Az érzelmek befolyásolják az immunrendszert:PNEI és az érzelmek

Majoros János Károly
Az elme/tudat és a test kapcsolatban állnak egymással. Ismert az is, hogy az érzelmek hatnak az izmok állapotára, amelyek hajlamosabbak a megfeszülésre és a fájdalomra a nagyobb stressz időszakában. De a kettő közötti kapcsolat megnyilvánulásai mélyebbek lehetnek, és egyenesen az immunrendszerre is hatnak, ahogy azt a Pennsylvaniai Egyetem 2019. januári tanulmánya bizonyítja. E szerint a […]

Az elme/tudat és a test kapcsolatban állnak egymással. Ismert az is, hogy az érzelmek hatnak az izmok állapotára, amelyek hajlamosabbak a megfeszülésre és a fájdalomra a nagyobb stressz időszakában. De a kettő közötti kapcsolat megnyilvánulásai mélyebbek lehetnek, és egyenesen az immunrendszerre is hatnak, ahogy azt a Pennsylvaniai Egyetem 2019. januári tanulmánya bizonyítja. E szerint a nap során átélt negatív érzelmek növelik a gyulladások és a krónikus betegségek kockázatát. Ugyanakkor a pozitív lelkiállapotok jótékonyak az immunrendszerre. Továbbá egy 2018-as amerikai kutatás azt bizonyítja vérminták alapján, hogy a negatív érzelmek növelik a vérben a gyulladásra jellemző értékeket, míg a pozitívak csökkentik azt. Egy személy egészsége tehát nemcsak a fizikai tényezőkkel kapcsolatos.

Gyulladások és negatív érzelmek kutatása

A dr. Jennifer Graham-Engeland, a viselkedési medicina docense által vezetett kutatócsoport 25 és 65 év közötti 220 felnőttet vizsgált reprezentatív mintán. Két héten keresztül követték állapotukat, és arra kérték őket, vezessenek egyfajta érzelmi naplót arról,milyen érzelmeket élnek át. Ezzel egyidejűleg az egészségi állapotukra vonatkozóan is adatokat gyűjtöttek, az immunrendszerük reakciótípusát és esetleges gyulladási jelzéseket illetően. Arra az eredményre jutottak, hogy akik több negatív érzést élnek át a nap során hoszszú időszakon át, azok a vérükben magasabb gyulladási értékeket mutattak. Azoknál, akiknél a mintavétel rögtön a negatív lelkiállapot átélése után történt, a gyulladás jelzőértékei még magasabbak voltak. Ugyanakkor a pozitív érzelmek átélése akár csak egy rövid időn át, de a mintavétel idejéhez közel, csökkentette a gyulladás jelzőértékeit.

Természetesen új vizsgálatokra is szükség lesz ahhoz, hogy jobban meg lehessen határozni az átélt érzelmek és az immunrendszer közötti kapcsolatot. „Mivel az érzelmek módosíthatók (?) – kommentálta Graham Engeland doktornő –, így elégedettséggel töltenek el a vizsgálat által nyújtott információk, és azt reméljük, hogy újabb kutatásokra ösztönözhet ebben az irányban. De leginkább azt kívánjuk, hogy a kezelés olyan új modelljeit dolgozzák ki, amelyek figyelembe veszik a pszichológiai oldalt is, és amelyek az egész személy egészségére vonatkoznak, és nemcsak a testére.”

Persze, ha az érzelmeinket könnyen ki tudnánk tisztítani, akkor már rég megállíthattuk volna a Káli-júga/vaskorszak alázuhanási tendenciáit. A doktornő túl optimista az érzelmek megváltoztathatóságát illetően, mert ha azok mélyen beíródott szokások, szamszkárák eredményei, továbbá sokgenerációs családi üzenetek befolyásolják, akkor nem is olyan egyszerű a dolog. De mindenképpen nagyon üdvözlendő ez a kutatás, csoda, hogy korábban nem végeztek ilyet. Ehhez erős mentális változás kellett az érzelmek megközelítése terén, és úgy látszik, a több évtizedes érzelmi intelligencia és a PNEI-kutatás érett be mára.

