Egy kis csendet kérek

Nem a véletlen szülte hát Huxleynak azt a megállapítását, hogy a táplálék befolyásolja a jellemet. Szerinte vannak ételek, amelyek derűssé és kiegyensúlyozottá teszik a lelket, mások viszont bizalmatlanná és meghasonlottá. Az átlag európai ember étrendjét már akkor veszélyesnek találta és komolyan állította, hogy a sok hús és zsír, valamint a kevés élő táplálék, zöldség és gyümölcs fogyasztása aláássa a lélek rugalmasságát és harmóniáját, növeli a kétkedést és a heves támadó indulatokat, ami hosszú távon gyűlölködéshez, háborúskodáshoz vezet.

Csendet találni a város zajában?

Jóllehet, ez utóbbi jelenségnek mélyebb és bonyolultabb társadalmi okai is vannak, amelyet a legnagyszerűbb diéta sem képes orvosolni, vitat hatatlan, hogy a táplálék csakugyan hat a lélekre. Ugyanúgy az ún. akusztikai táplálékunk, amiről kevesebbet beszélünk, noha egyre nagyobb jelentőségű az életünkben.

A mai ember, különösen a városlakó mind nagyobb támadásnak van kitéve, tudatára életidegen ingerek zabolátlan légköre telepszik, ellenőrizhetetlen információk zuhatagában él. Sokszor a választott menekülési utak, a be- és elzárkózások is csak rontanak a helyzeten. A járműveken egyre több utas köti magát elektronikus infúzióra, amint zenei élvezetek címén fülébe vezeti a tudatát tompító, gondolkodásmentesítő zörejeket, a testidegen rezgéseket.

Mondják, a túl sok hús nyugtalanná és agreszszívvé tesz. És a túl sok impulzus? A túl sok hangzavar, a túl sok reklám, villózó fényzuhatag, a túl sok információ?

A szellem- és lélekszorító ingerek, a fizikai ügyességet, találékonyságot nem igénylő élmények iránti vágyak kielégítése leköti energiánk jelentős részét, és egyre kevesebbet foglalkozunk a ránk zúduló hatások megemésztésével. 

A túl sok a fény- és hanghatás frusztráltá tesz

Egy mai átlagember tehát nem csak a száján, hanem a fülén és a szemén át is mérgeződik. Ha annyi hús jutna rendszeresen a szervezetébe, mint amennyi fény- és hanghatás éri, már régen megütötte volna a guta. Ráadásul elvárjuk, hogy agyunk csak kapjon, s ne adjon, ne kelljen dolgoznia. – Egymás között osztogatjuk a feldolgozatlan, ellenőrizetlen szövegeket. Ha utánajárnánk állításainknak, amikkel körbefárasztjuk egymást, valószínűleg meglepődnénk, hogy milyen zavaros megalapozatlan dolgokat veszünk-adunk, és ártunk vele nem csak másoknak, hanem magunknak is – állítja Gázmár László.

Kapcsolja ki a tévét a közelebb kerül önvalójához és megtapasztalhatja a csendet

Paprikás politikai hírek, klippé silányított, cukrozott tévéműsorok, erősen fűszeres internetkacsák, zsíros reklámok – íme néhány a rebellis méreteket öltő információs táplálékból. Csupa „nehéz étel”, semmi könnyű, üdítő erdőzúgás, patakcsobogás, semmi friss állati hang. Aki ilyen „diétán” él, előbb-utóbb epés lesz, ingerlékeny és elkeseredett. Kiveszik belőle az optimizmus éppúgy, mint az emberi szolidaritás. Lelkén mindjobban eluralkodik a kíméletlenség és a kárörvendés, agresszív cselekedetekre lesz hajlamos, időnként elfogja valamiféle megmagyarázhatatlan bosszúvágy a világgal szemben. Áldozatok ők, akik szívesen áldoznak fel másokat.

Nádas Péter írja: „…hülyévé tesz a televíziós kultúra. A felfogott anyag az agytörzsön marad, nincs idő elrakosgatni az érzelmi vagy értelmi tartományba, az egyik felfogott anyag törli a másikat, az agytörzsön a legrövidebb idejű a tárolás.” Szervezetünk háborog, előbb-utóbb megérzi, küllemünk megmutatja, hogy „főnöke”, a tudat már senyved, elalélt, rá se hederít. A szervezet fokozatosan gazdátlanná válik, majd legyint, és elkezdi irányítani önmagát.

A csendet befelé figyelve lehet megtapasztalni

„Az ember olyan lény, aki kifeszített kötélen lépked, és rúdjával érzékenyen egyensúlyoz. Rúdja egyik végén az ész, öntudat, szellem, másik végén a test, ösztönök és mindaz, ami tudattalan, földi, titokzatos. Ezekkel egyensúlyoz, s ez pokolian nehéz” – mondta Aldous Huxley. De hasonlóan nehéz folyamatosan tudatosítani és hárítani a lélekromboló impulzusokat is.

Nehéz, de nem lehetetlen! Az ember ugyanis eredendően szabad: saját természetes ritmusát, létigényét követve kiszabadulhat az elembertelenedett ingerek fogságából. Akit érdekel a környezete, tudatosan figyel, azt is észreveszi, hogy közben egyre tágul a világlátása, egyre kreatívabb lesz.

A csendet megtaláljuk a természetben is

Akinek szíve együtt lüktet a természet, az univerzum rendjével, érdeklődve követi szervezete igényeit, reakcióit, annak megjelenése, külleme mindig harmonikus, olyan, mintha éppen szépségszalonból lépett volna ki. Ő naponta rábukkan valamilyen csodára, megkapó összefüggésre, ami egy pillanatra megállítja az időt, amitől tágra nyílnak a szemei. Használja minden érzékszervét, észrevesz, keres, kutat, kész ismereteit új módon hasznosítani…

Igen, csak előtte legyen végre egy kis csend!

Valamennyi kedves olvasónknak kívánok nyugodt, békés újesztendőt – sok-sok elmélyült csenddel!

Fotó: Shutterstock