Gyógyszerek a fűszertartóban
A fűszerek iránt már a középkorban is akkora kereslet mutatkozott, hogy miattuk a kereskedők képesek voltak nekivágni a világtengereknek.
A kutatók kiderítették, hogy a fűszereknek nem csupán az íze kellemes, de sok bántalom, betegség esetén gyógyhatásuk sem elhanyagolható. Segítik az emésztést, a szív munkáját és a keringést, valamint sok élettani folyamat lebonyolítását. Lássuk, milyen gyógyszerek lapulnak a fűszertartóban! A fűszertartóban az alábbi fűszerek kaptak helyet:
![]() | Ánizs (pimpinella anisum) a fűszertartóbanErdete: a Közel-Kelet és a Földközi-tenger medencéje.Aromája: Édeskés, fanyar. Hasonlít a csillagánizsra, amit kínai ánizsként is ismernek. Felhasználása: Magvaival a karácsonyi süteményeket, kenyeret fűszereznek, valamint emésztést elősegítő likőröket – pl. a görög Ouzót, a francia Pastisse-t vagy a török Rakit – készítenek belőle. Mivel harmonizál? Citrom vagy más, egzotikus fűszerek. Egészségre gyakorolt hatása: Illóolajai köhögéscsillapító és emésztést elősegítő, könnyítő, nyák- és görcsoldó hatásúak. Tipp: Az őrölt ánizs aromája hamar elillan, ezért lehetőleg egészben tároljuk a fűszertartóban, és közvetlenül felhasználás előtt, mozsárban zúzzuk apróra. |
![]() | Csilipaprika, erős paprika (capsicum fructescens)Eredete: Dél-Amerika és a Földközi-tenger medencéje.Aromája: Erőteljesen csípős, gyümölcsös. Minél kisebb és minél pirosabb a termés, annál erősebb az aromája. Felhasználása: Frissen és szárítva egyaránt felhasználható. Porítva Cayenne-borsnak nevezik. Az aztékok még a csokoládéjukat is erős paprikával ízesítették; ma a texasi és a mexikói konyha nélkülözhetetlen kelléke. Csili van a sambal oelek és a tabascoszószban is. Mivel harmonizál? Minden olyan ételben használható, amelynek csípősnek vagy erősnek kell lennie. Egészségre gyakorolt hatása: A csípős ízt adó kapszaicin serkenti az emésztőnedvek elválasztását, javítja a keringést és emeli a hangulatot. Tipp: Ha erős paprikával főzünk, lehetőleg használjunk gumikesztyűt. A szájban érzett erős csípést tejjel vagy sörrel hatékonyabban csillapíthatjuk, mint vízzel. |
![]() | Édeskömény (foeniculum vulgare)Eredete: A Földközi-tenger medencéje.Aromája: Édeskés, fanyar, hasonlít az ánizsra. Felhasználása: Kenyér, burgonyaételek, halak, káposzta, esetleg sertéssült és szalámi ízesítésére szolgál. Mivel harmonizál? Jól társítható kakukkfűvel, zsályával, erős paprikával és petrezselyemmel. Egészségre gyakorolt hatása: Étvágyserkentő hatású, hasznos különféle emésztési zavarok és menstruációs rendellenességek kezelésében. Tipp: Megkülönböztetnek fűszer- és zöldségédesköményt. A fűszerként használt növény magvait használják. A zöldségként fogyasztott édesköményt gumójáért termesztik, amelyet nyersen és párolva egyaránt fogyasztanak. Íze kellemesen édeskés, ánizsos. |
![]() | Gyömbér (zingiber officinalis)Eredete: A trópusokon honos.Aromája: Gyümölcsös, csípős. Felhasználása: Frissen vagy szárítva, porrá őrölve pikáns és édes ételek fűszerezésére használják, elsősorban az ázsiai konyhákban. Mivel harmonizál? Csokoládéban, fahéjjal, csilivel, szerecsendióval, borssal és szegfűszeggel egyaránt finom. Egészségre gyakorolt hatása: A gyömbér illóolajai serkentik az epetermelést, csökkentik a vér koleszterinszintjét, és javítják a zsírok emésztését, a keringést, és afrodiziákumként is hatékonyak. Tipp: Őrölt formában hamar elveszti csípős aromáját. |
![]() | Koriander (coriandrum sativum)Eredete: Dél-Európa és Elő-Ázsia, de nálunk kertben, cserépben is termeszthető.Aromája: Magvai édeskésen aromásak, levelei intenzív citromos, borsos aromájúak. Felhasználása: Magvai kiválóak húsételekbe, szárnyasokhoz, lencséhez, de édes, fűszeres süteményekbe, valamint likőrökbe is. Leveleivel főként ázsiai ételeket ízesítenek. Mivel harmonizál? Köménnyel, csilivel és mentával. Egészségre gyakorolt hatása: A magok és a levelek enyhítik a teltségérzetet és a hasmenést. Tipp: A szárított korianderlevelet cilantro néven árusítják. |
