A vonások jelentéséről – Kétféle "várakozás"

Hogy milyen lényeges különbség lehet egy jósjel tanácsában, világosan kiderült, amikor egymás után ketten is ugyanazt a jelet kaptuk.

Egy barátom, aki adóügyekkel foglalkozik, új vállalkozást vett át. Nagyon bonyolult, kusza ügyet, amit eddig amolyan felelőtlen „művészlélekkel” kezeltek, szakszerűtlenül és lelkiismeretlenül. Sok papír hiányzott, s az eddigi könyvelő, aki „baráti alapon” intézte az ügyeket – s aki lelépett –, nagy zűrzavart hagyott maga után.

Barátom azt mondta a vezetőnek, hozzák rendbe valahogy a jelenlegi helyzetet, s akkor ő már „tiszta lappal” folytatni tudja a könyvelést.

A vezető – akivel a barátom jó viszonyban van – pár hónap türelmet kért tőle.

Másnap magam is megkérdeztem a Jóskönyvet, saját ügyemben, s ugyanezt a jósjelet, a „Várakozást” kaptam.

Engem egy cikksorozat megírására kértek fel.

Amikor leültem a lap főszerkesztőjével – s még nem tudtam, vállalom-e a feladatot, vagy sem –, szóba került a Ji-king, és elmondtam

neki, hogy a „várakozás” sorsfeladatát kaptam.

– Mit jelent ez? – kérdezte.

– Nem tudom. A helyzet biztató, de korai még. Meg kell érnie. Itt az a kérdés, hogyan kell „jól” várakozni. Erre többféle tanács van. Az egyik a derű. Jól várni az ember akkor tud, ha nem arra gondol, hogy „most akkor várakozok”, mert ez eleve türelmetlenséget szül. Jókedvvel, vidáman kell megélni azt az állapotot, amikor a vágyott cél még messze van. Nem izgatottan dobolni az ujjaimmal, hogy „mikor jön el végre az áhított pillanat” – hanem élni az itt és most örömét. A várakozás átmeneti helyzet: de ezt el kell felejteni. Ez a jel ősi értelmének, az esőcsináló mágiának a titka: imádkozni kell az esőért, megvágyni, megidézni – aztán rábízni az Istenre, ad-e esőt, vagy sem. Ez már az ő dolga. Nem szabad naponta bámulni az eget – mert esni csak akkor fog, ha a vágy mágiája nem működik már. Az ember mindent akkor kap meg, amikor már nem nagyon kell neki. Azt viszont nem tudom – mondtam –, hogy ez a jósjel melyikünkre vonatkozik? Rám, rád, vagy éppenséggel a lapra, amelynek főszerkesztője vagy. Ez majd kiderül. Egy biztos, hogy ennek a jósjelnek van még egy másik, fontos tanácsa is: jól várakozni csak akkor tud az ember, ha mindent megtett az eredmény érdekében. Vidáman várakozni nem azt jelenti, hogy „no jó, akkor karba fonom a kezem, s majd lesz, ami lesz!”, hanem éppen ellenkezőleg: mindent megteszek, ami erőmből telik – s utána rábízom a beteljesülést a sorsra.

Elvállaltam a feladatot.

Ez a beszélgetésünk kora tavasszal volt.

Hamarosan kiderült, hogy a lap szempontjából jobb, ha ez a cikksorozat csak ősszel indul. Eleve így is gondolta a főszerkesztő: nyáron nem célszerű új dolgokat indítani.

Ez volt tehát a helyzetben rejlő és számomra akkor még ismeretlen „várakozás” oka. Nem miattam, hanem egy külső „objektív” helyzet miatt kellett várakoznunk.

Ugyanakkor időt nyertem.

Föl tudtam készülni a feladatra.

Ez volt tehát a „várakozás” másik, rejtett oka: én is éretlen voltam még.

Barátom ügye azonban egészen más volt.

Itt a Ji-king tanácsát le kellett fordítani az ő helyzetére, aki kifejezetten rosszul kezdett várakozni, ölbe tett kézzel:

„oldódjon meg a dolog nélkülem, s akkor majd folytatom én.”

Minden jósjelben rejlik figyelmeztetés.

A Várakozás jelében kettő is van.

Az egyik, hogy a türelmetlenséggel el lehet rontani mindent.

Olyan, mintha a frissen nőtt zsenge füvet állandóan húzgálná az ember, hogy legyen belőle minél előbb pázsit. (És ezzel persze megakadályozza a növekedését.)

Hajlamosak vagyunk rá, hogy mindent azonnal akarjunk. A lassú éréstől iszonyodik a mai ember, mert abban a tévhitben él, hogy nincs ideje.

A másik: hogy gondatlanul vetünk és nem gondozzuk a lassan érlelődő, időigényes folyamatokat.

Ezért nem meditálunk, vagy nem jógázunk például rendszeresen.

A valódi értékek lassan érnek. Idő kell hozzá és sok alapos munka.

Ez az, amit nem szeretünk.

Adják ide most és azonnal – vagy nem kell!

A gyorstalpaló tanfolyamok korát éljük: egyetlen perc alatt akarunk olyan eredményeket elérni, melyekért valaha egy egész életet áldoztak.

A „Várakozás” sorsvizsgáján két módon lehet megbukni.

Az egyik, ha türelmetlenek vagyunk.

A másik, ha nem teszünk meg céljainkért mindent és várunk a sült galambra.

Az első egy túl aktív „jang” hiba.

A másik egy túl passzív „jin” hiba.

Barátom fölismerte, hogy az utóbbi hibát követheti el. Rájött arra, hogy nem várhatja el másoktól, hogy a helyzetet rendbe hozzák. Éppen azért kérték fel őt, hogy segítsen, hiszen ő a szakember. Ezért úgy döntött, hogy – amennyire ez lehetséges – összegyűjti a hiányzó papírokat, s előkészíti a helyzetet egy tisztább, értelmesebb folytatáshoz.

A tanulság a következő: a Jóskönyvtől tanácsot kérő személyiségének és helyzetének

pontos ismerete nélkül nem lehet egy jóslatot

értelmezni.

Gyakran kapok leveleket, bennük egy-egy élethelyzet vázlatos leírása – és utána a jósjel és a változó vonalak.

Nem tudom megfejteni!

Ha csak a fenti két példát vesszük alapul: az egyik tanács, hogy „Várj, nem tőled függ a dolog.

– Hagyd megérni – és te is érlelődj!”

A másik tanács, hogy „Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy nyugodtan várhassátok a jövendőt. Magától nem jön létre semmi!”

A Jóskönyv nem „általában” működik, mint egy számítógép, hanem mindig annak ad személyre szóló tanácsot, aki kérdezi. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az igazság mindenkinél másképp működik – mert minden lélek más.