Depresszív alkatú emberek működése

Ön- és emberismereti körutunk során most egy igen izgalmas, sokoldalú jellemtípussal ismerkedünk meg. A depresszív karakter jin jellegű, vagyis inkább nőiesnek minősíthető embertípus, szemben az előzőekben tárgyalt, jang polarizációjú skizoid és kényszeres típusokkal.

Megszemélyesítője az anyai-gondoskodó típusnak

Az, hogy nőies jellegű embercsoportról van szó, nem jelenti azt, hogy a férfiak között ne lenne körülbelül olyan arányban fellelhető, mint a szebbik nemnél. Annyi viszont jellegzetesen megfigyelhető a depresszív típusú férfiaknál, hogy igyekeznek „halmozottan férfiasnak” látszani, e szerint élni, viselkedni, „izmot gyúrni”. A depresszív típust általánosságban a jóakaratú, jólelkű, duciságra hajlamos egyénekhez kötik, aki azonban váratlan dühkitöréseket is produkál. Ezért a tulajdonságáért felel meg a depresszív a hippokratészi kolerikus alkatnak.

Összességében azonban kedves, megértő, barátságos lényről van szó, aki társaságban kivirágzik, és rendkívüli vonzalmat mutat az ínyencségek iránt. Megszemélyesítője az anyai-gondoskodó típusnak, aki számára a legnagyobb veszélyt az a gondolat jelenti, hogy embertársaitól elválasztva vagy nem elég szeretetteljes kapcsolatban kell leélnie napjait. Ebből azután az a – többnyire tudattalan – kényszer adódik, hogy különösen kedves és alkalmazkodó legyen környezetéhez. Azokban az emberi kapcsolatokban azonban, ahol a „kedvesnek lenni” nem tartozik a legkívánatosabb tulajdonságok közé, természetesen minden másfajta viselkedésmódot is bevet, hogy kapcsolatait megtartsa. Amennyiben egy partnert bármely területen becsül, akkor lehet feltűnően szorgalmas vagy szigorú is, mert a kapcsolatok számára nélkülözhetetlen lelki táplálékot jelentenek. Az odaadásban olyan felszabadító és védelmet nyújtó személy, illetve személyek kapcsolatban tartása a lényeges, aki vagy akik a lelki szükséglet lehető legteljesebb kielégítését biztosíthatják számára.

A behízelgő-szolgálatkész magatartás tehát az embertársaknak mint érzelmi célpontoknak a kijelölését jelenti. A védelem és az emberi melegség utáni vágy náluk a legmélyebb alapélményből táplálkozik. A modern élet néha kegyetlen kihívásai és törvényei azonban a depresszív számára azzal a veszéllyel járnak, hogy ezt a lelki alapszükségletét családtagjai, kollégái, ismerősei kihasználják. Ezzel visszaélnek, és olyan terheket raknak rá, amely egy idő után elviselhetetlenné válik számára. Néhány embernek ráadásul sokszor az az érzése támad, hogy a depresszívnek szinte tetszésére szolgál, ha őt maximálisan kihasználják!

Kifejezett segítőkészség

Egy biztos: semelyik másik karakter nem rendelkezik olyan kifejezett segítőkészséggel, mint a depresszív. De ez érthető módon komoly belső feszültségeket is gerjeszt benne. A sértettség, a kihasználtságérzés, a megalázás hosszas tűrése – éppen az emberi kapcsolatok mindenáron való megtartása érdekében – végül az egyre inkább összenyomott gőzhöz hasonlóan kitör.

Ennek a lelki alaphelyzetnek tudható be, hogy sokszor hallunk a világból olyan híreket, hogy a halkszavú, mindenkivel barátságos, segítőkész diák egyszer csak „megmagyarázhatatlan módon” fegyvert ránt. Vaktában lövöldözni kezd, esetleg önmagával is végez. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy a depresszív embertípus agresszív, haragos, kolerikus árnyoldalát az esetek csaknem mindegyikében akkor juttatja kifejezésre, ha környezete ezt kiváltja belőle. Amennyiben ezt az árnyoldalát a társaság felismeri, megfelelően kezeli és a megértést időnként nyíltan kifejezésre juttatja, mert odaadással, figyelemmel fordulnak felé, akkor – és ez főleg a depresszív férfiaknál lényeges – a környezet sokat profitálhat előnyös tulajdonságaiból.

