Az egészség a szájban kezdődik
A kisgyermek, amikor felfedezi a világot, először mindent a szájába vesz. Valószínűleg az ujjai még nem kellően érzékenyek, a szája azonban igen, így azzal tudja érzékelni az egyes tárgyak alakját, felszínét, textúráját. A tapintási érzék mellé a száj esetében társul az ízérzékelés, és persze a hőmérséklet érzékelésének képessége is.
Szájüregünk felnőttkorunkban is sokkal érzé k e n yebb, mint bármely egyéb testrészünk. Az emberi test izmai közül a legerősebb a rágóizom (musculus masseter). A fogzománc pedig testünk legkeményebb szövete. A természet nem véletlenül alakította ilyenné szájüregünket. Itt kezdődik az emésztés, és a szájban található enzimek és baktériumok jelentős szerepet vállalnak az emésztőszervrendszer működése és egészsége szempontjából.
Az egészséges szájnyálkahártya fontossága
A száj a test kapuja, amelyet állandóan potenciálisan kórokozó csírák, baktériumok és vírusok, valamint idegen anyagok ostromolnak, amelyeket sakkban kell tartani, illetve semlegesíteni kell őket. Az egészséges szájnyálkahártya kellően nedves, és többféle enzim található rajta, pl. a lizozim és a peroxidáz. A lizozim feladata, hogy a baktériumok sejtfalát lebontsa, a peroxidáz pedig általános, széles spektrumú baktérium- és vírusellenes hatással rendelkezik. Nyálunkban megtalálható továbbá az immunglobulin-A (IgA) nevű, vírusok és baktériumok ellen irányuló antitest.
A szintén a nyálunkban található hisztatin pedig a gyorsabb sebgyógyulást segíti elő. A haptokorrin feladata a B12-vitamint (kobalamin) megvédeni a gyomorsav káros hatásaitól, hogy az intrinsic faktorhoz kapcsolódva felszívódhasson a vékonybélben. Az emésztés folyamata szánkban a rágással veszi kezdetét. Nap mint nap egy-másfél liter nyál termelődik a nyálmirigyekben.

Ha a nyál kórokozó baktériumokat tartalmaz, a nyálenzimek hatása gyengül, így az emésztés első fázisa nem megfelelő módon zajlik A gyors, kapkodó evés, a rágatlanul, nyállal nem elkevert falatok lenyelése megnehezíti a tápcsatorna alsóbb szakaszainak munkáját. A táplálék előemésztetlen formában jut a gyomorba. Ekkor megtörténhet, hogy az emésztőenzimek helyett rothadást keltő baktériumok látnak hozzá a táplálék lebontásának. A következmény: puffadás és gyomorgörcs. Mindez hatással van a tápcsatorna alsóbb szakaszainak működésére és a bélflóra összetételének alakulására is. Utóbbinak egészségi állapotunkra gyakorolt rendkívül jelentős hatását csak most kezdi felfedezni a tudomány.
Az egészséges száj, nyál és az emésztés
A bélcsatornában élő mikrobák összességének neve bélmikrobiom. Ez olyan fontos funkciókat lát el, hogy a biológusok önálló szervként tekintenek rá. Csak néhány az eddig felfedezett funkciók közül: feldolgozzák a tápanyagokat, védenek a kórokozóktól, befolyásolják immunrendszerünk működését, de még agyműködésünkre is hatással vannak. Az immunrendszer működését vizsgáló kutatások szerint az immunitásunkat biztosító sejtek 80%-a a vékonybélben és a vastagbélben, ill. a bélfalban található nyirokszövetekben él. Ezért is beszélnek a tudósok „bélrendszerhez asszociált immunrendszerről” (angol: gut associated lymphoid system = GALT), amely a nyirokrendszer része, és már a bélrendszerben képes célzottan megjelölni, majd megsemmisíteni bizonyos idegen anyagokat, élőlényeket.
A nyirokérrendszeren keresztül a belekből szerzett információ a test minden szövetének továbbítódik. Az erős emésztőszervrendszer tehát egyúttal jól működő immunrendszert is jelent. Azonban az egészséges, semleges pH-jú (kémhatású) nyál ennél is többre képes. Az ásványi anyagoknak és nyomelemeknek, pl. a fluoridnak és a rodanindnak köszönhetően, még a savak által megtámadott zománcban keletkezett kisebb károkat is képes kijavítani. Ezeket a károkat a szénhidrátokban gazdag élelmiszerek és italok hatására termelődő savak okozzák, amelyek kioldják a fogzománcból az ásványi anyagokat.
A kórokozó csírák toxinokat termelnek
Ha a természetes, egészséges szájüregi baktériumflóra egyensúlya felborul, kórokozó baktériumok és gombák szaporodhatnak el a szájban. Az ínytasakokban, a tömések és koronák letöredező peremei mellett keletkező résekben kórokozó baktériumok szaporodhatnak el, amelyekhez nem fér hozzá a fogkefe. Ezek a kórokozók toxinokat termelnek. Ha a kívülről érkező terhelésekhez az ínytasakokból és a szuvas fogakból származó baktériumok toxinjai társulnak, a rendszer egy idő után már nem képes fenntartani az egyensúlyt. A nyál védőhatású enzimeinek működését károsítja a régi amalgámtömésekből kioldódó higany, a koronák és hidak anyagából kioldódó kadmium és palládium, valamint a rossz minőségű műanyagokból szivárgó oldószerek valamelyike.
