Seitai – Holisztikus gyógyítás japán módra

Sárai Gábor
#egyensúly #figyelem #hangulat #hko #seitai
Ha a francia Olivier Nesmon-t nem hajtja a japán kultúrára irányuló kíváncsiság és az utazgatás iránti vonzalom, talán sosem kerül a Hirosima– Tokió repülőjárat fedélzetére, és a nyugati világ alighanem még most sem ismerné azt a Japánban sem túlságosan elterjedt gyógymódot, amely a seitai nevet viseli.

A sors azonban úgy hozta, hogy Nesmon tíz-egynéhány évvel ezelőtt a repülőn éppen dr. Imoto Kuniaki, a seitai mestere mellett kapott helyet. Első nyugati tanítványa lett, és azóta is azon fáradozik, hogy  világszerte terjessze ezt a gyógyítási rendszert.

Mi is az seitai?

A módszert Harucsika Nogucsi alkotta meg, aki Kuniaki apjának mestere volt. Talán érdemes kiindulni a szó eredeti jelentéséből. A SEI írásjegy jelentése: rendezni, újrarendezni, míg a TAI a test írásjegye. Összevonva: SEITAI, a szervezet (a test) újrarendezését, az egyensúly helyreállítását jelenti. Akkor a seitai a test alkatrészeivel és funkcióival való önkényes játék lenne? Éppen ellenkezőleg.

A gyógymód elméleti hátterét adó gondolatrendszer a világ, és benne az emberi szervezet működésének elmélyült és intuitív megfigyelésén alapul. A megfigyelés középpontjában az élet természetes dinamizmusa áll, ahogyan spontán módon, tudatos irányításunk nélkül megnyilvánul. Ez a belső rendező elv az ember alkatában (fizikai megjelenés, testtartás, életerő, mozgás, temperamentum) és a környezethez való alkalmazkodásban fejeződik ki. Megjelenik ugyanakkor abban az energiában is, amelyet a japánok ki-nek neveznek. Más szavakkal fogalmazva: az emberben dolgozik egy természetes önszabályozó erő, amely anélkül, hogy tudatosan – akár kívülről, akár belülről – beavatkoznánk működésébe, fenntartja életfunkcióinkat, és természetes módon reagál a környezet változásaira.

A seitai filozófiája szerint úgy is lehetne mondani, hogy ez az önszabályozó képesség okosabb nálunk, és akkor járunk a legjobban, ha hagyjuk, hadd fejeződjék ki a maga szabályai szerint, legfeljebb gondosan támogathatjuk működését.

Vajon hogyan ismerhetünk rá erre a belső erőre? Érzelmek és gondolatok hullámain töltjük az életünket, de nagyon kevés emberben van meg az az éberség és érzékenység, amellyel képes saját és mások testének működéseit érzékelni.

Ez az első teendő a szervezet újrarendezésében. Csak ha ennek birtokában vagyunk, akkor tudjuk a testünkben levő elakadásokat, ellenállásokat – amelyek gyökere gyakran a tudatalattiba nyúlik, vagy az ember alkatában keresendő – azonosítani és felszabadítani. Akkor tudunk rugalmasan alkalmazkodni, és fokozni védekező erőnket a külvilág károsító hatásaival szemben.

Gyakorlatok a figyelem irányítására

Az érzékenység fokozására és a figyelem irányítására különféle gyakorlatok alkalmasak. Ilyen a dóki („a ki előhozása”). A gasshó gyógi („a ki koncentrálása a kezekben”). A gyóki ho („a ki erősítése”) vagy a dóki ho („mások ki-jének érzékelése”). Ezek a képességfejlesztő, alapozó módszerek elengedhetetlenek a seitai gyakorlati alkalmazásához.

Tanulságos röviden áttekinteni a seitai egészségről és betegségről vallott felfogását. Az élet során, az élet minden szintjén két egymást kiegészítő mozzanat váltogatja egymást ciklikusan. A koncentráció (összegyűjtés, összegyűlés, összeszedettség, feszültség) és a szétszóródás (szétáramlás, elengedés, ellazulás). E két alapműködés az ember állapotaiban is visszatükröződik: egyszer aktivitás, tettrekészség, összerendezettség, étvágy, öröm, máskor passzivitás, visszahúzódás, kedvetlenség, bágyadtság, étvágytalanság, szomorúság. Mindkét állapot természetes, és azt jelzi, hogy szervezetünk megfelelően működik. Mert nem az állandó pörgés, túlfűtöttség, a munkára vagy éppen a szórakozásra való állandó készenlét az ember normális állapota.

Aki nem hiszi, tanulmányozza át a civilizációs és stresszfüggő betegségek szépen gyarapodó listáját. A gondolatmenethez az is hozzátartozik, hogy a szervezet időnként megjelenő kellemetlen, de nem veszélyes tüneteit – mint amilyen a levertség, hányás, hasmenés, láz – nem kell azonnal betegségnek címkézni és elnyomni, mivel a test ilyenkor tisztítja, méregteleníti, megújítja magát. A betegség is természetes állapot, betegség és felépülés kölcsönösen kiegészíti egymást, s a felépülés után az ember gyakran tisztábbnak, erősebbnek és egészségesebbnek érzi magát, mint a betegség előtt.

Három alaptípus

A seitai a testet és a lelket szétválaszthatatlan egységként fogja fel, és a test-lélek egységnek három alaptípusát írja le:

A betegség nincs jelen – a test egészséges.

Ez a legegyértelműbb állapot, amely nem igényel különösebb magyarázatot.

A betegség jelen van – a test (mégis) megfelelően működik.

