Az éneklés gyógyító ereje

A hangos éneklés manapság némi bátorságot követel tőlünk. Talán a zuhany alatt vagy a kádban ülve sikerül gátlásainkat leküzdenünk. A legtöbben azonban a zenélést és az éneklést inkább profiknak engedik át. A hanghordozó eszközök és az elektromos médiumok elterjedésével megszoktuk, hogy kiváló minőségű zenét hallgatunk. Teljesítményorientált világunkban a legtöbb ember elbátortalanodik, ha arról van szó, hogy hallassa énekhangját. Ez a fejlemény igen sajnálatos. A kutatók szerint ugyanis a zenélés és az éneklés biológiai evolúciónk szerves része. Nem ismerünk egyetlen kultúrát sem, amelyben ne zenéltek volna valamilyen formában. Akár háborúban, vallásos céllal, vagy a gyógyító ceremóniák keretében – az ének minden körülmények között vigaszt, gyógyulást, közösségi erőt, spiritualitást közvetített.

Az éneklés gyógyító erejéről szóló tudás az emberiség történetének régmúltjáig nyúlik vissza. A kőkorszaki sámánok hangjuk segítségével transzba estek és gyógyító szertartásokat hajtottak végre. A Bibliában olvashatunk arról, hogy Dávid, énekével és hárfajátékával, enyhíteni tudta Saul király súlyos depresszióját. A görög mitológiából ismerjük Orfeuszt, aki énekével az alvilági isteneket is megenyhítette, és vadállatokat képes volt megszelídíteni. A zene és az ének a történelem során egyre inkább eltávolodott eredeti funkciójától, gyógyító, spirituális hatalmát elvesztette, és fokozatosan önmagáért való művészetté vált.

Pszichológiai kutatások bizonyították, hogy az éneklés valóságos életelixír. Segíthet legyőzni a hétköznapok nehézségeit, helyreállítani testi és lelki egyensúlyunkat. E szempontból nem az a fontos, hogy szépen vagy tökéletesen énekelünk, hanem a belső ráhangolódás. Minél több odaadással tudunk énekelni, minél inkább szívből jön az ének, annál erősebb a hatása.

Wolfgang Bossinger zene- és pszichoterapeuta könyvet is írt a zene gyógyító hatalmáról. Ebben azt írja: Tudunk róla, hogy az éneknek tudatmódosító, tudattágító hatása van, amire jó példa a transz vagy bizonyos gyógyító rituálék.

Milyen hatással van még a zene testünkre és lelkünkre? Kezdjük a légzéssel. Éneklés közben meghosszabbodik a kilégzés, a belégzés pedig mélyebbé válik. Ez azt jelenti, hogy több oxigént veszünk fel, így minden egyes sejtünk több oxigénhez jut. Ezen kívül az éneklés elősegíti az ún. teljes légzést. Ez azt jelenti, hogy a légzésben nemcsak mellkasunk, hanem hasunk is részt vesz, így a rekeszizom sokkal jobban képes kifejteni masszírozó hatását a szívre és a hasüregi szervekre. A mélyebb légzés hatására az anyagcsere folyamán keletkezett salakanyagok gyorsabban elszállítódnak és kiválasztódnak.

Az éneklés vegetatív idegrendszerünkre is kedvezően, lazítóan hat. Ezt mindnyájan ismerjük: ha stressz hatása alatt állunk vagy félünk, légzésünk ellaposodik, sőt akár vissza is tartjuk lélegzetünket. Krónikus idegfeszültség hatására e helytelen légzésminta rögzül. Ilyenkor légszomj vagy hiperventiláció is felléphet. Ezzel szemben énekléskor egész törzsünk részt vesz a légzésben.

Az éneklés hatására immunrendszerünk is aktívabbá válik. Ezt számtalan kísérlet és tudományos tanulmány igazolta. Prof. Beck, a University of California kutatója kórustagok immunstátusát vizsgálta. Megállapította, hogy az énekesek nyálában, egy-egy fellépés után átlagosan 240%-kal több immunglobulinA (IgA) volt, mint szereplés előtt. Az IgA testünk védelmi rendszerének első vonala, amely segít leküzdeni a kórokozók és allergének támadását a száj, az orr és a belek nyálkahártyáján.