Központi konfliktus az előző életekből

A depresszív típusnál tehát mindenekelőtt az érzelmi élet határozza meg a személyiség egyensúlyát. Amíg itt nem teremt rendet, addig a világ sincs rendben. Az érzelmeket pedig embertársaira koncentrálja, s ők az ő világának középpontjai, olyan társbolygók, amelyek vonzása nélkül nem képes harmonikusan létezni, működni. Míg a skizoid típusnak az emberi környezet inkább ellenséges miliőt jelent, amelytől a lehetőség szerint el kell határolódni, addig a depresszív hajlik arra, hogy akár naiv öncsalással vagy végtelen jóhiszeműséggel, jámborsággal maximálisan megbízzon bennük, hitelt adjon szavaiknak, ígéreteiknek. A depresszív e késztetése eredményeképp szokatlanul nagy társadalmi irányultságot mutat, mintha az az érzés sarkallná, hogy egyedül nem is lenne életképes.

Ennek következtében alapvető félelme is abban rejlik, hogy elveszti a létet adó emberi vonzalmakat. Egy szorosabb érzelmi kapcsolatban álló személy elvesztése számára a világ összeomlásával egyenértékű. Az elvesztés nemcsak elhalálozást, hanem elköltözést, válást is jelenthet. A fejlődési pszichológia azt állítja, hogy épp ezért az elsődleges kötődési személy, az anya nála abszolút meghatározó, és ha túlzásba viszi az ajnározást, vagy épp ellenkezőleg, túl keményszívű, akkor az érzelmi fejlődés különösen zavart lesz. A pszichoszomatikus energetika módszereivel azonban kideríthető, hogy a gyermek sokszor hoz magával az előző életekből olyan központi konfliktust, amely problémássá teszi az anyával való kapcsolatát, és ilyenkor az anyát helytelenül teszik meg bűnbaknak.

„Titkos pontrendszer”

A depresszív életének minden mozzanatát a tetszeni akarás, valamint az a remény hatja át, hogy ezzel embertársaihoz szorosabban tud kötődni. Az ő lelki elszámolásában emiatt „titkos pontrendszer” vezetésével él, amelyet persze soha senkinek nem árul el. E nélkül gyorsan elveszti a kontrollját, és évekig képes saját magát lepontozni egy-egy elkövetett mulasztás vagy helytelenül megválasztott tetszési taktika miatt, de ugyanígy lepontozza ezért az általa bűnösnek tekintett embertársát is.

A gyakorlatban nála a megfelelni akarás a szociálisan leginkább elvárt tulajdonságok kimutatásában virágzik ki: kedves, viccelődős, vagy hallgatag, alázatos, ha úgy érzi, hogy ez a viselkedési forma fog „pluszpontokat” hozni. Ezeknek az erényeknek megfelelően általában alkalmazkodó, simulékony ember, akit a legtöbben szeretnek. Közben azonban elköveti azt a hibát, hogy sokszor akkor is „igen”-t mond, amikor „nem”-et kéne, s eközben mindig – leginkább tudat alatt – lenyel egy adag agressziót.

Hamupipőke-típus

Ritkán a szelíd jóság lustaságba és arroganciába is átmehet nála, de jellemzően ő a Hamupipőke, akik a hatalmi harcokban a megadó pozíciót „vívja ki” magának.

A Hamupipőke-típus imigyen igen kevés fizetséggel is beéri, mert úgy gondolkodik, hogy „én akkor örülök igazán, ha ti is jól érzitek magatokat!”. Az igazi fizetség számára egy meleg ölelés, egy baráti gesztus, szeretetteljes tett, szívből jövő köszönő szó.

Gyenge pillanataiban a titkolódzó lény büszkén kinyilvánítja azt, hogy tudatában van nagyszerű emberi értékeinek, annak, hogy ő valójában „álruhás hercegnő”.

