Tanár Úr!
Tanár úr! Nemrég még együtt ültünk az Iskolában egy padon ülve és tudva, hogy bevetésre készen vár az ige a kifejtésre, hogy a csoda igenis megismételhető, s én a padon, a Szintézis egyenes és elágazó folyosóján újra meg újra, mint mindig az embert, az emberfeletti öregembert láttam Benned, aki cinkos mosollyal visszakacsint, a Küldöttet, akit nem riaszt a test megrokkanása és halála, aki az Élet vénembertestbe öltött halhatatlan, huncut Angyala.
Tanár Úr! Le a kalappal! Ha van túlvilág – és ezt egy halott valláspszichológus professzor mégiscsak jobban tudhatja –, az az az otthon, ahol a dolgok a pontos valójukat mutatják.
Tanár úr, Te sosem szeretted a rajongó túlzásokat, és ahogy az előadásaid utáni katarzist követő elsiető döcögéseid mutatták, a misének, a mise végeztével Nálad jobbára vége volt. Mégis a tapson túl, az emberek tőled emberebbek lettek. Megkönnyebbültek. Feloldozást, talán még az isteninél is nagyobb feloldozást találtak Tőled magukban.
Az emberit. Az emberi életnek azt a kortól és koroktól nem sújtott boldog derűjét, ami Isten szeme előtt szent. Istennek, aki a bölcs bolondokat és a bolond bölcseket szintúgy szereti, mint ahogy a művelt és kevésbé művelt, de szívvel rendelkező embereket. Akik kérdezni tudnak, mint a gyermek, és a válaszokra is kíváncsiak.
Tanár Úr! Aprócska híja volt a vasárnapi előadásodnak, halálod előtt az intenzív osztályról szóló üzeneted így szólt: – Ott leszek! Hát itt vagy, ha másképp is, mint korábban annyiszor, immáron csak gondolatban kart-karba öltve lassan felkísérve a pulpitusra, de most már visszavonhatatlanul örökre, vagyis halhatatlanul.
Prof. Popper Péter (1933–2010)
Pszichológus, kandidátus, 1933-ban született Budapesten. Az ELTE-n diplomázott, 1957-től filozófia, logika, pszichológia szakos középiskolai tanár, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa volt. 1960-tól az ELTE JTK büntetőjogi tanszékén aspiráns, 1963-tól a BOTE I. Sz. Gyermekklinika pszichológiai osztályának tudományos munkatársa, majd főmunkatársa, 1980-tól a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetője, 1984-től egyetemi tanár. 1992-től 1994-ig az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora. Később tanított az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Rabbiképzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskolájában.
Fő kutatási területe a valláspszichológia és a művészi hatás pszichológiája. Mesterei Liebermann Lucy, illetve a Kossuth-díjas pszichiáter, György Júlia voltak. Rendszeresen publikált a 168 Óra című lapban „Ezek mennek mostanában” címmel, de a Népszavának és a Mozgó Világnak is írt cikkeket. A televízióban Istenek órája címmel tartott vallástörténeti „kurzust”, ahová egyébként 1963 óta készített műsorokat. Ezeken felül heti húsz órában tanított különböző egyetemeken, mint például a Zsidó Egyetemen, a Bálint György Újságíró Iskolán, a Színművészeti Egyetemen, a Buddhista Főiskolán, a Mesterkurzus és a Szintézis Szabadegyetemen.
A valláspszichológiát korábban a bölcsészkaron tanította, majd a Buddhista Főiskolán és a Zsidó Egyetemen adta elő. A Színművészeti Egyetemen a leendő rendezőknek hatáspszichológiát oktatott. Popper Péter 2010. április 16-án hunyt el.
Fotó: Adobe Stock