Beck professzor vizsgálataiban az is érdekes, hogy közvetlen kapcsolatot tudott kimutatni az énekesek lelkesedése és az immunrendszerükre gyakorolt hatás között: minél intenzívebben átadták magukat az éneknek, minél nagyobb örömöt jelentett nekik az éneklés, annál pozitívabb volt az immunrendszerre gyakorolt hatás. Az éneklés bizonyos hormonok, pl. a melatonin termelődését is befolyásolja. Ez a hormon elősegíti az egészséges, pihentető alvást, normalizálja a vérnyomást és segíti a test természetes bioritmusának fenntartását.

Ugyancsak fokozódik az oxitocin nevű hormon termelődése. E hormon hatására erősödik az összetartozás érzése, megszűnik a félelemérzet, felgyorsul a stresszhormonok lebomlása és a sebgyógyulás is. Egyetlen énekléssel töltött óra hatására jelentősen megemelkedik a vér oxitocinszintje. Az említetteken kívül az éneklés fokozza egy sor egyéb anyag, többek között a boldogsághormonnak is nevezett agyi endorfinok termelődését.

A zene és az énekszó csodálatos hatással van szívünkre. A kronobiológiai kutatások kimutatták, hogy testünk egészében ritmikus, ismétlődő folyamatok zajlanak. (Kronobiológiának nevezik a külső és belső impulzusoknak az élő rendszerekre gyakorolt hatásával foglalkozó tudományágat.) Az egészség és a test regenerálódása szoros kapcsolatban áll ama képességgel, hogy a belül zajló ritmikus folyamatok (szívverés, légzésfrekvencia, alvási fázisok) között harmonikus összhang legyen. E „belső muzikalitást” látva nem csoda, ha mindezt kedvezően befolyásolja a zene, az ének.

Egy ideje tudjuk, hogy a szív alkalmazkodóképessége a professzionális énekeseknél megegyezik a hosszútávfutókéval. Ez azt jelenti, hogy a rendszeres éneklés jelentős mértékben képes szívünket erősíteni. Ezzel egyúttal erősödik ellenállásunk az infarktussal, magas vérnyomással és agyvérzéssel szemben.

Az éneklés speciális formái (pl. mantrák ismétlése vagy kántálás) jelentős mértékben képesek módosítani a szívfrekvenciát. Aktiválják a szimpatikus idegrendszert, ami elősegíti a szív pihenését. Az állandóan ismétlődő kántálás vagy mantraismételgetés segít elengedni a gondolatokat, és mély ellazulást eredményezhet. Mindez műszeresen is kimutatható: egyre több hosszú (alfa-) hullám az EEG-görbéken, valamint a légzés és pulzus lelassulása.

Az éneklés első rangú „egészségfokozó”, amint azt Karl Adamek énekkutató és zenepszichológus kimutatta. Megfigyelte, hogy az éneklő ember sokkal segítőkészebb, mint azok, akik nem énekelnek rendszeresen. Az éneklők általában nyugodtabbak, nehezebb őket kibillenteni lelki egyensúlyukból. Ez azt jelenti tehát, hogy az éneklés békésebbé tesz, lecsendesít bennünket.

Az éneklés segít az emóciók szabályozásában is, javítja hangulatunkat és boldogító hatású. Az éneklés valódi antidepresszáns, de mellékhatásai nincsenek. Természetesen mindez csak akkor érvényesül, ha az éneklés nem külső kényszer hatására történik, hanem kellemes atmoszférában zajlik. Különösen jó, ha könnyen megtanulható szövegű dalokat énekelünk. Ilyenek a mantrák, a kántálások vagy a spirituálék. Ezekhez nincs szükségünk sem kottára, sem szövegkönyvre, és a közös éneklés során teljesen átadhatjuk magunkat az éneklés örömének. Az ilyen éneklés során gyakoriak a mélyen átélt közösségi érzések, vagy akár olyan csúcsélmények, amelyek spirituális szintre is elvihetnek.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy mindenki tud énekelni! Egy afrikai közmondás szerint ha tudsz beszélni, énekelni is tudsz. Szakítanunk kell azzal a szemlélettel, hogy az éneklés tudás és teljesítmény kérdése. Sok természeti népnél az ének a mindennapok szerves része, mint az evés és az ivás vagy az alvás.

