Exkluzív – Megőrizve megújítani

Ez életünk legnagyobb feladata. A következő oldalon lesz szó róla. A hagyomány ugyanis, vagy más szóval a „kinyilatkoztatás” teljes, örökérvényű és tökéletes. A tradíció egy olyan aranykori tisztánlátás bölcsességét őrzi, amelyet felülírni nem lehet. A Védák, az Upanisadok, Buddha és Lao-ce tanai az abszolút tisztánlátás végső tudását hagyatékolták az emberiségre. Aki ezt megérti: mindent megért. […]

Ez életünk legnagyobb feladata. A következő oldalon lesz szó róla. A hagyomány ugyanis, vagy más szóval a „kinyilatkoztatás” teljes, örökérvényű és tökéletes. A tradíció egy olyan aranykori tisztánlátás bölcsességét őrzi, amelyet felülírni nem lehet. A Védák, az Upanisadok, Buddha és Lao-ce tanai az abszolút tisztánlátás végső tudását hagyatékolták az emberiségre. Aki ezt megérti: mindent megért.

Aki nem érti, vagy csak sejti, lényegében iránytű nélkül él. Így is lehet hajózni, végső cél nélkül, vezérlő sarkcsillag nélkül – csak akkor az ember, aki „lélektől született”, nem tudja, „honnan jött és hová megy”.

A tradíció megértésének nehézsége abban van, hogy az ősi ismereteket nem elég tudni, hanem élni is kellene. A hagyomány szerint ugyanis az nem valódi tudás, amit az ember nem él. Nem „megismerés”.

Ha csak a fejeddel tudsz valamit, azt nem is tudod igazán. Úszni is csak az tud, aki „tud úszni” – az úszásról szóló bölcs könyvek és nagy úszók vallomásai vajmi keveset érnek.

Az őskori hagyományhoz tartozik még a szigorú életrend, a társadalmi légkör, egy számunkra már szinte ismeretlen tudat- és lelkiállapot.

Az aranykor eltemetődött bennünk.

Lelkünk átalakult.

Szemünk másként lát, fülünk másként hall, agyunk másként gondolkozik . Bizonyos csakrák „elsorvadtak”, más csakrák főszerepet kaptak bennünk. Egységlátó, atmikus képességeink helyett az egyre keményebb és áthatolhatatlan egó racionalitását fejlesztettük ki – ésszel tájékozódunk és nem értelemmel.

Analitikus logikával és nem holisztikus egységlátással.

Szemléletünk racionális lett, s elvesztettük az analógiás gondolkodás képességét.

Vallásunk a tudomány lett, melyet senki sem ért.

Az emberek elmondhatatlan nagyobb többségének fogalma sincs, mit tart a mai legfejlettebb tudomány a világról. Magyarázatait nem érti.

A végső kérdésekben a tudósok nemcsak vitatkoznak egymással, de ráadásul egyik tudós a másikat nem érti: egy genetikus nem érti az elméleti fizikust, és fordítva: ha valaki a kvantumfizika tudását akarná alkalmazni a genetika molekuláris világában, eltévedne, mert a genetikus a vegyi képleteknél nem lát tovább, a fizikus azonban ott tart már, hogy a világ jóval finomabb szövetű, mint holmi molekulák és atomok „szemcsés” hálója. Számára már csak „energia”-csomagok, kvantummezők léteznek. Egy DNS-lánc az ő számára roppant durva megnyilvánulása egy jóval finomabb energetikai vagy szellemi elvnek – vagyis nem „végső építőköve” az életnek, ahogy a genetikus hiszi.

A mai ember elvesztette holisztikus látását.

Így aztán nemcsak a dolgok összefüggését, de eredetét sem ismeri. Azt képzeli, hogy amit ő külön-külön lát, az külön is van – nem is sejti, hogy ő lát csak fél szemmel. A dolgok együtt vannak – s minden Egy.

Ebben az összefüggéstelen, atomizált világban a legnagyobb baj, hogy az életünk értelmetlenné vált.

Ahogy egy atom, egy molekula, egy DNS-lánc, egy hangya és egy fűszál, úgy az egész emberi élet is értelmetlen lett.

Élünk, mert életben tart bennünket az életösztön – de hogy miért, azt nem tudja senki sem.