Azt fejezi ki, hogy az egészség nem a teljes tünetmentességet, hanem legelsősorban is az egyensúlyt jelenti. Sok ember éli életét különféle – néha akár súlyosabb – tünetekkel, panaszokkal, mégsem tartja magát betegnek. Végzi a dolgát, fenntartja kapcsolatait, és többnyire csendes derűvel fogadja a nehézségeket. Bár vannak rendellenességek teste működésében, megőrzi testi-lelki egységét, képes fenntartani az egyensúlyt.

Betegség nincs jelen – de a szervezet mégsem egészséges.

Azt az állapotot írja le, amikor az embernek különféle panaszai vannak, de az orvosi vizsgálatok nem mutatnak ki betegségre utaló elváltozásokat. Az a helyzet is idetartozik – és ezt tartják a leggyakoribbnak –, amikor az ember orvosi értelemben ugyan nem beteg, de szinte állandó panaszok gyötrik, közérzete rossz, lelki békéjét nem találja – azaz kizökkent az egyensúly állapotából.

A seitai művelője többek között az alábbi jelekből következtethet egy ember egészségi állapotára: az alkat megtekintése (megjelenés, mozgás, tartás), a végtagok helyzete fekvésben vagy ülő helyzetben, a gerinc helyzete, rugalmassága, bőrhőmérséklet, izomtónus, az arcon jelentkező elváltozások (szemölcsök, foltok stb.), a légzés és a pulzus egymáshoz viszonyított aránya (egészséges embernél nyugalmi helyzetben egy légzésre négy szívdobbanás jut).

Lényeges a has állapota is

A felsoroltakon kívül lényeges a has állapota. A szeméremcsont és a szegycsont alsó széle közötti területen nagyjából négyszög alakban helyezkedik el a három tanden, azaz energiaközpont, valamint az a tizenkét pont, amelyek egyfelől jelzik az ember egészségi állapotát, másfelől alkalmasak a szervezet működésének áthangolására.

A tandenek állapota is fontos indikátor. Egészséges embernél az alsó tanden (más néven hara) a legszilárdabb, a felső pedig a leginkább ellazult. Az ettől való eltérések ugyancsak egyensúlytalanságról árulkodnak.

Vezetés

Milyen módszereket alkalmaz a seitai az egyensúly helyreállítása érdekében? A terapeuta tevékenységére talán a „vezetés” szó a legalkalmasabb. Ráhangolódik a páciens szervezetének működésére, elsősorban a ki-jük (energiarendszereik) egymásra hatása révén. És részben saját ki-jének kiegyensúlyozó hatása segítségével, részben különféle természetes módszerek alkalmazásával segít újrarendezni a másik ember szervezetének működését.

E természetes módszerek közé tartozik a lázterápia, meleg fürdők (45-48 Celsius-fok) alkalmazása a test különböző területeire, mozgásgyakorlatok (seitai taiso) – többek között az ízületek, az emésztőrendszer vagy a nyirokkeringés működésének támogatására – vagy az úgynevezett mélylégzésgyakorlat (shinsoku ho), amely az alsó tanden energiával való feltöltését szolgálja.

A terapeuta mindezek mellett egyfajta pszichológiai vezetést is végez.

A hko hatása

Hogyan illeszkedik a seitai a természetgyógyászat elveinek és módszereinek körébe? Az alapgondolatok mögött fölsejlik a taoizmus és a hagyományos kínai orvoslás hatása. Álljon itt néhány példa ennek alátámasztására:

a „koncentráció-szétszóródás” gondolatában nem lehet nem észrevenni a jin-jang elv megnyilvánulását, a ki, mint a szervezetet átható és szabályozó energia aligha különbözik a kínai csi fogalmától, bár a seitai nem beszél meridiánokról vagy akár cubókról, mint például az ugyancsak japán eredetű shiatsu. A ki-t ugyanakkor némileg tágabb értelemben, az emberek közötti kapcsolat egyik közvetítőjeként fogja fel.

A tandenek részben megfeleltethetők a kínai dantieneknek, bár a harmadik, felső energiaközpont helyének a kínaiak nem a szegycsont alatti pontot, hanem az orrgyök és a szemöldökök közötti területet tekintik.

A seitaiban megjelenő gondolatok a természetgyógyászat alappillérei között is fontos helyet foglalnak el. Az ember és környezete, mint elválaszthatatlan egység. A terapeuta és a kliens közötti partneri kapcsolat, ahol a gyógyító szerepe nem is igazán terápiás beavatkozás, hanem inkább „kalauzolás” az egészség felé; a szervezet öngyógyító mechanizmusainak serkentése és támogatása, mint a terápia vezérfonala – mind-mind olyan alapelv, amely megjelenik a természetgyógyászat önmeghatározásában.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Zilgrei – Lágy mozdulatokkal a fájdalom ellen

Zilgrei – Lágy mozdulatokkal a fájdalom ellen

A terápia alapjait 1978-ban dr. Hans Greissing kiropraktor és az olasz jógatanárnő, Adriana Zillo fejlesztették…
Megalakult a Pécsi Tudományegyetem HKO Konfuciusz Intézete

Megalakult a Pécsi Tudományegyetem HKO Konfuciusz Intézete

A világon hetedikként Pécsett alakult meg az a Konfuciusz Intézet, amely a jelenlegi akadémikus orvoslást…
A hagyományos kínai orvoslás a modern ember életében

A hagyományos kínai orvoslás a modern ember életében

2003 tavaszán a SARS vírus rémisztette meg az egész világot. A védekezésre gyakorlatilag nem volt…
Hagyományos kínai orvoslás

Hagyományos kínai orvoslás

A hagyományos kínai orvoslás (hko) egyre népszerűbb. De mi is az a hko valójában? A…