Megjelent a magazin februári száma! Ízelítő a tartalomból

tgymagazin.hu
Természetgyógyász Magazin februári tartalom
#koleszterin #légzés #lélek #szervátültetés
A cikkek teljes terjedelemben a magazin februári számában olvashatók.

Eszterhai Katalin: Mai gondolatok- Ha nő a lelkem, csodát terem

Az ember sokféleképpen érez, néha sírunk, néha önfeledten kacagunk, énekelünk, szinte repülünk vagy éppen gyűlölködünk. A szakemberek szerint ezeket az érzelmeket az eszünkkel igazán nem tudjuk felfogni, sőt, gyakran a gondolataink ártanak nekünk, anélkül, hogy tudnánk, önmagunk ellen viselünk háborút. A rossz feltevések növelik a bajt, mert könnyen elhisszük, hogy mindennek vége, nincs kiút, és ilyenkor kellenek a barátok, hogy segítsenek, hogy megoszthassuk az aggodalmainkat.

Hiszem, hogy beszélni jó, akkor is, ha boldogság áll a beszéd mögött, és akkor is, ha szerencsétlennek érzi magát az ember, mert azzal, hogy kimondjuk, ami a lelkünket nyomja, megkönnyebbülünk.

szálló madarak az égen
Fotó: Lajtai György

A felszabadító holotrop légzés

Olyan érzésem van, amikor Várfi Melindával találkozom, mintha ezer éve ismernénk egymást. Gyöngyösről indult, de az egész világ a hazája. Úgy érzi, mély spirituális kapcsolat fűzi Indiához, és hivatásának tekinti, hogy a maga eszközeivel jobbá tegye a világot. Fenntartható fejlődéssel, környezettudatossággal, szervezetfejlesztéssel foglalkozik főállásban – mellette pedig kutatja önmagát és ebben segít másoknak is, mint holotroplégzés-facilitátor.

Légézs illusztráció

– Elkötelezted magad a fenntartható fejlődés mellett, ezen a területen dolgozol. Miért döntöttél így?

– Angol nyelven, kommunikáció szakon diplomáztam és dolgoztam is a szakmában 4-5 évet, de úgy éreztem, a pénz nem elég motiváció a munkához. Inkább az érdekelt, hogyan tudnék jobban kapcsolódni a természethez, és ekkor, körülbelül 13 éve adódott erre lehetőség. Vannak ilyen véletlenek az életben, a steineri filozófia szerint az angyalok irányítják a sorsunkat. Megláttam egy kiírást egy online platformon, az utolsó pillanatban jelentkeztem és felvettek Svédországba egy egyéves nemzetközi fenntarthatósági képzésre.

Szervdonáció spirituális szemmel

Döntenünk kell szerveink további sorsáról? Ez olyasmi, amivel sokan nyilván nem szeretnének foglalkozni, elborzadnak még a gondolattól is. Vagy egyszerűen csak túl keveset tudunk a témáról? Az itthoni jogszabályok értelmében mindenkinek a hallgatólagos beleegyezését feltételezik és halála esetén, ha alkalmas a szervdonációra, automatikusan szervdonorrá válik. Aki ezt nem szeretné, annak erről külön, írásban nyilatkoznia kell. Más európai országokban, pl. Németországban egyelőre nincs kialakult szabály, a törvényhozó egyelőre csak fontolgatja egy hasonló jogszabály bevezetését, de döntés még nem született. Hollandiában és Spanyolországban a magyarországihoz hasonló szabály van érvényben. Az esetek kevesebb mint 20 százalékában van olyan írásos, beleegyező nyilatkozat, amit az elhunyt még halála előtt foglalt okiratba, ezért a hozzátartozóknak kell a kérdésben dönteni.

szervátültetéshez szervet szállít egy férfi a kórházba


Koleszterin: Mítosz vagy életfontosságú anyag?

Évtizedek óta elfogadott tény, hogy a koleszterin kockázati tényező a szívinfarktus szempontjából. Egy ideje azonban kritikus hangokat is hallhatunk a témával kapcsolatban.

Az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott a koleszterin megítélése. Míg az 1950-es években még a 9,05 mmol/liter értékű összkoleszterinszintet is normálisnak tartották, napjainkban az ajánlott érték felső határa 5,17 mmol/l. Ez a változás felveti a kérdést, vajon valóban ellenségünk-e a koleszterin?

Szívbarát ételek, hal zöldség, magvak, brokkoli, áfonya

A koleszterin zsírszerű anyag, amely szinte minden egyes sejtünkben jelen van, és számos, életfontosságú feladatot lát el. Kémiai összetételét tekintve a koleszterin alkohol. Az orvostudományban a lipidekhez, tehát a zsírnemű anyagokhoz sorolják, de a közhiedelemmel ellentétben nem zsírról van szó. A testünkben található koleszterin több mint 90 százalékát a máj és az agyvelő állítja elő. Az étkezéssel elfogyasztott koleszterin inkább alárendelt szerepet játszik.

Koleszterinszint csökkentés helyes étrenddel

A közép-európai lakosság egyharmadának magas a koleszterinszintje. Ha a vérben túl magas az LDL-koleszterin szintje, emelkedik a vérkeringési zavarok, a szívinfarktus és a szélütés kockázata. Élelmiszerekkel, étrenddel sikerülhet egyensúlyban tartani koleszterinszintünket, és egészségesen kezdeni az új esztendőt.

