Rákkeltő csipszek?

Frühwald Ferenc
#bio #burgonya #csipsz #olajok #rák
Óriási felbolydulást keltett az utóbbi időben napvilágot látott svéd megállapítás, miszerint feltételezhető, hogy a forgalomban lévő hagyományos burgonyacsipszek java része rákkeltő vegyületet tartalmaz.

A kárhoztatott vegyület, amely a csipszekben megtalálható, az acrylamid állítólag károsítja az örökletes tulajdonságokat is. A svéd élelmiszer-hatóság áprilisban nyomatékkal felhívta a figyelmet a veszélyre.

A stockholmi egyetem kutatói vizsgálatukban a vegyiparban használatos acrylamidból 980 mikrogrammot találtak egy kiló burgonyacsipszben. Sokkal többet, mint a veszélytelennek tartott határérték. A kapott eredményeket azonnal továbbították a megfelelő szakintézetekhez. Németországot is sokkolta a hír, és a szövetségi fogyasztóvédő minisztérium Alaxander Müller vezetésével vizsgálatokat rendelt el. Az EU-bizottság is megbízta Müllert a körültekintő vizsgálatokkal, amiről a kereskedelmet haladéktalanul tájékoztatnia kell.

További svéd kutatók, mint az élelmiszertudós Jan-Áke Gustaffson (Novum, Huddinge) és a toxikológus Magnus Ingelmann (Károly intézet, Stockholm) a „Svenska Dagbladet” hasábjain arról nyilatkoztak, hogy a kutatók a rákveszélyről felelőtlenül drámai helyzetet festettek.

Az epidemiológus Anders Abholm a Károly Intézetből azt állítja, hogy a vészjósló híradás nem bizonyult „megalapozottan veszélyesnek”, hiszen ezeket csak állatkísérletekre alapozták (sic!).

A svéd hatóság az eddig nem tapasztalt ipari méretű fertőzést annak tulajdonítja, hogy a csipszek sütése során az olajat túl magas hőmérsékletre hevítik. A sült krumpli különböző hőfokon való sütése közben a rákkeltő anyag koncentrációja 201 és 1104 mikrogramm között ingadozott. A WHO érvényben lévő rendelkezései szerint a megengedhető legmagasabb napi beviteli érték (ADI) 1 mikrogramm!

A WHO-nak is állást kellene foglalnia a csipszek kapcsán

A svéd „bombariadó” után a WHO-nak is állást kellene foglalnia. A német szövetségi minisztérium elrendelte, hogy a gyártók ezentúl mérjék az acrylamidterhelést és veszély esetén változtassák meg a technológiát. Az acrylamid, mint a műanyagok egyik „építőköve”, szerepel a gyakorlatban, és az sem kizárt, hogy tovább bonyolítva a helyzetet, még a csomagolóanyagok kiválasztása is hozzájárulhat a lesújtó „eredményhez”. Német vélemények szerint a német csomagolóanyag-felhasználás szigorúan ellenőrzött.

A svéd médiumok megkérdezték a leginkább érintett gyártókat, a Wasa kétszersültgyártót és a csipsz-előállító Estrella konszernt, amelyek meglepetésüket fejezték ki és egyben jelezték szándékukat az ügy tisztázására. Az élelmiszer-hatóság nyilatkozata szerint az érintett termékben jelentkező rákveszély Svédországban a statisztikák szerint évente néhány száz halálesettel végződik.

A svéd „Dagens Nyheter” lap tudományos rovata szerint a nyilvános információk további végeláthatatlan sorával kell számolnunk. Pontos tények nélkül ugyanis megrendül a bizalom.

Mit lehet ezek után ajánlani? Jöjjenek ki szombatonként a Marczibányi téri Öko piacra, vásároljanak garantáltan vegyszermentes ökoburgonyát, és főzzék-süssék kedvük szerint, elkerülve az ipar láthatatlan, éppen ezért aggályos iparkodásait annak érdekében, hogy néhány percet megspóroljanak Önöknek.

Higgyék el, amivel többe kerül a bioburgonya, az bőven megtérül az elkészítés biztonságában.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Újraépülő bőr-Védelem és regeneráció kemoterápia idején

Újraépülő bőr-Védelem és regeneráció kemoterápia idején

A kemoterápia életmentő kezelés, de a gyorsan megújuló szöveteket – köztük a bőr hámrétegét és…
Mitől lesznek biztonságosak a biotermékek?

Mitől lesznek biztonságosak a biotermékek?

A bio nem csak életszemlélet, hanem a legszigorúbban szabályozott élelmiszerjelzés is. Az EU-s ökorendeletnek köszönhetően…
Rendterápiával a rák ellen

Rendterápiával a rák ellen

A rendterápia a világ egyik legrégebbi gyógymódja, ugyanakkor minden természetes gyógymód alapja. Már az ókori…
Komplex homeopátiás készítmények a házi patikában

Komplex homeopátiás készítmények a házi patikában

A homeopátia közismerten szelíd, egyszerűen alkalmazható gyógymód, amit bárki használhat önmaga vagy szerettei kezelésére. Ez…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Biotej a McDonald’snál

Biotej a McDonald’snál

Június 10-e óta minden egyes németországi McDonald’s egységben a Bioland termelői szövetséghez tartozó biotehenészetektől származó…
Engedélyezett adalékanyagok az ökológiai élelmiszer-előállításban

Engedélyezett adalékanyagok az ökológiai élelmiszer-előállításban

Talán sokan úgy gondolták, hogy az ökológiai élelmiszerek előállítása során semmiféle segédeszközt nem lehet igénybe…
Testünk-lelkünk egyensúlya

Testünk-lelkünk egyensúlya

Csak a tökéletest megközelítő fizikai-testi egyensúlyállapot esetén törekedhetünk szellemi-lelki egyensúlyra.
Eretnek gondolatok a biotermékek kereskedelméről

Eretnek gondolatok a biotermékek kereskedelméről

Az ökológiai termesztés-feldolgozás és kereskedelem világméretekben páratlan gyorsasággal növekszik. Várhatóan az elkövetkező öt-nyolc évben megtízszereződik…