Válaszol a Jóskönyv – A sorsteremtés művészete
Elérkeztünk oda, hogy végre komolyan beszélgethetünk.
Végre van egy kis tér, és komolyságunk hozzá.
Olvasd el, kérlek, az előző oldalt.
Ez a spirituális alapja nemcsak az életnek, de a Ji Kingnek is.
Lényege: a mágia.
Most már látod, hogyan működik.
Semmi köze azokhoz a bűvészmutatványokhoz, melyeket manapság mágiának gúnyolnak.
Ez nem hipnózis, nem kanálgörbítés, nem a gondolat hatalmával való visszaélés, nem a mai értelemben vett csodatett.
Ahogy a Ji King nem jövendőmondás.
Mágia az, amit leírtam.
Az Isten énteremtő, sorsteremtő, világteremtő hatalma.
A magyar „mag” szó, hitem szerint, a „mágia” gyökérszava (egyébként ez még a tudományos magyarázat szerint is perzsa-szkíta eredetű szó). A mag, a magas, a magvas, a magos, a magam és az önmagam, a mágus szónak sokféle mellékhajtása. (A Magor, magyar is. A mag népe.)
Lényege a rejtett teremtőcsíra létteremtő, világteremtő képessége.
Ez a mágia.
Ami úgy működik, ahogy az előző oldalon leírtam.
Ez, hogy úgy mondjam, az isteni pszichotechnikája. Megjelenik bennem egy képzet. (Hamvas úgy nevezi: életképzelet.)
Egy jövőcsíra.
Egy immagináció. (Mágia! Megint!)
Ezt kivetítem. (Viparyaja.)
A kivetített képbe belelépek.
Azonosítom magam vele.
S azzá válok, akinek elképzeltem magam.
Én teremtem – s azonosulok vele.
Az utolsó mozzanattal van a gond: elfelejtem, hogy mindezt Én műveltem!
A Ji King ezt az utolsó mozzanatot nem engedélyezi.
Nem engedélyezi a felejtést.
A Ji King, úgy is, mint metafizika, úgy is, mint jóskönyv (divináció), ahhoz szól bennem, aki engem és a sorsomat is megteremtette.
A kün-ci-hez, az Igaz Emberhez szól.
A mágushoz.
Érted?
Azzal beszél, aki téged és a sorsodat teremtette.
A kínai képjel ezt a titkot ábrázolja a könyv sok helyén.
A jósló bölcs a benned élő Mágussal beszél.
És azt mondja, hogyha nem Ő hallgatja benned a jóslatot, meg sem érted!
A „közönséges ember” nem érti a teremtés mágiájának titkát, mert ő maga is teremtmény.
Abban a hiedelemben él, hogy mindent ő csinál – holott őt magát is úgy „csinálták”.
Egy teremtmény is tud „teremteni”, de csakis vakon, önösen, hibásan, tévesen.
Ezekre az önös teremtői kísérletekre mondja a könyv, hogy „baj, megszégyenülés”.
Ezek a kísérletek, melyeket az egónk, saját rövidlátó céljai érdekében tesz, mind kiesnek a Taóból, vagyis az isteni rendből.
Letérnek az Útról.
A Jóskönyv az isteni Utat mutatja, s ezt csak is a bennünk lakó, felébredt lélek, a kínai kün-ce, az Igaz Ember, a görög dikaiosz, a héber caddik, vagy az a keresztény ember ért, aki a metanoia (tudatváltozás, megtérés) állapotán átment már.
Az Igaz Ember mindenkiben él – abban is, aki nem ébredt rá.
Az ilyenben az ihlet fölvillanó fényében jelenik meg, nagyon rövid időre.
Egyetlen pillanatnyi fény is világossá tesz.
Ezt a fölvillanó fényt használja ki a Jóskönyv, hogy megszólítson.
Azt mondja, hogy sorsodat eddig is te csináltad – ezután is te fogod.
Tedd azt bölcsen.
Körültekintően.
A magas szellemvilágnak tetszően.
Művészien.
Járj az Úton.
Ne térj le róla.
Ehhez a tanácshoz ad még egy mély – a világ minden szintjén megvalósuló – tanítást.
Ez pedig az, hogy a világteremtő Mágus, éppúgy, mint a benned lévő Mágus minták alapján dolgozik.
Teremtési minták, erőtervek alapján.
Rejtett számtörvények alapján.
Ez a 64 jósjel.
Ezek dinamikus sémák.
Ősképek.
Ősdrámák őshelyzetei.
Ha teremtünk, csakis ezt ismételhetjük. Valamelyikben közülük benne vagyunk, s mibennünk van.
Ha a víz hópehellyé akar válni: csakis a csipkés mintát követheti. A szép zene csakis a hangok formaalkotó törvényeit követheti.
Mintán kívül nem jön létre a teremtés. Csak torz varázslat és hangzavar.
Ha az ember sorsát teremti: csakis valamelyik jósjel (kua) erőterében tudja ezt megtenni.
A sorsteremtő Mágusnak ismernie kell a teremtési minták erőterét.
Ez az élet művészetének és a harmóniának a titkos alapja.
Az volt, amit valaha teremtettem. Az van, amit nemrég teremtettem. Az lesz, amit most teremtek.
Ennyi.