Gazdaszervezete vagyunk mikroorganizmusok milliárdjainak- Interjú dr. Schwab Richárd innovatív orvossal
– Meghallgattam több előadását az interneten, és amikor idefelé jöttem, arra gondoltam: csak rám néz, és máris nem a vesémbe, de a beleimbe lát: rögtön tudni fogja, hogy nincs egyensúlyban a bélflórám, hiszen túlsúlyos vagyok. Tényleg ennyire egyszerű?
– Egyszerű, de nem ennyire. A túlsúlynak számos oka lehet, a diagnózis felállítása célzott vizsgálatokat igényel, ahogyan a megoldásnak is egyénre szabottnak kell lennie. De ha helyesen táplálkozik, sportol, nincs egyéb orvosi magyarázata a túlsúlynak, mégsem tud lefogyni, akkor igen valószínű, hogy a bélflóra összetétele a magyarázat, és a megoldás is adott.
Az ötven éven felüliek krónikus betegségei: a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az elhízás, az ízületi gyulladás mintegy 70 százaléka – a mai becslések szerint – a mikrobiom állapotára, egyensúlyának a hiányára, a bélbaktériumok fajtáinak és számának drasztikus csökkenésére vezethető vissza. Annak a felfedezése, hogy több ezer faj élőhelye vagyunk, és ezek genetikai meghatározása, annak a felismerése, hogy a mikrobák egyensúlya határozza meg az egészségi állapotunkat, legalább akkora áttörés az orvostudományban, mint a fertőző betegségek legyőzése vagy a penicillin feltalálása.
Ahogyan a fertőző betegségek elleni küzdelem körülbelül 45 évről 80 évre emelte a születéskor várható életkort a fejlett nyugati társadalmakban, úgy a mikrobiom egyensúlyának helyreállítása következtében ez 100-120 évre tolódhat ki, és ami a fő: egy jó életminőség mellett.
Új módszer: székletátültetés
– Van ennek egy egészen szélsőséges formája is, a székletátültetés, ugye? Meglehetősen bizarrul hangzik, hogyan kell ezt elképzelni?
– Amikor egy cserepes virágot sokáig nem ültetünk át és a négy fal között tartunk, klóros vízzel öntözünk, akkor fokozatosan veszít az életképességéből, nem virágzik, halványodnak a levelei, nem nő úgy, majd el is pusztul. Ám ha a jó idő közeledtével kitesszük egy kertbe, visszatérve a természetes közegébe valósággal megújhodik. Öreg bölcsesség: földet csak földből lehet csinálni. Ha mikroorganizmusokban gazdag, növényvédő szerekkel nem mérgezett és szerves trágyával kezelt földben terem a zöldség, amit fogyasztunk, akkor képes lesz felvenni azokat a mikroelemeket, nyomelemeket, ásványi anyagokat, ami a mi bélflóránk egészségéhez is kell. De a helytelen táplálkozás és a nem megfelelő minőségű élelmiszerek miatt a baktériumfajták száma, sokfélesége (diverzitása) sajnos csökken, és egy adott szint alatt ez teret ad bizonyos invazív fajok túlszaporodásának, ami a korábban említett öregedéssel együtt járó betegségek forrása lehet.
Gyulladás a bélben
– Mi a helyzet a sokat hirdetett prebiotikumokkal meg probiotikumokkal? Miért nem elég, ha azokat szedjük?
– Azok sem haszontalanok, de bizonyos állapotokban már nem elegendők. A prebiotikum felélénkíti, csírájából „életre kelti” azokat a baktériumokat, amelyek még jelen vannak, de metabolikusan inaktív formában. A prebiotikum hatására szaporodni kezdenek, és visszaszorítják a túlsúlyban lévő fajtákat. A probiotikumok pedig maguk a „csírák”, bizonyos baktériumfajokat tartalmaznak, a hazánkban legnagyobb diverzitású ezek közül kilencféle baktériumot tartalmaz nagy mennyiségben. Bizonyos esetekben ez nagyon hasznos, de nem várható el, hogy a több ezer elpusztult baktériumfajt ezek mind pótolják.