Egy felmérés azt mutatja, hogy arra a kérdésre, „miért élsz?”, a legtöbb fiatal azt válaszolja, „azért, hogy gazdag legyek”.

A modern ember, ahogy Viktor E. Frankl mondja: „egzisztenciális vákuumba” került.

Nincs értelme az egésznek.

Az ősi hagyomány elvesztésének itt van a legnagyobb tragédiája. Ugyanis az ősi tudás azt mondja, hogy „Kezdetben volt a Logosz, a Logosz az Istennél volt, s Isten a Logosz” – vagyis hogy nemcsak egy abszolút Értelem teremtményei vagyunk, de – mivel saját hasonlatosságára teremtetett minket – ez az Értelem bennünk is ott van! Az Értelem elvesztése önelvesztést jelent. Az ember lelke összezavarodik, ösztönlénnyé züllik, s innen kezdve olyanná válik, mint egy iránytű, kormány és kapitány nélküli hajó.

Megy, amíg el nem süllyed.

Hová, miért, minek – nem tudja. S a bajból nem tud kijutni.

A mai tudományos szemlélet és a roppant fejlett racionális ész mindent megadott, ami a Föld (s talán a Hold és a Mars) birtokbavételéhez kell, megadta a kényelmet, az „intelligens” technikát – de elvette az életünk végső értelmét. Szétmorzsolta eszményeinket és istenhitünket. Létrehozta az intelligens gépeket és az „unintelligens” embert.

Ez az újfajta ember gombnyomásra kezeli a világot (ha megtanítják rá, mert működésének elvét nemigen ismeri) – de sem bensőségesen szeretni, sem harmonikus lélekkel élni, sem boldognak lenni nem tud.

Mert nincs értelme az életének.

Istenünk a kromoszómák lettek, és az öntudatlanul kavargó ősatomok.

Ők teremtettek bennünket – értelmetlen, ismeretlen okból.

Ebben az elvakult helyzetben kell a régi látók tudásáról beszélni.

A régi látók pedig azt üzenik nekünk, az ősi, tisztánlátás korából, hogy amibe manapság kerültünk, egyáltalán nem új jelenség.

Sőt, kikerülhetetlen létfázisa a létünknek.

A Jóskönyv úgy nevezi: A fény elsötétedése.

Ebben a számunkra oly jól ismert állapotban kezdte el működését Ven király, s alkotta meg szent könyvét, a Ji Kinget.

A Tökéletes Értelem könyvét – az értelmetlenségben.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Müller Péter: Hogyan legyünk derűsek?

Müller Péter: Hogyan legyünk derűsek?

Ez egy olyan kérdés, melyet gyakran tesznek fel nekem. És ez még nem is lenne…
Exkluzív – Püthagorasz tétele

Exkluzív – Püthagorasz tétele

Hogy milyen ostobák lettünk, arra legjobb példa Püthagorasz esete. Generációk óta csak annyit tudunk róla,…
Exkluzív – Színház az egész világ – Kis piros lámpa

Exkluzív – Színház az egész világ – Kis piros lámpa

Ez nemcsak a színészet, de az életünk titka is. Bármi történik velünk, a tudatunk mélyén…
Exkluzív: Ezotéria

Exkluzív: Ezotéria

Elmondom, mit jelent. Azt jelenti, hogy „benső”. „Legbenső”. Ahogy az ember sokrétegű: van bőre, húsa,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A vonások jelentéséről – Szellemidézés

A vonások jelentéséről – Szellemidézés

Vásáry Tamás, a zseniális zeneművész amikor az inspirációról beszélt, nemcsak azt mondta, „ha játszom, én…
Válaszol a Jóskönyv – Egy kismama kérdése

Válaszol a Jóskönyv – Egy kismama kérdése

Amikor – sok esztendővel ezelőtt – feleségem gyermeket várt, örömmel, vegyes zavarral készültem az apa…
Válaszol a jóskönyv – Jóslás és jövendőmondás

Válaszol a jóskönyv – Jóslás és jövendőmondás

A két szó között világnézeti különbség van.A jövendőmondó azt mondja meg, mi lesz.Kész élethelyzetet, képet,…
Válaszol a Jóskönyv – Kívül vagy belül?

Válaszol a Jóskönyv – Kívül vagy belül?

Emlékszel a múltkori kérdésünkre? Barátom, aki hivatali helyzetével s elsősorban a főnökével való kapcsolatáról kérdezett,…