Hátfájdalom: mi áll a háttérben?
A hátfájást akutnak nevezzük, ha kb. hat héten belül megszűnik. Ha legalább három hónapig tart, akkor szubakut fájdalmakról beszélünk. Ha ennél is tartósabbnak bizonyulnak a panaszok, akkor már idült, azaz krónikus esettel állunk szemben. Az érintettek között valamivel több a nő, mint a férfi. És ami elsőre hihetetlennek tűnik, de a statisztikák egyértelműen bizonyítják, az iskolai végzettség is szerepet játszik a hátfájdalom panaszainak megjelenésében. Míg a 12 évnél hosszabb ideig tanuló emberek kb. 27%-a, a 10 évnél rövidebb ideig tanuló embereknek több mint 50%-a érintett.
Ebben a fizikai terhelés mellett egyéb tényezők is szerepet játszanak, pl. az egészségtudatos életmód és a munkakörrel való elégedettség mértéke. Az egyes csigolyák a gerincvelőt körülvevő csigolyaívek, illetve a csigolyaíven elhelyezkedő kis ízületek révén összeköttetésben állnak egymással. Ezek a képletek stabilizálják a gerincoszlop csontos részeit, ugyanakkor az egyes szakaszok mentén bizonyos mozgékonyságot biztosítanak neki. A csontokból álló gerincoszlop stabilitását inak, szalagok és izmok tartják össze, egyúttal gondoskodnak a mozgathatóságáról is. E bonyolult, rendkívül összetett és összehangoltan működő rendszer működési zavara vagy egyes elemeinek sérülése fájdalmat okozhat.
Hátfájdalom: leggyakoribb ok az ágyéki izmok merevsége, feszessége
Az alsó háti fájdalmak messze leggyakoribb okozója az ágyéki izmok merevsége, feszessége. Ez történik lumbágónál is. A fájdalom általában az ágyéki gerinc alsó szakaszában vagy a keresztcsont és a csípőcsont találkozásánál (iliosacralis ízület) jelentkezik. Az izommerevség általában egy rossz mozdulat következtében alakul ki, hatására az egyes csigolyákat összekapcsoló kis ízület is mozdulatlanná válik, blokkolódik. Ugyanez megtörténhet az iliosacralis ízületben is. Ezeket az ízületeket kötőszövetes szalagok tartják egyben. E szalagokban érzékeny idegvégződések találhatók, amelyek az ízületi blokk hatására irritált állapotba kerülnek. Ez magyarázza a hirtelen fellépő, igen heves ágyéki fájdalmat. Nem csoda, hogy a régebbi korokban úgy vélték, egy gonosz szellem vagy boszorkány meglőtte az áldozatot. A német nyelvben a lumbágó közkeletű neve Hexenschuss, ami szó szerinti fordításban boszorkánylövést, vagyis boszorkány által leadott lövést jelent.
Az izmok merevségét általában a mozgáshiányos életmód, a túlsúly, illetve a kényszertartás okozza. A hátfájdalom hátterében azonban nem mindig fizikai ok áll, gyakran lelki tényezők is képesek kiváltani. Amikor átvitt értelemben feszültek vagyunk, súlyos teher nehezedik a vállunkra, súlyos keresztet kell cipelnünk, izmaink valóban megfeszülnek, mintha valódi fizikai terheket kellene elviselniük. Ennek hatására a feszülő izmok megkeményednek és tartósan összehúzódva merevvé válnak. Ennek ellenére hátfájás esetén a legtöbb orvos nem az izmokra, hanem a porckorongokra gyanakszik. A porckorongot kocsonyás anyag tölti ki, a széleit pedig rostos kötőszövetek fogják körül.
Az izmok merevségét általában a mozgáshiányos életmód, a túlsúly, illetve a kényszertartás okozza.
Az öregedés során, valamint túlterhelés hatására ez a kötőszövetes szalag átszakadhat, a porckorong kocsonyás anyaga kitüremkedik a keletkezett nyíláson, és nyomni kezdi a közelében futó ínszalagokat és idegeket vagy magát a gerincvelőt. Ez zavart okozhat a medencei szervekhez és alsó végtagokhoz futó idegek működésében. ez bénulás formájában nyilvánul meg, pl. a páciens nem tudja rendesen mozgatni az egyik lábát, a láb reflexei gyengülnek vagy megszűnnek, de előfordulhat széklet- és vizelettartási képtelenség (inkontinencia), lábzsibbadás is. ezek nagyon komoly tünetek, amelyek jelentkezése esetén haladéktalanul orvoshoz kell fordulni.