Bizony, több ezerféle faj él a bélrendszerünkben, többmilliárdnyi egyeddel! Diszbiózisról akkor beszélünk, amikor a fajok sokaságának pusztulása mellett megüresedő „evolúciós teret” bizonyos baktériumok elfoglalják. Olyan fajok, törzsek, amelyek a megváltozott életkörülmények mellett (például alacsonyabb tápanyag- és ásványianyag-tartalom) jobban tudnak alkalmazkodni, igénytelenebbek. Olyan ez, mint amikor egy erdei tisztáson eluralkodnak a gyomnövények, és a természetes virágos rétből parlagfűmező lesz.
A túlnövekedő fajokat azután idegenként, potenciális betolakodóként ismeri fel az immunrendszerünk, és ez egy állandósult gyulladást eredményez, ami ugyan alacsony aktivitású, de mégis folyamatosan pusztítja a szervezetünket. Ez az, ami például a szív- és érrendszeri betegségek vagy az érelmeszesedés szempontjából a legfontosabb kockázati faktor. Ráadásul a gyulladás a bélfalat alkotó védőrendszert is károsítja, és áteresztőbbé teszi bizonyos makromolekulák számára, ami másodlagosan étel-intoleranciához, allergiákhoz vezet. Ezeknek az állapotoknak a helyreállításában bizonyos probiotikumoknak klinikailag igazolt hatékonyságuk lehet. Fontos tehát vizsgálnunk a bélflóra állapotát, amire ma már egy genetikai teszt is rendelkezésre áll a klinikai gyakorlatban.
Hol és hogyan történik a gyógyítás?
– Ez egy meglehetősen új eljárás. Magyarországon ki juthat hozzá?
– Több magánklinikán is meg lehet már rendelni. Olyannyira új, innovatív eljárásról beszélünk, hogy sok országban még egyáltalán nem elérhető a rutin klinikai gyakorlatban, nagy szó, hogy nálunk egyáltalán hozzáférhető. El kell még telnie egy kis időnek, mire a tömegellátásba is bekerül. Egy német laborral közösen fejlesztettük ki azt a tesztet, amivel a székletből kimutatható a bélflórát alkotó baktériumok teljes spektruma. Ez egy korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőség. Egyelőre elsősorban az elhízás, a cukorbetegség, illetve még a magas vérnyomás tekintetében vannak olyan megbízható klinikai vizsgálati eredmények, amik konkrét fogódzókat adnak a kezelésben, de komoly kutatások folynak az autoimmun-betegségeket vagy a szklerózis multiplexet, az Alzheimer-kórt illetően.
– Ha ezek közül az egyik betegségben szenvedek, akkor csak besétálok valamelyik ezzel foglalkozó magánintézménybe, és kérem, hogy csináltassák meg ezt a tesztet?
– Közvetlenül nem érhető el, csak orvosi javallatra. Azt az orvosnak kell eldöntenie, milyen vizsgálatokra és terápiákra van szükség, illetve milyen terápiás konzekvenciája van egy mikrobiomtesztnek. Minden újdonsággal jár egy olyan veszély, hogy a releváns, de esetlegesen „félelmetes” vizsgálatok helyett akarják a páciensek választani, ami súlyos szakmai hibákhoz vezethet. Mindenképp el szeretnénk kerülni, hogy bélflóravizsgálat történjen olyan esetben, amikor valójában vastagbéltükrözésre lenne szükség. A magánegészségügyben különösen érzékeny a költségek kérdése, hiszen a diagnosztikus lépéseket azok ára is alakítja. Sajnos azt is látjuk, hogy ha egy beteg el szeretne magán végeztetni bizonyos vizsgálatokat, akkor előbb vagy utóbb minden racionalitást felülírva megtalálja ehhez az intézményt és az orvost is, aki végül megteszi, „ha kifizetik” alapon. Az egészségügyben a világ pénzét el lehet költeni, de nyilván az a jó diagnoszta és orvos, aki tudja, mit érdemes és mit nem szükséges megtenni.
