Karalábé az étlapon
A karalábé magas vitamintartalmú gumós zöldség. Tartalmaz azonban bőségesen más vitaminokat is, különösen niacint és más ásványi anyagokat, amelyeknek jelenléte a levelekben kifejezetten jellemző. Ezért fontos a karalábét levelével együtt megvásárolni. A levelek állapota, külleme ugyanakkor felvilágosítást ad a gumók frissességének fokáról. Különböző karalábéfajták közül válogathatunk, melyek színüket és érési idejüket tekintve különböznek egymástól. A fehér, zsengezöld színűek általában gyorsabban nőnek, mint a kékeslilák. Mindkét fajtát célszerű időben betakarítani, s lehetőleg frissen használjuk fel, nehogy fássá váljanak a gumók. Hűtőszekrényben legfeljebb 2 napig tároljuk, előtte vágjuk le a leveleket. Mindkét fajtának elvileg ugyanolyan az íze, legfeljebb a termesztés módjából adódhatnak mégis ízkülönbségek. A melegházakban termelt karalábé (február-márciustól) zsengébb és finomabb, míg a szabadban termelt fajták (májustól kapható) fűszeresebbek, vaskosabbak. Vásárláskor részesítsük előnyben a szezonális, lehetőleg biológiai termesztésű karalábékat, mivel a melegháziak egyértelműen kevesebb C-vitamint, ugyanakkor nagy mennyiségű nitrátot tartalmaznak.
Hogyan használjuk fel a karalábét?
A leveleket távolítsuk el a gumókról, de semmi esetre se dobjuk ki. Mindkettőt alaposan mossuk meg, a gumókat, ha szükséges, esetleg enyhén keféljük le. Gyökerétől a levéltőig meghámozzuk. Különösen a gyökér közelében ügyeljünk a fás részekre és ezeket távolítsuk el.
A karalábé igen jól felhasználható nyersen, salátákhoz, és sokféle lehetőséget nyújt zöldségételek elkészítéséhez. A fiatal zsenge gumók egészben megfőzhetők, az öregebbek vagy nagyobbak felkockázva vagy hasábokra vágva készíthetők el.
Ne felejtsük el a vitaminban gazdag szív-leveleket sem: frissen, apróra vágva fűszerként adjuk hozzá salátákhoz, nyersen keverjük hozzá párolt zöldségekhez, vagy elkészíthetjük levesként.
Receptek:
Karalábésaláta
Hozzávalók: 2 db kisebb karalábé, 1 db közepesen nagy alma, 1 evőkanál citromlé, 1 pohár joghurt, 1 evőkanál kapor, 1 evőkanál turbolya, 1 teáskanál méz, fűszersó, 5 dkg mazsola.
Elkészítése: A karalábét megmossuk, megtisztítjuk, a kis zöld leveleket félretesszük. A karalábét és az almát durvára reszeljük, összekeverjük a citromlével. A joghurtot összekeverjük az apróra vágott kaporral és turbolyával, és mézzel, fűszersóval ízesítjük. Ezt az öntetet a mazsolával együtt a nyers reszelék közé keverjük.
(Elkészítési idő: 15 perc)
Karalábéleves gombával
Hozzávalók: 2 db karalábé, 2 evőkanál vaj, 1 fej hagyma, 1 csésze fehér bor, 4 paradicsom, 3/8 l zöldségleves, tengeri só, bors, 1-1 teáskanálnyi paprika, curry, oregánó, 20 dkg gomba, 1 cserépnyi zsázsa, 5 dkg töltött olívabogyó,
5 dkg darabolt dió, 1 csésze joghurt.
A meghámozott karalábét kis csíkokra vágjuk. A vajat felhevítve megdinszteljük benne az apróra vágott hagymát és karalábét. Fehérborral leöntjük, és a lehéjazott, felkockázott paradicsommal és zöldséglevessel feltöltjük. A levest, amennyire szükséges, vízzel hígítjuk, fűszerekkel ízesítjük, és fedő alatt 8-10 percig főni hagyjuk. A gombát szeletekre vágjuk, s beletesszük a levesbe. A zsázsát átválogatjuk, a szeletkékre vágott olívabogyóval és diódarabokkal szintén hozzáadjuk a leveshez. Még egyszer hagyjuk felfőni, majd tálaláskor minden adagra teszünk egy evőkanálnyi joghurtot.
(Elkészítési idő: 30 perc)
Töltött karalábé
Hozzávalók: 4 db nagy karalábé, 2,5 dl zöldségleves.
Töltelékhez: 1 hagyma apróra vágva, 1 evőkanál vaj, 15 dkg friss spenót, 2 evőkanál főzőtejszín, 15 dkg zöldfűszeres sajt, tengeri só, szerecsendió, némi citromlé. Ezenkívül: Vaj a tepsibe, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 3 dkg vaj.
Elkészítése: A megtisztított hámozott karalábét alaposan megmossuk, és mintegy 25 percig pároljuk a zöldséglevesben. Eközben a hagymát a vajon üvegesre dinszteljük. Beletesszük a spenótot és a tejszínt, és 10 percig tovább pároljuk. A karalábékról levágjuk a tetejüket, kivájjuk azokat. A spenótmasszát összekeverjük a többi hozzávalóval. (A kivájt karalábéhúst apróra vagdalva szintén hozzátesszük a töltelékhez.) Ezzel a fűszerezett keverék-masszával töltjük meg a kivájt karalábékat, s a tetőket újra visszahelyezzük. Kivajazott tepsibe tesszük, s a vajban megpirított zsemlemorzsával megszórjuk a tetejét. 200 C-fokon 15 percig sütjük.
(Elkészítési idő 60 perc)
Csőben sült karalábé sárgarépásan
Hozzávalók: 4 kisebb karalábé, 50 dkg sárgarépa, vaj vagy olaj a tepsibe, 1 pohár tejszín, 1 tojás, 2 evőkanál búzadara, 10 dkg juhsajt, 1 teáskanál őrölt kömény, fél teáskanál fehér bors, 1 teáskanál tengeri só.
Elkészítése: A meghámozott karalábét elnegyedeljük, vékony szeletekre vágjuk, a zöldjét csíkokra vágjuk. A répát alaposan megkeféljük, és ugyanígy szeletekre vágjuk. Jól kivajazott tepsibe szépen kiterítjük az összevágott zöldségeket. A tejszínt a tojással összekeverjük, felverjük s belekeverjük a búzadarát. A juhsajtot igen apróra eltördeljük, s a fűszerekkel szintén belekeverjük a tejszínbe. Ezt a keveréket ráöntjük a zöldség tetejére, s előmelegített sütőben 200 fokon 45 percig sütjük.
(Elkészítési idő: 65 perc)