A PNEI születése

A pszicho-neuro-endokrin-immunológia (PNEI) az a tudomány, amely a központi idegrendszer, az endokrin rendszer és az immunrendszer között kölcsönhatásokat tanulmányozza, valamint azok hatását az emberi és állati viselkedésre. Jól rámutat arra, hogy az egymástól egyébként külön-külön leírt rendszerek valójában egymással összefüggenek egy integrált rendszert alkotva.

Ezek a kutatások elsősorban az endokrin, az immun- és a neuropszichológiai rendszer közötti kétirányú kommunikáció biológiai alapjaival foglalkoznak. Másodsorban a PNEI-tudomány vaskos elméleti és kísérleti alapvetései a neuropszichológiai és érzelmi tengely kölcsönhatásait képviselik a biológiai élet kémiai-fizikai és organikus szférájával, fiziológiai és patológiás szempontból egyaránt.

A PNEI a nyolcvanas évek második felében született meg egy szenzációs felfedezés nyomán: a limfocita, amely tipikusan immunsejt, TSH-t, hipofízishormont termel, amely a pajzsmirigyhormonok kibocsátását szabályozza. A TSH-n kívül a limfocita sok más neuroendokrin tevékenységű molekulát is előállít; ezen kívül képes sokoldalú jeleket is fogni, vagyis specifikus receptorokkal rendelkezik az endokrin rendszer és a központi idegrendszer közvetítői számára.

A TSH egy pajzsmirigy tevékenységet stimuláló hormon. Ezek szerint az immunrendszer túlpörgése is okozhat pajzsmirigyproblémát, nemcsak az általában ismert okok. Arra, hogy szoros összefüggés van a neuroendokrin rendszer és az immunrendszer között, már 1967-ben rávilágítottak a prof. Walter Pierpaoli által végzett laboratóriumi vizsgálatok, amelyek eredményei a Nature tudományos folyóiratban jelentek meg a NIM, neuro-immun-moduláció alapjait megvetve, amely azt követően PNEI-ként fejlődött tovább. Ma már közismert, hogy nem létezik szoros elkülönülés a három rendszer mediátorai között, így egy integrált hálózatot alkothatnak, és funkcionális szempontból a citokinok, a neurotranszmitterek és a hormonok egyetlen hálózatnak a közös közvetítői kategóriáját képviselik.

Például a központi idegrendszer minden sejtje, az idegsejteket, a gliasejteket és különösen a mikro gliasejteket is beleértve, képes venni és előállítani olyan biológiai jelentésű jeleket, amelyek funkcionálisan egyértelműen az immunitás területének kifejeződései. Ennek az ellenkezője is megtörténik, vagyis az immunválasz közvetítői, jellegzetesen a citokinek, tisztán agyi körökre hatnak általában azért, hogy aktiválják a központi idegrendszer immunválaszának modulációs képességét. Továbbá azok a molekulák, amelyeket szokásosan hormonoknak nevezünk, és az endokrin funkciójú biológiai területhez tartozónak kell tekinteni, képesek befolyásolni az immunválaszt is, és képesek összhangban működni a központi idegrendszerrel és az immunrendszerrel.

Lényegében a PNEI olyan integrált önszabályozó rendszert alkot, amelynek célja a homeosztázis, vagyis a szervezet egyensúlyi helyzetének, így a belső környezet (milieu interieur) kémiai-fizikai, biológia és pszichológiai fenntartása a különböző természetű ingerekre válaszul, a fertőzőktől kezdve a pszichoszociálisig.

