Exkluzív – Anyák gondja 2.

A Jóisten azonban nem ad gyermekünkhöz szervizkönyvet, s nem tudunk hozzáférni valódi titkaihoz. Nem tudjuk, mit hozott magával, milyen titokzatos múltat, jellemet, sorsot, s ezért nehéz a gyermeknevelés.
Van itt azonban egy másik, súlyos gond is.
Az, hogy pocsék világban élünk.
A szülő azt szeretné, hogy gyereke rendes, tisztességes ember legyen. Bántja, ha gyereke erőszakos, követelődző, ravasz, rendetlen, önző, kapzsi stb.
Ugyanakkor látja, mert éli, hogy a világ dzsungel lett.

A tisztességes embert elsodorják, nem viszi semmire, gyakran hülyének tartják

Vagyis ha túl rendes embert nevel a fiából vagy a lányából, a világ ellen neveli, s kiteszi annak a veszélynek, hogy életképtelen lesz.
Mit tegyen hát?
A kérdést a nagy spirituális mesterek régóta ismerik.
Az isteni Krisna például, a hinduk Krisztusa a nagy testvérháború előtt egy mindent eldöntő kártyajátékban vesz részt tanítványával. Rokonaival, későbbi háborús ellenségeivel játszik. Krisna nemcsak csalásra tanítja tanítványát, de maga is csal: becsapja ellenfeleit. „Én vagyok a csaló csalárd játéka!” – mondja később az Isteni Énekben, ahol megmutatja lényének kozmikus teljességét.
Magában az ütközetben is csalárd trükköket alkalmaz, ugyanúgy, mint a nagy kínai stratéga, Szun-ce is: egyikük sem a nyílt, egyenes küzdelmet, hanem a kiismerhetetlen ravaszságot részesíti előnyben.
Ez a „csúnya” taktika átment a világ leghősiesebb katonai nevelésének irányadó elvei közé.

A szamurájok legfőbb erénye a „meglephetetlenség”, ami azt jelenti, hogy nem létezik olyan ravaszság, csel, csalás, aljasság, elvetemültség vagy éppenséggel könyörtelen brutalitás, melyre ne lennének fölkészülve, s ne ismernék jól ezeknek a pocsék tulajdonságoknak nemcsak a lélektanát, de a hatásos ellenszereit is.
Amikor Krisnát kérdezik, miért tanítja egy isteni küldött olyan tettekre híveit, melyek az ősi időkben tisztességtelenek voltak s Örök Mércével mindig is azok maradnak, Krisna azt feleli, hogy a világ rohamosan sötétedik, jön a Kali-juga, a vaskor a maga embertelen és gyalázatos életrendjével, s ő nem küldheti tanítványait egy ilyen szörnyű világba, az emberi lélek sötétségének ismerete nélkül, mert akkor védtelenek lesznek.
Orosz László hívta föl a figyelmemet a Mahábháratának és a Bhagavad Gítának e döbbenetes részleteire.
De vajon nem ugyanezt mondja Jézus is:
„Legyetek ravaszok, mint a kígyó, és szelídek, mint a galambok!”

Hogy jön ez össze?

Nehezen.
Nagyon nehezen.
Mégis meg kell csinálni valahogy, mert különben az ember – ebben a világban – életképtelen lesz.
Nincs olyan hiteles spirituális mester, aki tanítványát naivitásra nevelné.
Ahogy nem lenne jó, ha a mai szennyezett levegőben álarccal óvnánk a kicsiket, vagy csakis sterilizált vizet itatnánk velük, és mesterséges csöndkabinban nevelnénk őket, hogy óvjuk a világ tébolyult lármájától. Nem! Itt füst van, zaj, lárma, önzés, hazudozás, törvénytelenség, képmutatás, erőszak, lopás.

Ha aláír egy szerződést, számítania kell arra, hogy becsapják, ha sportol, arra, hogy ellenfele aljas lesz, ha a hétköznapi életről, hogy átgázolnak rajta. Értenie kell ahhoz is, hogy megkérje az árát mindennek – mert a pénzőrült világ átgázol rajta.
Néha azt mondják olvasóim: miért beszélsz annyit a sötétségről? Miért annyit a rosszról, a hazugságról, a sötét világról? Miért nem inkább a szépségről, a fényről, a jóságról és az élet boldog távlatairól?
Pontosan azért, hogy ne legyünk naivak.
Tudni kell pontosan, hogy „mi a pálya”.
Meg kell tapasztalni.
Nem véletlenül élünk ma.

Ez a házi feladatunk, hogy a szelíd galambot és a ravasz rókát egyszerre őrizzük lelkünkben

Tudnunk kell rókák között rókafejjel, farkasok között farkasfejjel, kígyók között kígyófejjel is gondolkodni.
Így aztán mindig tudni fogjuk jó előre, hogy mit akar a róka, a farkas és a kígyó.
Rendszerint előbb, mint ők.
Mert bennünk még ott a szelíd galamb is, aki bölcsebb, érzékenyebb, nemesebb és tisztább – a látása is tisztább, mert nem homályosítja el szemét a rögeszmés önzés.
„Az angyal ismeri az ördög titkait” – mondták a középkor bölcsei, ami azt jelenti, hogy tud az ördög fejével is gondolkozni.

Nos, erre a kettőre egyszerre kell nevelnünk a gyermekünket.
S ez nem könnyű.
Bennem például több a galamb, mint a kígyó, s erre egyáltalán nem vagyok büszke. Sok embernek, magamnak is ártottam ezzel, és számos bonyolult ütközetet, melyben a jót képviseltem, elvesztettem. Ilyenkor azzal áltattam magam, hogy „nem baj, maradj te csak jó ember, még akkor is, ha hülyét csinálnak belőled, s vesztes maradsz!”

Csakhogy így nem lehetett rám bízni semmiféle komoly csatát

Igaz ügyeket, nemes ügyeket sem tudtam megnyerni.
Lelkes voltam, szelíd, mint a galamb – s rendkívül naiv.
Ezt a különös kettősségre nevelést manapság csakis a keleti harci művészetek néhány ágánál, s ott is csak az igazi mestereknél tapasztaltam.
Ami így leírva ellentmondásos, ott nyilvánvaló.
Hogy szeretem – de ha kell, fejbe vágom.
Hogy alázatos vagyok – de rendíthetetlenül elszánt.
Puha – és kőkemény.
Gyengéd – és szigorú.
Tiszta – de a mocsoktól nem riadok vissza.

Fotó: Shutterstock