Exkluzív – Senki és Valaki
A lélektan legszegényebb része a karakterológia.
Érdekes, hogy ez olyan terület maradt, ahová tudományos eszközökkel alig lehet eljutni. Mondják, vannak szangvinikus és kolerikus típusok, mondják, vannak introvertált és extrovertált emberek – ezek azonban csak szavak, igen keveset mondanak.
Már Hamvas is bírálja Jungot az utóbbiért: azt mondja, nincs „extrovertált ember”, csak „extraverziós folyamat”, azaz: a kifelé fordulás nem az ember természetéből, hanem a léthelyzetéből ered. „Kifordul” – és nem úgy születik.
Az állatvilágban senki sem kever össze egy rozmárt egy mókussal. De ha kutyákat tart valaki, még az is fölismeri, hogy az azonos fajtájú kutyáknak is teljesen eltérő természetük van, amit alapvetően megváltoztatni nem lehet.
Az ember magával hozott jelleméről, karakteréről, típusáról igen keveset tudunk.
(Nem is tudjuk már, hogy ezek a szavak pontosan mit jelentenek.)
Ezért is hódít a legszélesebb körben az asztrológia.
Nem azért, mert a lapokban megjelent „jóslatokban” sokan hinnének, hanem mert fölismerték önmagukban és másokban, hogy az asztrológiai „típusok” leírásában sok igazság van.
Ha hétköznapi beszélgetésekben úgy jellemzünk valakit, hogy ő „Oroszlán”, sokan tudják, ez mit jelent.
Vagy Kos. Vagy Rák.
Még azok is, akik csak egészen felszínesen ismerkedtek meg ezekkel a fogalmakkal, fölismerik, hogy „van bennük valami”.
(Akik mélyebben foglalkoznak asztrozófiával, tudják, hogy ez nem ilyen egyszerű, de a lélek alaphangját, típusát és karakterét a Nap, az aszcendens és a Hold helyzete és a planéták pozíciói nagy vonalakban megadhatják.)
Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy másfajta „jellemet”, archetípust nem ismerünk.
(A tarot és a Ji King, mint sors- és emberismereti módszer, nem vált ilyen ismertté.)
Arról, hogy egy ember milyen „mintára” készült, a lélektan nemigen tud.
Arról már igen, hogy a nevelés és a társadalom kondicionálása mit ad ehhez hozzá, illetve hogyan formálja vagy torzítja el velünk hozott, eredendő tulajdonságainkat.
Minden szülő tudja, hogy a gyereke már születése pillanatába: „Valaki”.
Nemcsak testi, de sajátos lelki tulajdonságokkal is rendelkezik.
Egy emberi típust, jellemet testesít meg.
Egy sajátos és összetéveszthetetlen karaktert.
Elég egy szülészeten körülnézni a babamegőrzőben, azonnal látni, hogy itt sokféle lény bömböl, mindegyik más sorsú és más jellemű emberke.
Összetéveszthetetlenek.
Később ezek a különbségek egyre rejtettebbé válnak.
A közösség ereje (már ha ezt a mai tébolyult társadalmat egyáltalán így lehet nevezni) egyformának akarja látni az embereket, s azon igyekszik, hogy mindenféle másságot eltöröljön.
Hiába nem hozott magával valaki mondjuk matematikai érzéket, végigűzik, vonszolják a kötelező tanulmányokon és vizsgákon.
Kötelezően bedarálják az iskolai emberfasírtba, mert nem ismerik a lelkek között lévő eredendő különbséget.
Nincs emberismeretünk.
Nem is akarjuk, hogy legyen.
A globalizált, komputerizált, automata üzemmódra átállított világban egyéniségre nincs szükség.
Valaha tudták, hogy minden ember más jellemet, sorsot, életcélt, méltóságot hoz magával.
Nevet is így adtak az embernek.
Isten „tulajdonságainak” neveiből vagy a természetből vett képekkel igyekeztek kifejezni valamit abból, hogy egy ember honnan való, milyen mintára készült.
Elnevezni egy embert: misztérium.
Ezért van az, hogy a beavatásban, ahol az ember újjászületik, új nevet is kap.
Ez minden hagyományban így volt.
A névvel az „újszülöttet” egy archetípus alá rendelték. Pontosabban: ekkor mondták ki először, hogy kicsoda ő!
Hogy a lelke mélyén kit hozott magával.
Ma azonban ezzel a „léleklátással” nem rendelkezünk.
Madách falanszterében, mint egy börtönben vagy egy munkatáborban, az embereknek nincs nevük, csak számuk.
A nevük lehullott róluk.
Egyéni jellegük is. Egyenruhás, egyenlelkű egyenemberek lettek.
A „milyen” nem fontos már.
Csak a „mennyi”.
Hamvas a folyamatot így írja le:
Először volt a VALAKI.
Ebből lett az AKÁRKI.
S végül maradt a SENKI.
Néha szoktuk is mondani: „Ez egy senki.”
Senkiházi.
Ez csak más szó arra, hogy „jellemtelen”.
Ez a legnagyobb veszély, ami egy ma élő embert fenyeget.
