Az arcolvasás művészete
Az arcolvasás, a pszicho-fiziognómia egyik részterülete, abból a hermetikus törvényből indul ki, hogy ami belül, azt kívül. A tehetségek és a kihívások, az igények és a tartalékok ugyanis visszatükröződnek az arcunk formálta tájon. Az a felismerés, milyen erősségeket hoztunk magunkkal a születésünktől fogva, segíthet minket abban, hogy higgyünk magunkban, és megvalósítsuk az álmainkat. A bennünk rejlő titkok ismerete arra ösztökélhet bennünket, hogy szeretetteljesen viszonyuljunk az erősségeinkhez és a feltételezett gyengeségeinkhez, és tudatosan alakítsuk a mindennapjainkat.
Ha valami új történik az életünkben, a teremtés csodáját hamarosan viszontláthatjuk a tükörben. A külsőnk ugyanis a belső életünk üzenete, folyamatosan együtt rezeg az aktuális rezgésünkkel, és ez azt jelenti, hogy megváltoztatható. Önmagunk elfogadásából kinő egy olyan tér, ahol másokat is elfogadunk a maguk másságában, ez pedig az előfeltétele annak, hogy barátságosan viszonyuljunk egymáshoz.
Az arcolvasás, mint tudomány
Valamennyien intuitív módon következtetéseket vonunk le egy emberre vonatkozóan a külső megjelenéséből: képzelünk valamit a személyiségéről, a tapasztalatairól, az érzéseiről és arról, mit gondol ő mirólunk. Az arcolvasás, angol nevén face reading, művészet, amelyet tudatosan alkalmazva megtanulhatunk odafigyelve és differenciálva olvasni az arcokban. Ez a technika a pszicho-fiziognómia egyik része, amely nemcsak az arc, hanem a test üzeneteit is megfejti.
Már Arisztotelész kutatta annak a művészetét, hogyan lehetne a test nyelvét értelmezni. Az ókori egyiptomi, kínai és indiai kultúra is ismerte a módszert. Carl Huter (1861-1912), német földön a pszicho-fiziognómia megalapítója, kivételes egyéniség volt. Eredetileg portréfestőnek tanult, így figyelt fel a megrendelői arcvonásaira, és ismerte fel, hogy „a formában a szellem él”, azaz a külsőnk visszatükrözi a belsőnket. Anyagi nehézségek miatt nem tudott leérettségizni, kerülő utakon mégis tanulni tudott. A 20. század elején jelentette meg ötkötetes művét a pszicho-fiziognómiáról.
Az energetikai észlelés művészete
Huter a természetben, az állatoknál, de az embereknél is megfigyelt gyűjtőenergiát (koncentrációs energia), vonzó energiát, polarizáló hosszú formákat (magnetizmus), dinamikus széles formákat (elektromosság), és teremtő, sugárzó, mindent átvilágító energiát (helioda). Ezeket az energetikai elveket foglalta össze „az erő irányulásának rendje” fogalom alatt. Ezek három alaptermészetben nyilvánulnak meg: nyugodt, mozgékony és érzékeny természetben. Az alaptermészet már embrionális korban megszilárdul.
Nyugodt természet: a laza közgazdász
Az ilyen emberekre harmonikus kerek formák jellemzőek. Nyugalmat sugároznak, két lábbal állnak a földön, gyakorlatiasak, és jó üzletemberek. Megérzik a forrásokat és ismerik a pénzügyek világát.
Klasszikus jellemzőik: telt, alma formájú arc, telt kezek, duzzadt ajak, közepesen nagy orr és szem.
Mozgékony természet: a tettek bátor embere
Az ilyen embereknek sok az erejük, és jól érvényesíteni tudják az akaratukat. Ennek megfelelően a testalkatuk inkább inas és izmos, dinamizmus és feszültség árad belőlük. Szívesen ellenszegülnek másoknak, nincs gondjuk a konfrontálódással.
Klasszikus jellemzőik: vastag bőr, szögletes arc, erős arccsont, erős kéz, keskeny ajak, erős orr, kis szem.
Érzékeny természet: a kreatív gondolkodó
Finom és gyöngéd testformák jellemzik őket, nagyon érzékenyek, jó megfigyelők és szívesen élnek a fejükben.
Klasszikus jellemzőik: finom bőr, magas homlok, törékeny kéz, finoman formált száj, keskeny orr, nagy, tágra nyitott szem.
Hogyan történik az arcolvasás?
Az arcelemzéssel foglalkozó profik több száz adatból dolgoznak, amelyek mind egy-egy adott tulajdonsághoz kapcsolódnak. A szem például a külvilágból érkező információk felfogásának és a lélek kifejeződésének a jele, a fül a belső szükségleteké és a bátorságé, az orr az önmegvalósítás vágyáé és a tekintélyé, a száj az érzés- és ízlésvilágunké és a kommunikációé.