Betartható előírásokra van szükség
– Gyakran hangoztatjuk, hogy az a jó, ha a beteg a saját kezébe veszi az egészségét. Nem ért ezzel egyet?
– De igen, hiszen szó szerint az ő élete, életminősége a tét. Az nem jó, ha figyelmen kívül hagyja az orvosa tudását, javaslatait. A betegek információéhsége soha nem látott méreteket öltött, és én a magam részéről a tiltás helyett inkább orientálni próbálom a betegeket, hogy hol tudnak olvasni még. Mert úgyis fognak… és mindenki jobban jár, ha hiteles forrásból teszik. Az internet nagyszerű lehetőségeket kínál, de egyben veszélyeket is rejt. Tipikus esete ennek az egészségügyi blog, amit kiábrándult betegek írnak az adott betegség jellemzően sikertelen gyógyításával kapcsolatban. Ezek az információk sokszor ezért nem reprezentatívak, és nem is vetíthetők le általános ajánlásokká, ezért a konkrét beteget félrevezethetik. A hírekbe is jellemzően a légi katasztrófák kerülnek, miközben statisztikai értelemben a repülő a legbiztonságosabb közlekedési eszköz.
– Fontos, hogy a beteg és az orvos között meglegyen a bizalmi kapcsolat. Az a véleménye, hogy a páciensnek el kell döntenie, melyik orvosban bízik meg, és aztán rá kell hagyatkoznia?
– Nem, én ezt másként gondolom. Nem tartok igényt rá, hogy a páciensem vakon bízzon bennem, hiszen végtére is az ő bőre van a vásáron! Egyáltalán nem veszem zokon, ha más orvosokkal is konzultálni szeretne, ha utánaolvas, tájékozódik. Csak arra hívom fel a figyelmét, hogy megfelelő forrásokból tegye azt. Végső soron minden döntést a betegnek kell meghoznia, és senki nem motiváltabb nála a saját egészségi állapotát illetően.
A páciens hozzáállásán múlik a teljes gyógyulás
– Mégis előfordul, hogy nem teszi azt, amit az orvosa javasol. Nem rossz érzés, ha tudja, hogy egy beteg meggyógyulhatna, ha azt tenné, amit kell, és mégsem teszi?
– Engem ez egyáltalán nem frusztrál, csak azt várom el, hogy maradéktalanul őszinte legyen. Még mindig könnyebb nyílt lapokkal alternatívákat keresni, mint kettős könyvelés mellett sötétben tapogatózni, és tűnődni hatástalan kezelések felett, amiket a beteg be sem tart. Van például, aki nagyon idegenkedik valamilyen vizsgálattól, akkor megpróbáljuk kiváltani másikkal, vagy ha azt mondja, ő képtelen betartani egy életmódra vonatkozó javaslatot, akkor beszéljük meg, mi az, amit meg tud tenni, találjunk alternatívát.
A páciens az „ügyfél”: ha nem akar meggyógyulni, ahhoz is joga van. Én is őszinte vagyok a diagnózist és a terápiát illetően: elmondom, mely esetben mire lehet számítani, elvárom, hogy elmondhassam, amit gondolok. A páciensnek tudnia kell például, hogy ha nem abban a sorrendben, nem akkor veszi be a gyógyszert, amikor az szükséges, akkor nem érjük el azt a hatást, amit szerettünk volna. Ha nem tartja be az életmódra, táplálkozásra vonatkozóan megbeszélteket, akkor nem várhatjuk ugyanazt a pozitív hatást a terápiától, mint ha betartaná. Ezek tények. Inkább úgy fogalmaznék: érdekelt vagyok a sikerben, számomra az a legnagyobb sikerélmény, ha hozzásegíthetek valakit egy egészségesebb élethez. De senki annyi energiát beletenni nem tud a gyógyulásba, mint maga a beteg! Neki fontosabb ez, mint bárki másnak a világon.
