Válaszol a Jóskönyv – Kívül vagy belül?

Emlékszel a múltkori kérdésünkre?

Barátom, aki hivatali helyzetével s elsősorban a főnökével való kapcsolatáról kérdezett, a 35-ös jósjelet kapta, a 4-es változóval.

Ebben a változóban volt a patkány szimbóluma.

A jósjel a Haladás gyönyörű állapotáról szólt. Itt azonban megjelent a figyelmeztetés: „halad, mint a patkány.”

Vagyis erőszakosan, önzőn, mindent magának akarva. A mi nyelvünkön ezt úgy is mondhatnánk, hogy valaki itt „túlakarja” magát. Még kell neki valami több, szerénytelenül és mohón, és ez bajba sodorhatja.

A kínai bölcselet úgy mondaná, hogy kiesett a taóból, a vu-vej állapotából. A vu-vejt „nem cselekvéssel” fordítjuk. Valójában itt arról van szó, hogy valaki nem bízik a történések magában rejlő, természetes erejében, nem hagyja az egyébként biztatóan növekvő dolgokat magától növekedni, hanem még „hozzá is segít”, még löki is a dolgokat, többet akar, mint amennyit kap s amennyi jár neki, s ezáltal a jó folyamatoknak „gellert” ad, túlbillenti egyensúlyából s elrontja.

A kérdés az volt, hogy kiben rejlett a patkány?

A kérdezőben?

A vállalatánál?

A főnökében?

Az idő választ adott a kérdésre.

Mindhárom helyen.

Nem egyenlő arányban, hanem elsősorban benne, a kérdezőben.

Aztán, kisebb arányban, a főnökében.

És a helyzet bizonyos értelemben az egészet is fenyegette.

Mi történt?

A főnöknek egy olyan életproblémája akadt, ami, ha nem is billentette ki szerepéből, de minden idejét fölemésztette. Ettől a szokásos magatartása megváltozott. Nem volt sem ideje, sem figyelme másokra. A barátom minderről semmit sem tudott, de mivel ott lapult benne a „patkány”, rosszul reagált erre a szokatlan és érthetetlen helyzetre. Bosszúsan, szorongva, sértetten. A jósjel azt mondja, hogy az ilyen fényes időkben, mint a Haladás, minden napvilágra kerül: a jó éppúgy, mint a rossz. A lelkünkben élő angyalok éppúgy, mint a „patkányok”. Ez utóbbi azt jelentheti például, hogy túlságosan „célorientálttá” válunk, nem látunk magunk előtt mást, mint a távoli eredményt, a hasznot, a profitot, a célt. Drámaian föl akarjuk gyorsítani a kedvező folyamatokat, s közben elveszítjük a társunkat, a másikat, sőt, néha konfliktusba kerülhetünk azokkal is, akiktől célunk elérése függ. Ilyenkor nem bízunk az „Isten akaratában”, nem bízunk a mások jó szándékában – egyszóval nem értjük jelenünk dinamikáját.

Egy csúnya példát mondok, filmen láttam.

Egy bankrabló azon bukott le, hogy a nyitott páncélszekrényből, melyben iszonyatos mennyiségű pénz, arany és ékszer volt, mindent, az utolsó dollárig és az utolsó karkötőig bele akart söpörni a bőröndjébe, a hatalmas táskájába. Még a zsebeit is teli akarta tömni.

Ha megelégedett volna azzal, hogy csak táskáját tömi teli kincsekkel, megléphetett volna. De nem volt szíve otthagyni a többit. Nem tudta „kihagyni” a soha vissza nem térő alkalmat, s ezért lebukott.

Túl mohó volt.

Ez a „patkány”.

Itt, ebben az esetben is hasonló mohóság akadályozta meg emberünket, hogy fölmérje a helyzetét, és főleg, hogy megismerje főnöke cselekedetének valódi motívumait.

Nem látta meg önmagában a patkányt, s ezért nem vette észre, hogy főnökét is egy patkány szemével nézi: gyanakodva, rosszat feltételezve róla. Kétségbe vonta a jóindulatát.

Szerencsére a Jóskönyv megálljt parancsolt neki.

Nem lépett tovább.

Várt, hogy mi lesz.

Nem tudta, mert nem is értette, hogy mi történik a másik emberben, de pusztán csak azért, mert ezt a türelmetlenséget megfékezte magában, sikerült elkerülnie egy összeveszést, s egy biztatóan alakuló jó helyzetnek az összeomlását is.

„Állj le! – mondta a könyv. – Rosszul állsz hozzá egy ügyhöz, amelynek motívumait nem is érted. Minden szándékod, még a „tisztázó szándékod” is hibás. Patkányszándékkal nem lehet tisztázni semmit! Mert ez nem jó szándék. Ez mohó, önző akarat, amit egy bajba jutott ember a lehető legrosszabban reagálhat le. Főleg ha érzékeny, és ha valóban bajban van.”

Ilyenkor azonban, amikor valaki nemcsak föleszméli a jóslat tanácsát, de meg is tudja csinálni, minden jól alakul.

A felhők eloszlanak, a gubancok kibonyolódnak, és a bajokat elkerüljük.

Ez főleg olyankor üdvös, amikor egy világos jósjel sötét irányjelbe fordul.

Tehát nem kell szükségszerűen az irányjel felé haladni!

Benne is lehet maradni az alapjelben, ha az ember idejében fölismeri a tendenciákat. „Ha így folytatod: ez lesz!” – figyelmeztet ilyenkor az irányjel.

Lélektanilag az „idejében” azt jelenti, hogy csírájában. A motívum még a tudattalanban lappang.

Spirituális értelemben pedig a láthatatlan világban, a szamszkárák világában, ahol mint csíra, mint hajlandóság, mint tendencia rejtőzik még. Ilyenkor módunk van dönteni: lehozzuk és megvalósítsuk-e, vagy sem.

A Jóskönyvnek ez a sorsformáló, misztikus része a génsebészethez hasonlatos.

Abba nyúl bele, ami nincs még – csak lehet.

Itt, ezen a szinten végez a megértés és fölismerés titkos munkát: a nem láthatóban, a lappangó csírák, tendenciák világában.

Erre a munkára mondjuk, hogy mágikus tevékenység.