Alexander-technika: Tudatos testhasználat

Dr. Angster Erzsébet
Tudatos testhasználat Alexander terápiával
#Alexander-technika #gerinc #gerinctorna #testtartás
A hosszú ideig tartó természetellenes testhasználat – a nem megfelelő testtartások és a bennük végzett mozgások, erőkifejtések – következtében egyes izmainkat öntudatlanul is feszítjük, másokat pedig nem használjuk vagy túlnyújtjuk. Ehhez hosszú távon alkalmazkodik a testünk, idővel a testtartásunk és mozgásunk egyre jobban eltér a természetes, eredeti, egészséges állapotától: izomegyensúlyunk felborul, ízületeink elkopnak, szerveink nyomás alá kerülnek, és végül fájdalmaink lesznek, megbetegszünk. Sajnos a már rögzült mozgásminták nagyon makacsak, nehéz őket átalakítani. A természetellenes testhasználat ördögi körébe könnyű bejutni, kiszállni viszont nagyon nehéz: belátást, sok figyelmet és gyakorlást igényel.

Ebben az írásban be szeretném mutatni az Alexander-technikát, mint a tudatos testhasználatra nevelés egyik leghatékonyabb eszközét. Véleményem szerint méltatlanul kevesen ismerik, pedig társadalmi szinten is jelentős változást lehetne elérni vele. Az Alexander-technika elsajátítása során a tanár finom érintésekkel és magyarázatokkal segíti a tanítványt abban, hogy feszültségeit elengedje, helytelen szokásait felismerje és átformálja, hogy mozgása kiegyensúlyozott és könnyed lehessen. A testhasználat befolyásolja a test működését. Aki ezzel a technikával él, annak jobb lesz a tartása, és jobb lesz a testműködése is, amivel számos betegséget előzhet meg.

Ahogy egy gép elromolhat, úgy a test is

A biciklink elromolhat, ha nem olajozzuk vagy lapos gumikkal járunk. Számítógépünk is elromolhat, ha össze-vissza nyomkodjuk, kávét öntünk a billentyűzetbe, vagy ha nem irtjuk le róla a vírusokat. Ugyanígy elromolhat a testünk is, ha sokat és helytelenül ülünk, ha nem megfelelően mozgunk, de akkor is, ha rosszul kezeljük a bennünket ért stresszt, és hagyjuk, hogy azok testi feszültségek formájában velünk maradjanak. Hamar kialakulnak az önkéntelen és felesleges izomfeszítések, az előnytelen testhasználati szokások, mint például a felhúzott váll, az előretolt fej, vagy a görnyedt testtartás. Mindezek a legkülönbözőbb testi betegségekhez vezethetnek. Például ha valaki egész nap görbe háttal, hanyag tartásban ül, akkor a természetellenesen meghajlított gerince egyoldalú nyomás alá kerül, és könnyen kialakul a fájdalom, vagy akár a sérv.

És mi történik, ha valaki a térdét álláskor folyton hátrafeszíti? Elkophat a porc. Ha az izmainkat sokáig kiegyensúlyozatlanul használjuk, akkor az egyik megrövidül, a másik megnyúlik, és elveszítik rugalmasságukat. Felborul az ember izomegyensúlya, egyre kevésbé tudja koordinálni magát. Elkezd bizonytalanul járni, elveszti az uralmat maga felett. Jönnek a fájdalmak, mi pedig keressük a megoldásokat, hogy az elrontott testrészeinket megjavítsák. Gondoljunk ilyenkor arra, hogy „Hű, de jó lett volna nem elrontani a természet adta működést!”

A következő két kép gyönyörűen bemutatja a helytelen és a helyes ülést. A bal oldali hölgy hanyagul, görbe háttal ül. Neki fájdalmai vannak, csak nem igazán tudatosul benne a hanyag tartás veszélye, illetve nincs energiája a változtatásra. A jobb oldali képen a 75 éves hölgy a legnagyobb természetességgel ül, egyensúlyozva ülőgumóján, törzsének alsó két csontocskáján. Ő nem ismeri a hátfájást. Egyetlen dolog azonban közös bennük: mindketten ezt az ülést érzik „kényelmesnek”.