A természet egyensúlya pótolhatatlan
– Komoly sikereket könyvelhet el a tudományos munkát illetően is. Nem az a nagyobb dicsőség? Azzal inkább nevet lehet szerezni, mint egy-egy beteg gyógyításával. – Szeretem a tudományos munkát, hajt a kíváncsiság, az új iránti érdeklődés, de minderre végső soron az ösztönöz, hogy megoldásokat találjak a betegek problémáira.
Az egyik kedves egyetemi professzorom mondta, amikor szakvizsgákkal a hátam mögött a kórházi munka helyett üzleti vállalkozásokba fogtam: „Miközben új kihívásokat hoz az élet, sok mindent kénytelen leszel feladni. A gyógyítás viszont a személyiséged gyökere, ha ezt elvágod, boldogtalan leszel.” Nos, megfogadtam a tanácsát, és tényleg a beteg emberek gyógyítása okozza mind a mai napig a legnagyobb örömet. Jó érzés tudni, hogy bármi is történik, egy szál fonendoszkóppal a nyakamban is boldog ember leszek.
– Hogyan vélekedik a természetes gyógymódokról, ősi népi bölcsességekről, a természet patikájáról?
– Régi orvosi tapasztalat, hogy a valódi megoldások általában nem felfoghatatlanul komplikáltak. A fertőző betegségekről, például a vérbaj sokféle tünettanáról, patológiájáról könyvtárnyi könyv született. De végül kiderült, hogy egy Spirochaeta baktérium okozza, jött a penicillin, és ripsz-ropsz gyógyítható lett.
A jelenségek komplexitása nem feltételezi az ezeket létrehozó okok komplexitását, ami szintén fontos orvosi mantra. A mikrobiomot érintő felfedezés tudományosan igazolt jó néhány évezredes megfigyelést és egyszerű, kézenfekvő gyógymódot. A kilencvenes években az orvosi egyetemen csak nevettünk az ivókúrán például, és a gyógyteákra is azt mondtuk: hadd igyák, baj nem lesz belőle. Az gyanús volt korábban is, hogy ha nem lenne hasznos, ha a gyakorlat nem igazolná a hatásosságát, akkor aligha lenne ekkora hagyománya, de mégis, számunkra az, ami természettudományos módszertannal nem bizonyítható, az „nincs”.
Népi gyógymódokkal az egészségért
A régi népi gyógymódokat igazolhatja majd ez az új felfedezés, hiszen például a vadon gyűjtött gyógynövények rengeteg mikroelemet, nyomelemet tartalmaznak, ami a zöldségeinkben és a gyümölcseinkben már kevésbé van benne. Egyáltalán, a monokultúrás, permetező, a földet kizsigerelő nagyüzemi mezőgazdaság tönkreteszi a föld baktériumflóráját, és így a zöldségek, gyümölcsök sem tudják ezeket felszívni, ami így végül a mi bélflóránkhoz sem jut el. Ez a modern ember egyik fő tragédiája. Ma már hatalmas földek vannak, amik évek, évtizedek óta nem láttak szerves trágyát, és gyomirtóval kezelik, ami a talaj felső rétegeiben éppen azt irtja ki, ami az ott termő növények gyökereire települve lehetővé tenné, hogy a növényekbe bejussanak ezek az ásványi anyagok, nyomelemek, mikroelemek – melyek végül a mi bélflóránkat táplálják. Nem véletlen, hogy számos gyógynövényt nem forrázni, hanem áztatni kell. Meg kellene próbálni „integrált”, állattenyésztéssel kapcsolt, szerves trágyával kezelt földeken működő gazdaságból beszerezni a táplálékainkat, mert abban van ásványi anyag, nyomelem.
Hasonlítsuk csak össze a hipermarketben kapható paradicsomot azzal, ami hátul a kiskertben terem! Ez egyébként társadalmi-szociális feszültséghez is vezethet majd: ami kétszáz évvel ezelőtt a szegényebbek számára is adott volt, azt ma már csak egy kiválasztott réteg tudja megfizetni. Ha visszatérnénk a kisüzemi gazdálkodáshoz szerves trágyával, és a mai termésátlagoktól meszsze elmaradó növényeket termelnénk, az még tovább növelné a földön az éhínséget. Ez hatalmas, globális probléma. Érdekes belegondolni, hogy az ember monokultúrás terjeszkedését leképezi a bélrendszere, ami szintén monokultúrássá kezd válni. Ahogyan pusztítjuk a természetet, úgy pusztulunk mi magunk is belül.
