Válaszol a Jóskönyv – Túlvilági kapcsolat
Egyszer beszélnünk kell végre erről is.
A Jóskönyvet úgy írtam meg, hogy azok számára is használható legyen, akik nem „spirituálisan” gondolkodnak, s akiknek az életről s a lélektanról való műveltségük ott tart, ahonnan C. G. Jung is megközelítette ezt a könyvet.
A szinkronicitás és a tudattalan tartalmaink tudatossá tétele: ezek azok az alapfogalmak, amelyek a tudós Jung számára is elfogadható kategóriákat jelentettek.
Vagyis, hogy az érmék esésének a véletlenszerűségét nem ok-okozati, hanem az egybeesések törvényei irányítják.
És a jósjelben az ember saját tudattalan tartalmaival szembesül.
Ez mind igaz.
Az egybeesések, vagyis az, hogy a benső lelki folyamatok és a külső események szinkronban vannak.
Az is igaz, hogy az érmék esése az adott időpillanattal s a kérdező belsejével szinkronban van.
Valójában azonban a Ji King az ősi időkben a szellemvilággal való kapcsolatot jelentette.
A jósjeleket a Mester-szellemek adják.
„Shen” – így hívták azt a Szellemet, aki a láthatatlan világból segíti a kérdezőt.
Ez nagyon hasonlatos a keresztény Szentlélekkel (helyesen: Szent Szellemmel) való kapcsolathoz.
A kérdező valaha tudta, hogy a Mesterével lép kapcsolatba.
S úgy fogadta a jel tanácsát, mint szellemi Mesterének útmutatását.
Ezért volt fontos a jóslás előtti szertartás.
A rítus.
A füstölők, a gyertya, a meditáció – vagy az imádság.
És azok a mudrák, tehát jelképes idéző kézmozdulatok, melyek a szertartás részei.
Itt nemcsak arról van szó, hogy meditatív állapotba kell kerülnünk.
Nemcsak arról, hogy hallani kell benső önmagunkat.
Hanem ez a szellemvilág magas köreivel való kapcsolatot is jelentette.
Ehhez meg kell tisztulni.
Sőt, meg kell tisztítani azt a légkört, mely a kérdezőt körülveszi.
A láthatatlan világgal való kapcsolat nem veszélytelen.
Azért nem, mert vannak földközeli, ártó szellemek is.
Olyanok is, akik nem rossz szándékból, de merő ostobaságból vagy tudatlanságból vezetik félre a kérdezőt.
A csatornák megtisztítása egyszerre benső és külső feladat.
Egyfajta ráhangolódás.
Rádiós kifejezéssel a vétel tisztaságának megteremtése.
Hogy azt az „adást” hallja, ahonnan a viszonválasz megszületik.
Megfelelő rituálé nélkül ez lehetetlen.
Nemcsak azért, mert mi magunk hallunk zavarosan, hanem azért is, mert nem az igazi Adást halljuk.
Akik járatosak az ősi mágikus szertartásokban, akár a magyar táltos-, akár a kínai, indián vagy ázsiai sámánszertartásokban, tudják, hogy ezek csakis megfelelő előkészületek után és magas tisztaságfokon működnek.
Különben nem.
Ezek lényegében beavatási szertartások.
Ahogy a Ji King megkérdezése is az: sorsbeavatás.
Hozzá kell tennem azok számára, akiknek ez túl „pogányul” hangzik, hogy a keresztény mise is hasonló elven és céllal működik.
Az istenivel való kapcsolat fölvételéről van szó.
Ez gondos előkészületet, odaadást, megtisztulást és időt igényel.
A jóslásba nem lehet csak úgy „belekapni”.
Nem lehet „felütni a könyvet”.
Még akkor sem, ha néha meglepően találó választ kapunk.
Hebehurgyán, félvállról, szétszórtan, vagyis teljes odaadás nélkül nem szabad a sorsunkról kérdezni.
Méltatlan módon nem szabad és nem is lehet az istenivel beszélgetni.
Akinek nincs ideje önmagára és a sorsára: az ne is kérdezzen semmit.
A mai, profán világ ezt nem érti.
Amikor egy mobiltelefonnal mindenki elérhető, miért ne hívhatnám föl az Istent?
Azért, mert nem válaszol.
Amilyen mélyről jön a kérdésed, olyan magasról jön a válasz.
Ha lelked gyökeréből, szíved belsejéből kérdezel, akkor a magasabb szférákig is elhallatszik a kérdésed.
Különben nem.
Egód zaja nem hallatszik odafönn.
Tisztelet.
Áhítat.
Alázat.
Odaadás.
Figyelem.
És türelem.
Ezek az alapjai a Jóskönyv használatának.
