Népi növényismeret (etnobotanika) 3. rész: ördögszekér
Az ördögszekér egy gömbfelületbe írható, kerekded, szúrós növény. Ágai merevek és sűrűn elágazók. Az ágvégeken barnás vagy lilás árnyalatú fehér virágok fejlődnek. Ősszel a szár alja elkorhad, és a föld feletti gömb elkezd vándorolni. Kivételes jelenség a helyükön fejlődő növényeknél. Az történik ugyanis, hogy gyökérzetét helyén hagyva, a gömbölyded föld feletti részek különböző irányokba kezdenek gurulni, a szél járásától, irányától függően. De ki kergeti ezeket a szúrós labdákat? Nyilvánvaló: a szél. A légmozgás alig látható, annál jobban az, amit elsodor. A képzelőerő megadja az egyszerű választ. A szél görgeti a száradófélben levő vagy a már teljesen megszáradt föld feletti részt.
De ki, pontosabban mi mozgatja a szelet? Ma minden iskolás gyermek tudja. De a mese megszületésekor másra: az ördögre gondoltak. Lépten-nyomon találkozunk vele azáltal, hogy kiejtjük nevét, körülöttünk van. Megszemélyesítjük a külvilág számos elemét, de magát az ördögöt egyikünk sem látta még. Valaki – nem az ördög – valamikor régen arra gondolt, hogy a haszontalan gyökeret, amely a talajban maradt, megfőzze, hátha ízletes levest készíthet saját magának és embertársainak. Van, aki „kötélnek állt”, és kínzó, gyakori köhögésétől mintha megszabadult volna.
Jóval később – ez már nem mese, hanem tény – a különböző neveket rögzítették egy anyakönyvbe. A guruló növénynek ezentúl volt tudományos neve. Ma is érvényes: Eryngium campestre. A második neve, „campestre” arra utal, hogy a nyílt mezőket kedveli. Magyar nevet is kapott: mint egyéb hangutánzó szavak esetében, az Eryngiumból iringó lett. Van, aki ma is így nevezi. Elveszett tehát a csak magyarok által ismert, illetőleg megértett „ördögszekér” név.
Lidércfű
Az előzőleg említett növény rokona. A növénynek a jellemvonása (a kórokozó megismerése előtti korszakra utalunk), hogy amerre Lidérc ellibben, szép, nyári meleg éjszakán, otthagyja névjegyét. A lidércfű szárán (egész föld feletti részén) kékes bevonatot látunk, amely fedi a zöld színt. Ha van egy kis bátorságunk elhagyott temetőkben sétálgatni éjféltájt, vagy lápvidéken, világos, halványkék csóvákat vehetünk észre.
Mivel az éj leple alatt kevesen figyelik a növényeket, nem sokan láttak lidércfényt. A magyar szakszótárakban „kék iringó” a növény neve. A botanikusok Eryngium planum néven szerepeltetik, mert a merev, tagolt levelek mellett lapos, ép élű leveleket is fejleszt.
A lidércfüvet is szamárköhögéses gyermekeknek adják, de egyéb eredetű köhögést is csillapít. Egy kávéskanál aprított, szárított növényt leforrázunk egy csésze vízzel és főzzük 10 percig. Egy csipetnyi kakukkfüvet teszünk hozzá, langyosan szűrjük. Mézzel vagy cukorral édesítjük a gyermek ízlése szerint.
A föld feletti részekből készült, köhögés csillapítására használt népgyógyászati szer feledésbe merült. A harmincas években Páter Béla – az első Gyógynövény Kutató Állomás igazgatója – felfigyelt a növény használatára. Ellenőrizte hatékonyságát, vizsgálta hatóanyagait. Néhány hét alatt a szaponinok szerkezetét is megismerték. Így született tudományos vizsgálatok által az egyik legártalmatlanabb köptető hatású gyógynövény. Javasolt a gyermekgyógyászatban és időskorúak gyakori – sokszor gyógyszer okozta – köhögésében.
A Herba Eringii plani főbb javallatai: légcsőhurut (tracheitis), hörgők gyulladása (bronchitis), szamárköhögés (pertussis). A szamárköhögés leggyakoribb kórokozója a Bordatella pertussis. A csecsemőket, kisebb gyermekeket védőoltásban részesítik, nagyobb gyermekeknél ettől el lehet tekinteni. Ilyenkor is jó szolgálatot tesz a fent említett tea. Mindenképpen szakorvosi kezelést, felügyeletet igényel.
Amikor még nem ismerték a szamárköhögés kórokozóját, tapasztalat alapján már használták a lidércfüvet. Napjainkban inkább az alapkezelés kiegészítésére rendelik, valamint az időskorúak kínzó köhögésében.
Fotó: Adobe Stock
