Válaszol a Jóskönyv – Vallomás

Különös izgalommal írtam a Gondviselés című könyvet.

Úgy éreztem magam, mintha vizsgáznék.

A Jóskönyv után a sorsról írni: nagy vizsgafeladat.

Hetvenhárom éves vagyok, ami nagy előny: vissza tudok nézni az életemben, s látom már, mert kialakult, a sorsomat.

Látom, mi az, amit reméltem s akartam – s mi volt az, amiben valaha hittem.

Látom, mi az, amit valóra tudtam váltani, s mi az, amit nem.

Igyekeztem leírni a legszemélyesebb tapasztalataimat.

Hogy mi az a sors, azt három helyről tanultam.

Az első: a színház.

Mint drámaíró Sorsokat írok. Több mint hatszáz életet írtam meg, s megtanultam, hogyan szövődnek egymásba ezek az egyéni és közös sorsok.

A színház számomra nem munkahelyet jelent, hanem lélektani műhelyt, alkimista kísérletezést, mert itt tapasztaltam meg, hogyan függ össze jellem és sors, mi az, ami „meg van írva”, s mi az, amire azt mondjuk: szabad akarat.

Úgy működtem itt, mint egy kis „teremtő” – embereket teremtettem a lelkemből, s ehhez ismerni kellett a jellemüket és azt a sorsfeladatot, melyet a közös játékban vállaltak. Itt tanultam meg, mi az a hit s katarzis, milyen az, amikor valaki személyiségének foglya, és mit jelent számára a felszabadulás.

Nagy mesterek, a görög drámaírók és főleg Shakespeare segítettek az utamon.

A másik nagy tapasztalat a kínai Ji King megismerése volt, s főleg az a mesteri tanítás, mely erre az ősi csodára rávezetett, s amelynek a szellemében nevelt, s nevel a mai napig is.

Magáról a sors fogalmáról nem könyvekből tanultam a legtöbbet, hanem a szellemvilági Mesteremtől, akinek ez az egyik legfontosabb szava. Minden igazi mesteri tanításnak a központi feladata, hogy tanítványa a sorsát élje – s ne az önző kis életét.

Krisna is erre tanítja Ardzsunát.

A csodálatos Bhagavad Gítá lényegében egyetlen mondat: „Vedd föl a kardodat, s küzdj!”

Mert neked ez a sorsod!

A szvadharmád.

Minden filozófia, lélektan, tudomány, ezotéria és szellemi tanítás üres és értelmetlen, ha nem tudja rávezetni a tanítványt arra, hogy mi az ő életének az értelme, s mi az a küldetése, melyet teljesítenie kell.

„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét.” Vagyis teljesítse sorsfeladatát.

Ebben segít a Ji King – illetve a Jóskönyv, melyet én már a mesteri tanácsok alapján próbáltam közelebb hozni a mai ember szemléletéhez.

De a legfontosabb tanulási lehetőség mégis csak a saját életem.

Mi az, amit megéltem?

Mi az, amit megtapasztaltam?

Mi az, amit sikerült megvalósítanom, mi az, amit nem?

Végső sorson minden könyvben csak azok az értékes sorok, melyeket az író a vérével ír.

Vagyis amelyekben az élete benne van.

Ezt a könyvet igyekeztem a véremmel írni.

Kevés olyan oldala van, melyet nem a saját tapasztalatomból írtam.

Ha idézek is, csak azért teszem, mert olyasmit mond el valaki, nagy szellemiség, amit én is átéltem már.

Elsősorban azoknak lesz hasznos ez a munkám, akik a Jóskönyvet használják.

Amire ott nem volt módom, itt megírtam.

Hogy mi is az a sors?

Mi az, amire születésünk előtt vállalkoztunk?

Hogyan működik vagy nem működik a gondolati mágiánk?

Mit hozunk magunkkal, s hogyan valósítjuk meg?

Hogyan éljük meg a nehézségeinket?

Nem is sorolom… életem sok tapasztalatát gyűjtöttem össze ebben a könyvben.

Azt se mondom el itt, miért adtam ezt a címet: Gondviselés.

Ez egy magyar kifejezés.

Semmilyen más nyelven nem létezik. Illetve egész másképp fejezik ki.

Isteni előrelátásnak, előretudásnak nevezik latinul, görögül.

A „gond” nincs benne, sehol.

Ahogy a sors is kifejezetten magyar fogalom.

Nem „végzetet” jelent, mint más nyelvekben, hanem azt, hogy itt a földi idő világában a dolgok „sorban” történnek velünk.

Jó dolgok – ha „jó sorunk” van.

És rosszak – ha „rossz a sorunk”.

Ez egy beszélgető könyv.

Írás közben szinte hallottam a gondolataidat, a kérdéseidet, s megpróbáltam felelni rá.

Érezni fogod, ha olvasod, hogy ott vagyok, veled.

Egy mű papíron soha sincs készen.

Az olvasó lelkében fejeződik be.

Amikor saját érzését és gondolatát nemcsak hozzáadja a könyvhöz, de magában újra is írja – mert mindenkinek megvan a saját, érvényes világa.

Beszélgessünk hát a várakozásról, az életünkről, a sorsunkról.

Bölcsen, szépen.

És jókedvűen.