A vonások jelentéséről – Tisztánlátás

Müller Péter
#jósjel #megítélés #Müller Péter #Tisztánlátás
Ez a 20. jósjel a Kuan jelentése. Fordíthatjuk Figyelemnek vagy Látásnak is. A Jóskönyben sok mindent írok erről a jelről, most csak a lényegéről beszélek. Egy ismerősöm egymás után többször is kapta a Kuan jelét. Azt hitte, értette, pedig nem értette. Aztán egy nap a 23-as jósjelet kapta, a Felbomlást (Szétforgácsolódást) és még aznap eltörte a lábát; már megoperálták s hosszú lábadozás előtt áll.

Ha helyzetét tisztán látta volna, balesete bizonyára nem következik be. Törés, baj, katarzis kellett hozzá, hogy tisztábban lásson.

A Kuan jele azt üzeni, hogy nem látsz tisztán. Ez nem azt jelenti, hogy hályog van a szemeden vagy párás a szemüveged, mert ilyenkor – és ez döntő! – látod, hogy nem látsz. Teljesen tisztában vagy azzal, hogy amit látsz, az nem valóságos helyzet: le kell venni szemedről a hályogot, meg kell törölnöd szemüveged lencséjét, s a kép azonnal élessé válik.

De ebben a jósjelben ott rejlik a csapda, hogy azt hiszed, hogy látsz, pedig nem látsz! A bölcsek azt üzenik: félreérted magad.

Vigyázz, nem úgy van, ahogy gondolod!

Becsapod magad. Azt hiszed, érted önmagadat, vagy éppenséggel az ügyedet, amelyről kérdeztél, s a jósjel azt mondja: bontakozz ki a káprázatból, hagyd abba az önáltatást, gyere ki lelked homályából, lépj ki egód csapdájából s nézz rá magadra úgy, mintha egy másik emberre néznél, egy idegenre – nézd kívülről és fölülről önmagadra, kritikusan és személytelenül.
Ha a Jóskönyv bölcseit kérdezed, az első és legfontosabb dolog, amit tudnod kell, hogy minden egyes jósjel egy-egy feladatot ad.
A Befogadó jele nem azt mondja, hogy most önmagadtól „befogadó” leszel, hanem azt, hogy légy befogadó! Most végre lehetőséged van rá, de meg kell csinálnod – magadtól nem válsz „befogadóvá”. Legalábbis a szó helyes értelmében nem.
A Várakozás azt üzeni: vigyázz: türelmetlen vagy! Tanulj meg bölcsen várakozni.
A Sereg jele azt mondja, hogy szétzilált vagy. Szedd össze magad! (És azt is megmondja, hogy hogyan.)
A Kitartás jele a hűségre tanít. Azt mondja: vigyázz, ne ingadozz, mert ha elveszted távoli célodat s hol ide, hol oda lépsz, sohasem fogsz odaérni, ahonnan igazi sorsod hív.
A Gerjesztő előkészít az új születésével járó katarzisra. Ne ijedj meg, ha villámlik. Ha félsz, ha megrettensz a váratlantól, nem születik meg az új.


A Nyugalom azt üzeni, hogy nem vagy nyugodt! Pedig most éppen arra lenne szükséged: eljövendő életkorszakodnak ez a sorsfeladata – a nyugalom megteremtése.
Ez a meditáció jele is, s mint tudod, éppen a meditáció az, amivel az ember mesterséges nyugalmat tud teremteni magában. Nem akkor kezdünk meditálni, amikor nyugodtak, hanem amikor nyugtalanok vagyunk. A meditációban önmagunkat megnyugtatjuk – mert nem voltunk azok.
Vagyis minden jósjel nemcsak jó tanács, de figyelmeztetés is; már a nevében és a kínai képjelben is ott rejlik az a sorsfeladat, ami magától sohasem oldódik meg; neked kell megoldani!
Ez a helyzet a Kuan jelével is.