Ki tudja miből mennyit kell szedni?
– Ezért van szükségünk ásványianyag- és vitaminpótlásra, ezért olyan népszerűek a táplálékkiegészítők. – Nincs ember, aki megmondja, miből és mennyit kell pótolni! Persze bizonyos ásványi anyagok, nyomelemek hiánya kimutatható és pótolható, de azt, amit a természet szépen előállít nekünk magától, azt az egyensúlyt képtelenség mesterségesen megteremteni. Konkrét hiányállapotok kezelhetők, de önmagukban szelektív evolúciós előnyt adnak bizonyos baktérium törzyeknek, ami az egyensúlyi állapot felborulásához vezet. A legjobb praktikus ajánlás, hogy jobb híján sok biogazdaságból származó zöldséget és gyümölcsöt kell enni, napi több kilogramm mennyiségben (!), lehetőleg nyersen is. Ezenkívül figyelni kell a folyadékbevitelre, ez is nagyon komoly probléma.
– Igen, mert gyakran nem érezzük a szomjúságot. De ez miért olyan nagy baj? – Régi tapasztalat, hogy megfelelő folyadékbevitellel csökkenthető az étvágy. A hidratáltság a bélrendszer szempontjából is fontos. Amikor a sejtek dehidratáltak, sérülékenyebb a bélbarrier, áteresztőbbé válhat, ami allergén anyagok átjutását teheti lehetővé: ez gyulladásos folyamatokhoz és sokféle kórképhez vezet.
– Hogyan vigyáz mindennek tükrében a saját egészségére?
– Igyekszem minél kevesebb feldolgozott élelmiszert enni, viszont sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok. Ötféle herbateából készült főzetet hígítok tiszta biogyümölcslével, ezt iszogatom, most például hidegen préselt gránátalmalevet öntöttem hozzá. Ez gazdag ásványi anyagokban, de sajnos klinikai vizsgálatokkal igazolt ajánlást én sem tudok tenni, csak amit a józan ész diktál a legfrissebb tudományos eredmények fényében.
Nem Candida, hanem Clostridium a baj okozója
– Mi a helyzet a sokat emlegetett Candida gombával és azzal a diétával, amit a „candidiázis” megszüntetésére javasolnak? Tényleg elszaporodik a bélrendszerünkben ez a gomba? Ezt is igazolta a tudományos felfedezés?
– Igazuk volt azoknak, akik úgy vélték, hogy bizonyos mikroorganizmusok túlszaporodása betegségekhez vezethet, bár a klinikai képlet leírása a mai tudásunk alapján téves, inkább a Clostridium-félék rendjébe tartozó fajok túlszaporodásáról van szó, nem gombákéról, ez vezet a jellemző metabolikus és gyulladásos változásokhoz. De az ajánlások nagyjából stimmelnek, ezért is volt sokaknak eredményes azok betartása.
– Mi a helyzet a különböző fogyókúra- és diétafajtákkal annak tükrében, amit a mikrobiomról megtudtak?
– Sok kedves dietetikus barátom óv a túlzásoktól, de nekem erős vízióm, hogy a biokémiai értelemben magas rosttartalmú nyers ételt is szénhidrátnak kell tekinteni, mert megfelelő bélflóra esetén ugyanúgy hasznosul. Az biztos, hogy lényegesen kevesebb keményítő- és cukortartalmú ételre van szükségünk. Sokan ott rontják el, hogy szélsőséges diétát tartanak, koplalnak vagy áttérnek egy teljesen egyoldalú táplálkozásra. Ez mind felborítja a mikrobiom egyensúlyát, illetve tovább növeli némely mikroorganizmusok túlsúlyát. A teljes éhezés pont ezért nagyon veszélyes, mert a bélbarrier funkcióját rontja, miközben a baktériumok egyensúlyát is felborítja.