Bal oldal: hanyag tartás, Jobb oldal: egyenes tartás

Minden géphez kell egy használati utasítás, a testhez is!

A gépekhez, eszközökhöz általában adnak használati utasítást, amiben leírják, hogyan bánj a géppel, hogy az jól működhessen. Az emberi test használatát sajnos nem igazán tanítják sem a gyerekeknek, sem a felnőtteknek: sem születéskor, sem később nem adnak nekünk a testünkhöz „használati utasítást”, pedig nagy szükségünk lenne rá.

Hányan tudják például, mennyire ártalmas a derékból való hajolás (amikor úgy hajolunk le, hogy a törzs a deréknál megtörik)? Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy melyik ízületünk milyen terhelésre alkalmas. Alapvető testhasználati szabály, hogy ha fel akarunk venni valamit a földről, akkor a legjobb egyenes derékkal leguggolni. A derék ugyanis nem ízület, annak gyakori görbítése árt a gerincnek. Hajoláskor a bokát, a térdet és a csípőt pedig nagyjából egyenlő mértékben ajánlatos használni. Gyerekkorban ez még természetes. Ha egész életünkön át így „hajolnánk le”, nem felejtenénk el a guggolást, ahogy egyes keleti népeknél ez nem is jelent gondot. Ráadásul ők telitalppal guggolnak – még a sarkuk sem emelkedik fel.

A kisgyerek még természetesen, guggolva hajol le. Sokunknak ezt újra kell tanulnunk.

Az is nagyon ártalmas lehet, ha gyakran felhúzzuk a vállunkat, előretoljuk a csípőnket. Az előreesett váll, az előretolt fej is rengeteg bajt okozhat. Ha a csuklyás izom, „a hátunk teteje” beszélni tudna… De hiszen beszél! Az ő nyelve a fájdalom.

Kezeld a stresszt, és mozogj sokat!

Sok ember nincs tisztában azzal sem, hogy a stressz vagy az érzelmi traumák izomfeszültséggé változnak, és az évek során ezek komoly nyomot hagyhatnak izomzatunkban. A nem jól kezelt stressz, a feloldatlan érzelmi blokkok és a rossz testhasználat miatt szinte mindenki tele van felesleges izomfeszültségekkel.

Az ember „használati utasításában” benne van, hogy „Mozogj sokat!” és „Tartsd karban az izmaidat!”. De nem mindegy, hogyan! A mozgás és az izomerősítés felerősíti a test irányait! A test irányai alatt ilyeneket értünk, mint például „a fejed irányuljon felfelé és előre”, „állj stabilan a földön, onnan egy kicsit nyomd fel magad”, „törzsed legyen hosszú, széles és tág”, vagy „térdeid kövessék a lábfejek irányát”. Ha például görnyedten futunk, még görnyedtebbek leszünk. Ha előretolt fejjel erősítjük a nyakunkat, az még jobban előre fog állni. A jó hír viszont az, hogy ha megvannak a helyes irányaink, akkor minden mozgás hasznos lehet. Ilyenkor még az autómosás vagy a söprés is jó testedzés!

Az Alexander-technika születése

Egyedül, segítség nélkül nagyon nehéz megszabadulni a már kialakult, kedvezőtlen szokásainktól, felesleges izomfeszültségeinktől. Különösen akkor, ha nem is tudjuk biztosan, mi a helyes irány. Ehhez szakavatott segítség szükséges. Az Alexander-technika segítségével az ember megtanulhatja, hogyan használja saját magát. Az eredmény a jó testérzés, a biztonságosabb mozgás, a gyógyulás, illetve a további romlás megállítása lehet.