A belek és a „második agy”

A gyomor-bél rendszer idegrendszeri háttere az úgynevezett enteriális idegrendszer. A gyomor-bél rendszerre vonatkozik a magyar zsiger szavunk, és innen származik a zsigereiben érez kifejezés is. Ezek a felfedezések összhangban állnak a csakratanban a solaris plexus (napfonat) jelentőségével, és új fénybe helyezik a gyomorproblémákat. Itt nem csupán a gyomorról és a bélről van szó, hanem a mögöttük lévő speciális idegrendszerről is.

Az idegrendszernek ezt a részét „második agynak” nevezik, miután az agy mentális tevékenységét kikerülve, önállóan képes szabályozni az emésztés összes folyamatát. A belek így független idegrendszerrel rendelkeznek, több idegsejttel, mint a gerincvelői. Az egész gyomor-bél rendszeri apparátus lényegi szerepet játszik az emberi test egészségében. Az ilyen jellegű kutatások, felfedezések is a PNEI témakörébe tartoznak.

Annak érdekében, hogy fizikailag és mentálisan is formában legyünk, testünknek arra van szüksége, hogy élettanilag jól működjön. Ahogy azt a PNEI világosan megmondja, minden rendszer kapcsolatban áll egymással. Ha az egyik nem működik megfelelő módon, a zavarokkal küszködő rendszertől távoli szervek is megbetegedhetnek. Az agy és a belek például közvetlen kapcsolatban állnak a bolygóideg által. Kétirányú kommunikáció van közöttük. A stressz károsíthatja az emésztéshez hasznos enzimek termelését, míg a bélproblémáknak közvetlen hatása lehet a stresszre.

A bélmozgások reflexes szabályozása befolyásolja az emésztés tevékenységét és mozgásait. Ennek zavarait idegrendszeri betegségek, például Parkinson-kór, agyérelmeszesedés, sclerosis multiplex is okozhatják. A belek termelik a szerotonin nagy részét is, amely a stressz hatására lecsökken, így csökken a jóllét, boldogság érzése, az illető kellemetlenül érzi magát. A bélgyulladás olyan enzimet aktivál, amely tönkreteszi a szerotonint.

A károsult belek ennél fogva kevesebb szerotonint fognak termelni az agy számára. Eddig csak az volt ismert, hogy a tobozmirigy állít elő szerotonint. Sok más anyagot (peptideket) is előállít az első és a második agy. Nyilvánvaló, hogy a két rendszer között meglehetősen intenzív a kapcsolat. Sok kutatás kimutatta, hogy a károsodott belek közvetlenül hatnak a hangulatra, a depresszióra, a motiváció hiányára, a fóbiákra, a rögeszmésségre, a memóriás és koncentrálási, alvászavarral kapcsolatos problémákra, idegességre, pánikra, továbbá autoimmun betegségekhez, krónikus gyulladásokhoz és más komoly patológiákhoz vezethetnek. 

A PNEI kialakulása és meghatározása

A pszichoimmunológia vagy pszicho-neuro-endokrin-immunológia fogalma Robert Ader, a New York-i Rochester Egyetem pszichoszociális és viselkedési tanszék igazgatója munkásságának és kutatásainak az eredménye. 1975-ben alkotta meg egy olyan terület megjelölésére, amely az új kutatások fényében tanulmányozza a kapcsolatot az emberi tudati/mentális állapotok és a fiziológia között, különös tekintettel az immunválaszra.