Magától az ember sohasem lesz tisztánlátó

Senki sem születik annak, s nincs olyan körülmény, mely bárkit is tisztánlátóvá tenne.
Ezen dolgozni kell.
Meg kell teremteni.
Ha a Kuan jelét kapod, azt jelenti, hogy most esélyed van önmagadra és sorshelyzetedre kendőzetlenül rálátni.
Segít ebben a Jóskönyvben vázlatosan leírt önismereti tanács, segít a lélektan és elsősorban az a meditációs technika, melyet a Benső mosoly c. könyvemben részletesen leírtam.
A lényeg az, hogy az ember itt olyan helyről pillant önmagára, ahol már nincsenek felhők: érzelmek, szenvedélyek, gondolatok lelki ködfelhői s az önáltatások csalóka viszfényei, nincs már önigazolás, önmagam mentegetése, szépítése – olyannak látom magamat, amilyen valóban vagyok.

Nem „elítélés”, hanem „megítélés”.
Azaz: látás.

Tisztánlátás – vagyis füstmentes meglátása magamnak és jelenlegi sorshelyzetemnek

Az ember önmagának nemcsak cinkosa, de nevelője is, és ehhez elengedhetetlen a kendőzetlen önismeret.
Ez nem a jó és rossz tulajdonságaim passzív számbavételét jelenti, hanem annál jóval többet: tudatom felszíne alá pillantok, megvizsgálom, mi van az elrejtett bugyorban, mivel áltatom és igazolom magamat.
A Kuan kérdése: hol van lelkem vakfoltja?
Ez az a pillanat, amikor el lehet csípni azokat a lelki gubancokat, melyeket ha nem látok és nem bontok ki, előbb-utóbb pszichoszomatikus betegségeket idéznek elő a testemben.

Amit a Tisztánlátás helyzetében elmulasztottunk – vagyis észrevenni a csakis éber tekintettel látható problémáinkat –, azt most, a betegségben fizikai szemmel is láthatjuk és fájdalmasan megtapasztalhatjuk

A törött láb mutatja, hogy önmagunkba botlottunk, elmulasztottunk irányt váltani – nem láttuk meg a valódi türelem, a megértés, a nyíltság és a benső nyugalom sorsfeladatát.
Arra a kérdésre, hogy elkerülhető-e a betegség, a következő számban válaszolok.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Exkluzív – Püthagorasz tétele

Exkluzív – Püthagorasz tétele

Hogy milyen ostobák lettünk, arra legjobb példa Püthagorasz esete. Generációk óta csak annyit tudunk róla,…
Exkluzív – Színház az egész világ – Kis piros lámpa

Exkluzív – Színház az egész világ – Kis piros lámpa

Ez nemcsak a színészet, de az életünk titka is. Bármi történik velünk, a tudatunk mélyén…
Exkluzív – Noé-pszichológiája

Exkluzív – Noé-pszichológiája

Friedrich Dürrenmatt drámái olyan korszerűvé váltak, hogy alig játsszuk manapság. Az öreg hölgy látogatása, a…
Exkluzív – Igazi szeretet

Exkluzív – Igazi szeretet

Különös élményét mesélte el egy barátom. Infarktust kapott. Megélt egy testen kívüli élményt. Nincs ebben…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Exkluzív – A lélek varázshatalma

Exkluzív – A lélek varázshatalma

Mielőtt a pszichológia a tudomány rangjára emelkedett, döntő volt a kutatók  számára a hipnózis jelensége.…
Exkluzív – A megvalósításról

Exkluzív – A megvalósításról

Arról a súlyos gondról van szó, hogy nem tudunk önmagunkkal bánni. Tudjuk, mi lenne jó,…
Válaszol a jóskönyv – Mit üzennek a Jósjelek?

Válaszol a jóskönyv – Mit üzennek a Jósjelek?

A Ji King legnehezebb s egyben legszebb feladata: lefordítani a Jósjelek üzenetét saját helyzetünkre. Az…
Exkluzív – Szenvedély

Exkluzív – Szenvedély

Láttam embert úgy meghalni, hogy az induló villamoson nem a korlát után kapott, hanem az…