A technikát Frederick Matthias Alexander dolgozta ki a huszadik század első felében. 1869-ben született Ausztráliában, eredetileg színész volt. Sajnos pályája már fiatalon kettétört, mert súlyos hangképzési zavarral küszködött: amikor színpadra lépett, mindig berekedt, elment a hangja. Az orvosok és a beszédtechnika-tanárok nem találtak nála szervi elváltozást, javaslataikkal csak rövid ideig tartó enyhülést hoztak. Mivel a panasz elsősorban a színpadon jött elő, Alexander megkérdezte orvosát: „Nyilván a színpadon csinálok valamit, amitől elmegy a hangom. Mit gondol, mi az?” Orvos: „Nem tudom.” Alexander: „Akkor majd én fogom kitalálni!”. És elkezdett kísérletezni – tükrökkel figyelte magát, fáradhatatlanul. Észrevette, hogy nagy igyekezetében fejét hátraszegi, mellkasát kidülleszti, gégéjét préseli, kapkodja a levegőt, „kapaszkodik” a lábujjaival.

Apró lépésenként jutott eredményre, s miközben javult az állapota, felfedezte a test helyes használatának alapelveit. Alexander kb. 10 év alatt dolgozta ki technikáját, s közben elkezdte tanítani színésztársait. Kezét finoman a tanítvány megfelelő testrészére (fejére, hátára, karjára) tette, és így ösztönözte őket a jó tartásra, a mozdulatok helyes kivitelezésére. Alexander 1904-ben Londonba költözött, ahol hamar híres tanárrá vált. Tanítványai közt volt Bernard Shaw, Aldous Huxley és John Dewey is. 1931-től már tudatosan képezte a jövő tanárait, egészen 1955-ben bekövetkezett haláláig.

Alexander és egyik híres tanítványa: John Dewey filozófus
Alexander és egyik híres tanítványa: John Dewey filozófus

Az Alexander-technika azóta világszerte elterjedt, és nagyon sok embernek nyújtott segítséget azzal, hogy visszaadta a test szabadságát, a természetes mozgást. A szabad testben könnyen elmúlhat a migrénünk (hiszen nem préseljük össze a nyakunkban futó ereket, idegeket), a hátfájásunk (nincsenek már nyomás alatt a csigolyáink), illetve a különböző ízületi fájdalmaink (végre visszakapják szabadságukat).

F. M. Alexander munka közben
F. M. Alexander munka közben

Hogyan segít az Alexander-technika a tudatos testhasználat elsajátításában?

Az Alexander-technika tudatos testhasználatra tanít. A tanítási-tanulási folyamat során a tanítvány újratanulja testének természetes használatát. Az Alexander-tanár segít abban, hogy a tanítvány elsajátítsa az alexanderi alapelveket: ösztönzi tanítványát, hogy engedje el felesleges feszültségeit, hogy minden mozdulat előtt egy pillanatra megállva gondolja végig a mozdulat helyes irányait, valamint izmainak feszültségi szintjét (tónusát) hozza a feladat elvégzéséhez szükséges szintre. A tanár érintésén keresztül létrejön egy kapcsolat a tanár és a tanítvány között. A tanítvány reagál a tanár érintésére, ami által izomtónusa folyamatosan változik. Sokszor kívülről nem is látszódik semmi, a változás a testen belül zajlik. Más esetekben a tanár végigvezeti a tanítványt egy mozgásminta mentén, mint például a leülés, a felállás vagy a járás.

Az Alexander-tanár legtöbbször asztalon vagy széken dolgozik a tanítvánnyal. Az asztali munka arra való, hogy a szervezet ellazuljon és táguljon. Az asztalról felkelve az ember szinte újjászületik: magasabbak és könnyedebbek leszünk. A székmunka elsősorban a mindennapi tevékenységek helyes kivitelezésének szolgálatában áll. Ha az ember megtanul helyesen leülni és felállni, azzal elsajátítja a technika lényegét.

A jó tartással lelkünk is jobban lesz, de nemcsak elhitethetjük magunkkal és másokkal, hogy rendben vagyunk, hanem valóban derűsebben viszonyulunk a jövőhöz, és ezáltal pozitívabb mederbe terelődhetnek a velünk történő dolgok is. Az érintés arra is képes lehet, hogy oldjon bizonyos múltbéli traumákat.