Az évek során a PNEI továbbfejlődött, és jelenleg nagyjából így határozható meg: „az a tudományos diszciplína, tudományág, amely az idegrendszer, az immunrendszer és endokrin rendszer közötti kölcsönös kapcsolatokat tanulmányozza a fiziológiai és patológiai szempontjaik tekintetében.” A hetvenes évek elejéig a tudósok között elterjedt volt az a nézet, hogy az endogén, belső eredetű és az exogén, külső eredetű ingerek csak az autonóm és az endokrin rendszert ingerlik. A következő években számos kutatás abból az alapfeltételezésből kiindulva, hogy a személyes érzelmi válasz aktiválja vagy gátolja az immunrendszert, bizonyították úgy a stressz, mint a kellemes lelkiállapotok hatását az immunfolyamatokra. Létrejött így egy új kutatási terület, amelyet pszichoimmunológiának neveztek el; ez idővel megtalálta a meghatározását, úgy írják le, mint azt a tudományszakot, amely a psziché/lélek és a szóma/test interakcióit, kölcsönhatásait tanulmányozza.

A PNEI azt bizonyítja, hogy minden betegség ugyanabban az időben pszichés és biológiai is, mivel mindaz, ami pszichés, hatással van a biológiai állapotra az immunrendszeren keresztül. Mindaz, ami kémiai jel, befolyásolja a tudatállapotot különös módon magán az immunrendszeren keresztül.

PNEI: a jókedv növeli az antitestek termelődését

A jókedv megvéd a fertőzésektől, mert lehetővé teszi azoknak a különleges antitesteknek a magas szinten tartását, amelyek az első védvonalat jelentik a külső agresszorok ellen. Ezen kívül stimulálja az immunrendszert erősítő béta-endorfinok termelését. Ugyanakkor mérgelődni nem a helyes út, ha valaki tudatosan törődni akar az egészségével.

Már Szent Pál is összefoglalta a hét főbűnben a káros érzelmek elkerülésének a szükségességét, ugyanígy a keleti vallásokban azt ajánlják: „Ne adj energiát a káros érzelmeidnek!”

És ha a kellemetlenségeket egy mosollyal fogadnánk? A mosolygás/nevetés magasabb működési állapotba hozza a szervezetet, és jótékony hatásokat hoz létre a tudat/elme és test számára:

•    nevetés/mosolygás    közben    mélyebb    a    légzés, a belégzés és a kilégzés természetes váltakozásának köszönhetően növekszik a vér oxigénellátása, amely folyékonyabb lesz, és lehetővé teszi a sejtek számára a jobb tápanyagfelvételt,

•    a    nevetés/mosoly    csökkenti    a    kortizolszintet és serkenti a szerotonin termelését,

•    a    nevetés/mosoly    endorfin-előállítást    idéz    elő, olyan anyag, amely képes pozitív lelkiállapotot teremteni, elősegíti az optimizmus/ derűlátás és az önbizalom növekedését,

•    a    nevetés/mosoly    serkenti    és    javítja    a    vérkeringést, jót tesz szívnek az Amerikai Kardiológiai Intézet kutatása szerint.

A nevetés spirituális értelemben túl erős energia, míg a Buddha mosolya, a belső egyensúly és elégedettség a követendő cél. De ez a fajta képesség arra, hogy az élet minden eseményét bölcs, megértő mosollyal fogadjuk, nagyon magas tudatszintet jelent. Utóbbi a jelek szerint valóban az egyetlen út a teljes lelki és testi egészséghez. Ennek eléréséhez feltétlenül fej feletti tudatosságú, Élő Mester vezetésével történő vezetett meditációkon szükséges részt vennünk, hogy a szerveken lévő rokoni kötések, vagyis od-kapcsolatok oldódásával egyre szabadabbá váljunk a világban.

A kellemes érzések/ érzelmek megélése, a mosolygás és a nevetés meghatározó az immonoglobulin termelődésében, amely az első vonalban lévő antitest a fertőzések ellen, de a más védekező mechanizmusban szereplő ölősejtek előállítása szempontjából is. Az Indianai Állami Egyetem egy kutatása megerősíti azt, hogy nő a killersejtek aktivitása a hangulat javulása következtében. Továbbá a kutatás azt is bizonyította, hogy a derű növeli a leukociták (szintén immunsejtek) és a hírvivőik (citokinek) számát, amelyek védenek a fertőzésektől és a kórokozók támadásaitól.

