Szepes Mária

Müller Péter
szepes mária montázs
#bölcsesség #Müller Péter #szepes mária #szeretet
Ott ül a foteljában. Vagy inkább úgy mondom: trónusán. Ősz haja: korona. Egyetlen szál nem lóg belőle. Arca szép metszésű, nemes. Mosolyog. Rejtélyesen, mint egy szépen megvénült egyiptomi királynő. Csak a kezét csókolom meg, mert tudom, hogy arca omlatag, törékeny; karját már nem is izmok, csak a lelke mozgatja, halványkék erekkel van befuttatva, és oly vékony, csoda, hogy mozdul még.

Szepes Mária szemével nem lát, csak a lelkével.

Leülök eléje. Nem szólok egy szót sem, de végül kimondom, amit gondolok:

– Szép vagy.

– Tudom.

A hangsúlyában egy olyan ember hangja érződik, aki egész életét önvizsgálattal töltötte. Minden démonát és angyalát igyekezett fölismerni. Tudja, hogy hol vétett s mikor tett jót. És azt is pontosan tudja – bár nem látja magát a tükörben –, hogy amit ő most belül él, az kívülről csakis szép benyomást kelthet.

Egy vak királynő ül előttem. Mosolyog. Közel százéves, de a külvilág dolgairól tökéletes tudomása van. Tudja, mi történik a barátaival, a tanítványaival, az országgal, a világgal. Két csodálatos szolgáló angyala van – derék asszonyok –, akik nemcsak leírják azokat az üzeneteket, melyeket a láthatatlan világból diktálnak neki, de föl is olvassák számára mások munkáit, könyveket, újságcikkeket. Igen, Máriának két földi angyala van, akik ismerik szellemiségét, vagyis szárnyalnak vele a gondolatok világában – és ugyanakkor gondját viselik. Tisztába teszik, etetik, mosdatják, fésülik – egyszerre játsszák mellette a földi és égi anyák szerepét. Állandó, kettős szolgálatban vannak. Segítenek neki alkotni és meghalni. Őket még jobban csodálom, mert ezt a ritka mutatványt teljes névtelenségben teszik.

És fölöttük a láthatatlan angyalok. Szinte hallani a szobában a suhogást. Valósággal zizeg itt a levegő, mint egy nagy töltésű trafóházban. Sokan vannak itt. A királynő ki-be jár a két világ, a két tudatállapot között. Hol itt él, hol ott. Semmi félelem nincs benne, még szorongás sem. Csak derű. Úgy beszél a saját fizikai elmúlásáról, mintha csak a blúzát készülne levetni – tudja, hogy nincs halál.

Szepes Mária – maga a derű

Már nem maga miatt él. Mások miatt. Azt mondja, nem készült ilyen hosszú életre, most mégis derűs; itt tartják még.

Szükség van rá.

Lényéből árad a derű és a szeretet. De úgy, hogy fizikailag érezni. Nemcsak rám sugárzik. Az, hogy ebben az országban még valamennyire élhető világ van, neki is köszönhető – mint egy atomerőmű, úgy működik itt, ebben a kis lakásban. Innen ad bölcs melegséget, jókedvet, és sugározza mindazt, amit a könyveiben leírt.

S miközben beszél hozzám, én arra gondolok, hogy sikerült neki!

Sikerült úgy élnie, ahogy mondta!

Én könyvet írtam a szeretetről, de ha valójában meg akarom tudni, hogy mi az, hiába nézek a saját szívembe, sok mindent látok ott, de nem olyan éretten, hogy elmondhassam: „Én magam vagyok a szeretet. Tessék rám nézni: az vagyok, amiről beszélek.”

De Mária elmondhatja ezt.

Maga lett a szeretet.

A küszöbe alól is árad, és a vak szeméből, a papírvékony testéből, és a végtelenül erős lelkéből; nem tudok úgy eljönni tőle, hogy valami ajándékot ne adjon, s küldjön azoknak, akik hozzám tartoznak.

Ez nem szentimentális szeretet.

Ez egy papnőnek a bölcs sugárzása.

Mindenét elosztogatta.