A stressz és a helytelen táplálkozás szintén módosítja a nyál összetételét, aminek hatására a szájüreg miliője egyre inkább elsavasodik.
Az egyenletes, fehér fogsor sokak szépségideálja. Ha hiszünk a reklámoknak, mindez csupán a megfelelő fogkrém használatától függ. Azt azonban kevesen tudják, hogy a szájnyálkahártya nagyon áteresztő szövet.
A holisztikus fogorvoslás szempontjából tehát egyáltalán nem elhanyagolható szempont a fogkrémek összetétele, hiszen ezek hatóanyagai a nyálkahártyákon felszívódva a vérkeringésbe és a nyirokkeringésbe jutnak. A nagyon erősen habzó fogkrémekben található detergensek pl. károsítják a nyálkahártya védelmező funkcióját. A habképződést biztosító detergensekről azt gyanítják, hogy allergének, és kedveznek az afták (apró, fájdalmas, nehezen gyógyuló fekélyek a szájnyálkahártyán) kialakulásának. A fogkrémek fehér színét adó és tabletták bevonószereként alkalmazott titánfehér (E171) nevű ételfesték problémás anyag.
A száj baktériumflórájának megőrzése
A Zürichi Egyetem kutatói igazolták, hogy a titán-oxid átjut a nyálkahártyákon, és bélrendszeri gyulladásokat idézhet elő. Homlokzati falfestékként is alkalmazzák. Más, a reklámokban fogínyvérzés megelőzésére hirdetett fogkrémekben sok az alumínium. Ez a könnyű fém nem ürül ki egykönnyen a szervezetből, azt gyanítják róla, hogy lerakódik az agyban, károsítja a veséket, a májat és a csontokat. Az alumíniumot évekkel ezelőtt sok kozmetikai cég a vásárlói bojkott miatt száműzte a dezodorokból, de a fogkrémekben továbbra is jelen van. Nagyon kedveltek a szájvizek, szájöblítő folyadékok. Szájsebészeti beavatkozások, pl. bölcsességfog eltávolítása után rövid ideig valóban hasznos lehet a fertőtlenítő hatású szájvizek használata, hogy ezzel megelőzzük a seb elfertőződését.
A vegyi fertőtlenítőket, pl. klórhexidint tartalmazó szájvizek állandó, tartós használata azonban ellenjavallt, sőt, egyes kutatások szerint késlelteti a sebgyógyulást. A főként erős fertőtlenítő hatású szájvizek napi rendszerességgel történő használata, mintegy a fogmosás kiegészítéseként, nagyon helytelen gyakorlat. Ezek a termékek módosítják a nyálkahártya felszínét, károsítják a védő hatású nyálkaréteget, és védtelenné teszik a nyálkahártyát a kórokozók támadásával szemben.
A természetben semmi nem steril – pláne nem az élőlények. Az élő szervezetben minden hely foglalt. Ha baktericid hatóanyagokkal elpusztítjuk a káros mellett a hasznos baktériumokat is, az agresszív kórokozók hamarabb visszatérnek, és elfoglalják a helyet a jótékony hatású mikrobák elől. A vegyi összetételű szájvizeknek van alternatívája, amit bárki bátran használhat. Ezek gyógyszertárban kapható, kész, zsálya- és kakukkfűtartalmú tinktúrák. Ez a két gyógynövény tea formájában is kapható. Szintén ajánlható a fehér tea, a lapacho tea, az édesgyökér, valamint a bodorrózsa teája – ezek mindegyike gyulladásgátló, enyhén antibiotikus hatású.
Kellemetlen szájszag és puffadás – esetismertetés
A fiatal nő jó ideje kellemetlen szájszagra panaszkodott, amihez émelygés és szinte állandó, görcsökkel kísért hasi puffadás társult. A panaszok közvetlenül étkezés után jelentkeztek. A száj szagának elfedésére már jó ideje különféle szájvizeket használt, de próbálkozott borsmentacukorkával és szájspray-vel is. Hajlamos volt a megfázásra, és állandóan fáradtnak, kimerültnek érezte magát. Emellett azt is megemlítette, hogy rendszeresen rátör az édességek iránti, ellenállhatatlan vágy. A fogorvosi vizsgálat szerint fogazata jól ápolt, maradéktalan. Egy amalgámtömése és egy kerámiával fedett koronája volt, a korona alatt alig látható, vékony fémperem alatt fogínye teljesen lilára színeződött.
