Exkluzív – A lélek varázshatalma

Pontosan nem tudjuk, valójában mi ez, de bizonyos, hogy az álom és az ébrenlét közötti olyan köztes állapot, melyet egy idegen akarat idéz elő bennünk.

Popper Péter, aki nemcsak pszichológus, hanem elmélyült vallástörténész is volt, „válság és megújulás” című kitűnő könyvében párhuzamot von a hipnotizált ember és az archaikus ember lelkiállapota között.

Az archaikus, ősi korszakok emberei még nem rendelkeztek, írja, tudattal belső történéseiket illetően, végső soron szuverén Énnel sem. Az istenek, vagy az isten akaratának végrehajtói voltak.

A következő párhuzamot vonja a kétfajta emberi állapot között.

A hipnotizált ember:

• Külső sugallatra cselekszik.
• Akarati funkciója kialszik.
• Nincs önmegfigyelése.
• Az  Én-funkció nem működik.
• A  hipnotizőr akarata helyettesíti a sajátját.
• A  külső szuggesztiót realitásként éli meg.

Az archaikus ember:

• Külső – isteni –  sugallatra cselekszik.
• Nincs saját akarata.
• Nincs önmegfigyelése.
• Még nincs Énje.
• Az istenek akarata teljesedik végzetté.
• Az  istenek (Isten) sugallatát realitásként éli meg.

Például Mózes nem maga határozza el, hogy sanyarú sorsban élő népét kivezeti egyiptomból, hanem isten parancsolja ezt meg neki. Achilles nem saját akaratából mészárolja le Agamemnont, hanem Pallas Athéné utasítására. Az ősi királyok istenük nevében gyakorolták a hatalmat, később az isten akaratát próféták közvetítették, mindig jelezve, hogy nem a saját véleményüket, hanem isten szavát közvetítik.

A vallások, s gyakran az eszmék is így működnek, mind a mai napig. egy muszlim más valóságban él, mint egy Krisna-tudatú hindu vagy egy keresztény, más „isten” parancsol neki, más hitvilágban él, oly mértékig elvarázsolva, hogy a másik vallását káprázatnak, hamis tudatnak, adott esetben ördögi téveszmének tartja. Ennek a gondolatmenetnek a végén – írja Popper ‒, félve-szorongva fel lehet tenni a legkényesebb kérdést: ha egy embernek nincs akarata, szándéka, önmegfigyelése, és a történések passzív elszenvedőjévé válik, akkor van-e Énje?

Másképp: működnek-e az Én-funkciói?

Vagyis a hipnotizált állapot nem azt jelenti-e, hogy az ember ideiglenesen Én-nélkülivé lesz… „Őrzők, vigyázzatok a strázsán” – idézi Ady Endre gyönyörű sorát, s mindjárt fölteszi a kérdést: „Mit őriz tehát a kevés megmaradt őriző?

Az Ént? A civilizáció évezredei alatt kínosan-nehezen megszerzett Ént? Megszerzett?

Az Én-nélküliség a személyiség válsága?

Csonkulás, vagy regresszió? Lelki sérülés, vagy a hipnózissal művileg előidézett visszazuhanás a fejlődésnek egy ősibb állapotába?” Valaha Péterrel közös előadásokat tartottunk, Mesterkurzus címmel.

Kár, hogy ennek vége. Kár, hogy ezt az értékes könyvét csak most olvastam el.

S még nagyobb kár, hogy ezt a kérdést nem beszélhetem már meg vele. Kérdései tovább visszhangoznak bennem. ezek nemcsak alapvető, hanem roppant korszerű kérdések is.

Az emberiség alapproblémája

Hogy amit ő „Én-funkciónak” nevez, azonos-e a manapság sokat kárhoztatott egóval?

S ami az ego „legyőzését” jelenti, melyről annyit olvasunk, vajon visszazuhanás-e?

Igaz-e, hogy az Ént a civilizáció keserves évezredei alatt szereztük meg, s amelynek elvesztése azt jelenti, hogy visszazuhanunk egy olyan állapotba, ami a mitikus, vallásos ősállapotokra jellemző, s ami ilyen veszedelmesen hasonlít a hipnotizált ember lélekállapotára.

Popper – Junghoz hasonlóan – nem a vallásokból értette meg az emberi lelket, hanem az emberi lélekből értette meg az általa behatóan megismert vallásokat is.

És az egész világot, amelyben élt.

Amelyből ő már eltávozott, de amelyben mi még benne vagyunk.

Nagyon hiányzik a Péter. egy egész könyvnyi gondolat jut most kérdéseiről az eszembe. De nem tudom megbeszélni vele.

Azt kérdezném tőle, mit ért azalatt, hogy Én?

És csak utána, hogy mit azon, hogy Éntelenség.

Egy egész estén át csak arról hallgatnám őt, hogy most, hogy már odaát van, egy másik világban, mit ért azon a szó alatt, hogy „valóság”?

Az álmot az ember maga teremti. de a hipnotikus állapotban a valóságot mások álmodtatják vele.

Egy magasabb akarat az önakaratot érvényteleníti, s egy másik valóságot teremt, de nemcsak a vallás, a művészet is. Egy jó színházban, egy koncerten, de akár egy nagy regény olvasásakor is, az ember introspekciója elvész, s a művész hatása alá kerül.

Hogyan van ez?

Alapvető titok ez.

Fotó: Shutterstock