Tanár és tanítvány – Asztali munka
Tanár és tanítvány – Szék munka

Miben egyedi az Alexander-technika?

Természetesen a helyes testhasználat szempontjai nem lehetnek technika-függőek. Furcsa lenne, ha az egyik technika azt javasolná, hogy törekedj felfelé, a másik pedig azt, hogy törekedj a föld felé. Természetesen az alexanderi irányok, alapelvek nagy része más technikákban is megtalálhatók. Kérdés, hogy az Alexander-technika miben más, illetve miben egyedi? Talán így lehetne összefoglalni:

  • Az Alexander-technika a jó testhasználat általános szempontjait tanítja, vagyis ha valaki megtanulja, jó eséllyel alkalmazni tudja bármely élethelyzetben. Tudja, érzi, hogyan kell biciklizni, teniszezni, fát vágni, takarítani stb.
  • Az Alexander-tanár segít beazonosítani a helytelen szokásokat, és segít ezeket kijavítani.
  • Amiben igazán egyedi ez a technika, az a tanár érintése. Ilyenkor a tanítványban olyan belső folyamatok zajlanak, amelyek megérzése kulcsfontosságú a helyes testhasználat kialakításában.

Az Alexander-technika semmi más technikához nem fogható. A helyes irányokat és a jó testérzéseket „haza kell vinni” és egész nap felidézni, gyakorolni, egészen addig, amíg a helyes testhasználat szokássá nem válik. Ezután pedig már csak fenn kell tartani ezt a jó állapotot, amelyben jól érezzük magunkat, és amelyben egészségesek maradhatunk. Mindenki erre vágyik, nem?

Angster Erzsébet rolleren

Ha a Kedves Olvasó Alexander-tanárt keres, érdemes felkeresnie az Alexander-technika Tanárok Egyesületének honlapját, ahol lakóhely szerint is lehet tanárt találni.

Dr. Angster Erzsébet

Alexander-technika tanár

www.angsterezsebet.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Alexander-technika: Előnyös testhelyzetek

Alexander-technika: Előnyös testhelyzetek

Mennyit tudunk vajon a helyes testtartásról, az előnyös ülésről, hajolásról? Legtöbbünk testhasználata ösztönös, és nem…
Alexander-technika: Felesleges izomfeszítések

Alexander-technika: Felesleges izomfeszítések

Sok emberben nem tudatosul, hogy mennyi felesleges feszültség van izmaiban. Öntudatlanul felhúzzuk a vállunkat, előretoljuk…
Alexander-technika: Az öt alapelv

Alexander-technika: Az öt alapelv

Az Alexander-technika a tudatos és helyes testhasználatra nevelés egyik leghatékonyabb eszköze. Ebben az írásban most…
Alexander-technika: A konstruktív pihenés

Alexander-technika: A konstruktív pihenés

A konstruktív pihenés az Alexander-technika egyik alapvető gyakorlata. Asztalon vagy földön történik, háton fekve, felhúzott…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Alexander-technika: A természetes légzés

Alexander-technika: A természetes légzés

Légzés nélkül nincs élet. Első levegőnket akkor vesszük, amikor születéskor felsírunk, aztán szakadatlanul lélegzünk egészen…
A gerinc kezelése

A gerinc kezelése

A shiatsu (ejtsd: siacu) a keleti gyógyászatra épülő modern gyógymód. Az egészség  megtartásának, a betegségek…
Milyen az egészséges lábbeli?

Milyen az egészséges lábbeli?

Az évezredek során a cipő viselése azzal a következménnyel járt, hogy a lábfej bizonyos izmai,…
Vertebroenergetika – avagy gerincünk csak kettő van

Vertebroenergetika – avagy gerincünk csak kettő van

Az anekdota egy amerikai szenátorról szól, akinek rendkívül rossz volt az arcmemóriája. Ezt a hátrányos…