A gyerekek is ösztönösen szívesen és felszabadultan énekelnek, míg el nem bátortalanítják őket. Fontos bátorságot merítenünk annak érdekében, hogy az önkifejezés e csodálatos formáját újra felfedezzük magunknak.

Mi a kán­tá­lás?

A kán­tá­lás egy­sze­rı me­ló­di­ák ének­lé­se. Ilye­nek le­het­nek a man­trák vagy az ál­lan­dó­an is­mét­lő­dő, ún. re­pe­ti­tív éne­kek. A kán­tá­lást gya­kran kí­sé­ri test­moz­gás vagy tánc.

Az ének­lés­sel el­len­tét­ben a kán­tá­lás cél­ja, hogy az ál­lan­dó és tar­tós is­mét­lés, va­la­mint a kán­tá­lás­ra va­ló kon­cen­trá­ció a cso­port­ban lé­vők­nél szo­ciá­lis, egész­ség­ja­ví­tó és transz­cen­dens ha­tá­so­kat vált­son ki. Wolfgang Bos­sin­ger az ilyen gyógy­ha­tá­sú ének­for­mák­nak a „He­a­ling Songs” (gyó­gyí­tó éne­kek) ne­vet ad­ta. Itt el­ső­sor­ban azok­ra, a vi­lág min­den kul­tú­rá­já­ból össze­gyıj­tött dal­for­má­kra gon­do­lunk, ame­lyek te­ma­ti­ká­juk és dal­la­muk szem­pont­já­ból könnyen el­sa­ját­ít­ha­tók és elő­ad­ha­tók. Ilye­nek pl. az in­di­án sá­má­nok ál­tal éne­kelt kán­tá­lá­sok.

Élet­re szó­ló ének – egy afri­kai szo­kás

Egy ke­let-afri­kai törzs­nél ak­kor­tól szá­mít­ják a gyer­mek szü­le­tés­nap­ját, ami­kor az anya elő­ször gon­dol rá. Ha a fia­tal nő el­ha­tá­roz­za, hogy gyer­me­ket sze­ret­ne a vi­lág­ra hoz­ni, elvo­nul és leül egy fa alá. Ma­gá­ba mé­lyed és be­fe­lé hall­ga­tó­zik, míg meg nem hall­ja a gyer­mek da­lát. Ha meg­hall­ja, vissza­tér a fa­lu­ba, és elé­ne­kli a dalt pár­já­nak. Gya­kran sze­ret­ke­zés köz­ben is ének­lik a dalt, és köz­ben ké­rik a gyer­me­ket, hogy ő is éne­kel­jen ve­lük.

Ké­sőbb az éde­sa­nya nap­köz­ben is gya­k­ran dú­dol­ja a dalt a szí­ve alatt nö­vek­vő, fej­lő­dő mag­za­tá­nak. Meg­ta­nít­ja a dalt a bá­bá­nak és a törzs idős asszo­nya­inak, akik ének­szó­val fo­gad­ják a gyer­me­ket, ami­kor meg­szü­le­tik. Ké­sőbb az egész törzs meg­ta­nul­ja a dalt, és az­zal vi­gasz­tal­ja a gyer­me­ket, ha be­teg vagy bár­mi bánt­ja.

Ké­sőbb ez a dal az élet min­den fon­tos ese­mé­nyé­re el­kí­sé­ri az em­bert, ün­ne­pek, ri­tu­á­lék al­kal­má­val el­hang­zik. És éle­te vé­gén is össze­gyıl­nek a ro­ko­nok, és utol­já­ra a ha­lá­los ágy mel­lett áll­va az ő da­lá­val bú­csúz­tat­ják a tá­vo­zót.