A puffadás oka sokszor a baktériumflórában keresendő

Magyar kutatók munkájához fűződő felfedezés, hogy az akut hasnyálmirigy-gyulladás (ahol szájon át évtizedekig tilos volt táplálni a betegeket az orvosszakmai protokollok alapján) legsúlyosabb, életveszélyes szövődményét azzal lehetett kivédeni, ha a beteg a bélbe vezetett szondán át lehetőleg azonnal táplálékot kap. Jól ismertek sajnos hírességek is, akik konkrétan belehaltak a léböjtkúrába. Lassan, fokozatosan lehet átállni, hozzászoktatni a szervezetet a nyers zöldséghez és gyümölcshöz, de úgy, hogy közben a rendszeres, kiegyensúlyozott összetételű táplálkozás biztosított. Azok a baktériumok és más mikroorganizmusok ugyanis, amelyek a lebontásukhoz szükségesek, a táplálkozás átállításával kezdenek szaporodni, más, élettani szempontból hátrányosan elszaporodott fajokat visszaszorítva.
Amikor valaki, aki nem szokott a nyers ételhez, először megeszik egy egész almát vagy egy maréknyi nyers borsót, azt tapasztalja, hogy puffad. Ennek elsősorban az az oka, hogy az étel megemésztéséhez nincs elegendő a szükséges baktériumtörzsekből. Ám maga a táplálék meghatározza, mely mikroorganizmusok tudnak szaporodni. Szépen lassan, körülbelül három hónap alatt hozzá lehet szokni a másféle táplálkozáshoz úgy, hogy egyébként a bélflóra három hét alatt cserélődik, de az átmenet így kiegyensúlyozottabb. Ezt elősegíthetik bizonyos táplálékkiegészítők, emésztőenzimek, ezeket egyénre szabottan kell meghatározni. Provokálni kell a megújuló bélflóra kialakulását.
Lehet, hogy az elején hasmenés vagy puffadás jelentkezik, ebben az esetben visszaveszünk a mennyiségből. A fokozatosság nagyon fontos. Ha a diverzitás – genetikai sokféleség – 85 százalékos vagy a fölötti, akkor beszélünk a gyakorlatban normál bélflóráról. Ha 50–85 százalék közötti, akkor a folyamat a mai tudásunk szerint jó eséllyel még visszafordítható. Ha a diverzitás 50 százalékos szint alatt van, akkor nagyon nehéz a dolgunk, és fel kell arra készíteni a beteget, hogy a metabolikus egyensúly fenntartását valószínűleg egy életen át csak gyógyszerekkel lehet biztosítani. Nagyon fontos a személyre szabott program meghatározása és betartása.
Baktériumaink határozzák meg az ízlésünket
– De mi lesz az élvezettel? Az ember nem csak azért eszik, hogy jóllakjon vagy egészséges legyen, hanem hogy örömét lelje benne.
– Ebből a szempontból érdekes bizonyíték van arra is, hogy igen jelentős mértékben a bélflóránk határozza meg, milyen ételt tartunk kívánatosnak. Ha úgy tetszik, a bennünk élő baktériumok „megetetik” velünk azt, amire nekik szükségük van. Ez egy nagyon fontos evolúciós szimbiózist feltételez, hiszen az egészségünk alapvetően függ a bélflóránk egészségétől, tehát tulajdonképpen az lenne nagyon furcsa, ha ezek a kis élőlények erre semmilyen visszacsatolást nem tudnának adni nekünk. Ezt nehéz elhinni, amíg az ember meg nem tapasztalja. Ahogyan változik a bélflóránk, úgy változik az ízlésünk is. Az egyik tudományos mérce az, mennyire eredményes egy gyógymód, a másik, hogy a józan belátással mennyire fér össze. Ha a magyarázat egyszerű és jól beilleszthető a már ismert rendszerbe, akkor könnyebb elfogadni.
