Válaszol a Jóskönyv – Két tekintet

Olvasd el, amit az előző oldalon írtam.
Ha jóslatot kérsz, jusson eszedbe.
Két tekintetünk van.
Az egyikkel álmot látunk, vagyis a hétköznapi életünket.
A másikkal a valóságot.

Ezért kell a jóslás előtt meditatív állapotba jutnunk, hogy kinyíljon a „benső szemünk” – az
Igaz Ember tekintete.
A két tekintet között nem az a különbség, hogy az egyik „erkölcsös”, a másik nem, hogy az egyik önző, a másik önzetlen – hanem az, hogy az egyik bele van bonyolódva az életmeséjébe – a másik nincs.
Most mondom a lényeget.
Az életmese fontos.
A hétköznapi élet fontos.
Ha valaki úgy érzi – mint a haszid történet hőse -, hogy pénz kell neki, mert meg akar nősülni, akkor ez az ő fontos sorskérdése.
Hozzá tartozik, ahhoz az életmeséhez, amit él s valóságosnak vél, még akkor is, ha a túlvilágon van.
Meg kell oldania.
A káosz világának is van logikája.
A kínaiak azt mondják, hogy jó ugyan, ha valaki éber – de amíg a káosz világában él, tanulnia kell belőle.
Benne vagyok egy mesében, én vagyok a hőse: meg kell találnom az utamat a sötét erdőben.
Minden jó megoldás kifelé visz.
És minden rossz megoldás a még sötétebb sűrűbe.
Az, hogy valójában nincs is erdő, csakis az utunk végén lesz világos, amikor már minden tévutat és ösvényt, emelkedőt, szakadékot, hegycsúcsot és lejtőt megjártunk – és felébredünk.
A Ji King: sorskönyv.
És azt tanítja, hogy az ember a sorsából tanul.
Az élet: álom.
De ez az álom roppant fontos.
Ebben szerezzük meg a szükséges tapasztalatainkat.
Ebben fejlődünk.
A cél itt is az, ami a rabbi történetében: ébredj fel!
De addig, amíg utadat végig nem jártad, új és új vágyaidért nem harcoltál meg, amíg nem győztél és nem vesztettél, nem nyertél és nem csalódtál ezerszer is: fölébredésről beszélni nem lehet.
Ha valaki – mint a haszid mese tehetős embere – a jóskönyvhöz fordul azzal a kérdésével, hogy pénz kell neki, mert nősülni akar, a kínai jós nem azt fogja válaszolni neki, amit a bölcs rabbi, hogy „ébredj föl, barátom, halott vagy!” – hanem megnézi, hogy vajon időszerű- e számára a házasság, s ha igen, kell-e pénz hozzá.
Komolyan veszi a kérdező káprázatát.
Valóságnak tekinti.
És a problémáját fontos sorsfeladatnak.
Az ember a káprázataiból tanul.
Az átélt és valóságnak vélt tapasztalataiból.
Amíg éli, valóban az: véres valóság.
De!…
Meditálni azért kell minden jóslatkérés előtt, hogy egy pillanatra fölébredjünk.
Egy pillanatra nézzük meg az életünket úgy, hogy nem valóság, csak egy mese.
Ne szorongó szemmel vizsgáljuk a sorsunkat – hanem éber tekintettel.
Ne a résztvevő, hanem a tanú szemével.
Mintha nem is velünk történne az egész.
Mintha egy álomban próbálnánk eligazodni, melyből egyelőre nem tudunk fölébredni.
A Jóskönyv az életmesénket fontosnak tartja.
Azt mondja: végig kell járnunk káprázataink kihívásait, amíg el nem jutunk a végső felébredéshez.
A kínai jós nem fogja meg a kérdező „halotti ruháját”, csak annyit felel neki:
– Házasságod most nem időszerű.
Többet nem mond, mert amíg a kérdezőben ott él a „házasulás vágya”, hiába mutatják neki halotti ruháját s ébresztik rá, hogy itt a túlvilágon nincs már házasság!
Újra fog születni!
A vágya visszahozza a földre.
Ide, a testi, anyagi, érzéki világba.
Amíg nincs túl rajta, amíg lelkét rabul ejtette a sóvárgás, addig vágyai tárgyát üldözni is fogja – itt vagy odaát, mindegy.
Sorsunk nem egyéb – ha jól éljük! -, mint a kis felébredések sorozata.
Ezért minden problémánk fontos.
Szent.
Egy-egy gyöngyszem a füzérben.
Sok-sok tapasztalás kell ahhoz, hogy a lélek
fölébredjen.
Sok mellékösvényt, zsákutcát kell végigjárnunk.
A megvilágosodás csak azok számára lehetséges, akik már mindent megtapasztalt lelkek.
Hiába sejtjük, hogy „az élet: álom”, hiába tudjuk, hogy a „zűrzavar világa”.
Bele kell menni.
Meg kell élni.
Meg kell tapasztalni – és föl kell ébredni belőle.