Válaszol a Jóskönyv – Családi őserdő
A jóslatok megfejtésénél az okozza a legnagyobb gondot, hogy az ősi kínai szemlélet más, tisztább mintát hordoz, mint a mi eltorzult valóságunk. Mondok egy példát.
Egy nagy cég vezetője kritikus helyzetben kérdezte meg a Jóskönyvet, mit tanácsol.
Kívülről, belülről támadott helyzetben volt.
Életének talán legdrámaibb időszakát élte át.
A válasz, amit kapott, szelídebbnek tűnt.
A 37-es jósjelet kapta, 2-es, 5-ös és 6-os változó vonallal.
Vagyis Az Ember Családja (Csia Zsen) jelét, mely átmegy a Virágzás irányjelébe.
Első látásra „jó jel”.
Szép.
Nem tűnik drámainak.
Feladat persze van benne, de nem véres háború.
A képjel is idillikus jelenetet mutat: az Ember jelét, az otthon képével; háztető alatt egy malac áll.
A sorsfeladat itt a tartós közösség megteremtése.
Szűkebb értelemben a család.
Még szűkebb értelemben a saját lelkierőnk harmonizálását jelenti.
Érzéseink, vágyaink és félelmeink is „családtagok”.
Lelkünkben is él egy Úr: ő olyan, mint a családban az atyánk.
És vannak körülötte a különféle lelki „szerepeink”, lényünk elfogadó része, és a sokféle egyéb „szerepek”.
A lélek – mondja Füst Milán – gyülekezet.
Erről van szó.
Rendet kell teremteni ebben a gyülekezetben.
Ez az alapvető feladat.
Aszerint, hogy ezt hogyan oldod meg, sugárzik át harmóniád a családodra, tágabb értelemben arra a közösségre vagy „klánra”, amelyben élsz.
A Csia Zsen jele a kérdésre a családmintával válaszol.
És ez éppúgy vonatkozhat a bensődre, mint valóban a családodra.
Vagy bármiféle sorshelyzetre, amelyben megjelenhet a harmónia lehetősége éppúgy, mint a minta szétdúlása: jó is lehet ez a kapcsolatrendszer – és fel is lehet rúgni.
A középponti erőtől függ.
A Vezetőtől.
Rendezned kell soraidat! – mondja a szöveg.
Nos, valójában a kialakult véres háború egyáltalán nem tükrözte a képjelben tükröződő idillt.
Csúnya, aljas és alattomos hadjárat kezdődött.
Aknamunka.
Ügyeskedés.
Fúrás.
Fenyegetőzés, vádolás.
És sötét háttérmunka.
Egy mai klán ilyen.
És aki itt a vezetés mesterségét meg akarja tanulni, ezzel számolnia kell.
Egy értő barátom azt írta:
„A vezető lényének egyik részével a mélybe nyúl, a pokolba, a kígyófészekbe.
A lényének másik részével pedig föl az Égbe, a tiszta szellemi erők közé.
Így képez tengelyt.
És nem hagyja magát kimozdítani!”
Belevezeti a fényt a sötétbe.
Mint az égi villámot a földbe.
A szilárdság, az eszményeihez való ragaszkodás nem engedi kimozdítani ebből a tengelypozícióból.
Nem fognak rajta az aljasság erői.
Az érdekek.
Igenis, bele lehet vezetni a tiszta fényt a mocsokba.
Nagyon nehéz, de lehet.
A jellem szilárdságát előbb-utóbb megtanulják becsülni.
És tisztelni a Fény erejét.
A jó vezető így tesz rendet maga körül.
Nem adja föl az eszményeit.
Belemegy a mocsokba – mit is tehetne –, de végül győz.
„Aki egy koszos mocsárból húz ki valakit – mondja egy haszid bölcs –, maga is koszos lesz. De nem baj, ha bárki megmentésének ez az ára.”
Ez tükröződik ebben a sorsfeladatban.
Bármilyen sötét világban élünk, bármilyen sötétek lettek a klánok és a különféle kollektívák – a fénynek még mindig van fegyelmező ereje.
Még mindig van ereje a lelkierőnek.
És hatalma az értelemnek.
És a jó emberismeretnek.
És önismeretnek.
Még nincs elveszve a jóakarat.
Még mindig győzni lehet a jobbnak.
Nem könnyen – de lehet.
Ez a próbatétele a kérdezőnek.