A beleérző érzékelés során a szemlélőnek hamar szemébe ötlenek bizonyos jellegzetes tulajdonságok. A fiziognómus tiszteletteljes, nyitott alapállásból osztja meg a klienssel az észleléseit. Személyes beszélgetés során az arcelemzésben a tapasztalatai segítik, és támogató impulzusokat adnak az élet alakításához.
Az arc tájképének topográfiája

Huter izgalmas elveket fedezett fel, amelyek elárulják, milyen eleven és változékony formák uralkodnak az arcunkon. Ahol például sok sejt van, ott egy adottság nyilvánul meg. Bizonyos területeken a ráncok megerőltetésre utalnak. Ami sugárzik, az él, illetve azon munkálkodni kell, pl. ha valakinek sugárzik az orra, az valószínűleg élvezi az életet, és jók a megérzései.
Bizonyos jellegzetességek egymást erősítik, például a kiugró arccsont (harci kedv, eredetiség) és az előreugró áll (erős tettvágy).
Sok embernél bizonyos jellegzetességek ellentmondásban állnak egymással, például az előre ugró áll és a finom bőr. Az érzékeny típusoknak általában időre van szükségük ahhoz, hogy eldöntsenek valamit. Az előreugró áll azonban gyors cselekvésre ösztökéli őket. Sok elem kiegészíti egymást. A kiemelkedő arccsontot például enyhítheti a szívélyességről és megbízhatóságról árulkodó, telt orca.
Sokszínű élet és alkalmazkodóképesség
Ha belenézünk a tükörbe, vagy futólag megnézzük magunkat egy kirakatüvegben, hamar rájövünk, hogy a sablonos gondolkodással nem jutunk messzire. A természet ugyanis a teremtés folyamata során a lehetséges variációk végtelen sokszínűségét hozza létre. Ezen kívül az élet manapság sokkal rugalmasabb lehetőségeket kínál, mint száz évvel ezelőtt. Huter idejében a felnőtt emberek érettnek számítottak, a legtöbben kitartottak ugyanannál a partnernél, és nyugdíjas korukig ugyanazt a hivatást gyakorolták. Ahogyan az epigenetika azóta igazolta, a megváltozott körülmények a génjeinkre is hatnak. Az arcolvasás tehát pillanatfelvételként értendő. Az energia a figyelmet és az anyagot követi, azaz egy testi jellegzetesség formáját, és hozzáidomul az új életkörülményekhez.
Most önmagamat olvasom! Arcolvasás kisokos
Figyeljük meg magunkat a tükörben, és hagyjuk, hogy a látvány az összes érzékszervünkre hasson. A három típus közül melyik leírás illik ránk? Van olyan, amelyikben teljesen otthonosan érezzük magunkat, vagy két típus keverékei vagyunk?
Az arcunknak melyik része tűnik fel elsőként? A szemünk, az orrunk, a fülünk vagy az állunk?
Az egész arcunkhoz képest arányaiban ez a rész inkább nagy? Akkor a hozzá rendelt tulajdonság (például nagy fül esetén a bátorság) erősen kifejeződik nálunk.
Van olyan része az arcunknak, amelyik sugárzik? Ez utalhat egy olyan élettémára, amely aktuálisan fontos nekünk. Ha egy adott rész inkább tompa, matt, akkor ez arra utalhat, hogy az életünk egy aspektusának kevesebb figyelmet szentelünk.
Még a fejforma is megváltozhat
A szakemberek szerint a hozzájuk fordulók önmagukról akarnak többet megtudni. Ők is gyakran tapasztalják, hogy a belső személyes fejlődés hamarosan megmutatkozik az arc, a fej vagy a test formáin is. Akad olyan példa, hogy egy túlzottan öntudatos és önző ember dolgozni kezd magán, és ettől a fejformája is dokumentálhatóan megváltozik. Amíg élünk, folyamatosan változunk, vagy változhatunk, csak tőlünk függ.
Hogy mennyire megváltozhatunk, azt a régi fotóink is bizonyítják. Vegyünk elő régi fotókat önmagunkról, és hasonlítsuk össze őket az újakkal! Fel fogjuk fedezni a változásokat, amelyeket az általunk megtett fejlődési fázisok idéztek elő.
Szépségműtét: beavatkozás gyakran előre nem látott következményekkel

Néhány olyan jellegzetességünk, amelyeket a születésünktől fogva magunkkal hozunk, nem felel meg a klasszikus szépségideálnak, legyen szó bár erős orról vagy túl keskeny ajakról. Felmerül a kérdés, vajon milyen hatást gyakorol ránk egy-egy szépségoperáció pszicho-fiziognómiai szemszögből nézve.
Arcolvasás esetén attól a felfogástól is el kell rugaszkodni, hogy egy adott jellegzetesség nem szép, helyette arra kell összpontosítani, milyen adottságról árulkodik. Az erőteljes orrnyergű emberek például nagyon motiváltak és szorgalmasak, ami kimondottan pozitív tulajdonság. Volt példa rá, hogy egy ilyen orrú nő megoperáltatta az orrát, amit nagyon csúnyának talált, majd a műtét után azt találta, hogy bár korábban minden áldott reggel eljárt futni, már nincsen kedve hozzá. Nem értette, mitől veszítette el a motivációját. Ha egy ilyen adottságú embernek felhívják rá a figyelmét, hogy az általa csúnyának látott jellegzetessége milyen pozitív tehetségekkel jár együtt, meg fogja érteni, hogy ilyen akar maradni, és megszereti az addig nem kedvelt adottságát.