Ahányszor megyek, egyre kevesebb tárgyat látok a lakásban. Mindenét elvitték már. De hozat újakat, apró babákat, emléktárgyakat, csokikat, hogy mindig legyen mit adnia. Ebből a lakásból ajándék nélkül még nem jött el senki. Szerintem még a villanyszámlás se. De a legtöbb, amit ad, nem tárgy, hanem gondolat. És egészség. Sok embert meggyógyított, s gyógyít talán ma is.

És derű! Derűt ad!

Rosszkedvűnek én még nem láttam soha.

A kérdésemre, „Hogy vagy?” – azt válaszolja, de harsányan kiáltva:

– Jól!!!

Akkor is, ha szinte haldoklik már.

„Sikerült neki!”

És ezt nem színjátékból mondja. Azon a szinten, ahol önmagát megéli, nincs halál. A nyilvánvaló fizikai bajok, de még a haldoklás sem befolyásolják lelkiállapotát. Pedig biztos sokat szenved. Leírhatnám az állapotát naturálisan, gerontológiai vagy orvosi szemmel is. Leírhatnám a keserves szenvedéstörténetét, de pont a lényeget hagynám ki: a győzelmét a teste felett.

Kár, hogy nem tud már táncolni, mert egész biztos, hogy táncba vinne. Kitáncolnánk az utcára, végig a Pasaréti úton, egészen a forgalmas Moszkva térig. Én vezetném, mert ő nem lát már; kontya lebomolna, ősz haja repülne, lobogna; a villamosok és a buszok megállnának, a siető emberek megtorpannának, az ablakokból döbbenten bámulnák a különös párt – s egész biztos, hogy kettőnk közül én lihegnék először a fáradtságtól.

Amikor eljövök tőle, erősebbnek érzem magam.

Igazabbnak.

És azt gondolom: „Sikerült neki!”

S ha egynek sikerült – azt jelenti, hogy másnak is sikerülhet.

Adj Istenem mindenkinek ne csak szép halált, hanem ilyen bölcsen megélt, jól megépített, gazdag életet!

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Exkluzív – Püthagorasz tétele

Exkluzív – Püthagorasz tétele

Hogy milyen ostobák lettünk, arra legjobb példa Püthagorasz esete. Generációk óta csak annyit tudunk róla,…
Exkluzív – Színház az egész világ – Kis piros lámpa

Exkluzív – Színház az egész világ – Kis piros lámpa

Ez nemcsak a színészet, de az életünk titka is. Bármi történik velünk, a tudatunk mélyén…
Müller Péter: Karácsonyi gondolatok

Müller Péter: Karácsonyi gondolatok

Hosszú életem során hozzá kellett szoknom, hogy minél nagyobb és magasztosabb szóról van szó, annál…
Exkluzív – Noé-pszichológiája

Exkluzív – Noé-pszichológiája

Friedrich Dürrenmatt drámái olyan korszerűvé váltak, hogy alig játsszuk manapság. Az öreg hölgy látogatása, a…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Válaszol a Jóskönyv – A Jóskönyv és a Biblia

Válaszol a Jóskönyv – A Jóskönyv és a Biblia

Szokása volt mindig a vallásos embernek, ha tanácsot kért az Istentől, nemcsak imádkozott, hanem felütötte…
Válaszol a Jóskönyv: Mágikus cselekvés

Válaszol a Jóskönyv: Mágikus cselekvés

Ez a leggyakoribb és legmélyebb ősi, kínai fogalom. Vu-vej. Hibásan úgy fordítják: „nem-cselekvés”. Van ugyanis…
Exkluzív – Kollektív káprázataink

Exkluzív – Kollektív káprázataink

Nagyanyám kb. 40 esztendővel élte túl nagyapámat, aki még a háború előtti „békeidőben” hunyt el…
Válaszol a Jóskönyv: Légy mentes a kötődésektől

Válaszol a Jóskönyv: Légy mentes a kötődésektől

A kérdező hozzátartozóját súlyos sorscsapás érte. Tudta, hogy ez bekövetkezhet, megpróbálta megakadályozni. Nem ment. Nem…