Ha kínoz a lumbágó
A leggyakrabban lehajlás, fordulás vagy egyéb hirtelen mozdulat közben fordul elő, hogy jellegzetes, hasító fájdalom áll be elsősorban az ágyékcsigolyák tájékára. A betegség további tünetei a bénaságérzés, a mozgáskorlátozottság és a kényszertartás, az erőteljes előrehajlás. Nem olyankor történik ez általában, ha valami nehezet emelünk, hiszen olyankor eleve óvatosak vagyunk, mély lélegzetet veszünk és egyenesre húzzuk a hátunkat, mielőtt megemelnénk a terhet. Jellemzően olyankor támad ránk a lumbágó, amikor valamiféle banális dolgot csinálunk, mondjuk lehajolunk bekötni a cipőfűzőnket. De olyan eset is előfordult már, hogy valaki az orvosnál vetkőzött, és nem tudott felegyenesedni.
A panasz egyik oka a becsípődött ideg lehet. Az ágyékcsigolyák területén ered a legvastagabb testi ideg, az isiászideg. Ez olyan vastag, mint a kisujjunk, és a fenéken keresztül egészen a lábakig halad. Ha ez az ideg beszorul, akkor gyakran lép fel kísérő tünetként a lábba kisugárzó, húzó fájdalom.
Az ágyékcsigolyák környékén fellépő izomfeszülések gyakoriak, végül is a modern ember életének jelentős részét üléssel tölti.
Logikus, hogy a gluteus maximus, a nagy ülőizom mozgás- és ezzel együtt táplálékhiányban szenved, és ezzel együtt egyfajta anyagcsere-szegénység lesz rá jellemző. Az ily módon stresszhelyzetbe került izomzat azután gyakran fixálja a helytelen tartást, mely a medence eltolódására és helytelen állására vezethető vissza. Ezzel kialakul az az ördögi kör, amelynek kiváltója a helytelen tartás, valamint az elsavasodott, táplálékellátási zavarban szenvedő szövet. Mindez elősegíti a lumbágó kialakulását.
A lumbágó oka lehet tápláléktúlérzékenység
Az akut lumbágó egy további kiváltó okaként szóba jöhet az ágyékcsigolyák területének blokádja. A hosszú ideig tartó, helytelen ülés (például teherautó-sofőröknél), a lábak gyakori keresztezése, illetve a stressz rendkívüli módon megterheli a hátizomzatot, főként az ágyékcsigolyák környékén. A táplálékintolerancia (például fel nem ismert glutén- vagy gyümölcscukor-allergia, búza- vagy tejallergia) vagy a helytelen táplálkozás miatt kialakuló krónikus puffadás is lehet a kiváltó ok. A páciensek gyakran hallják, hogy nincs egyetlen felismerhető oka a lumbágójuknak. Valóban előfordulhat, hogy nem ismerték fel, de attól az ok még fennáll! Ok nélkül semmi nem történik.
Ha valakinek mégis beleáll a hátába a hexensussz, ő maga is segíthet önmagán.
Az első, legfontosabb választás a meleg: forró fürdő, borogatás, meleg palack, melegítőpárna, felmelegített cseresznyemagpárna – mindez segít felgyorsítani az anyagcsere folyamatát az érintett területeken. A meleg rendkívül lazító hatású, ha gyulladás áll fenn (a fájdalom nyugalomban és éjszaka jelentkezik). Igyunk sok vizet, mivel a testnek erre szállítóanyagként és az anyagcsere közvetítőjeként egyaránt nagy szüksége van. Az isiászideget tehermentesíti, ha fekvés közben a lábakat a medencéhez képest derékszögben támasztjuk fel egy nagy párnával vagy székkel.
Gyors segítség: serkentsük a helyi anyagcserét!
Fájdalom esetén ezenkívül jól jön a légzésterápia: lélegezzünk lassan és mélyen a hasunkba, hogy a krízisterület túlsavasodását újra lúgossá tegyük. Tegyük a kezünket a hasunkra és oldalt a bordaívre, majd lélegezzünk a kezünk nyomása ellenében.
A melegítő hatású kapszaicintapasz vagy a szénavirágos zsák szintén serkenti a lokális anyagcserét, és ezzel az ellazulást. Ezen kívül lokálisan reumakrémet is használhatunk.