A kopás mindenkit érint, de nem mindenkinek fáj a háta
A hátfájdalom tünetegyüttest gyakran tulajdonítják a csigolyák közötti kis ízületek kopásának. Ami az ízületi kopást illeti, az elkerülhetetlen, szinte mindegyikünknél kialakul az élet során, és ez alól a gerinc kis ízületei sem képeznek kivételt. Testünk igyekszik a kopást fokozott csontszövettermeléssel (ún. osteophyták növesztésével) „kijavítani”. ezek jellegzetes, a csigolyák peremén kialakult, csőrös alakú meszes felrakódások formájában láthatók a röntgenfelvételeken. ezek a meszes képződmények nyomják a kilépő idegeket vagy magát a gerincvelőt. Utóbbi esetben a gerinccsatorna szűkületéről beszélünk.
A természetes gyógymódok közül jól bevált módszer a fájdalomcsillapításban a neurálterápia, az akupunktúra és az oszteopátia.
A csigolyák közötti ízületek kopásának hatására az érintett gerincszakaszok instabillá válnak, az ízületek stabilizáló hatása gyengül, ez túlterheli a gerincoszlopot összetartó szalagokat. Az enyhébb ízületi kopások azonban túlnyomórészt tünetmentesek maradnak. A csontritkulás a csontállomány csökkenésével járó betegség, amely főképp az idősödő nőket érinti. A csontok belsejében lévő, hálózatos, boltozatos csontszerkezet egyes részei az elvékonyodás következtében időnként összeroppannak. Ez a folyamat erős fájdalmakat okozhat a gerinc háti és ágyéki szakaszában.
Hátfájdalom: fontos az alapos anamnézis, és később esetleg az MR
A hátfájdalom lehetséges okainak elkülönítéséhez nélkülözhetetlen az alapos és részletes anamnézisfelvétel, a gerincoszlop megtekintése, mozgása, valamint a releváns izmok és idegek vizsgálata. Kezdetben nem szükséges drága cT- vagy MR-vizsgálatokat végezni, hacsak eleve nem áll fenn egy esetleges törés, illetve egyéb súlyos sérülés gyanúja. Sok páciensnél meglehetősen előrehaladott kopást mutat a képalkotó diagnosztikai eljárások eredménye, anélkül, hogy bármi panaszuk volna. Ha azonban a hátfájáshoz bénulásos tünetek társulnak, amelyek súlyos idegbecsípődésre utalnak, nincs helye késlekedésnek. Porckorongsérv gyanúja esetén a gerinc MR-vizsgálata standard eljárás (esetleg cT-vel helyettesíthető).
Az egyes csigolyák a gerincvelőt körülvevő csigolyaívek, illetve a csigolyaíven elhelyezkedő kis ízületek révén összeköttetésben állnak egymással.
A neurológus elektromiográfiás (eMg) vizsgálattal győződhet meg az érintett izmok elektromos aktivitásáról, megállapítva, hogy maga az izom sérült-e vagy az azt ellátó ideg. Szintén alaposabb vizsgálat szükséges, ha a hátfájás négy héten belül nem javul, valamint a csigolyák közötti kis ízületeket megtámadó gyulladás esetében. Utóbbi betegségre az anamnézis alapján lehet gyanakodni. ilyenkor a páciens fájdalmai nyugalomban felerősödnek, éjszaka gyakran erős hátfájásra ébred. A fájdalmak mozgásra enyhülnek, és sok esetben már a beteg fiatal kora óta fennállnak. Ezek a panaszok jellemzőek a Bechterew-kórra, amely a csigolyák ízületeit megtámadó reumás ízületi gyulladás. gyanú esetén az orvos nem csak MR-felvételeket készíttet, hanem laborvizsgálatot is végez, mert a vérben megemelkednek a gyulladásra utaló paraméterek. Szintén labor- és röntgenvizsgálat szükséges, ha valamilyen daganat (többnyire emlő- vagy prosztatarák) csontáttéteire gyanakszik az orvos.
Lehetőleg kerüljük a sok fekvést
A banális, tehát nem súlyos betegség okozta hátfájdalom esetén fontos, hogy az esetleg heves fájdalmak ellenére se essünk pánikba. Az alapos vizsgálat és az idegbecsípődés kizárása után az orvos feladata, hogy felvilágosítsa páciensét állapotáról. A banális hátfájás két-három héten belül elmúlik. Ami a kezelést illeti, lehetőleg tartózkodni kell a fekvéstől, a beteg legfeljebb egy-két napot töltsön ágyban, ha egyáltalán indokolt a fekvés. A keresztcsonti fájdalmak enyhítésében bevált az alápolcolás.