Nyelvét vastag lepedék borította, fogínyét vékony, fehér biofilm fedte. Szájüregének pH-értéke 5,1, azaz erősen savas volt. Az ínytasakok mérése szintén emelkedett értéket mutatott. A fogínyperemek a szondázás hatására vérezni kezdtek. Állítása szerint fogmosáskor nem tapasztalt fogínyvérzést. A terápia az ínytasakok alapos tisztításából és a biofilm rendszeres eltávolításából állt. Utóbbi műveletet orvosi szénből készült porral és ásványfölddel (szintén púderfinomságú) végezte. A biofilm lényegében vékony nyálkaréteg, amelyet egymással hálószerűen összetapadó baktériumok alkotnak.
Baktériumölő gyógynövények a száj egészségének megőrzése érdekében
A kis méretű amalgámtömést módosított kerámia-műanyagtöméssel helyettesítették, régi koronáját pedig fémmentes kerámiából készült koronára cserélték. A fogíny kezelése után egyénre szabott illóolaj-keveréket kapott. A keverék minden tajga igazoltan antibakteriális és vírusellenes hatású. A rozmaringolaj, antibakteriális hatása mellett, gyulladáscsillapító is.

Fotó: ChaoticMind/adobestock
Az ázsiai citromfűolaj vírusellenes és baktériumellenes. A szurokfű (oregánó) és kakukkfű olaja főként a baktériumok ellen hatásos, emellett serkenti a kollagénrostok képződését is. Ezekkel – valamint vegyszermentes biofogkrémek használatával – kellett masszíroznia a fogínyét. Ez az eljárás megakadályozza az újabb biofilm kialakulását, és erősíti a szövetekben a kollagének termelődését. A fogorvos a háziorvossal konzultálva magnézium és kálium szedését javasolta, továbbá csökkentették a búza és a friss tej arányát étrendjében, mivel emésztőrendszere ezeket nehezen tolerálta.
A tej helyett savanyított tejtermékeket, pl. joghurtot és aludttejet ajánlottak neki, mert ezek támogatják az egészséges bélflórát. A száj kellemetlen szaga a kénes anyagcsere-végterméket előállító baktériumoktól származik. Ha ezeket egészséges tejsavbaktériumokkal sikerül háttérbe szorítani, helyreáll a szájüreg baktériumflórája, és megszűnik a rossz szájszag. A kezelés hatására szájszaga csakhamar megszűnt. Fogínye egészséges, rózsaszínű, jó vérellátású. Étrendjét is módosította, szinte teljesen kiiktatta a késztermékeket, ételeit maga készíti, főként lúgosító hatású alapanyagokból. Lefekvés előtt két órával már semmit nem eszik. Azóta sokkal jobban alszik, és általában jobb a közérzete, energikusabbnak érzi magát. Ha édességet kíván, datolyát vagy kesudiót rágcsál. Állandó megfázása is elmúlt.
Az immunrendszer gyenge pontjainak felkutatása
Gyakran az alig észlelhető, szinte tünetmentesen zajló gyulladások gyengítik immunrendszerünket. Statisztikai szempontból a legtöbb bakteriális góc a fejen, ill. a fejben, ezen belül is 80% a száj üregében található. A gócokat immunrendszerünk nem képes maradéktalanul felszámolni, de jó ideig sakkban tartja őket, hogy a gyulladás és a fertőzés ne hatalmasodjon el.
A folyamat lassan, alattomosan zajlik, és idővel romolhat. A felfedezetlen, gennygyülemhez vezető gócok pedig akár életveszélyessé is válhatnak. Nagyon gyakori jelenség, hogy a góc „néma” marad, de a test valamely távoli pontján okoz panaszt. Számos kutatási eredmény látott napvilágot arról, hogy pl. a kezeletlen, idült fog ínygyulladás hatására megnő a vetélések és a koraszülések száma, emelkedik a szív-érrendszeri betegségek, tüdőbetegségek és a cukorbetegség kockázata, illetve, a már fennálló betegség súlyosbodhat.
A rosszul tömött foggyökerekből toxikus anyagok szivárognak az állcsontba, környezetükben baktériumok szaporodnak el, és az állcsontból a vérkeringés vagy a nyirokkeringés útján a test bármely pontjára eljuthatnak. A szájüregből származó baktériumok könnyen okozhatnak pl. szívbelhártya-gyulladást. Egészségünkre, szervezetünk működésére nagy hatással van táplálkozásunk. Sokan az aktuális világjárvány hatására többet foglalkoznak magukkal, jobban figyelnek magukra.
Sokan maguknak főznek, sütnek. Mivel a civilizációs betegségek nagy részét az iparilag előállított élelmiszerek okozzák, az új trend kifejezetten üdvözlendő, mindegy, ki milyen táplálkozási irányzatot vagy stílust követ. A járvány okozta helyzetnek van jó oldala is, lelassultunk, több szabadidőnk lett, többet törődhetünk magunkkal. Itt a nagyszerű lehetőség, hogy jót tegyünk magunkkal, nehogy testünk betegség és fájdalom formájában jelezze, hogy valami nincs rendjén.
Fotó: Adobe Stock