A mi kultúrkörünkben a telt ajak számít a szépségideálnak, az érzékiség és az érzelemgazdagság jelképének. Ugyanakkor számos előnye van a keskeny ajkaknak: a gazdájuk fegyelmezettebben kezeli az érzéseit, a környezete diszkrétnek és megbízhatónak tartja, és az illető könnyebben valóra tudja váltani a terveit.
Éppen ezért ha például valaki szorgalmasan sportol, nem biztos, hogy jó ötlet feltöltetni az ajkait, ha ugyanis a külsőnket megváltoztatjuk, a belsőnk is megváltozik. Akinek tehát hirtelen teltek lesznek az ajkai, annak korábban ismeretlen érzelmi ingadozásokkal kell számolnia, és fecsegőbb is lesz, illetve meggondolatlanabbul ereszt ki majd szavakat a száján, mint korábban. Ezen kívül a rá irányuló plusz figyelemmel is meg kell majd küzdenie. A száj ugyanis másodlagos nemi jelleg, és aki csókos szájjal jár-kel a világban, annak erre számítania kell.
A tartós változás belülről indul el
Aki készen áll arra, hogy az ilyen „mellékhatásokat” elfogadja, az igent mondhat egy beavatkozásra. Aki szeretné elkerülni a műtétet, annak a szakértők azt javasolják, tudatosan dolgozzon azon az energián, amivel az általa szépnek érzett jellegzetesség összeköttetésben áll. Aki például érzékibb ajkakat szeretne, annak tanácsos több érzelmet beengednie az életébe. Jó példa lehet erre annak az élsportolónőnek az esete, aki mindig teltebb ajkakat szeretett volna. miután érzésekkel teltebb sportágra váltott – a hokiról a táncra – a mozgása is több érzelmet fejezett ki, és idővel az ajka is teltebbé vált, amióta ugyan szintén a testével dolgozik, de érzelemmel telibb módon.
Az evolúció nyomai
Olyan arcelemző is akad, aki maga multikulturális családból származik, ezért azzal a témával foglalkozik, vajon ha tudatosabban bánnák a bizonyos népcsoportokra jellemző testi jellegzetességekkel, akkor ez elősegíthetné-e a földön a népek barátságosabb együttélését.
Mint mondja, bizonyos jellegzetességek valóban kötődnek bizonyos népcsoportokhoz, de a nagy különbség az, hogyan értékeljük őket. Az arabokra és a zsidókra gyakran a nagy orr jellemző, mondja, hiszen a sivatagban éltek, ahol kevés volt az ennivaló. A nagy orr tekintélyt és az önmegvalósításra való akaratot fejezi ki. Az orruk is ennek megfelelő módon fejlődött ki, mivel gyakran ez volt a kulcsa annak, hogy életben maradhassanak. Indonézia lakóinak viszont mindig volt mint enniük, nem kellett küzdeniük, ezért a többségüknek kisebb méretű az orra.
A szakemberek szerint az arcelemzés az emberiség nagy kérdéseire ad választ. A kliensek azt kérdezik: miért olyan vagyok, amilyen vagyok? Ha az ember tisztába jön saját magával, és hajlandó nem megismételni ugyanazokat a hibákat, akkor jobban elboldogul másokkal is. jó példa erre a házaspár, ahol a mozgékony férfi a nyaraláson folyton csinálni akar valamit, úszni, teniszezni, hegyet mászni, miközben nyugodt típus felesége a legszívesebben a tengerparton napozna. Ilyenkor a kulcs a kommunikáció. Aki jól ismeri saját magát, az több megértéssel fordul mások felé is. aki megértően kommunikál, az a békét erősíti, a házasságon belül és a földön úgy általában. A pszicho-fiziognómia végső lényege a szeretet: önmagunk szeretem a természeté, az állatoké, a többi emberé, ahogyan Carl Huter is megfogalmazta.
Mindenki egyedi
A belső békéhez sokféle úton eljuthatunk, arcelemzéssel ugyanúgy, mint természeti tapasztalatokkal vagy meditációval. Annak a művészete, hogy tisztelettel tekintsünk másokra, és megértsük nonverbális üzeneteiket, kiélesíti a tudatos érzékelést, az emberismeretet és ezzel a mások iránti megértést. Minél inkább elfogadjuk saját magunkat, annál szeretetteljesebb pillantással nézzük majd az embereket a környezetünkben. Az okok kozmikus törvénye szerint ezzel elvetjük a békés belső és külső világ magvait. A lét sokféle arcának felfedezése pedig felébreszti bennünk a teremtés csodájának ámulatát, hiszen minden ember egyedi.
Fotók: Adobe Stock