Exkluzív – Tűzkarika

Ha belegondolsz, életünk során többször is át kell ugrani a tűzkarikán. Ez azt jelenti, hogy a jelenünk tarthatatlanná vált… És jövőnket nem ismerjük még… Közöttük lobog a tűzkarika.

Úgy, mint az oroszlán előtt a cirkuszban.

A helyén nem maradhat, mert űzi az ostor.

Ugrani kell, de hogy hová, nem tudja még.

Amit biztosan tud, hogy tüzes lánggyűrű lobog előtte – tűz, amitől a legjobban retteg és iszonyodik – s bele kellene ugrania. 

A lánggyűrű: jövőjének egyetlen félelmetes kapuja. 

Nincs más útja, csak ez.

Csak a tűz, a félelem – és az, hogy előbb-utóbb itt ugrani kell, nincs más megoldás. 

A mi életünk is ilyen.

Tűzkarikán ugrasz át, amikor megszületsz.

Az anyaméhben nem maradhatsz tovább. Szűk, fojtogató, a helyzeted tarthatatlan.

Egyetlen utad van: át kell birkóznod magad egy túlságosan szűk és véres szülőcsatornán. 

Egy sötét, szoros alagúton.

(Ha felnőtt életedben meg kellene ismételned ezt a mutatványt, nem biztos, hogy vállalkoznál rá. Gyenge, vézna, pucér testtel kiásni magad egy sötét odúból – ahol mostanáig jól érezted magad! És pucér kézzel, csupán a fejletlen izmaiddal, semmit sem látva, vakon, nem tudva, hová jutsz – csak kimenni, kijutni, mindenáron!) 

Ki hajt ilyenkor?

És aztán jön az életed.

Óvodába kerülsz, majd iskolába. Az élet kihajszol a családból a társadalomba, a többi, sokféle zavaros ember csordájába, akiket gyűlölsz, vagy ritkán: szeretsz.

Újabb tűzkarika.

Aztán kamaszodni kezdesz.

Jön a láz, a szerelem, a másik nemű ember, a csók, a szexualitás, az ölelés.

Újabb tűzkarika – hogy kiugrasz az ártatlan gyermekkorodból és felnőtt férfi és nő leszel.

Minden gyerek szeretne felnőtt lenni, de valójában fél a felnőttkortól.

Sokan nem is ugranak.

Csak megöregszenek, de lelkileg, s gyakran még testileg is gyerekek maradnak.

És aztán jönnek sorba a többi tűzkarikák.

Lányból asszony leszel. 

Szerelmes szeretőből: gondterhelt anya.

A szerelmes férfiből: apa. Családapa.

És aztán ott vannak az egyetemi vizsgák, a munkahelyi küzdelmek; mire az ember megöregszik, s hátranéz, látja, hogy mennyi, de mennyi tűzkarikát ugrott át! 

Hányszor volt, hogy legszívesebben nem csinálta volna, de megcsinálta, mert muszáj volt. Ugrani kellett…

Sokak számára tűzkarika egy leánykérés.

És a válóper mindenki számára az.

És amikor jön az öregedés, s az embernek föl kell adnia az aktivitását: újabb tűzkarika.

És ha meghal az, akit nagyon szeretünk: hatalmas, forró tűzkarika. 

Az emlékével élek ezek után? Vagy jöjjön az ugrás, s új életet kezdek, mással, más körülmények között?

És akkor ott van még a legriasztóbb tűzkarika, melyet át kell ugornunk: a halál.

Meg kell halni. És ami a földi világot a túlvilággal elválasztja, az a létező legiszonyúbb TŰZKARIKA.

De ezek mind csak külső történések. 

Ha jól élünk, számtalanszor kezdünk „új életet”.

Valójában az ember élete során sokszor újjászületik.

Valamikor az újjászületés művészetét tanították.

Ezt hívták beavatásnak. 

Nem csupán a Nagy Végső Misztériumra gondolok, hanem arra például, hogy a kamaszkorába is „beavatták” az embert, és minden tevékenységbe, nemcsak a művészetbe (ami még ma is szokás), de más „szakmákba” is, mivel igazi „művelés” csak akkor jöhetett létre, ha valaki megtapasztalta, hogy mi van a tűzkarikán túl – s ez minden esetben egy mélyebb önismeretet igényelt. Egy istenismeretet – más szóval a halhatatlan szellemiségünkre való ráébredést.

A halhatatlanság akárcsak egy pillanatig tartó élménye nélkül sem maradandó zenét, sem verset nem lehet írni.

Igazi vallásos élmény csakis a Nagy Tűzkarika átugrása után lehet átélt valóság.

A vízzel és tűzzel való „keresztelés” kifejezés mögött egy testet-lelket-szellemet megrendítő és átformáló „tűzkarikaugrás” áll. 

A „megtérés” szó nem azt jelenti, hogy valaki vallást változtat, hanem azt, hogy gyökeres fordulaton esik át, olyan „tudatmódosuláson”, mely egész lényét alapvetően átfordítja.

Énérzetének centrumába ezentúl nem az egója, hanem halhatatlan, Isteni Énje kerül. Megéli azt, ami eddig csak egy könyvidézet volt a számára: hogy Isten országa benne van.

Ez a metanoia.

Isten-élmény.

Ez azt jelenti, hogy az Isten: benne van.

A saját szívében.