Nehéz ételek evése koleszterin megnövekedéséhez vezet

A tél általában a bőséges étkezések időszaka, télen vannak a nagy év végi ünnepek, amikor általában nem fogjuk vissza magunkat, ha asztalhoz ülünk. A téli időszakban – és nem csak az ünnepek alatt – hajlamosabbak vagyunk többet enni, ugyanakkor sokkal kevesebbet mozgunk, több időt töltünk zárt terekben. A kalóriadús, zsíros ételek fogyasztása és a kevés testmozgás kombinációja nagy terhet ró szívünkre és érrendszerünkre, és koleszterinszintünk is emelkedik. Azonban ahelyett, hogy lemondanánk a családi együttlétreől és a finom ételekről, inkább arra törekedjünk, hogy egyensúlyt tartsunk az ételféleségek között, és lehetőleg finom, de koleszterinben szegény alternatívákat találjunk. Vannak élelmiszerek, amelyek hatására a LDL-koleszterin szintje csökken, míg a HDL-koleszteriné emelkedik. Utóbbi ugyanis fontos, sőt, nélkülözhetetlen szervezetünk számára.

A tél gyümölcsei

A természet a hideg évszakban kínálja a „tél gyümölcseit”, a dióféléket és a különféle magokat. Ezek a termések a nyár folyamán értékes tápanyagokkal és zsiradékokkal telítődnek, amelyek télen elfogyasztva energiát szolgáltatnak. De mit tegyünk, ha étel-intolerancia vagy ételallergia okán nem ehetünk dió- és mogyoróféléket?

Kesudió, pekándió, mogyoró csészében

Évente fejenként átlagosan 2-3 kg dió- és mogyorófélét eszünk. A táplálkozástudósok szerint ez meglehetősen kevés, nyugodtan ehetnénk ennél jóval többet is. A dietetikusok igyekeznek korrigálni a diófélék korábbi rossz hírét, miszerint túlságosan sok zsiradékot tartalmaznak. Sok diétás táblázatban még mindig a „nem javasolt” rovatban szerepelnek, és zsírbombaként tartják őket számon ‒ igazságtalanul, amint az amerikai Harvard Egyetem 1998-ban elvégzett, „Nurses Health Study” néven elhíresült kutatása mutatja. A kísérlet során bebizonyosodott, hogy azok a nők, akik rendszeresen fogyasztottak valamilyen dió- és mogyorófélét, karcsúbbak voltak, mint azok, akiknek az étrendjén nem szerepeltek ilyen termések. Ráadásul az átlagosnál 35%-kal alacsonyabb volt náluk a szívinfarktus kockázata, ha rendszeresen heti 5 adag (egy-egy kis maréknyi, 16 g) diót ettek. Bár a diófélék zsiradéktartalma valóban magas, kb. 50‒70%, de ezeket a zsírokat főként egyszeresen telítetlen zsírsavak alkotják. A zsírokon kívül kb. 20% értékes aminosavakból álló fehérjéket, E- és B-vitamint, valamint számos ásványi anyagot tartalmaznak, ezért kifejezetten jótékony hatásúak az idegrendszer és az agy működésére. A XIX. század vége felé a vidéki körorvosok gyakran javasoltak idősebb betegeiknek „dió- és körtekúrát”, ha azok arra panaszkodtak, lassan kezdi őket cserbenhagyni a memóriájuk, csakúgy, mint az iskolában rosszabbul teljesítő gyermekeknek. A kúra lényege, hogy ősszel, egy héten át mindennap több körtét és némi diót kellett fogyasztania a páciensnek.

A cikkek folytatása a magazin februári számában olvashatók!

Természetgyógyász Magazin februári száma

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Már csak pár napig kapható a magazin március-áprilisi száma!

Már csak pár napig kapható a magazin március-áprilisi száma!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin március-áprilisi számában olvashatók.
A sóhajtozás több mint puszta érzelemnyilvánítás

A sóhajtozás több mint puszta érzelemnyilvánítás

A sóhajtás sokkal több, mint a megkönnyebbülés, a frusztráció vagy a vágyakozás kifejezése. Egy új…
Újra megjelent Eszterhai Katalin „Majdnem Esterházy” című nagy sikerű könyve

Újra megjelent Eszterhai Katalin „Majdnem Esterházy” című nagy sikerű könyve

Azt mondják, mindenki számára van egy könyv, ami csak neki való, ami eléri a szívünket,…
További érdekes cikkek a magazin júniusi tartalmából

További érdekes cikkek a magazin júniusi tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin júniusi számában olvashatók.
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Még több érdekes tartalom a magazin augusztusi számából!

Még több érdekes tartalom a magazin augusztusi számából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin augusztusi számában olvashatók.
Már csak pár napig kapható a magazin novemberi száma!

Már csak pár napig kapható a magazin novemberi száma!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin novemberi számában olvashatók.
Megjelent a magazin októberi száma!

Megjelent a magazin októberi száma!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin októberi számában olvashatók.
A gyógyszerek tápanyagokat vonnak el szervezetünktől?

A gyógyszerek tápanyagokat vonnak el szervezetünktől?

A vitaminok és ásványi anyagok szervezetünk számtalan biokémiai folyamatában vesznek részt. Sokan azok közül, akik…