Természetesen ezeknek az immunsejteknek egyensúlyban kell lenniük, mert egyébként autoimmun betegségek alakulhatnak ki. Az immunsejtek túlzott száma és tevékenysége mögött azonban minden bizonnyal nem a túl sok jókedv és mosolygás áll, hanem olyan negatív érzelmek, amelyek az immunsejteket az egyén saját szervezete elleni támadásra ösztönzik. Ilyen lehet pl. a jópofáskodással leplezett agresszió vagy önostorozás stb.

A dopamin és az immunrendszer kapcsolata

Egy olasz kutatócsoport felfedezései szerint az immunrendszer egyes tipikus sejtjei, ahogy az idegsejtek is, a dopamint használják fel az egymás közötti kommunikációban, és ez felgyorsítja az antitestek termelődését fertőzés esetében. A dopamin olyan neurotranszmitter, amely meghatározó a mozgás, a memória, a figyelem, a felfogóképesség és az alvás szempontjából, de egyben felgyorsítja az immunsejtek közötti kommunikációt is, ezzel kapcsolat jön létre az idegrendszer és az immunrendszer között. A dopamin is egy boldogsághormon, vagyis a vidámság, jókedv kifejeződése a testi szinten.

A tudósok kifejtették, hogy amikor a szervezet egy támadást szenved el egy patogén ágenstől, kórokozótól, az immunrendszer olyan antitesteket előállításával reagál, amelyeknek az a feladata, hogy felismerje a veszélyt, és megszüntesse azt. Az antitesteket a B-limfociták termelik és választják ki, de ezek csak akkor aktiválódnak, ha riasztást kapnak a T-limfocitáktól. Ezek a fehérvérsejtek együttműködve fejlesztik ki a választ a specifikus patogén ágensek ellen.

Az immunrendszernek ez a kommunikációs folyamata a fehérjemolekulák révén jön létre, és általában az immunválaszok létrehozása lassacskán zajlik. Mindazonáltal a tudományos kutatások kimutatták, hogy a dopamin hogyan tudja felgyorsítani ezt a kommunikációt, és ennek következtében az immunvédekezés folyamatát is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

A fogak, szilárdságuk okán, a gyökércsakrához tartoznak. Fogínybe ágyazottan helyezkednek el, s a fogíny állapotával…
A mondavilág varázslatos orvosságai

A mondavilág varázslatos orvosságai

A néphiedelmek és a mágia évszázadokon át meghatározták Európa népeinek mindennapi életét. Sok mondabéli történet…
Évszakok a hko-ban: A tavasz

Évszakok a hko-ban: A tavasz

A hagyományos kínai orvoslás évezredes tudással és klinikai tapasztalattal felvértezve törekszik a változó körülmények között…
A kéz a szervek szerve – Gyógyító kézreflexmasszázs

A kéz a szervek szerve – Gyógyító kézreflexmasszázs

Kevesen tudják, hogy a kezünkkel kezelhetjük önmagunkat. A lábunkhoz hasonlóan a kezünkön is megtalálhatók azok…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Pszichológiai szülőnek lenni

Pszichológiai szülőnek lenni

Minél nagyobbak és komolyabbak a zavarok egy családban, a gyerekek annál több pszichológiai támogatást igényelnek.…
A szellemi látás ezotériája

A szellemi látás ezotériája

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani,…
A lelkünk is lát!

A lelkünk is lát!

A természettudományos gondolkodás által meghatározott orvostudományban a látást gyakran csak mechanikusan értelmezik. A szemet biológiai…
Da Vinci-kód – Mennyi ősi tudás rejlik a tudatlanságban?

Da Vinci-kód – Mennyi ősi tudás rejlik a tudatlanságban?

Dan Brown bestsellere, A da Vinci-kód világméretű jelenséggé vált. Olvasók millióit vezette el egy olyan…