Elment a gyógynövények szakértője

Életcélja volt, hogy a gyógynövények segítségével, hatásaikról szóló írásaival minél több elkeseredett betegnek segítsen visszaadni az egészségét. Rajta nem tudott segíteni senki. Életének 63. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Makai Anna gyógynövényszakértő, a Természetgyógyász Magazin állandó munkatársa.

Áll a szüleim kertjében egy gyönyörű levendulabokor. Nyaranta elborítják az illatos lila virágok. Makai Annától kaptam ajándékba még cserepes növényként, mert egyszer valahol megírtam, mennyire szeretem a levendulát. Ez a kedves gesztusa lényének két meghatározó vonását is elárulta: azt, mennyire szerette és ismerte a virágokat, és milyen őszinte szeretettel és segítőkészséggel fordult az emberek felé. 

Mint ritka interjúi egyikében elárulta, a gyógyfüvek iránti szeretetét gyermekkorából hozta magával. Erdélyi származású nagymamájától tanulta meg az ősi népi gyógymódokat, hogy mire jó a rozmaring, a zsálya, a kakukkfű, milyen betegséget gyógyít három kedvence, a körömvirág, az orbáncfű és a bíbor kasvirág. Bár saját kertjében is mindig illatos és jótékony hatású virágok vették körül, igazán akkor fordult feléjük a figyelme, amikor első férje halála után ezek segítségével épült fel a bánatából. Ekkortól kezdve vált előbb a családtagok, az ismerősök, majd a Természetgyógyász Magazin munkatársaként az olvasók „háziorvosává“, aki hamarosan hivatalos elismerést is szerzett tudásáról. A lap tagjaként gazdag tapasztalatai alapján megjelenő cikkeivel mutatta be az érdeklődőknek a gyógynövények jellemvonásait, gyógyhatásait, házi termesztési és alkalmazási módjait. Füveskertjében mintegy 200-féle gyógynövényt telepített, gondozott, népszerűsített, felhívta a figyelmet olyan hazai növényekre és azok gyógyhatásaira, amelyek állományai ritkulnak és sérülnek.

Most tél van, szüleim kertjében az azóta bokrosra nőtt levendula kopáran áll. De nyáron újra kivirágzik, és engem mindig Makai Annára emlékeztet majd. Olvasóinak és a szerkesztőség munkatársainak segítőkészsége, hivatástudata, gyakorlati szaktanácsai hiányozni fognak. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

A legtöbb, Európában kapható erős paprika a Capsicum annuum faj tagja. Ezek eltérő koncentrációban tartalmazzák…
Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

A limonádé az egyik legfinomabb nyári üdítőital. Sajnos a legtöbb, készen kapható fajta túlságosan sok…
Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

A ma ismert leveles saláták a vadsaláta (Lactuca virosa) családjába tartoznak, és fajtától függően vagy…
Kurkuma az egészséges emésztésért

Kurkuma az egészséges emésztésért

A kurkuma (Curcuma longa) a gyömbér rokona. Őshazája, egyúttal fő termőhelye Dél-Ázsia, ezen belül is…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Fagylalt: hűsítő ízvarázs

Fagylalt: hűsítő ízvarázs

A nyár elképzelhetetlen fagylalt nélkül. Ráadásul a fagylalt igenis lehet egészséges, és pofonegyszerű otthon elkészíteni.
Ősi hagyomány: a kovászos kenyér

Ősi hagyomány: a kovászos kenyér

A kovásszal készült pékáru különlegesen zamatos és illatos, tovább friss marad. Ezt a technikát az…
Csakratáplálkozás – Ötödik rész

Csakratáplálkozás – Ötödik rész

A 16 szirmú VISHUDDHA csakra, mely a gégefő területén helyezkedik el, képezi az emberi testben…
Rebarbara – A tavasz savanykás, fanyar ízű hírnöke – Receptek

Rebarbara – A tavasz savanykás, fanyar ízű hírnöke – Receptek

A közönséges rebarbara (Rheum rhabarbarum) bár nem termés, zamata alapján mégis gyümölcsként tekintünk rá. Elsősorban…