottak szívére helyezték a drágakő-szkarabeuszt, amely a folytonos keletkezés, ezáltal az örök élet jelképe az ő kultúrájukban. Ez a rituálé halottkultuszukban egybefoglalja minden hitüket a túlvilági életben, meggyőződésüket, tudásukat és az élet iránti szent tiszteletüket.

A szív valóban őrzi azt az örök életszikránkat, amely lényegében a csend, a nyugalom, az egyensúly ereje, a potencialitás, amely mértékadóan ölt formát, fejezi ki önmagát. A mozdulatlan mozgató. Ez az életszikra minden fény, melegség, öröm áramának elindítója, az anyag-energia-információ körforgásának kiindulópontja és őrzője. Az asztrológia a Nap bolygóval, mint az Oroszlán jel uralkodójával hozza kapcsolatba a szívet. Az egyiptomi teremtésmítoszban Ptah, a teremtőisten, előbb a szívében tervezte meg a világot és csak ezután hozta létre azt szavának erejével. Ozirisz ítélőszéke előtt pedig a szívet mérlegelték: ha ez nehezebb volt, mint a másik serpenyőbe tett tollpihe, az rossz-szívűségről árulkodott. A buddhizmus „gyémántszív” allegóriája is a tisztaságot és az elpusztíthatatlanságot sugalmazza. Az akupunktúra elterjedésével az is sokak előtt közismert, hogy a 12 meridián közül kettő a szív energetikai rendszerének a szabályozója, kifejezője.

Pozitív tapasztalatként kell értékelnünk, hogy a Vízöntő korszak eme kaotikus átmenetében kezd kiegyenlítődni az úgynevezett keleti és nyugati kultúra közötti szakadék, vagy sokáig áthidalhatatlannak gondolt ellentét. Ma a jinjang polarizáltság eszméje úgy él a lelkekben, hogy mindkét térfél tartalmazza közepében a másik lényegpontját, miként a nyárközép Szent Iván napján egy pillanatnyi megállást a rövidülő napokba való átfordulás pillanatában, a tél legsötétebb napja pedig a karácsonyi ragyogást készíti elő. Erről a pozitív tapasztalatról szól a pszichoszomatika és a holisztikus gyógyászat. Vagyis valóban beszélhetünk a szív metafizikájáról.

A pszichoszomatika a kedélybetegségeken keresztül közelíti meg ezt a metafizikus gondolatot. Megfogalmazásában a szervi bajok lényegükben a kedély megbetegedései. Vagy a másik attitűdből nézve: a negatív érzések a szerveket betegítik meg.

Túl kell lépnünk a körbeforgó okoskodás ördögi körén, hogy az ellenérzések betegítik-e meg a szerveket, vagy a beteg szervek sugallják a negatív érzéseket, ha nem akarunk beledarálódni a kóros körbe.

A holisztika pedig az összefüggésrendszeren és az egyensúly elvén keresztül nyit teret ennek a szemléletnek:

– minden mindennel összefügg;

– pars pro toto;

– az egész több és más, mint a részletek puszta összessége;

– minden egy és egy minden.

Az érzelmek közül a lelkesedés, az öröm, az együttérzés, a szeretet mindig is a szívvel kapcsolódott össze.

A modern kor vezető szívhalál-statisztikája el kell, hogy gondolkoztasson bennünket, hogyanis élünk, érzünk, cselekszünk. Tudván azt, hogy minden betegség valamiféle életellenes érzületből, gondolatból és cselekedetből merítkezik, mintegy abban ver gyökeret, annak a bumerángja. Például az infarktus, mint a részleges elhalások utolsó fejezete nagyon beszédes tünet:

elhal a szívizom,

nincs benne keringő élet, mozdulatlanná válik.

A túl lelkes izgatottság éppen olyan káros, mint a fásult közöny kiégettsége. A fájdalom és a félelem is sokat képes ártani a szívünknek. A pszichoterápiák oroszlánrésze a fájdalommal és a félelemmel való megbirkózásról szól.

A szem és az arc sugározza a jól működő szívenergiát, mintegy lelki ragyogásként. Ki ne ismerné egy jó Oroszlán-vezető apai tekintélyét, áradó kedélyét, hatalmas húzóerejét, példaadó szervezését, lelkesítő erejét, mindenható mosolyát, szívből jövő nevetését, humorát? Mindazt a többletenergiát, amely által a környezetben vezető szerepet kaphat. És ki nem látja az összetört szívűek kétségbeesett fájdalmát, vagy a kőszívűek kemény elutasítását? A kérlelhetetlen szigor emberei ők, a hajlíthatatlan merevek, az együttérzésre képtelenek. Önmaguk érzelmi életének a hóhérai is ők. Sok kiégett ember van manapság, aki nem győz panaszkodni életének örömtelenségéről. Ezt persze sok váddal és méltatlankodással teszik, másokban keresvén a bűnbakot és nem saját szívük táján. Az sem ritka, hogy a tűzenergiát felületes könnyelműségben mintegy szétszórják a pillanatnyi örömök kedvéért. Az is modern kor- és kórisme, hogy az emberek nem tudnak szeretni. A szülői és családi érzés hiányában, az őseredeti kreatív érdeklődés eldugaszolódásával, a kapcsolati sodródásokban, a helyzetekből való menekülésekkel aprópénzre váltódik a talentum, amellyel egész életünkben gazdálkodhatunk, mint tőkével, mint nem fogyó kinccsel.

Bizony nehéz az átjutás az egyik csakra energiarezgéséből a következőbe. De életünk vertikalitását, a lelki fejlődést mi sem fejezi ki hívebben, mint eme spirálmenet. Erre rajzolódik rá sorspatternünk is, az egész életünk.

Szeretet nélkül az élet igencsak övön aluli.

A keményszívűek szava ostorcsapásként csattan másokon, amikor azokat elítélik, elmarasztalják, letorkolják. Szinte érződik a páncél, amely őt elzárja, amely másokat kizár az életéből.

A szívtelen ember nemcsak környezete, hanem önmaga zsarnoka is az örökös gyanakvással, bizalmatlansággal, borúlátással.

A gyémántszív szeretete minden bizonnyal életünk legnagyobb kincse. A szív metafizikájában a logika és költészet, pszichológia és orvoslás, okkult anatómia és létfilozófia holisztikus szövedéket alkot.