Mennyit ér egy pillangó?

Ha azonban az úgynevezett pillangóhatásra gondolok, amiről László Ervin professzor, a Budapest Klub alapítója ír nemrég megjelent, Meg tudod változtatni a világot című könyvében, már egészen más a helyzet. Kiderül, hogy adott esetben még egy pillangó szárnycsapása is számíthat a világban végbemenő makrofolyamatok szempontjából.

Miről is van szó?

A történelem tanúsága szerint ha egy társadalmi vagy gazdasági rendszer nem elég stabil, akkor már egészen parányi történések is hatalmas változásokat idézhetnek elő.

Mai világunk pedig sok mindennek mondható, de túl stabilnak semmiképpen sem. És bizony nem túlzás azt állítani, hogy a káosz közelében van. A tudomány éppen az ilyen állapotok jellemzésére használja a „pillangóhatás” kifejezést. Ennek lényege: amikor egy pillangó szárnycsapása megmozgatja a levegőt, az áramlás annyira megerősödhet, hogy akár a Föld túlsó oldalán is képes megváltoztatni az időjárást.

A párhuzam kézenfekvő. Világunk globális válságban van; ilyenkor a látszólag jelentéktelen cselekedetek hatása is annyira felerősödhet, hogy az egész rendszer megváltozhat. Ki gondolta volna például 2001 nyárutóján, hogy néhány eszelős terrorista szeptember 11-ei merényletsorozata nyomán új időszámítás kezdődik. És nemcsak a közvetlenül érintett Egyesült Államokban, hanem az egész világon?

Lassan kezdjük belátni, hogy mai, összeszűkült glóbuszunkon minden mindennel összefügg. Ha például néhány vallási fanatikus lemészárolja egy számunkra nevenincs falu lakosait valahol az indiai–pakisztáni határ közelében, a konfliktusból akár atomháború is keletkezhet. Amelynek ázsiai és világméretű következményeibe még belegondolni is riasztó. És a példák tetszés szerint szaporíthatók.

Könnyű belátni, hogy a „pillangóhatás” lehetősége nemcsak az úgynevezett nagypolitikában, hanem az élet számos más területén is fennáll. A fokozatos felépülésből, a gyarapodás töretlennek látszó folyamatából könnyen káosz lehet, akár a gazdaságra, akár a természeti környezetünkre gondolunk. De persze megvan ez az eshetőség a legszűkebb magánéletünkben is. Bizony, hány megállapodott férfi, unalmasnak tartott családapa életét fordíthatja fel egy-egy pillangó, aki szárnycsapás helyett – stílusosan – a szoknyája lebbenésével vagy a szempillája rebbenésével idézi elő a váratlan hatást?

De térjünk vissza a szélesebb perspektívához

Tavasszal, az országgyűlési választások idején megtapasztalhattuk, hogy minden egyes ember véleménye számít, hiszen nem egy parlamenti mandátum sorsa alig néhány szavazaton múlt.

Meglepő, szinte sokkoló volt ez sokunk számára, hiszen már-már megszoktuk, hogy az ország és a világ dolgait nélkülünk, mondhatnám, a fejünk felett, elérhetetlen magasságban intézik – mások. És jele volt egyben annak, hogy itt az ideje a változtatásnak a gondolkodásmódunkban is.

Einstein szerint „nem oldhatunk meg egy problémát azzal a gondolkodásmóddal, amely azt előidézte”. Más szavakkal ez annyit jelent, hogy ideje másképp néznünk közeli és távolabbi környezetünkre, ideje felülvizsgálnunk a világban végbemenő folyamatokról alkotott véleményünket. Vagy ahogy László profeszor írja, a „kritikus társadalmi és ökológiai hiedelmeinket”. Ideje, hogy mindennapi cselekedeteinket önként vállalt felelősségtudat hassa át.

Sokan még ma is úgy vélik, hogy „az élet nem más, mint küzdelem a fennmaradásért”, hogy „a piac gondoskodik az elosztásról”, hogy „a világ úgy működik, mint egy gigantikus gépezet”, hogy „a békéhez a háborúkon át vezet az út”, s hogy „a természet kimeríthetetlen”. Jellegzetesen modern hiedelem: „az a jó, ha minél gazdagabb vagy”.

Foglalkozzunk röviden most csak az utolsó kettővel

Az ipari civilizáció lassan az egész glóbuszra kiterjed, s ennek következtében gondatlanul romboljuk a természet erőforrásait, túlterheljük öngyógyító ciklusait. A ma már 6,2 milliárdos lélekszámú emberiség biológiai és műszaki éhségét a természet egyre nehezebben tudja kielégíteni, és erőforrásai – ha így megy tovább – hamarosan kimerülnek.

A másik tévhit szellemében élők egyenes arányt tételeznek fel az ember pénztárcájának (továbbá kocsijának és házának) mérete, illetve személyiségének értéke között. Ezt a hiedelmet a fogyasztói társadalmakban tudatosan is gerjesztik. Pedig ha belegondolunk, be kell látnunk, hogy a túlzott fogyasztás inkább a bizonytalanság és a gyengeség, mintsem a jellem és az erő jele.

Végül is mit vihetünk magunkkal ebből az életből, ha eljön a távozás pillanata? Pénzünket, kedvenc vagyontárgyainkat, az anyagi gazdagság jelképeit semmiképpen sem…

Amikor életünk végén lepereg előttünk az a bizonyos film, csak az számít majd, amit másokért és a világ jobbra fordításáért tettünk. Segítettünk-e másoknak, hogy emberhez méltó életük, munkájuk, otthonuk, környezetük legyen?

Sikerült-e meglátnunk a másik emberben önmagunkat, képesek voltunk-e magunkévá tenni a feltétel nélküli szeretet elvét és gyakorlatát? Amely egyébként ősidők óta szerves része valamennyi világvallás eszmerendszerének? Az „aranyszabály” szellemében éltünk-e, vagyis úgy bántunk-e másokkal, ahogyan elvárjuk, hogy mások bánjanak velünk?

Talán csak pillangók vagyunk valamennyien. De még egy pillangó is számít, ha teszi a dolgát. Miközben egy pillanatra sem felejti el, hogy csupán vendég ebben a világban. Abban a néhány szárnycsapásnyi időben, amit életnek nevezünk, nem kis feladata van: arra kell törekednie, hogy jobb világot hagyjon azokra, akik utána jönnek.

Foto: Shutterstock