A depresszív ember energetikailag gyenge pontja a 3-as, vagyis a felső hasi csakra, amely az integritással, a „világ jelenségeinek a megemésztésével”, az oralitással (szájon keresztül történő megízleléssel), a passzivitással és az emocionalitással van kapcsolatban. Az integrációs képesség és az altruisztikus hozzáállás az orvosi rendelőben arról ismerhető fel, hogy a páciens fáradhatatlanul mondja kórtörténetét, és a beszélgetést bármely irányban szívesen kiterjeszti. Ennek eredményeképp a leginkább a helyzethez alkalmazkodó és szokatlanul kedves páciensek legtöbbje a depresszívek közül kerül ki.

Alapelvek

A depresszív alapelvei, amihez tartja magát, a következők:

Mély és őszinte érzéseket kifejleszteni a többiekkel szemben.

Rendkívüli fontosságú, hogy a mások gyengeségeit nagyvonalúan kezeljük. Az erkölcsi jó, az őszinte érzések, a szeretet nem értékelhető eléggé.

Isten előtt minden lény egyenlő, ezért a legértékesebb viselkedési forma az empátia és a mindenkori segítőkészség.

Összefoglalva tehát a depresszív típusról a következőket érdemes tudnunk:

Az antik jellembeosztás szerint kolerikus.

Polaritása jin.

Sérülékeny pontja a 3. csakra (máj, epe, hasnyálmirigy, gyomor, lép).

Elsődleges jó tulajdonságai: beleérző, segítőkész, empatikus, szociálisan érzékeny, alkalmazkodó, altruista, gondoskodó.

Kevésbé jó tulajdonságai: állandó vágy a jóindulatra, szeretetre, az emberi közelségre: „Nem akarok egyedül lenni!” Ennek eredményeképp sokszor gyerekesen gyámoltalanul viselkedik, frusztrált lesz vagy zsarolásba megy át. Retteg a konfliktusoktól: utálja a vitát, veszekedést, aminek az elkerülése céljából sokszor folytat struccpolitikát.

Csökkent az önértékelése, eléggé haragtartó.

Erős vágyat érez a totális kényeztetés irányában.

Alapvető félelme az izolációtól, a szeretetteljes kapcsolatoktól való elszakadástól van. Ezt a félelmet finomra hangolt alkalmazkodóképességgel próbálja elhárítani, s gyakran kerül az áldozati bárány szerepbe.

Ő a tipikus megtestesítője a „jó ember”-nek. Ezért a leginkább testhezálló foglalkozások számára az orvos, ápoló, hosztesz, szociális munkás, csoportvezető, de sajnos a prostituált is.

Az élethez való tipikus hozzáállása szerint csak akkor szabad boldognak lenni, ha másokat is boldoggá teszek. Mindenkit kényeztessek, de engem is kényeztessenek! Ezen alapelvek mentén azonban túl sokszor helyezi mások érdekeit a sajátja elé.

Viselkedéssel kapcsolatos alapállása a konfliktusok, viták, veszekedések nagy ívű kerülése.

Kommunikatív alapmechanizmus

A másokra gyakorolt hatását és kommunikatív alapmechanizmusait pedig a következőkben lehetne összefoglalni:

– önzetlen és türelmes,

– először a másikra gondol, azután saját magára,

– gyermetegen-gyámoltalanul viselkedik,

– hajlamos érzelmi nyomást, zsarolást alkalmazni, kikövetelni az emocionális összhangot,

– hajlamos a lelkiismeret-furdalásra, ha nem segített eleget,

– csökkent önértékelés,

– érzelmileg nyitott és barátságos, de sokszor ajtóstul ront a házba, dühkitöréseket produkál.

A következő részben utolsóként a másik jin-típusú karaktert, a hisztérikust ismerjük meg, majd az egyes típusok konfliktusszegény együttélésének, vagyis a pszichoszomatikus harmóniának a lehetőségeit tárgyaljuk meg.

Fotó: Adobe Stock