A páciensek megértik: olyan módon érdemes megváltoztatni a táplálkozásukat, hogy az az egészségüket szolgálja, és hosszú távon elfogadható legyen a számukra, ne jelentsen állandó lemondást, mert azt előbb-utóbb feladja az ember.
– Mennyi idő alatt fogyhatunk le a mikrobiom helyreállításával?
– Ez nem versenyfutás! A durva, kalóriaszegény „megvonásos” diéta tovább csökkenti a bélflóra diverzitását, tehát ahelyett, hogy regenerálódna, tovább pusztul. Fogyás természetesen bekövetkezhet, de a jól ismert jojó-jelenségnek ez a háttere: miután visszatér valaki a fenntartható étrendhez a megváltozott metabolikus helyzetből, azonnal visszaszedi a túlsúlyt. Mindig annyit igazítunk az étkezésen, amennyi a „kis botanikus kertünk” egészsége szempontjából nem kritikus, és ami a regenerációt segíti, a diverzitás helyreállítását. A mikrobiom és az anyagcsere három-hat hónap alatt áll helyre, ezalatt sajnos sokszor nem olyan mértékű még a fogyás, ami megadná a pozitív megerősítést a pácienseknek megfelelő tájékoztatás nélkül, ezért javasoljuk mindenképp szakemberek bevonását és időszakos kontrollokat.
Daganatos megbetegedések és a mikrobiom
Meg kell értenie a fogyókúrázónak, hogy nem a testsúlyának a változása a siker mérőszáma, hanem az étkezést követő inzulinemelkedés: ezt kell normalizálni, és utána „magától” elkezd leolvadni róla a felesleges testzsír. Ennek a mértéke általában havi egy, éves szinten körülbelül tíz kiló. Ez nem tűnhet soknak, viszont fenntartható, és három év alatt már harminc kilót jelent! Hozzá kell tennem, hogy elhagyhatatlan a mindennapos testmozgás: ennek fokozatosnak és következetesnek kell lennie. A cél itt sem elsősorban a kalóriaégetés, hanem a magas inzulinszint ellen fontos tényező az ún. „antagonista” hormonok aktiválása, ami szintén a metabolikus egyensúlyt segíti elő.
– Az onkológia területén is több nemzetközi cikk szerzője. A daganatok kialakulása és gyógyítása terén is szerepet játszik a genomika?
– Az élet úgy hozta, hogy az egyetem utáni produktív éveimet a genomika térhódítása jellemezte az orvos-biológiai kutatásokban. Miután mindig érdekeltek az új dolgok, az innováció, ennek, azt hiszem, vitathatatlanul legizgalmasabb területe éppen ez volt. Ha a két világháború közt születtem volna, biztosan a fertőző betegségekkel foglalkoznék.
Így viszont az ezredforduló után egykori évfolyamtársammal és legjobb barátommal, Peták Istvánnal alapítottunk egy vállalkozást, ami ma Európa egyik legnagyobb molekuláris diagnosztikai műhelye, és hihetetlen ütemben fejlődik. Nagyon büszke vagyok arra, hogy rengeteg betegnek segítettünk itthon – és ma már körülbelül egy tucat országban – meghosszabbítani az életét, illetve javítani az életminőségén. Ennek a cégnek a napi operatív irányítása nem az én feladatom, de a szakmai stratégia kialakításában alapítóként és egyik fő tulajdonosként örömmel veszek részt.
A DiaVitas Programról
– Ön a DiaVitas Program alapítója és orvos-igazgatója, szakorvosként rendel a Kelen Kórházban, emellett számos szakmai szervezet tagja. Évekig élt és tanult külföldön, azt gondolná az ember, hogy ott jobb feltételek mellett dolgozhatna és élhetne. Mi tartja itthon?