A páciens lábszárát párnákkal felpolcolják úgy, hogy ha a hátán fekszik, a csípőízület és a térdízület 90°-os szöget zárjon be egymással. Egyébiránt pedig az a legjobb, ha a beteg minél előbb ismét lábra áll és ellátja hétköznapi teendőit.
Fájdalomcsillapításra csak átmenetileg van szükség
A fájdalomcsillapító gyógyszerekre gyakran szükség lehet, főként a kezdeti szakaszban. A hivatalos orvoslás ilyen esetekben kortizont nem tartalmazó ún. nonszteroid gyulladáscsökkentőkkel (NSAR) enyhíti a panaszokat. A NSAR hatóanyagokat injekciós formában nem szabad izomba beadni, mert ez egyrészt a tablettákkal és a végbélkúpokkal szemben semmilyen előnnyel nem jár, ugyanakkor több a lehetséges mellékhatás.
Az alsó háti fájdalmak messze leggyakoribb okozója az ágyéki izmok merevsége, feszessége. Ez történik lumbágónál is.
A természetes gyógymódok közül jól bevált módszer a fájdalomcsillapításban a neurálterápia, az akupunktúra, a manuálterápiás eljárások és az oszteopátia. ezekkel a módszerekkel még a porckorongsérves esetek közül is 10-ből 9 eredményesen kezelhető műtét nélkül. Idővel a kitüremkedő porckorongrész zsugorodik, és már nem nyom ideget. A műtétet csak akkor kell komolyan mérlegelni, ha a fájdalmak tartósnak bizonyulnak, illetve, ha a kismedence vagy az alsó végtag izmaiban bénulás lép fel. A műtét során eltávolítják az ideget nyomó, kitüremkedő porckorongrészt, így tehermentesítve a nyomás alá került gerincvelői ideget.
A fentiektől eltekintve minden – főként krónikus – hátfájás esetében az alábbi kezelések javasolhatók:
- Helyi melegítés (elektromos párna, meleg pakolás stb.), masszírozás és a vérkeringést serkentő elektromos kezelések az izomfeszesség feloldására.
- Gyógytorna a legyengült izmok erősítésére, a kényszertartás korrigálása céljából.
- A törzset tartó izmok megerősítése, szükség esetén edzőgépekkel.
- Tartásjavító gyakorlatok, a munkavégzéshez szükséges helyes testtartás elsajátítása.
- Pszichológiai lazító gyakorlatok (autogén tréning, progresszív izomrelaxáció stb.).
- Távol-keleti mozgásterápiák, pl. csi-kung, taj-csi, jóga.
Általános megelőzési módszerek
A hátfájások kockázatát az alábbi módon csökkenthetjük:
- Minél többet mozogjunk. Mindennap tegyünk meg 10 000 lépést, a lift helyett használjuk a lépcsőt.
- Kerüljük a hosszú ideig tartó mozdulatlan ülést. Rendszeresen tartsunk szüneteket, amelyek közben felállunk az íróasztaltól és mozgunk egy kicsit.
- Ne dohányozzunk. A dohányzás hatására erősebb formában jelentkezik a hátfájás, és egyáltalán minden fájdal mat erősebbnek érzünk, mert a nikotin csökkenti a fájdalomküszöböt.
- Igyunk bőséges mennyiségű folyadékot: mindennap két liternél többet. Ezzel hosszú ideig megőrizhetjük porckorongjaink rugalmasságát.
- Fontos a megfelelő időtartamú, pihentető éjszakai alvás.
- Kerüljük a hason fekvést, ez kedvezőtlenül hat az ágyéki gerincre.
- Jó ágymatracot használjunk. Oldalfekvésben a gerincoszlopunknak egyenesnek kell lennie, ha jó a matracunk. A fejpárna ne legyen túl magas, a nyak ne zárjon be szöget a gerincoszlop egészéhez képest.
- Általános szabály: 10 évente feltétlenül cseréljünk matracot.
- Fontos a stresszcsökkentés, pl. lazító, relaxáló gyakorla tokkal, meditációval stb.
- Kerüljük, illetve csökkentsük a túlsúlyt.
Foto: Shutterstock