![]() | Kömény (carum carvi)Eredete: Észak-Európa.Aromája: Enyhén édeskés, mint az ánizs, de annál kissé csípősebb. Felhasználása: Káposzta, gulyásleves, kenyér és sajt. Mivel harmonizál? Hagyma, fokhagyma és petrezselyem. Egészségre gyakorolt hatása: Emésztést és vérkeringést serkentő, az emésztő szervrendszerben görcsoldó hatású, egyesek szerint a másnaposság enyhítésében is segít. Tipp: Őrölve, kakukkfűvel és sóval keverve kiváló kacsához. |
![]() | Szerecsendió (myristica fragrans)Eredete: Tulajdonképpen nem dióról, hanem egy magról van szó, amely Ázsia trópusi vidékein – Jáván, Indonéziában, Sri Lankán és Kelet-Indiában – honos.Aromája: Kifejezetten csípős, enyhén kesernyés, aromás. Felhasználása: A besamelszósz, a burgonyapüré, a karfiol és a spenót nélkülözhetetlen fűszere, de nagyon jól illik szárnyasokhoz és fűszeres aprósüteményekhez is. A szerecsendió virágja is elterjedt fűszer, aromája, illata azonban valamivel enyhébb, mint a termésé. Mivel harmonizál? Gyömbér, bors, szegfűszeg, kardamom és fahéj. Egészségre gyakorolt hatása: Étvágyjavító, megnyugtatja a beleket, hangulatjavító és a nemi vágyat serkentő hatású. Nagy mennyiségben mérgező. Tipp: A szerecsendiót lehetőleg frissen reszeljük az ételbe, röviddel annak elkészülte előtt. |
![]() | Szegfűszeg (syzygum aromaticum)Eredete: Trópusok.Aromája: Enyhén édeskés, keserű, aromás. Felhasználása: Lila káposztához, savanyú káposztához, tökhöz, forralt borba és süteményekhez. Mivel harmonizál? Fahéj, kardamom, gyömbér, citrom, babérlevél, hagyma és bors. Egészségre gyakorolt hatása: Megnyugtatja az emésztőszerveket, baktériumölő és fájdalomcsillapító hatású. Tipp: Bánjunk vele takarékosan, 4 személyre elegendő mindössze egy szegfűszeg. |
![]() | Bors (piper nigrum)Eredete: India, Indonézia, Malajzia és Brazília.Aromája: Az egyik legalapvetőbb, csípős aromájú fűszerünk. Felhasználása: A fekete bors világszerte elterjedt. A növény termését éretlenül szedik le, szárítás közben fejlődik ki jellegzetesen csípős, illatos aromája. A fehér borsot érett állapotban szedik, szárítás előtt pedig meghámozzák. Íze kevésbé csípős, mint a fekete borsé. A zöld bors nyeréséhez az érett, hámozatlan termést szárítás előtt sós lében pácolják. Ez a legkevésbé erős, ugyanakkor finom, aromás borsfajta. Mivel harmonizál? Szinte minden más fűszerhez jól illik. Egészségre gyakorolt hatása: Serkenti az emésztőnedvek termelését, javítja a szövetek vérellátását és stimulálja az immunrendszert. |
![]() | Sáfrány (crocus sativus)Eredete: Elő-Ázsia és a Földközi-tenger vidéke.Aromája: Aromás, fanyar, legkedveltebb tulajdonsága azonban intenzív sárga színe. Felhasználása: Szószok, levesek, rizsételek és sütemények festésére használják. Mivel harmonizál? Hal, tenger gyümölcsei, szárnyasok, rizs. Egészségre gyakorolt hatása: Javítja az emésztést, megkönnyíti a fehérjék emésztését; afrodiziákum. Tipp: A sáfrány termesztése és betakarítása igen munka- és költségigényes, ezért a sáfrány a világ legdrágább fűszere: 1 kg kb. 5000 német márkába kerül. A legjobb minőségű és legtisztább sáfrányt Spanyolországban termesztik. |
![]() | Vanília (vanilla planifolia)Eredete: Dél-Amerika, India.Aromája: Illatos, édeskés. Felhasználása: Édességekbe és likőrökhöz. Mivel harmonizál? Kakaó, fahéj és szegfűszeg. Egészségre gyakorolt hatása: Erősíti az idegeket és fokozza a nemi vágyat. Tipp: Tészták és tejszínhab ízesítéséhez a vanília közepét ki kell kaparni. A legerősebb aromaanyag azonban a termés héjában található, amelyet lemosva és megszárítva többször is felhasználhatunk. |
![]() | Fahéj (cinnamomum zeylanicum)Eredete: Délkelet-Ázsia.Aromája: Édeskésen fűszeres. Felhasználása: A ceyloni fahéjkéreg sokkal jobb minőségű, mint a jóval olcsóbb kassziafahéj. Kiváló fűszere minden édességnek, puncsnak és forralt bornak, de ajánlatos kipróbálni húsokhoz is. Mivel harmonizál? Vanília, szegfűszeg, szerecsendió és citrom. Egészségre gyakorolt hatása: Egy csipetnyi fahéj kiváló étvágyjavító, serkenti az emésztést és enyhíti a depressziót is. Tipp: Minél vékonyabbak a fahéjdarabkák, annál finomabb az aromájuk. |
Ezeket a fűszereket tehát érdemes tartanunk a fűszertartóban!
Fotó: Shutterstock
Wikipédia (vanília, fahéj)