– Nekem ez a kulturális közeg a lételemem, imádom Budapest kulturális sokszínűségét. Azonkívül Magyarország mindig is az innováció és a kreatív emberek hazája volt: az egymáshoz fizikai közelségben elérhető kompetenciák révén kis helyen sűrűsödik sok tudás. Az első sikeres célzott daganatellenes kezelést egy 63 éves, végstádiumú tüdőrákban szenvedő nőbetegnek adtuk 2003-ban, egy korábban le nem írt genetikai mutáció alapján. Külön érdekessége a történetnek, hogy a forgalmazási engedéllyel akkor még nem rendelkező gyógyszert az USA-ból kellett behozni egyedi engedéllyel, úgy, hogy előtte pár hónappal bukott meg egy több ezer fős klinikai vizsgálatban, ami viszont közismert, publikált volt.
Az, hogy ehhez mi rekordidő, pár nap alatt minden engedélyt megkaptunk, dicséri és jellemzi a szakhatóságok szakmai felkészültségét, aminek a háttere a magyar gyógyszergyártás és innováció 100 éves hagyománya, illetve az a tény, hogy a vasfüggöny mögött is itt volt a KGST gyógyszeripari központja. Ez ugyanúgy része és feltétele a sikernek, mint a mi ambíciónk és szakmai felkészültségünk.
Az elhízás, mint népbetegség
– Lehet, hogy itt születnek a nagy dolgok, de általában nem itt bontakoznak ki. Önök is Németországba vitték a mikrobiom-vizsgálatok laboratóriumi központját. Miért?
– Ami az innovációnál előny, tudniillik hogy kis ország a miénk, ahol egy szűk szakmán belül ismerjük egymást és tudunk együttműködni, az hátránnyá válik az alkalmazás során, mivel kicsi a piac. A német piac nem csak nagyobb, de referenciaként is jobban elfogadott nemzetközi szinten, márpedig az alapelvünk volt a hazatéréskor, hogy csak nemzetközi szinten mérhető és értelmezhető dolgokat csinálunk. De itt is jellemző, hogy most indulunk egy európai uniós pályázaton közösen az Országos Epidemiológiai Központtal, az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal és a német céggel: a mikrobiom-mintázatok és ezek klinikai összefüggéseit egy ingyenes okostelefon-applikáció segítségével szakmai szempontból validáljuk, és vizsgáljuk az alkalmazhatóságát népegészségügyi szinten. Az elhízás népbetegség, elképesztő méreteket ölt nem csak nálunk, hanem az egész nyugati világban. Ennek népegészségügyi jelentősége ma még felbecsülhetetlen. Nem a dicsőségvágy vezet, hanem a probléma megoldásának, a rejtély megfejtésének a szenvedélye.
Dr. Schwab Richárd: „Ma is a legnagyobb csodának élem meg a gyógyítást”
– Voltaképpen miért választotta az orvosi hivatást?
– Ennek oka a gyerekkoromhoz nyúlik vissza. Négyéves voltam, amikor édesanyámról kiderült, hogy daganatos megbetegedésben szenved. Csodálatos orvosai voltak, Eckhardt Sándor volt abban az időben az Onkológiai Intézet főigazgatója. Öt éven át sokat jártunk kórházakba, és én mindig olyan fehér köpenyes csodatevő, gondoskodó, fáradhatatlan tudós szerettem volna lenni, akik az édesanyámat is kezelték. Ma is a legnagyobb csodának élem meg a gyógyítást. Amikor Angliában dolgoztam, és egy alkalommal a sokadik ügyelet után zsinórban kis híján összeestünk a kollégákkal a fáradtságtól, egy fiatal indiai szakorvos főnököm azt mondta nevetve: sose feledjük el, hogy abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a szenvedélyünknek élünk, és még fizetést is kapunk érte! Azóta is sokszor eszembe jutnak a szavai.
– Kérdés, valóban lehet-e csodát tenni. Vajon mit tehet egyetlen ember az egész emberiségért?
– Mindent! „Aki megment egy életet, egész világot ment meg”, írja a Talmud. Hiszek az egyén felelősségében. Az én felelősségem az, hogy amihez a nevemet adom, az jó legyen. A saját munkámért, a saját életemért tartozom számadással. Ahogyan mindenki.
Fotó: Adobe Stock