Az orvos vagy a természetgyógyász a fájdalom helyi kezelésére gyakran vet be lokális fájdalomcsillapítókat. A közvetlenül a bőr alá fecskendezett érzéstelenítő megtörheti azt az ördögi kört, amelybe a feszült, túlsavasodott, kényszertartásban megmerevedett izomzat került. Lokális kezelésre gyakran használnak elektroterápiát és mágnesmező terápiát is.
A mágnesterápia egy ősi, jól bevált módszer a lumbágó kezelésében.
A pulzáló mágneses teret használó berendezések mellett széles körben elterjedt a különböző mágneses szorítók, lepedők használata is.
Érdemes az érintett gerincszakaszokat szakemberrel (például Dorn-terapeutával vagy oszteopatával) átvizsgáltatni, nem áll-e fenn helytelen csontállás. Ha statikus okra derül fény, akkor azt kezelni kell. A közvetlen fájdalomkezelés ezenkívül történhet akupunktúrával, az önkezelés pedig akupresszúrával. Jók a tapasztalatok az akupunktúrát, a neurálterápiát és a homeopátiát kombináló módszerrel is, ilyenkor homeopatikus szert fecskendeznek a megfelelő akupunktúrás pontba. Az anyagcserét a B-vitaminok is serkentik.
A test saját kortizolja az öngyógyításhoz tartozik
A kortizoninjekciók a hagyományos orvoslás régóta alkalmazott fegyvertárába tartoznak fájdalom és gyulladás esetén. A természetgyógyászat azonban előnyben részesíti azokat a módszereket, amelyek a mellékvesekérget ösztönzik ennek a stresszhormonnak a fokozott elválasztására, például akupunktúrával. Előtte meg kell tudni, nem koleszterincsökkentő gyógyszerek miatt esett-e a páciens természetes kortizoltermelése. Ezek a sztatin nevű gyógyszerek korlátozzák a test természetes immun- és helyreállító folyamatait. Stresszhelyzetben és balesetek után, de hexensussz és más fájdalomszituációk esetén a szervezet fokozott mennyiségű koleszterint képez, és ebből állítja elő a gyógyító kortizolt.
A lumbágót meg is előzhetjük:
- Ellenőriztessük, nem áll-e helytelenül a gerincünk vagy a medencénk, és ha igen, korrigáltassuk.
- A masszázs és a fango serkenti a vérellátást, a mély légzés ösztönzi az anyagcserét.
- Tanuljunk meg egyszerű izometriás gyakorlatokat, amelyek során az izmok a légzés ritmusában húzódnak össze.
- Korrigáljuk az ülésünket! Aki sokat ül, alkalmazzon ékpárnát, hogy tehermentesítse az ágyékcsigolyákat. A szabadon mozgó ülésű szék hosszabb ülés közben is bizonyos mozgékonyságot ad az ágyékcsigolyáknak, és erősíti az izmokat.
- Az izomerősítést csak azután kezdjük meg, hogy a helytelen tartást helyrehoztuk. Aki ferde medencével edz, az fixálja a helytelen tartást.
Ügyeljünk a lumbágó lelki jeleire
Lumbágó esetén a lelki összetevőket is figyelembe kell venni. A hát lemerevedése üzenheti azt, hogy a lelkünk nem akar az általunk járt irányba továbbhaladni, ezért zár minket az izommerevség börtönébe. Ez lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk, valóban arrafelé akarunk-e tovább lépni. Ha megtaláljuk a helyes utat, az leveszi a vállunkról a terheket, és az élet új fényben tűnik fel előttünk.
Vigyázat, szövődmények!
A lumbágó mögött komoly betegség is meghúzódhat, ezért a következő esetekben orvoshoz kell fordulni, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat (röntgen, CT, MR):
- Olyan fájdalmak, amelyek a lábban érzékelési zavart váltanak ki, vizelési vagy székelési nehézséget okoznak (fennáll a porckorongsérv gyanúja).
- Ha a fájdalom nem szűnik meg három napon belül.
- Ha a lumbágó gyakran lép fel.
Önsegítés akupresszúrával
- Keressük meg a fülünkön az ujjunkkal a fájó pontot, és fájdalomtűrő képességünktől függően néhány másodpercig nyomogassuk. Addig ismételjük, amíg beáll az enyhülés.
- A fület azon az oldalon kezeljük, ahol erősebb a fájdalom, illetve ahol a pontok jobban reagálnak.
- Masszírozás-nyomkodás közben váltogassuk a nyomást és a szünetet.
Foto: Adobe Stock